Subrinánk első pillanatai

A Kezdet/Első találkozás.


Ülünk a kocsiban. Gábor vezet. Így jobb, sokkal jobb. Másképp esélyünk sem lenne odaérni, olyan ideges vagyok. Először fogok találkozni Velük. Alig várom már! És persze félek is, nem is kicsit. Úrnőmmel sokat beszélgettem már MSN-en, mégis úgy érzem, alig ismerem. De nagyon kívánom ismerni már! Urammal alig beszéltem, nem tudom, milyen lehet ő. Otthon sokáig túrtam a ruhásszekrényt: Mit vegyek fel? Végül az időjárás győzött: hideg van. Én pedig fázós vagyok. És ráadásul a hideg mindig lelohaszt. Úgyhogy marad a nadrág. De akkor legalább nadrágkosztüm, és alá harisnya (magammal alkudozok)
Ez már az a Város. Keresgéljük a címet. GPS nincs, így eltart egy kis ideig. Még jó, hogy korábban indultunk, így talán nem kések el!
Itt a ház. Ki kéne szállni, csengetni kéne. Nem egyszerű: remeg a lábam. Gábor látja, időt ad, ül, vár. Végül összeszedem magam, szólok, mehetünk. Ajtó, csengő. Nyitják, bemegyünk. Üdvözöljük egymást. Most először láthatom őket személyesen. Tetszenek. Még inkább, mint a képek alapján. Eszembe jut: Most először látnak ők is engem személyesen. Remélem, ilyennek vártak a fotóm alapján. Leülünk, itallal kínálnak. Beszélgetünk kicsit. Sok mindenről folyik a szó, bár leginkább ők kérdezgetnek, én alig bírom kipréselni magamból a választ. Gábor fesztelenül válaszolgat, néha visszakérdez. Talán fél óra is eltelik, mire fürdeni küldenek. Megmutatják, merre van a fürdő, és azt mondják, az azzal szemközti ajtó, ami most még csukva van, nyitva lesz, oda kell majd bemennem. Vártam, vágytam már. És féltem ettől a perctől. Igen, tudtam, hogy így fog kezdődni. 15 percet kapok a tisztálkodásra. Utána fehérneműben (esetemben jelenleg fekete-neműben) és négykézláb kell bemennem a szobába. Nem tudom, mire, hogyan elég a 15 perc, ezért nagyon sietek. 8 perc múlva már újra száraz vagyok. Viharos sebességgel húzom fel a megengedett kevés ruhadarabot (melltartó, tanga, combfix, cipő), fésülködöm, összefogom a hajam. Belenézek a tükörbe: megrökönyödöm. Nem azon, ahogy kinézek – ez akár még otthon is előfordulhatna, hanem amire készülök. Rájövök, nem tudom, tegyek-e fel sminket. Nem szoktam, most mégis hiányzik. Nézem az órát, nem egészen 2 percem maradt. Minimális szemhéj púder és pillaspirál – döntök végül. Aztán az utolsó előtti másodpercekben nyitom a fürdőszoba ajtaját. Hallom, hogy beszélgetnek, talán nevetnek éppen valamin, de a szavak nem jutnak el hozzám. Négykézlábra ereszkedek (ok, roskadok), és rájövök, jobb, hogy így kell bemennem, két lábon talán nem is menne. Remegek. Benégykézlábazok a szobába. Középen megállok. Nem emelem fel a fejem. Ez olyan kínos! Elhallgattak. Csönd van. Más a hangulat. Nagyon más. Talán maga a ház is megváltozott egyszerre. Érzem, hogy néznek. Én fixálom a szőnyeg mintáját. Egyszerre csak Uram föláll, nem szól semmit, csak odajön hozzám, és szemkötőt tesz rám, majd nyakörvet, és hallom, arra pórázt csatol. Aztán ott hagy. Visszaül. Nem mozdulok. Nagyon furcsa a nyakörv, a póráz érzése magamon. Még soha nem volt rajtam. És tudom, hogy néznek. Megalázó. Nedvesedem.
Várok, talán csak 2-3 perce. De nem tudom. Lehet, hogy már 10 perce is van. Mindig elvesztem az időérzékem, ha be van kötve a szemem. Állok négykézláb és várok. Várom, hogy történjen valami. Bármi. Vagy inkább mégse! Kezdek zsibbadni. Már gondoltam rá, hogy mocorgok kicsit, hogy rendbe jöjjön, de tudom, néznek. Nem akarok büntetést kapni.
Végül valaki megmozdul, feláll. Hallom a cipője kopogását: Úrnőm az. Odajön hozzám.
Lassan körbe jár.
Úrnőm: Szóval itt van végre? Hát nézzük meg alaposabban.
Uram: Lássuk!
Egyikül a póráznál fogva talpra állít.
Úrnőm: Kezeket hátra!
Engedelmeskedem. Bilincs kattan.
Elkezdenek tapogatni. A karom, a combom, a hasam, a mellem, a fenekem. A hajamnál fogva rángatják a fejem, erővel kinyitják a szám és belenyúlnak. Nem tudom, melyik hol kinek a keze. Zavarban, sőt inkább kínban vagyok. És nagyon nedves!
Uram: Tedd szét a lábad!
A tangámat félrehúzva egyikül benyúl a pinámba is. Kicsit mozgatja bennem két ujját, aztán kihúzza. Az arcomba törli a kezét. Érzem az ujjain: férfikéz. Uram volt az. Meg is szólal: No nézd csak a kis ribanc, még élvezi is!