A lány a szomszédból XL. rész

A lány a szomszédból XL. rész

Ismét felmerült bennem a szökés gondolata. Csak már nincs hova. Annyi szálon kötődöm a körülöttem levő nőkhöz, hogy csak egy távoli kontinensre, egy elhagyott szigetre mehetnék. De amilyen szerencsém vagy sorsom van ott is megtalálna egy csapat amazon akik elejtenének. Talán mégis itt kell túlélnem valahogy. Igen, a túlélés jó szó, ugyanis fizikailag kezdek kikészülni, alig állok a lábamon, lelkileg pedig teljesen a padló alatt vagyok, inkább valahol mélyen a pincében. Tényleg, pince is van, ott is kell majd lomtalanítsak és takarítsak. Legalább ott hűvösebb lesz.
Dél körül Gabi kicsípte magát, közben rám sem hederített, csak lopva mertem ránézni a függönyök mögül. Miért is törődne velem? Látszik, hogy a pasijához készül, olyan rövid nyári ruhát vette fel, hogy szinte semmit sem takar el. Elnéztem izmos lábait, formás fenekét, csupasz vállaira omló göndör fürtjeit és eszembe jutottak a régi emlékek, amikor szerettük egymást. Érdekes, még most is szerettem a magam módján és kicsit kívántam is, de nagyon nem mertem belegondolni, mert akkor fájni kezdett az ágyékom, Megint beleestem abba a hibába, hogy bámultam őt, egyszer tényleg fájni kezdett nagyon a lábam között. A távirányító volt az és ez az új elektromos izé kínzóeszköz.
- Mit csinálsz Zé? Hova figyelsz? Azt hiszed nem látlak a tükörből? Gyere csak ide. Térdre, elém.
Megijedtem nagyon, jó lett volna, ha észrevétlen maradok. Gabi a szemöldökeit igazította, miközben mellette térdeltem. A lábaihoz közel került az arcom, élesen láttam a finom pihéket. Illatos volt és üde, éreztem a kölnije illatát. Ekkor kezével megnyomott egy gombot a távirányítón és itt el is vágták a fonalat. Az éles fájdalomtól a földre kerültem valahogy és csak azt éreztem, hogy egy női láb tapossa nyakamat. Szólni szerettem volna, könyörögni, de nem volt erőm, megadtam magam.
- Nem szeretem amikor bámulsz Zé. Ne forduljon elő többet. Ne válaszolj.
Nem is tudtam volna, alig kaptam levegőt. Hason feküdtem, a fejem féloldalt fordulva és ő lábával félig a nyakamon, félig az arcomon állt, miközben tovább festette magát és beszélt hozzám.
- Remélem pocsékul érzed magad Zé. Gondoskodom róla hogy így legyen ne félj. Élvezem, ahogy visszakerültél hozzám, most törleszthetek, van mit. Egy évtizednyi nélkülözést és önbizalom hiányt. De most jól érzem magam, van egy pasim a ki a tenyerén hordoz, jó az ágyban és nem akar velem lakni. Most elvisz ebédelni, utána hozzá megyünk és dugni fogunk meg aludni, pihenni, este pedig bulizni, táncolni megyünk a városba. Nem tudom mikor jövök, de az biztos, hogy első dolgom lesz elverni téged, erre készülj. Addig anyura bízlak, szerencsére ő sem kényeztet el, azt látom. Ne halljak panaszt rád, mert duplán bajba kerülsz. Na nyisd ki a szádat.
Engedelmeskedtem. Fölém hajolt és lassan egy hosszú nyál fonalat engedett a számba. Nehezen ért véget, de sikerült elfogyasztanom. Utoljára még rúgott egyet belém.
- Mars dolgozni!
Eloldalogtam és örültem, hogy egy időre megszabadultam tőle. Hallottam az autót amint elment, majd rögtön utána éreztem a kisebb áramütést, Anna hívott magához.
- Parancsoljon asszonyom.
- Nicsak, nincs leragasztva a szád. Na ezen segítek. Most menj és készíts nekem valami ennivalót. Előbb egy limonádét. Majd süssél valamit a grillen. Van krumpli és van pácolt csirke a hűtőben. Délután átjön egy barátnőm dumcsizni, akkor kissé szabadabbra engedlek, de el ne bízd magad. Közben is takarítasz és kiszolgálsz.
Akartam kérni, hogy hadd ihassak egy kicsit, de nem tehettem, ismét le lettem ragasztva. Szörnyen rossz volt a szám íze, a közérzetem és a kedvem is. Tálcán vittem ki a limonádét.
- Térdelj csak ide egy kicsit. Tartsd a tálcát, még olvasok pár oldalt.
Rám se nézett, csak olvasott, kényelmesen hátradőlve a hintaágyon.
- Hajtsd le a fejed Zé. Mélyebben. Úgy, húzd ki magad.
A verejték csorgott rólam és izmaim fájtak. Térdeim is nagyon fájtak a kövön. A nap is sütött, épp az árnyék szélén voltam. Az agyam tiltakozott az egész ellen, rémes volt a várakozás. Számolni kezdtem a lapozásai között. Egyszer ötvennyolcig számoltam, másik alkalommal hatvanig, majd így tovább. Így valahogy eltelt az idő és a fájdalom is eltompult. Az időérzékem megint elhagyott, ez már ismerős volt és örültem neki. Alig vettem észre, hogy abbahagyta az olvasást és elvette a poharat a tálcáról.
- Ez finom Zé, kár, hogy nem kóstolhatod meg. Neked túl jó lenne. Majd később lenyalhatod az izzadtságot a lábaimról ha jó leszel. Most eredj és készítsd az ennivalót.
Elindultam, de előbb összeestem, annyira elernyedt mindenem. Valahogy kivonszoltam magam a konyhába és elkezdtem készíteni az ennivalót. Anna közben végig nyúlt a hintaágyon és lassan álomba szenderedett. Az élet szép. Valakinek mindenképpen. A lelkem valahol ott mélyen ujjongott. Csak tudnám hogyan lehetséges ez.