Átadás 4.

Hirtelen nagy zajra ébredek, hallhatólag a fedélzeten megélénkült az élet, emberhangok szűrődnek le hozzám, de nem értem őket, bágyadtan emelem fel a fejem, szeretném a port kitörölni a szemeimből, de nem tudom, nem ér el addig a kezem. Mire felocsúdnék, egy vödör jéghideg vízzel találom magamat szemben, az óriás a falhoz láncol, és tovább gyötri a testemet a kefével, hogy megszabadítson a mocsoktól. A korbácsnyomok helyeit szinte égeti a hidegvíz , reszketek, amint hozzám ér. Érzem amint a durva kezével besiklik a pinácskámba, a kefével azt sem kíméli....az érzékeny bőrt minden egyes mozdulattal szinte felsérti, de végre tiszta leszek. Egy üvegcsét vesz elő, aminek a tartalmát rám önti, .....jázmin, régi emlékképek kerülnek elő, egy nagy fürdő, rengeteg kis illatos fiola, amelyekkel imádott gazdámat kényeztettem fürdés közben.....magam elé meredek, az óriás láthatólag megdöbben az arcom játékán, a fény....az édes fény szinte elvakít,az arcom elé kapom a kezem, és próbálom magamat hozzászoktatni .Felérünk a fedélzetre, ismerős arcok villannak be, a sebhelyesarcú egy kötéllel birkózik éppen, a harmadik matróz is ott sürög-forog, kéjes vigyorral merednek rám. A fényben végig nézek magamon, borzasztó állapotban van a testem, megviselte a többhetes hajóút, a szegényes élelem, és a lelkem éheztetése. A fejemhez kapom a kezem, amit pár miliméteres kis pihék borítanak, a szőke rakoncátlan tincseim helyett.Sírni tudnék, de nem adom meg ezeknek az állatoknak ezt az örömöt. Közben a fedélzeti kabinhoz érünk..................Hirtelen felvágódik az ajtaja, és egy idegen áll velem szemben, karján hanyagul rávetett ruhával, felém dobja az egyszerű, puha ruhadarabot, amit sietve kapkodok magamra. Az idegen szemében különös fény csillog, közelebb jön hozzám és az ujjai közé veszi az államat. Nincs erőm elrántani a fejem, hosszasan tűröm szúrós tekintetét, és közben érzem, hogy tetőtől talpig vmi vörös ködbe burkolóztam. Gúnyosan nevet rajtam, majd elenged és a hajólétra felé tol határozottan, de nem durván. A matrózok felé int, hogy jöjjenek utánunk. A hajó mellett megcsap a halpiac közeli bűze, hirtelen nem tudok betelni azzal az emberáradattal ami elém kerül, de kis mosoly mutatkozik a szám sarkában, végre emberek között vagyok:-)Színek, illatok, hangok...mennyit nélkülöztem, egész inegráradat tárul elém vmi különös orgiába torkollva. Talán egy utcányit haladunk előre, amikor egy házból egy egyszerű öltözetű nő lép elénk. Pár szót vált az idegennel, aki értem jött, majd a ház hátsó fertályához vezet, ahol is tevék várakoznak ránk.Bevallom még sosem ülten tevén, de valójában lovon sem, így gyanakodva szemlélem a hatalmas állatokat. Az idegen elé kerülök, hosszú út elé nézünk ahogy végigpásztázom a teherhordók csomagjait. Hoszasan fészkelődök az idegen nyeregben, és szinte menekülésszerűen döntöm előre a törzsemet, kerülve minden testkontaktust az idegennel, akiből furcsa, édeskés, általam nem ismert illat árad.
Úgy érzem, mintha vmi időutazásba kerültem volna a térben. Meleg van, a nap erősen süt, az idegen erős illata áthatóan fojtogat, érzem amint a karjával körülfonja teljesen ernyedő testem, elalélok..
Hirtelen vizet érzek az arcomon, jólesően folyik le a testemen, a szemeimet alig tudom nyitva tartani a hatalmas fényártól, monumentális épületegyüttest látok a vége nincs homokban, az egyik szélén dús növényzetbe burkolózva. Külső nyílászárók szinte sehol sem szakítják meg a méretes kőfal monotóniáját, kivéve a gyönyörűen díszített bejárati részt. Tevéinktől megszabadulva kerülünk beljebb.

...............Egy terembe vezetnek, ott elenged az óriás.Napok óta most először nincs rajtam bilincs és lánc, de már nem is kell talán.Beljebb merészkedek,és három fekete selymet viselő nőt pillantok meg, amikor észrevesznek elindulnak felém,és közben ledobják ruháikat.Hihetetlen gyorsan történik minden, megszabadítanak öltözetemtől engem is,és máris egy nagy kerevetre döntenek. Forró, lüktető, sanyargatott ölemben érzem máris az egyikük ujjait, egy másik arcom fölé térdel és én úgy nyalom megduzzadt csiklóját mint egy gyors motolla. Nyögdécselek,és hörgök szinte magamon kívül, a harmadik, mellem vörösen ágaskodó éhező bimbóit csavargatja kéjjel,erre hullámokban önt el az orgazmus...
Teljesen kiesek a valóságból. Régvágyott érzések kerítenek a hatalmukba. A három női testből csak egy színes kavalkádot érzek, a kéjtől szinte eszméletemet vesztem......oly régóta várok már rá. A testem hullámokban rázkódik, szinte benyelte a pinácskám a kényeztető kezet, beletemetem az arcomat a felettem táncot járó szeméremajkak közé és vmi földöntúli nyugalom jár át. Alattam hatalmas tócsa van, a testem gyöngyözik a verejtéktől, a melleimről szépen a hátam alá futnak a kis izzadtságcseppek. Finom kezek szaladnak végig a testemen,a korbácsnyomokon cikázva, elcirógatnak, szinte önkívületben hagynak ott.
Mire feleszmélek, már egyedül vagyok, a teremben csend van és félhomály. A nagy ablakot keretező függönyök, különös súllyal ereszkednek alá, a kerevet amin fekszem, vaskos faoszlopokkal van keretezve, a ráhelyezett baldachin szinte pókháló finomságú anyagból omlik alá, minden egyéb pompát nélkülözve. Az ágyon kívül, egy fésülködőasztal, egy óriási fából faragott állótükör. és pár különös virágot ábrázoló kép van csak. Odavonz a tükör, hetek óta nem láttam magamat..............félve lépek közel, lábujjhegyen, mintha rosszat tennék. Hatalmas , kék megviselt szempár néz vissza rám, hófehér bőrrel keretezve, rózsaszín ajkaim duzzadtan , kiszáradva, sebesen merednek előre, az orrcimpám riadtan rezzen minden kis mozdulatra, a hajam rakoncátlan, rövid kis tincsekben keretezi az arcom. A testem a hajóban elszenvedett korbácsütések nyomait hordozza, gyönyörű csíkok borítják mindenütt. Óvatosan simogatom őket odavissza, közben hatalmas sóhajok törnek fel belőlem. Minden ismeretlen, nem értem a beszűrődő emberi beszédet, riadtan szívok be minden kis információt amit elcsípek, raktározom a neszeket, vágyom az emberi kontaktusra, s szinte belepirulok, amikor visszagondolok a finom női kezekre, ölekre ami nemrég még engem kényeztettek.
Az asztalon egy üveg víz van, mohón vetem rá magam, ennyivel rég gazdálkodtam, szinte egyszerre megiszom az egészet, Az ajtóhoz lépve konstatálom, hogy az zárva van, a nagy rézkilincs hatalmasat nyikorog, amint ráhelyezem az ujjaimat. Nem vagyok szabad, de még nem tartozom senkihez. Rossz ez az üresség, hiányzik a függőség, hisz egész életemben így éltem. Lebegek ebben a térben, bezárva céltalanul.