A visszatért külföldi barátaim újabb esetei (1)

Most volt ötven éve, hogy a középiskolából elballagtunk és sikeres felvételi után folytathattuk tanulmányainkat az ország leghíresebb egyetemén. A sikeres felvételi értesítéssel együtt egy meghívót is tartalmazott a boríték, mely szerint még az év kezdése előtt várnak egy három napos ismerkedő táborra, ügynevezett „gólyatáborra”, ahol megismerkedhetünk jövendő évfolyam-társaink egy részével, de több felsős diákkal is, akik segítenek nekünk megismerni jövendő életünk terepét, az egyetemi diákélet sajátosságait.
Izgatottan gyülekeztünk vagy harmincan, vegyesen fiúk-lányok a megadott helyen és időben s csodálkozva tapasztaltuk, hogy nem csak magyarok vagyunk, hanem pár külföldi diáktársunk is ott volt már, közöttük egy chilei-, egy japán és egy vietnami srác, valamint egy-egy bolíviai- és egy afrikai leány. Az is hamar a bemutatkozásnál kiderült, hogy mi, magyarok életkorban közel azonosak vagyunk +/- két év különbséggel, de az egyik srác – a vietnami – már közel tíz évvel volt idősebb nálunk, de kinézetre kölyök képübbnek látszott, mint mi.
Már az első nap jól megismertük egymást, s oldottan végeztük a közös feladatokat, még akkor is, ha néha voltak nyelvi problémák is, amin segítettek a felsőbb évesek és azok is közülünk, akik tudtak valamilyen külföldi nyelven (orosz, angol, spanyol), mint én is.
Az első nap rövid, zenés, táncos klubesttel zárult a program, segítve az összerázkódást. Én a chilei és japán sráccal beszélgettem többet, mert mindketten elég jól beszéltek már magyarul, még ha akcentussal is és néha egy-egy szó kimondása komoly probléma elé is állította őket. Elkísértem őket haza, a többi külföldivel együtt, a koleszukba, ahol laktak s csakúgy mentem én is onnan hazafelé, de már egyedül.
A harmadik nap végére a japán sráccal, aki Yamato névre hallgatott és a chilei sráccal, aki Cristobal nevű volt, olyan jól összehaverkodtunk, hogy az első két év küzdelmeire, néha nehéz vizsgáira is közösen készültünk és örültünk a sikeres teljesítésüknek. A további három évben már más-más tankörben voltunk, így sokszor napokig nem voltak közös óráink, de azért ebédkor, vagy délután, klubdélutánokon, sportfoglalkozásokon, vagy nyári táborokon, ha éppen nem utazott haza, is együtt voltunk, többször még egy sátorban is aludtunk, mert akkor még közös, nagy rajsátrakban voltunk 6-8-an együtt a vaságyakon.
Negyedikben voltunk először együtt a japán és chilei sráccal magán szervezésben is, a Balatonnál vitorlás tanfolyamon, illetve a Dunán evezés közben, akár több napra is, amihez a vitorlást és a kielbootot én szereztem az egyetemi sportkörtől.
Az egyetemi diploma átvétele után több évig csak leveleztünk egymással, majd először, tíz év után, a japán srác tért vissza Magyarországra, hazája nagykövetségére öt évre diplomataként, majd az utolsó évben már a chilei srác, aki akkor már negyvenes évei közepén túl járt, egyik cégük budapesti képviselője lett itt.
Telt-múlt az idő, majd megint sok évig csak a levelezés s már újabban az email-levélváltás és a skype is használatos eszköze lett a kapcsolattartásunknak. Már ekkor is fel- feltűntek a leveleinkben a lightosabb, majd egyre egyértelműbb bdsm témák.
Az idő múlásával a japán srác megnősült, s egy kisfia is született, aki már otthon, Japánban elvégezte maga is az egyetemet. Programozó lett. A chilei srác végig agglegény maradt.
Először Cristobal ”mesélt” nekünk levélben általa átélt/megélt látogatásokról, egyes Nyugat-európai városok bárjaiban, ottani kalandjairól. Kezdetben ez csak „bőrős” kalandok voltak, hiszen mindannyian kedveltük már egyetemi éveink alatt is a szőrös testű srácokat, férfiakat különösen, ha még a szőrzetük a fanszőrzetre is kiterjedt.
Cristobal levelei egyre nyíltabbak lettek s részletezők. Beszámolt az ottani klubokban milyen szabadon jelennek meg a srácok bőrős szerelésekben és milyenekben (!), sőt még arról is, hogy már nem csak a bárokban, azon belül, de oda érkezve és onnan távozva is viselik az utcán szerelésüket s bár megnézik őket, de semmi atrocitás nem történik velük.
Később már olyan kalandokról is hírt, leírást kaptunk tőle, ami már egyértelműen a d/s kategóriába tartozott, mint dominancia, a másik fölötti uralkodás, parancsolás, szolgálatba vétel és tartás, de a kötözés, paskolás, majd a cbt is megjelent a beszámolóiban. Természetesen irigykedve olvastuk, sőt faltuk ezen leírásait.
Később már a „hírek” alapján magunk is kezdtünk szétnézni a világban és ezen „világban”.
Cristoballal egyszer találkoztunk is Párizsban pár napra s akkor „körülnéztünk” az ottani helyeken, amiket már ismert, de volt, amit együtt fedeztünk fel. Hazafelé még átugrottunk Amszterdamba is, az ottani híres negyed és bárok megtekintésére s akkor láttuk – mi még hüledezve”, hogy a villamoson utazott két srác, az egyik a másik lábához kuporogva, nyakán nyakörvvel, a póráza a társa kezében s még bőr szájkosara is volt. Többen furcsállva megnézték, de semmi több. (Lásd Hollandiában, élmények 1-5 részt itt régebben, 2015 elején)
Tavaly vált lehetővé, hogy a japán srác, Akiró újra, utoljára kapott kinevezést Budapestre, öt évre s a chilei kollégánk, Cristobal is még itt dolgoz(ha)tott akkor s csak idén húsvétkor tért haza végleg nyugdíjba. Bár azt tervezte, hogy akár öregségére is itt marad (de ezt az utóbbi évek migráns eseményei miatt gondolkozóba esett és végül mégis hazament).
Még az első, tíz év utáni visszatértjükkor kezdődött már fokozatos érdeklődésünk a bdsm iránt. A nyolcvanas évek eleje-közepe már kissé nyitottabb volt itthon is s bár Budapesten még csak szűk körben, zártan, de Csehországban és az NDK-ban már nyíltabban lehetett találkozni másokkal is. Az után pedig a világhálón már sok minden megtalálhatóvá, elérhetővé vált s akkor indult közöttünk a levelekben is az érdeklődés hol, mit lehet és ki, mit próbált is már ki és miről fantáziál. 1990 után pedig már a szomszéd Bécsben, majd később távolabbi városba is ellehetett jutni.
Mikor tavaly végre együtt, személyesen is találkoztunk. Akkor természetesen erős érdeklődést tanúsítottak Budapest különleges lehetőségeinek, az ilyen helyeknek. Igaz, nagyon óvatosan, főleg Yamato.
Ő akkor mesélt nekünk arról, hogy mennyire irigyelt minket a közös élményeinkért, mert ezek Japánban elérhetetlenek, de még csak elképzelhetők sem voltak, soha. Viszont Ő mesélt nekünk a japán fürdőkről, különösen arról, hogy ott ugyan viselnek valamiféle textilt magukon, de az vizes lesz s már csak éppen takar, de semmit sem rejt, főleg ha a másiknak a többiektől merevedése van.
Arról is beszélt részletesen, hogy az általunk küldött honlapokat próbálta megnézni, volt amit sikerült, de többségében nem, mert le voltak tiltva.
Sok mindenről beszélgettünk még, s ekkor mertem csak elmesélni Yamatonak, hogy a másik, akkori japán évfolyamtársunk, Akiró, akivel Ő szinte „együtt” lakott a Gellért hegyi kollégiumukban, s aki el mert jönni, míg Ő nem a mecseki kirándulásra. (Részletesen lásd Japán história 1-3 részt 2014 nyarán.)
Sok mindenről beszéltem nekik, eddigi dom gyakorlatomról, subjaimról, eseteimről és a velük közös élményeimről. Volt, amit részletesen is le kellett „írni”, elmesélni mi, hogyan is történt és főleg hol.
A hol kérdése mindig is izgalomban tartotta Őket, így volt ahova el is mentünk együtt, közösen s volt, amit még tavaly nem mertek itt, bevállalni, főleg Yamato nem.
Természetesen voltunk együtt a Gellért fürdőben, de a Ráczban már nem, mert megépült, de nem nyitott még ki az óta, viszont a Rudas fürdőben voltunk s a Királyban is. Tettünk látogatást a Dandárba, de az nem tetszett nekik, míg a Széchenyi fürdőkomplexum igen s voltunk a Császárban, vagy inkább a Lukácsban is együtt.
Spéci helyek közül a Darlingot néztük meg, de voltunk az egyik bárban is, közösen, sőt Egerbe is kirándultunk és ott aludtunk a spéci szállóban is.
(folyt. köv.)