Kutyálkodás

Végső elkeseredésében minden pink színű nickre írt. Saját álneve nem titkolta legnagyobb vágyait, így kevéske figyelmet kapott a nőktől. Legtöbbjük válaszra sem méltatta. Meglátva a nicket undorral léptek ki, vagy némították el. A többségi társadalom által oly sokat és oly könnyedén hozott ítélet: „- Te beteg vagy!” Ettől függetlenül nem adta fel. Rendíthetetlenül próbálkozott. Tisztelettudóan köszönt, perceken át várt. Csalódottságának csak ritkán adott hangot. Akkor is csak annyit jegyzett meg, hogy tudta úgysem kap majd választ.
Aztán egyszer hangjelzéssel figyelmeztette a gépe, hogy üzenete érkezetett. Izgalom lett rajta úrrá. Választ kapott, ami igen gyorsan beszélgetésbe csapott át. A hölgy megadta az e-mail címét. Csillogó szemekkel várta az üzeneteket. Egész estét betöltő, végtelenbe nyúló beszélgetés következett. Hónapok óta nem történt vele hasonló. Kellemes hangulatban vettek egymástól búcsút.
Másnap várt. Türelmesen. Nyugodtan. Ahogyan egy kutyának várnia kell. Ám a hölgy nem érkezett. Futottak a percek, az órák, beesteledett és nem történt semmi. Hosszú volt a várakozással teli éjjel, a rákövetkező reggel. Úgy gondolta megkockáztat egy levelet: „-Gazdim fent vagyok chaten hűségesen várom.” Lomhán teltek a percek. Örökkévalóság. Kétségek gyötörték. „-Mégsem fog írni, ahogyan az összes többi.” Fél óra, egy óra, egy újabb óra. Elvesztette reményét.
Aztán egyszer csak újabb hangjelzés. Üzenete érkezett. Remegő kézzel nyúlt a billentyűzet felé. Feladatott kapott. Lelkesen, örömmel teljesítette. Felgyorsultak az események. Az Úrnő találkozót engedélyezett. Ráadásul néhány napon belül. Feltolultak benne az érzelmek: „sokat jártál a fejembe, elég sokat gondolok Rád amióta megismertelek. Tudom,hogy lehet már unalmas ez neked,de hosszú évek kihagyása után Te vagy az új Gazdim aminek nagyon örülök és emiatt izgatott vagyok. Nagyon várom már a találkát.”
Az Úrnő meglehetősen titokzatos volt, ez még inkább érdekessé tette számára a találkozó napját. Nem mutatott magáról képet, nem hallhatta a hangját, nem árulta el a lakhelyét. Folytonos belső remegéssel ment kutyatálat, láncot venni, ahogyan Gazdája parancsolta. A kutyatál vásárlásnál elképzelte, hogyan fog majd négykézláb lefetyelni az Úrnő lábai előtt. Azon járt az esze, vajon tudja e az eladó, hogy kinek lesz a fényes tál. A láncot pontos méretre vette, épp olyan hosszút, amilyet előzőleg a Gazdával megbeszéltek. Valamiféle belső igénynek eleget téve ismeretlenül is bízott benne. Rugalmas pólyát kért tőle, amivel aztán kezeiből fogásra alkalmatlan kutya mancsokat készíthet az Úrnő. Ennek pontos méretét is meghatározta. Az eszközök vásárlása közben érezte, hogy mennyire felszabadult, ha nem terhelik súlyos felelősségek. Milyen könnyed, ha másnak kell viselnie a felelősséget, és neki csupán egyetlen feladata van: teljesítse a parancsokat. Rövid pórázt vásárolt büntetéshez, maszkot és várta a futárt. Érkezett a Gazda által kért kutyafarok is. Nem akart büntetést. Ezért gyakran ismételte, hogy igazi szófogadó, jó kutya lesz. Újra és újra elképzelte metamorfózisát, ahogyan kétlábú, szabad akarattal rendelkező lényből négylábú, akarattalan szolgává lesz. Hangtalan lénnyé.
Aztán eszébe jutott, vajon mit kér majd cserébe a Gazda. Felvetette, hogy ajándékot visz, talán egy tábla csokoládét vagy egyéb édességet, vagy csak valami apróságot. Gondolatait megosztotta az Úrnővel. Határozott visszautasítást kapott: „Szükségtelen az ajándék. Fegyelmet és alázatot kérek. Szeretetet. Semmi mást.” – közölte a Gazda.
Az utazás percei előtt mindent szépen bepakolt a táskájába, ellenőrizte a ruháit, utoljára a tükörbe nézett és nekivágott az ismeretlen útnak. Az Úrnő folyamatosan navigálta. Fokozta izgalmát ez a fajta titokzatosság. Parancsait szóról szóra betartva érkezett meg végül.
Virágokkal övezett kertes ház kapujában állt a Gazda. Feltűzött hajjal, sötétbarna szűk ruhában, fekete harisnyában és – dobbant meg a szíve – fekete tűsarkú cipőben. A cipő melyhez lekuporodhat majd és nyalogathatja. Kedvesnek és nagyon megértőnek képzelte Gazdáját, aki a kaput kulcsra zárva nyugodt, egyforma léptekkel vezette be a házba. Belépve azonnal kulcsra zárta mögöttük a ház ajtaját is.
Toporogva állt a bejárat mellett. Vállán a súlyos táska. Benne a lánc, nyakörv, rövid póráz, maszk, rugalmas pólya és a tál, amiből majd enni fog. Az Úrnő rendkívüli lassúsággal mozgott. Majd megfordult és azt mondta: - „Vetkőzz!”
Hangja nyugodt volt, kiegyensúlyozott és kellemes. A táskát a padlóra tette és vetkőzni kezdett. Meglepődve tapasztalta, hogy kezei önálló életre kelnek; nem törődve belső parancsaival remegve szabadult meg ruháitól. Ott állt meztelenül. A meleg idő ellenére didergett. Szemét a padlóra szegezte. A Gazda néhányat lépett feléje. Cipője hangos koppanással érkezett a hűvös padlóra. Hangjára össze-összerezzent. A csöndet vágni lehetett: „Vedd ki a rugalmas pólyát, a láncot és a nyakörvet.” Az Úrnő által kimondott szavak egyenként csapódtak meztelen testéhez. Gondolkodás nélkül pakolni kezdett. A kért tárgyakat egyesével a kis asztalra helyezte. A Gazda mellé lépett. Kezébe vette a rugalmas pólyát: „Emeld fel a kezed, megcsinálom a kutyatappancsaidat.” – szólt a parancs. Előre nyújtotta karjait. Ebben a helyzetben nem titkolhatta tovább izgalmát, mert mindkét keze jól láthatóan remegett. Bátortalanul Gazdájára vetett egy pillantást. A Gazda mosolygott: „- Félsz?”. Nem értette, hogy hangja miért csuklik el, miközben válaszol: „-Izgatott vagyok.” Nem mert a Gazdára nézni. Az Úrnő megszokott mozdulatokkal csavarta pólyával az öklét kutyamancs formába. „- Ne félj. Nem bántalak. Legalábbis fizikailag nem.” Elkészültek a mancsai. A Gazda térdre parancsolta. Felhelyezte a nyakörvet. Néhány másodperc múlva kattant a karabiner. A lánc csörgése, térde alatt a hideg padló, tekintete előtt az Úrnő formás lába abban a hihetetlenül karcsú sarkú cipőben – úgy érezte lassan nyugalom ereszkedik zaklatott lelkére.
Itt van. Ez most megtörténik. Hónapok, évek dédelgetett álma valóra válhat ma éjjel. Az Úrnő elindult a nappali felé, megcsörrent a lánc, megrándult a nyakörv, megsemmisült emberi lénye. Kutyaként követte Gazdáját. Lehullt lelkéről minden kényszer és minden felelősség. Semmi mást nem kellett tennie, mint vakon követni Gazdája parancsait.