késés 1.

Annának kellemes délutánja volt. Frappét szürcsölgetett egy gyerekkori barátnőjével, beszélgettek, nevettek a régi emlékeken és közben bámulták az utca forgalmát. A teraszos kávézó nem volt messze Anna otthonától, ahol az Urával élt együtt. A szabályok értelmében a férfi döntötte el, hogy kap e "kimenőt". Gabi, Anna barátnője rápillantott az órájára, majd így szólt:
-Nem azt mondtad, hogy 6-ig érsz rá?
Anna ijedten kérdezte meg, mennyi az idő.
-6 óra múlt 10 perccel.
A lány ijedten vette elő a telefonját a táskájából, ami 3 db nem fogadott hívást jelzett. Tőle. Tudta, hogy ebből baj lesz. Gyorsan elköszönt a barátnőjétől, és rohanni kezdett haza. Telefonálni nem mert, csak küldött egy üzenetet Urának: "Sietek, mindjárt otthon leszek"
Gyorsan szedte a lábait, tudta, hogy Ura dühös lesz, biztosan aggódik, és ki fog kapni ezért. Nem kért engedélyt, hogy tovább maradhasson, nem szólt hogy késni fog, és nem vette észre, hogy csörög a telefonja. Ahogy közeledett a kis utcához, a félelem szorongatni kezdte a torkát és a gyomra remegni kezdett. Szörnyen érezte magát, hogy a férfinak aggodalmat okozott, és talán csalódást is. Nagyon szerette Őt, és akkor volt boldog, ha Ura elégedett vele. Felérve a lakáshoz remegő kézzel próbálta kinyitni kulcsával az ajtót, de háromszor is kiejtette a kulcscsomót a kezéből, mire sikerült a megfelelő kulcsot a nyílásba illesztenie. Arra gondolt, a férfi már biztosan hallja, ahogyan idétlenkedik a zárral. Kinyitotta az ajtót. Levegőt sem mert venni, levette a cipőjét és beljebb lépett a lakásba. A szemeivel Őt kereste, vajon nagyon mérges lesz rá? A nappaliban megpillantotta a férfit, aki háttal az ajtónak, az ablakon nézett kifelé. Biztosan hallotta, hogy megjött a lány, de nem fordult felé, háttal maradt neki.
Anna ugyan eltervezte, hogy alázatosan bocsánatot kér és elmondja a férfinak, hogy elszaladt az idő és nem akart elkésni, de a nappali ajtajában állva egy szót sem bírt kipréselni a száján. Várta, hogy a férfi majd megfordul, de ez nem történt meg. Kínossá kezdett válni a csend. Csak a lány levegővételeit lehetett hallani, a sietség és az izgalom szaporázta meg a légzését. Nem tudta, mit tegyen, merjen e beszélni. Végül csak kipréselte a száján nagyon halkan: Uram...
A férfi megfordult. A lány csak egy másododpercre kapta el a pillantását, amitől térdre rogyott. Aztán hadarni kezdte volna:
- Uram, bocsásson meg, Gabival...
A férfi ekkor a kezével leintette őt, de még mindig nem szólalt meg. A lánynak ez jobban fájt, mintha a férfi leszidta volna. Térdelve, lehajtott fejjel várta, mi fog történni.
Halk szavak jöttek pár perc után: vetkőzz le, állj négykézláb.
A lány levette a ruháit és a nappali közepén négykézlábra állt. Ura szó nélkül végignézte, majd a lány bokái közé lépve a lábaival szélesebb terpeszbe igazította azokat. Következtek a kérdések.
-Miért késtél?
-Elszaladt az idő Uram...
-Hívtalak.
-Nem vettem észre...
-Hányra kellett volna hazajönnöd?
-6-ra, bocsánatot kérek. Nem szándékosan késtem...
-Tudtad, hogy 6-ig engedtelek el. Hogyan merészelted nem figyelni az időt?
-Uram, én...
-Nem jutott eszedbe, hogy aggódom majd? Nem jutott eszedbe, hogy engedélyt kérj a tovább maradásra? Hogy mertél így viselkedni?
- Uram én nagyon sajnálom, nem akartam rosszat, kérem bocsásson meg.
-Elég legyen. Egy pisszenést sem szeretnék hallani. Megkapod ami jár, és csendben eltűröd, világos?
-Igen Uram. -válaszolta a lány, sírásra görbülő szájjal.

A férfi a szekrényhez lépett, kiválasztotta a kedvenc nadrágszíját, amit ketté hajtott. A lány érezte, ezúttal komolyan kikap, megadóan várta, mit szab ki rá szeretett Ura.
Sokáig nem kellett várnia. Az első ütésnél sikított volna,olyan nagyra sikerült, de összeszorította a száját, mert csendben kellett lennie. A feneke már pár ütés után égett, a szíj szinte marta a bőrét. Lábai hamar remegni kezdtek, a könnyei kicsordultak, de csendben tűrt, mert a férfi ezt parancsolta neki. Az első ütések után azt érezte, ezt nem fogja kibírni, mert Ura még sosem okozott neki ekkora fájdalmat. Minden izmát megfeszítve tartotta magát, tudta, hogy ha megmozdul, még többet kap. A száját összeszorította, nehogy sikítani kezdjen, vagy hangosan sírni. Szinte fuldoklott attól, hogy csendben kellett lennie, de a könnyei már patakokban folytak. Rövid idő után már nem érzékelte, hol csattan a szíj a fenekén, csak az égető fájdalmat érezte, és azt, hogy remeg minden porcikája. Üvölteni tudott volna, de nem volt szabad. El akarta nyerni Ura bocsánatát, meg akart neki felelni, így tűrt. Egyszer csak abbamaradtak az ütések. Anna kifújta a visszatartott levegőt, és a zokogásban tört ki. Megkönnyebbült, azt hitte, vége, kibírta, bűnbocsánatot kap, de tévedett. Még nem volt vége a büntetésnek.

Folyt.köv.