Zsófia szombatja (IV. befejező rész)

A villamoson észrevette, hogy megbámulja valaki. Régen ilyenkor ideges lett és legszívesebben elbújt volna a föld alá, de most csak büszkén kihúzta magát. Ura tanította neki, hogy nincs mit szégyellnie a testén, hiszen lám, benne is micsoda vágyakat tud kelteni. Mióta úgy tekintett magára, mint Ura tulajdonára, egyáltalán nem zavarták az ilyen pillantások.
Pizzériába mentek. Zsófia jóízűen evett de csak vizet ivott az ételhez, tudta hogy Ura rosszallaná ha cukros üdítőt inna, a megengedett egy pohár bort pedig a bulira tartogatta. A többiek persze vörösboroztak. Barbi épp azt mesélte, hogy a férje a múlt héten egy selyemsállal bekötötte a szemét és úgy szeretkeztek és hogy ez milyen izgi volt. A lány magában mosolygott, a társaságból egyedül Kriszta tudta, milyen kapcsolatban él, de részleteket neki se mondott. Zsófia alapvetően visszahúzódó, szemlélődő természetű volt, nem sokat beszélt.
Elég jó hangulatuk volt, mire átmentek a bárba, a sok vörösbor megtette a hatását. Még csak tíz óra volt, de már elég nagy tömeg volt a szórakozóhelyen, mégis a lánycsapat feltűnést keltett, ahogy viháncolva bevonultak. Körben táncoltak, Zsófia is beállt, szeretett táncolni, bár inkább csak így csapatosan. Nemsokára pár férfi is csatlakozott hozzájuk, az egyik különösen sokszor tekintgetett rá. Szinte falta a szemével hosszú combjait. A lányt nem igazán érdekelte, egy ideig még táncolt, aztán kikérte a vörösborát és azt iszogatta. Észrevette, hogy a fickó két barátjával egyre sűrűbben tekinget felé. Negyed egy körül elkezdett készülődni. Míg a ruhatárnál a táskájára várakozott, odacsapódott mellé az idegen.
- Ugyan hova sietsz, hiszen még csak most jönnek a legjobb zenék
- Jó estét – Zsófia csak egy pillanatra tekintett rá – sajnálom, de nem maradhatok tovább, várnak rám.
- Nos, akkor menj csak – mondta vigyorogva a pasas és oldalra tekintett, ahol a két másik férfi éppen kiment.
Zsófiának nem tetszett az idegen viselkedése, megszólalt benne a vészcsengő. Régebben könnyelműen elindult volna az éjszakai buszhoz, de tudta, már nagyon kell magára vigyáznia, mert nem a saját tulajdona. Egy percig habozott, majd döntött. Visszaadta a táskáját a ruhatárosnőnek és visszament a bárba. Amint beért már üzent is Urának: „Szépen kérem Uram, jöjjön értem! Nincs baj, de jobb lenne ha jönne”. Ennyi elég is lesz. Tíz perc múlva jött a válasz: „Húsz perc múlva ott vagyok. Ha kell, a többieket is elviszem”. Megkönnyebbülten sóhajtott.
- Na mi van, mégis rábeszéltünk, hogy maradj? Jó kislány! – hallotta. Zsófia összerezzent. Ezt a megszólítást csak Urától hallotta szívesen.
- Hagyjon békén! – mondta és gyorsan a többiekhez menekült – Jönnek értem. Kit vihetünk haza?
Két barátnője jelentkezett. Egyszerre mentek ki az előtérbe, onnan az utcára. Ura pontosan érkezett, megállt a bár előtt, a lányok beszálltak. A férfi nem kérdezett semmit, csak gyorsan végigmérte, mikor látta hogy nincs semmi baj, az addig feszült arca mosolyban oldódott fel. Zsófia is hallgatott, csak a kezét kulcsolta a férfi kezére a sebességváltón. Andi, aki egy kicsit spicces volt csipkelődve jegyezte meg.
- Hallod Zsófi, nem tudom hogy csináltad, hogy a pasid első szóra ugrik érted, de jól megnevelted. Igaz, én a határozottabb férfiakat szeretem. Nem kell mindig mindenben egy nő kedvére tenni.

Ők ketten elől összenéztek. A férfi szemében vidám szikrák csillogtak.

(Vége)