késés 2.

A férfi leült a fotelba. Anna nem mert megmozdulni, sem ránézni, csak zokogott tovább. Nem tudta, mikor kapja meg végre a feloldozást, mikor szedheti rendbe magát. Rossz érzése támadt. Megkapta a büntetést, máskor ilyenkor a férfival megbeszélik mégegyszer, miért kapott ki. Most viszont csend honolt, és nem kapott engedélyt arra, hogy megmozduljon. Ura egyszer csak felállt, a hajánál fogva a sarokba vezette a lányt, hátrakötötte a kezeit, és a sarokba fektette úgy, hogy arccal a sarok felé, az oldalán feküdjön. Anna rádöbbent, még nincs vége. Hallotta Ura lépteit, ahogyan kimegy a konyhába. Hallotta, ahogyan nyílik a hűtőajtó. Tudta, az imádott férfi vacsorához készülődik. Nélküle. Nem szolgálhatja Őt ki, nem beszélgetnek. Nem tudta, meddig kell így feküdnie. Hallgatta a lépteket, ahogyan a tányér az asztalra kerül, ahogy az Ura leül és enni kezd. Fájt neki, hogy a férfi tudomást sem vesz róla, hogy nem ülhet vele az asztalhoz. De hamarosan más is fájni kezdett neki. A karja és a fél oldala zsibbadósan fájni kezdett, de nem mert kicsit sem mocorogni. Hallotta, ahogyan a férfi befejezi az evést, és kimegy a konyhába. Hallotta, ahogyan megnyitja a csapot, és mosogatni kezd. Anna tudta, ez az ő dolga lenne, de a saját hibájából most nem szolgálhatja ki a férfit. Megadóan feküdt, de egyre jobban fájt az oldala. Ismét sírni kezdett, hogy Ura ennyire átnéz rajta. Nagyon magányosan érezte magát, úgy érezte, a férfi magára hagyja a fájdalmával, a szégyenével. Hát ennyire megharagudott rá? Hiába volt egy légtérben Urával, mégis nagyon egyedül érezte magát. Átérezte, mit érezhetett a férfi, mikor nem érte el őt telefonon. Reménykedett, hogy nem kell már sokáig így feküdnie. Nagyon szégyellte magát, hogy Urának ennyire meg kellett büntetnie. Ezerszer megbánta, hogy ennyire figyelmetlen volt. Nem bírta tovább, próbált mocorogni, de ettől még jobban fájni kezdett az oldala és a karjai. Nem mert szólni. Telt az idő, már megtippelni sem tudta, mióta fekszik így.
Anna nem tudta, mit tegyen.Halkan nyöszörögni kezdett, segélykérően. A férfi vajon hallja ezt? Vajon figyel rá? Ha igen, miért nem reagál? Tudta, hogy ott ül Ő is nappaliban, mégis magányosnak érezte magát.
Telt az idő. A lány nem tudta tovább visszatartani, zokogni kezdett a zsibbadós fájdalomtól. A férfi ekkor felállt, odalépett hozzá, eloldozta a kezeit, és óvatosan segített neki felállni. Persze, a lány nem tudta megtartani magát, nem érezte a jobb lábát, így Ura segített neki kimenni a fürdőszobába, ott beállította a zuhany alá, majd megnyitotta a vizet, és gyengéden elkezdte megfürdetni. Anna a gyengéd mozdulatokból tudta, most van vége a büntetésnek, megkönnyebbült sírásba kezdett, és élvezte a férfi gyengéd kezeit. Összenéztek, Anna némán, hálás tekintettel nézett az Urára, és szerencsésnek érezte magát, hogy ennyire jó kezekben van. A férfi puha törölközőt terített a lányra, aki nem bírta tovább és a Ura vállára borult. Sírt, de nem a bánattól, hanem az örömtől, hogy itt van neki Ő, aki fontos dolgot tanított neki ismét...