Zsófia egy estéje (III. befejező rész)

Zsófia egy estéje (III. rész)

Zsófia a sarkán ült az ágyon, lábai szétterpesztve, kezét a combján nyugtatta tenyérrel felfelé. A nyakörvén kívül nem viselt semmit, bőre márványfehérségét csak a combján vöröslő foltok tarkították. Kihúzta magát, fejét felemelte, tekintetét lesütötte, nem nézett az ajtóra. Tudta hogy nemsokára belép rajta Ura, félig még nedvesen a zuhanytól.
Örömmel teli várakozás volt. A helyén érezte magát a közös hálószobájukban, Ura tulajdonaként. Maga mögött hagyta a napot, nem maradt más hátra, mint hogy a férfi kedvére tegyen, ahogy az akarja: lehet hogy csak simogatja majd, lehet hogy komolyabban kell szolgálnia és lehet hogy csak elküldi őt aludni. Mindegy mi történik, Zsófia boldog volt. A pár perccel ezelőtti büntetés megadta neki a feloldozást, minden feszültség elszállt belőle. Régen... nem tudott aludni, sokáig fenn volt, olvasott, játszott a számítógépen, a tévé egész éjjel ment, de mikor elaludt, abban sem volt sok köszönet: nem egyszer az ágyról is leesett nyugtalan álmai közben. Nem tudta mi hiányzik neki, álmában is járt az agya. Mostanában már nyugodtan aludt.
Észre se vette hogy elszállt a tíz perc, mire a férfi megjelent. Az ajtó csukódására rezzent fel álmodozásából, majdnem felnézett, de aztán fegyelmezetten térdelt tovább lesütött szemmel, igyekezett minél jobban kihúzni magát. Ura odalépett hozzá, ő felvette az éjjeliszekrényről az összehajtogatott friss törülközőt és szárazra dörgölte a férfit.
Hogy érzed magad? – kérdezte a férfi.
Jól Uram – válaszolta halkan
Kicsit bővebben – érdeklődött amaz, hangjában vidámság bujkált.
Remekül! Csodálatosan! Fan-tasz-tikusan! – nevetett fel Zsófia.
Helyes. Én is jól érzem magam. Nagyon szépen viselkedtél, megdicsérlek. Egész nap jó kislány voltál. Úgyhogy ma eldöntheted, hogy tegyelek magamévá
.
A lány összerezzent örömében. Ura elégedett vele!

Én... nem szeretnék semmi különöset...ahogy Uramnak jólesik...és én nagyon szívesen... – hadarta. Lassan egy éve voltak együtt és még mindig szégyellte magát ha a szexről volt szó. A rituálék rengeteget segítettek, de dönteni most sem szeretett.
Na de mégis? – mosolygott a másik.
Hát... hagyományosan... ahogy szoktuk... azt szeretem a legjobban – bökte ki végül.
Jó – bólintott komolyan a férfi – ahogy szeretnéd.
Pár hónapja még visszakérdezett, hogy „de Ön hogy szeretné, mert...”, ám ilyenkor mindig kikapott. „Ne akarj többet, mint amit kérek” korholta az Ura „azért kérdeztelek meg, mert a te véleményed érdekel és nem az, hogy szerinted én mit szeretnék. Azt majd én eldöntöm, hogy mit szeretnék, jó?” Így hát megtanulta, hogy nem kell túlgondolni a dolgokat.
Ura nyaka köré fonta a karját és odaadóan csókolni kezdte. Nem kellett hozzá sok idő, hogy érezze a férfiasságát. Felnézett és látta, hogy Ura csak a fejével bólint a helye felé. Lefeküdt az ágyra hanyatt, lábait enyhén széttárta és kezét a férfi felé nyújtotta. Amaz minden teketória nélkül fölé térdelt és beléhatolt. Zsófia visszafojtotta a nyögését, mely a szűk és száraz hüvelyében okozott fájdalom miatt tört volna ki belőle. Szerette ezt a fájdalmat. Régen... az előzői fiúi sokáig küszködtek, mire sikerült őt „üzemkész” állapotba hozni, rengeteg simogatásra és elég sötétre volt szükség, hogy elengedje magát. Ura legtöbbször egyáltalán nem alkalmazott előjátékot. „Az előjáték” fogalmazott „arra való, hogy a nő ráhangolódjon az aktusra. Rengeteg félelmet és gátlást kell legyőznie magában minden egyes alkalommal. A természet rendelte így, hogy csak a megfelelő hímmel párosodjék és erre rakódott rá a különböző kulturális attitűd. De mivel te nem vagy különálló személyiség, ezért semmi szükség, hogy bármire is ráhangolódj. Azért vagy itt hogy nekem jó legyen. Ami nekem jólesik, az tesz téged boldoggá.” Így is volt. Sehol nem érezte magát olyan biztonságban, mint mikor Ura a magáévá tette, nem számított fáj-e vagy sem, sőt a fájdalom tudatosította benne, mennyire át tudja magát engedni. Egy percen belül úgyis mindig elmúlt.
Mikor elkezdett finom lenni, Urára nézett, de az nemet intett a fejével. Egyelőre nem élvezheti. Igyekezett szorítani a hüvelyét, hogy a férfinak minél finomabb legyen. Mikor az ránézett mindig mosolygott; nem esett nehezére. Kisvártatva Ura a fülébe súgta: „élvezheted”. Azonnal megindult benne az ismerős érzés, ahogy a hüvelyétől kúszik felfelé a gerincén. Pár perc alatt elért a tarkójáig, aztán tovább, elborította a fejét. „Elélvezhetek?” kérdezte, de a férfi nemet intett a fejével. Teljes erejéből igyekezett visszafogni az orgazmusát, miközben a hüvelyét változatlanul összeszorította. A férfi egyre erősebben mozgott, ő pedig egyfajta ködben lebegve az orgazmus határán egyszerre járt nagyon távol és volt jelen. Egyszer csak Ura határozottan ráparancsolt: „most” és ö azonnal visszatért és egy percen belül teljesen elborította a gyönyör. Sokáig tartott és mint mindig, most is különös ízt adott neki, hogy nem a saját akaratából élvez, hanem parancsra. Ez volt az igazi, a totális átadás, mindig is erre vágyott. Mikor a vége felé tartott, a férfi is megfeszült és nemsokára a legbelső részében érezte a magját.
Nem bírta ki, most is elpityeredett.
Kö-hö-szö-nöm Uram – zokogta
Amaz végigsimította az arcát.
Ügyes voltál – dicsérte meg – büszke vagyok rád.
Zsófia már mozdult is, hogy megtisztítsa Ura férfiasságát. A lány elvégezte a dolgát, betakarta a férfit és a lábához gömbölyödött. Félálomban még egy csókot lehelt a talpára. „Köszönöm” - suttogta majd elragadta az álom.

(vége)