Zsófia szombatja (I rész)

Zsófia sorba fűzte a gondolatait. Volt rá ideje, hiszen még fél órát kell a sarokban térdepelnie. A válla fázott ugyan kissé, de nem törődött vele. Meztelen ágyékán időnként végigsimított a léghuzat, ahogy a férfi ki-be mászkált a kert és a ház között. A feneke még égett a vesszőcsapásoktól.
Ura szabta rá a büntetést és ő most igyekezett a legjobb tudása szerint végrehajtani. Hogy jogos-e vagy sem, ezen már régen nem töprengett: elfogadta, hogy Ura így döntött és ő bízott annyira a férfiben, hogy az tudja mit csinál. A feladata most az volt, hogy végiggondolja, mit tett rosszul és igyekezett az elméjét is ugyanolyan fegyelmezetten kordában tartani, mint a testét.
Először is, ott volt a tegnapi elmulasztott négy üzenet. Reggel nem érezte jól magát és Ura megparancsolta, hogy kétóránként küldjön üzenetet a hogylétéről. Mivel hamar rendbejött és az irodában is sok volt a munka, kiment a fejéből. A férfi nem figyelmeztette, csak este kérdezte meg:

- Valami baj volt a hálózattal?
- Nem, miért – kérdezte a lány megzavarodva.
- Akkor miért nem kaptam üzenetet?
- El...felejtettem – habogta – csak most juttatta az eszembe.
- És arra nem gondoltál, hogy aggódom érted? Nem akartalak zavarni a munkában, ezért nem figyelmeztettelek, de nyugtalanított, mi van veled.

Zsófia megsemmisülten hallgatott. Íme, az Ura aggódik érte, amit ő meg sem érdemel, mert nem nyugtatta meg...

- Meg se forduljon a fejedben, hogy nem érdemled meg a törődést! – csapott le rá a férfi hangja
- Honnan... tudja hogy erre gondoltam? - dadogta
- Azért vagyok az urad, hogy tudjam, mire gondolsz. És szégyelld magad, amiért ilyet érzel. Szerinted én balek vagyok, hogy érdemtelenre fecsérlem a gondoskodásomat?
- Nem... de...
- Nincs de! Figyelmetlen voltál és emiatt gondot okoztál. Ma már nem büntetlek meg, mert fáradtak vagyunk, de holnap szombat, délelőtt megkapod a magadét.

Érdekes módon a lány éjjel remekül aludt Ura lábánál. Egy csöppet sem szorongott a másnapi büntetés miatt. Hibázott, megkapja ami ezért jár, ki fogja bírni, hiszen eddig is mindent meg tudott csinálni, amit a férfi megparancsolt. Kicsit kellemetlen lesz, hát istenem, megérdemli. A lényeg, hogy Ura nem haragszik rá és az érzés, hogy aggódott érte... már majdnem felizgult a gondolatra, mikor sikerült magát visszafognia. Nem szabad engedély nélkül. A lelki kielégültséget viszont élvezte és miközben a férfi lábát ölelte, nyugodtan elaludt.

Másnap reggelikészítés közben a férfi játékosan a fenekére csapott.
- Csak ne lennél ilyen szép és ne csinálnál ilyen finomakat. Az embernek nehezére esik megbüntetni.
A lány zavarában egyik lábáról a másikra állt, a kő kellemesen hűsítette a talpát. Még mindig nem szokott hozzá, hogy ennyire tetszik valakinek. Valakinek?! Az Urának! Gyorsan bevitte a reggelit és a helyére állt. A férfi a fejével a székre mutatott, s ő megrezzent örömében. Megint egy nyugalmas, közös szombati reggeli! Csöndben ettek, csak a rádióból szólt a zene. Brahms... Zsófia egyik kedvence volt. A lányt hihetetlen nyugalom szállta meg, aztán egyszer csak kitört belőle a sírás. A férfi nyugtatgatta.
- Én... nem akartam... tudom hogy aggódott... és én ezt nem becsülöm meg... – hüppögte.
- Nem kell belőle akkora ügyet csinálni – szólt amaz – mindenki követ el hibákat. A lényeg hogy tanulj belőle.
Reggeli után gyorsan elmosogatott, majd bement és a helyére állt. Lábát terpeszbe tette, karját a háta mögött összefonta, fejét felemelte, szemét lesütötte. A férfi kedvtelve nézegette.
- Tegnap két hibát is elkövettél – szólalt meg végül –, az egyik hogy nem értesítettél arról hogy vagy. A másik pedig hogy azt gondoltad magadról, nem érdemled meg a törődésemet. Ez a nagyobbik hiba.
Zsófi meglepetten hallgatott. Nem igazán értette.
- A tulajdonom vagy – folytatta az Ura – még gondolatban sem becsülheted le azt, ami az enyém. Senkinek nincs joga bírálni téged rajtam kívül. Neked sem! Tudom hogy nem vagy kibékülve magaddal, de én ki vagyok békülve veled és ez a fontosabb. És most hajolj rá a nyeregre! Nem kapsz pecket a szádba és a kezedet sem kötöm meg. Nem kapsz sokat és elvárom, hogy fegyelmezetten és mozdulatlanul tűrd.
A lány kicsit remegett az idegességtől, hogy sikerül-e végrehajtania, de tudta, ha Ura szerint igen, akkor sikerülnie kell... A bőrnyeregre hajolt, hogy hasa hozzáért. Bugyiját letolta a bokájához. Amíg a férfi tett-vett körülötte, csak nőtt a feszültség benne. Aztán mikor lecsapott a pálca, egy pillanat alatt kiszállt belőle minden idegesség. Csak a fájdalom maradt, melyet Ura keze adott és az odaadás.

(Folyt köv)