Félix és Gábor első hétvégéje a vidéki házban (13)

(Innen Gábor elbeszélését olvashatjuk)
Gyorsan végigmentem a folyosón, a mondott helyen találtam is szép cuccokat, bár nem Félixé voltak. Kiválasztottam egy pólót, hozzá sportnadrágot, sportos zoknit, de sportcipőt nem találtam a méretemre, így újra papucsot vettem, s siettem vissza a konyhába. Kivittem az edényeket, égcájgot, poharakat, szalvétát, no meg az alátéteket. Vágtam a kenyérből s elővettem a kétfajta vizet is a hűtőből. Mire megterítettem, Tibor is előkerült a kamrából, ahol visszavedlett az utcai ruhájába. Én direkt úgy álltam, hogy a kötényt lássa rajtam, de azt ne, hogy van-e alatta valami rajtam. Észrevette és megpróbált olyan helyzetbe kerülni, hogy lássa. Még arra is hajlandó lett, hogy lelökje az egyik szalvétát, csak hogy lehajolhasson, hátha onnan látja. Félix is jól szórakozott ezen, de azt is észrevette, hogy Tibor csalódott képpel jött elő az asztal alól, így nem volt bizonyossága, amit szeretett volna szerezni. Félix felállt, hozzám lépett és a kötény nyílásába nyúlva megsimogatta a sportgatyámat, de úgy téve, mintha semmi sem lenne rajtam, majd utálkozva fintorgott és azt mondta: - Most mehetek kezet mosni, mert…
Tibor képe felderült, mert azt hitte, most már mindent tud. Félix bement a konyhába s onnan lesett ki, mit fogok tenni. Én Tiborra kacsintottam, majd lassan megfordulva a kötény zsebébe téve kezemet, azt annál fogva kissé előre húztam, így miközben a konyhába mentem látszott a raktam lévő sportgatya. Nem néztem hátra, de Félix arcáról leolvasható volt Tibor csalódottsága. Gyorsan kivittem a levest, kimertem, majd - Jó étvágyat! kívánva, magam is enni kezdtem. Mikor végeztem, megkérdeztem kér-e még valaki, mivel nem volt jelentkező, így bevittem a mélytányérokat a kanalakkal és kivittem a második fogást, amit főztem. Ez magyaros, lecsós szelet volt, tarhonyával.
Mindenki jó étvággyal evett, majd beszélgetés kezdődött először a délutáni programról, majd átterelődött a beszéd reám, hogy én honnan jöttem, mit teszek, meddig maradok. Tibor főleg arra volt kíváncsi, hogy Félixet mióta ismerem, és hogyan ismertem meg. Mivel erről nem akartam beszélni, de hazugságra sem voltam felkészülve, ezért inkább viccelődni próbáltam. Mondtam, hogy nálunk az volt a divat, hogy leves előtt kaptunk negyven cseppet inni. Mondás közben megnyomtam a leves előtt és a negyven cseppet, majd közben Félixre néztem évődve. Ő kapcsolt is, kissé eltöprengett, majd felpattanva bement és egy üveg borral jött ki, poharakat is hozva magával.
- Kinyitnád és töltesz is? – kérdezte és szólított fel Félix.
- Én? – mondtam csodálkozó hangsúllyal. - Nálunk ez a családfő dolga volt, a férfié (ez utóbbit megint hangsúlyosan) – mondtam, és Félix szemébe néztem.
Tibor felkapta a fejét, mint mikor a huszárló trombitaszót hall, és hegyezni kezdte füleit, hogy semmit se mulasszon el a beszélgetésünkből.
- Én, mint a házikisasszony (szintén hangsúlyosan mondva), mindent megtettem ma, délelőtt, ami az én dolgom volt. Sütöttem, főztem s közben „főztem”, csak hogy délre kész legyek. S mint látom ízlett Nektek, mert nem sok maradt a tányérjaitokon.
- Ühüm – egyelőre ennyire telt Félixtől. Látszott, hogy töpreng valamin, majd elhatározásra juthatott, mert folytatta: - A főzést láttuk, én legalább is, ugye annak eredményét Te is Tibor? De a sütést, azt nem. Annak van terméke, ha igen, ide vele!
- „Meleg” nyalnivaló jó lesz desszertnek? – kérdeztem Tőle évődve: – vagy más legyen? – folytattam Tiborra nézve. Tibor száját tátva hallgatta a szövegelést s csak most kapcsolt, majd gyorsan felelt:
- Ami Félixnek megfelel, az nekem is jó lesz. – válaszolta. – Nem kell fáradnod, úgyis már kitettél magadért, bár én a változatosságot, a színeset szeretem. – tette hozzá.
- Jó rendben. Süttessétek Magatokat a napon! S mivel Tibor bámult rám, töltöttem a poharába a borból: - Legalább addig Te is lehűlsz, a mostani „melegségedből”.
Még annyit láttam, hogy Tibor elsápad, majd kipirosodik az arca, tiltakozni akar, majd legyint és felhajtja a borát. Bemenve a konyhába hangosan csörömpölni kezdtem az üvegtányérokkal. Elővettem a kamrából két banánt, aminek lehúztam a héját, majd két körtét megmosva gerezdekre vágtam, a közepét kiszedve, végül kihoztam a kamrapolcról egy konyakos meggy kompótot és felbontottam. Egy nagy fém tálcára elhelyeztem egymástól egyenlő távolságra a banánokat, közéjük körteszeleteket tettem. A banánok egyik végét körbe raktam pár szem meggyel, ami a „makk”-ot jelezte és a másik végüket át-átszurkáltam sötét színű, de rövidebb fogpiszkálókkal, ami a „gyér szőrzetet” imitálta, majd a habspray segítségével hullámvonalban habcsíkokkal díszítettem. Gyorsan lekaptam a sport gatyámat, a kötényt levéve a pólót feltekertem a mellbimbóim fölé és azokat kis mézzel megkenve mindegyikre egy-egy kisebb meggyet ragasztottam. A kötény mellrészét visszahajtottam és úgy kötöttem fel. Végül az egyik fiókban talált színes szalaggal a hajamat kötöttem át és kikiáltottam a fiúknak: - Még nem főttetek meg ott kint a napon? Máris viszem a desszertet, remélem, nem lesztek rosszul attól! S elindultam kifelé kezemben a tálcával. Amint kiléptem a napra, elkábított az erős napfény, így nem tudtam megfigyelni a fiúk arcát, de azt azért érzékeltem, hogy döbbenten néztek reám, még lélegezni is elfelejtettek. Félix elé lépve megkérdeztem:
- Te választasz, vagy átengeded Tibornak?
- Inkább válasszon Ő, mert Ő szereti a változatosat, a színeset. Úgy látom elég változatosra és színesre sikerült. – mondta Félix.
- Akkor rajta, melyiket választod a „három” közül! – kérdeztem sejtelmesen Tibortól, aki azonban köpni-nyelni nem tudva csak bámult a tálcára, majd nyelt egyet hangosan. – Ja, bocs, már megint üres „valamid”. – mondtam és töltöttem a poharába, amit azonnal le is hajtott, de közben szemét le nem vette a tálcáról.
Hosszú idő után felnézett reám és akkor látta meg a meggyszemeket a mellbimbóimon. Még jobban eltátotta száját, majd hosszú haját idegesen egyik válláról a másikra téve végre kinyögte:
- Kicsit sok volt a mai napra. Nem tudok választani.
- Nem tesz semmit, még lehet részed benne, hiszen egy hónapig biztosan maradok. – válaszoltam és Félixre nézve hozzátettem: - Jól mondom? Addig ugye maradhatok?
- Ha ilyen meglepetéseket tudsz szerezni, akkor tovább is. – válaszolta Félix, majd mivel látta Tibor nem lesz képes választani, magához húzott s először a bal mell-meggyemből szolgálta ki magát, gondosan lenyalakodva a mézet is, de a tálcához nem nyúlt. – Én csak kettőt látok, Te nem kérsz? - jegyezte meg.
- Én gondoltam, valamelyik fiú majd lovagias lesz és felajánlja a „magáét” az általam adott helyett. - mondtam. Tényleg csak kettőt látsz? – kérdeztem, s közben megpördültem a sarkaimon.
Visszaérve már láttam, hogy Félix és Tibor is konstatálta, hogy a kötény alatt nincs rajtam semmi, így egymásra néztek és Félix szólalt meg:
- Biztosan akarunk mi, ma foci meccsre menni? – kérdezte - vagy mással is el tudjuk tölteni az időt, akár édes hármasban? S közben Tiborra nézett. Az lassan tért magához, sűrűn pislogott, hogy jól lát-e, hall-e, majd megszólalt:
- Már azt hiszem minden rejtett célzásaitokat megértettem mostanra. Nem gondoltam Rólad – fordult Félixhez - bár Ervinnel már beszéltünk arról, hogy mintha csak fiúkkal láttunk volna mindig itt, leány egyszer sem volt közöttük. Gábor pedig nagyon is csinos volt tegnap is, bevallom meg is akadt a szemem Rajtad, de nem gondoltam volna, hogy vágyaim ilyen hamar teljesülhetnek. Pokolba a focival, lesznek ott elegen, mi csapjunk a lovak, akarom mondani egymás tenyerébe és menjünk együtt a mennyországba.
- Én már megtettem a kezdő lépést. – mondtam. - Most Nektek kellene lépnetek! – szólítottam fel Őket a cselekvésre.
Nem nagyon kellett bíztatnom a fiúkat, gyorsan „feltérképezték” a harmadik banán megtalálási helyét és állapotát, gyorsan tettek is arról, hogy legyen gyors állapotváltozás előidézve nálam. Felváltva vették szájukba és kényeztették. Nem sok kellett, hogy újra kéjesen lövelljek, bár annak mennyisége már nem közelítette meg a délelőtti mennyiségét. Én közben Tibor hajával babráltam, mert a hosszú haj a gyengém, így kevesebbet törődtem Félix izgatásával. A lövellést is Tibor idézte elő, az ő keze volt rajta, így láttam Félix elkomorul lassan, de nem szólt. Tibor is észrevette, majd tétován megkérdezte:
- Folytatjuk más felállásban, vagy?
- Talán most ne. – adta meg a választ Félix és felállva bement a házba.
A nappaliban nem láttam Félixet, ezért tétováztam, hogy utána menjek-e a szobája felé, de mégsem tettem. Vártam.
(folyt. köv.)