utazás 1.

A lány a parancsnak megfelelően csomagolni kezdett. Nem volt sok holmija, mert keveset járt ki az utcára, emberek közé. Félt, nem értette, mi történik, de pakolt, mert ezt kellett tennie. Fél óra alatt készen lett. A férfi fogta a táskát, és magával hívta a lányt. Autóba ültek, a lányt hátra ültette. Elindultak. A lány egy pillanatra elfelejtette a félelmeit, lekötötte a ritkán látott külvilág, bámészkodni kezdett. Autók, emberek, épületek, utcák, csak úgy szívta magába a látványt. Nézte a sétálgató embereket, akit fagyit ettek, eszébe jutott, milyen régen nem evett ilyesmit. Látott tereket, andalgó párokat, nem győzte figyelni a külvilágot. Mire észrevette, kiértek a városból, a táj kezdett elmosódni. Eszébe jutott, megkérdezi, hová mennek, de nem merte, félt a választól. Próbálta lekötni a figyelmét, bámult kifelé az ablakon. Suhantak a fák és a bokrok, a másik sávban pedig egyik autó a másikat követve zúgott el mellettük. Vajon kirándulni mennek? Esetleg nyaralni? Nem lehetett, hiszen akkor a mellette lévő táskában nem lenne ott az összes ruhája. Nem értett semmit, kérdezni pedig nem mert. Észrevette, hogy a férfi néha rápillant a belső tükörben. Kissé elveszítette az időérzékét, hiába töprengett, nem tudta, mióta autóznak. Hirtelen lassítani kezdtek, a férfi az autót egy útszéli csárdahoz kormányozta. A férfi szólt, szálljon ki. A lány megijedt, de amikor látta, hogy a férfi is kiszáll, megnyugodott. Egyenesen bementek a csárdába. Persze megint bambulni kezdett, eszébe jutott, milyen rég nem járt ilyen helyen. A férfi rábökött az egyik asztalra, ahová leültek. Jött a pincér, mindketten fogadták a köszönését, és az eléjük tolt étlapot kezdték nézegetni. Az Ura hamar döntött, két ásványvizet, majd jókai bablevest rendelt és natúr csirkemellet salátával, majd egy intéssel elvitette az étlapokat. A lány sajnálta, hogy nem bújhatta tovább az étlapot, annyira zavarban volt a környezettől, hogy úgy érezte, az étlapba bújás az egyetlen menedéke. Ura szólt, hogy ha pisilnie kell, most megteheti. Nem szívesen hagyta ott az asztalt és az Urát, félt és zavarodott volt az idegen környezettől, de botladozva elindult a mellékhelység felé. A mosdóban összeszedte a bátorságát, eldöntötte, megkérdezi, mi ez az egész utazás. A bizonytalanságot viselte a legrosszabbul. Nem értette a férfit, annak némaságát, hiszen ő is tudta, a lány retteg a bizonytalanságtól. Miután végzett, visszabotladozott az asztalhoz, amin ott volt már a két üveg víz. Furcsa érzés volt, hogy itt most őt szolgálják ki, ezt az érzést nem ismerte. A fürkésző tekintet felbátorította:
- Hová megyünk Uram?
- Ebéd után megtudod.
A lány magában nyugtázta, hogy a férfi számított már a kérdésre, de a válaszra várnia kell. Csendben nézelődött tovább és kortyolt a vízből. Nézte a többi vendéget, ahogyan falatoznak, jókedvűen beszélgetnek. Mindenkit alaposan megnézett magának. Majd kihozták az ebédjüket. Megint szembesült az érzéssel, őt most bizony kiszolgálják. Az elé tett étel ínycsiklandóan nézett ki, a férfi bólintására enni kezdett. De a gyomra egyre jobban kezdett összeszűkülni az idegességtől, nehezére esett enni, pedig finom volt az étel.
Hirtelen megcsörrent a férfi telefonja. Felvette, és csak ennyit mondott:
- Ebédelünk...nem még nem...persze, minden rendben.
A lány egy szót sem értett, az evést is abbahagyta, de Ura biccentésére folytatta tovább. A szájába vett falatot azonban csak forgatta, úgy érezte, a torka is összeszűkült. Nehezen lenyelte, majd letette az evőeszközöket azzal, hogy jóllakott. A férfi az utolsó kanál levesét nyelte le, és azonnal intett a pincérnek, a számlát kérte. A pincér jött, az Ura fizetett, és már állt is fel. A lány is felpattant, követte a őt az autóhoz. Beültek, de nem indultak el. Vártak. A lányt átjárta a rémület. Mire várnak vajon?

Folyt.köv.