Zsófia egy estéje (II. rész)

Fura érzés volt ott állnia. Szülei egész gyerekkorában azt tanították neki és tőlük is azt a mintát látta, hogy mindent demokratikusan és egyenlően kell a felek között elintézni. Szülei szerették egymást és őt is, soha erőszak nem volt köztük, vagy legalábbis ő nem vette észre. Az előző barátai is inkább odaadók voltak, ő irányította őket. Aranyosak voltak, mindenben a kedvét keresték, de ő nem érezte jól magát velük és azt hitte vele van a baj, gonosz vagy önző. Aztán találkozott Urával, aki megmutatta neki, hogy alárendeltnek lenni nem bűn és nem gyengeség, hanem a természete szerint való. Mikor először kapott ki, össze volt kavarodva, mert szokatlan, mégis természetes érzés volt. És most itt áll meztelenül, a lábai terpeszben, keze a tarkóján összekulcsolva, mindene látszik, egy férfi pedig a fotelban ül felöltözve és mindketten tudják, hogy az fog történni, amit a másik akar, függetlenül attól, hogy ő ezt akarja-e vagy sem. A gondolat izgató és ugyanakkor mélységesen megnyugtató volt.

- Mondd el még egyszer, mi történt! – hallotta Ura hangját
- Mikor felcsatoltam a nyakörvet... arra gondoltam hogy az Öné vagyok és ettől felizgultam...
- Szabad saját magadtól vágyat érezned?
- Nem...
- Kié a vágyad? A tested? Az érzéseid?
- Az Öné Uram!
- Miért?

Ez a kérdés meghökkentette. Ebbe még sose gondolt bele, miért is jó neki ez tulajdonképpen. Csak tudomásul vette, hogy így természetes, így van a helyén.

- Mert... mert... Nem tudom! – kétségbeesetten nézett a férfira, mi lesz most, hogy nem tud válaszolni. Annyira szeretett megfelelni neki, mi lesz most? Nem a büntetéstől félt, hanem hogy csalódást okoz.
- Gyere, térdelj ide! – mondta mosolyogva neki az Ura.

Egy pokrócot húzott oda a parkettára, arra térdelt úgy, hogy a feje Ura keze ügyébe essen. Sokszor beszélgettek így, miközben a férfi a fejét simogatta. A lábához simult.
- A szubnak lételeme a megfelelés és az elköteleződés – magyarázta a férfi – ha nem kontrollálják, ha nincs meg a külső megerősítés, elvesznek, kényelmetlenül érzik magukat. Gondolj bele, hány nő játssza meg az orgazmust, csak mert azt hiszi, meg kell felelnie valamilyen társadalmi elvárásnak. Vagy a sikeres, független nő szerepébe kényszerülnek, mégse boldogok. Persze van aki igen, de sokan nem. Szerepet játszanak.
Zsófia magában bólintott. Sose értette, miért nem volt orgazmusa a volt barátaival, magában kereste a hibát, frigidnek tartotta magát, mikor pedig egyedül csinálta, az nem volt olyan jó. Ura volt az első, aki megmutatta neki, milyen, mikor teljesen elengedheti magát, a teljes átadásban aztán nem volt nehéz elélveznie, főleg, ha Ura irányította, eleinte sok-sok biztató szóval, később már elég volt az utasítása is, mikor élvezheti az együttlétet és mikor nem. És a munkahelyén is sokkal jobban teljesített, mióta biztos lehetett magában, hiszen a férfivel mindent megbeszélt. Az ugyan nem mindig adott közvetlen praktikus tanácsot, de mindig maga mögött tudhatta és ez erőt adott.
- Te is ilyen vagy. Szükséged van a bizonyosságra, hogy jól csinálod a dolgaidat, szükséged van a megnyugvásra. A te örömöd nem más, mint az én örömöm – folytatta a férfi – így hát nincs értelme és felesleges is az engedélyem vagy a tudomásom nélkül élvezned. Már volt olyanod az életben és nem szeretted.
A lány most értette meg, hogy mennyire függ Urától. Ez megijesztette, de egyszerre teljes nyugalom áradt szét benne.
- Igaza van, Uram – mondta halkan. – Szeretnék bocsánatot kérni, amiért az engedélye nélkül használtam a tulajdonát
- Ó, hát megértetted – mosolygott a férfi. – És szívből kérsz bocsánatot, nem a büntetéstől való félelemtől. Helyes. Hozd ide a pálcádat.
Zsófia hálószobába sietett a pálcájáért. Együtt választották ki a mogyoróbokorról a parkban és aztán a férfi órákon át csiszolta, nehogy felsértse valahol a bőrét. Megállt a fotel előtt, terpeszbe tette a lábát és két kezét előrenyújtva tartotta a pálcát. Akkor vette észre, hogy négy csipesz is hever az asztalon, Ura a fiókból vehette elő. Nem a belső rugós, hanem a külső karikás, erősebb volt. Egy pillanatra megijedt, mert tudta ez mennyivel fájdalmasabb. Csak nem akarja a nagyajkaimra tenni? – futott át rajta a gondolat. Még sose csinált vele ilyet. „Túl szép a puncid és a cicid, hogy tönkretegyem” – tréfálkozott vele mindig.
- A gerenda alá! – hangzott az utasítás.
A lány a szoba falán körbefutó rusztikus gerenda alá állt, pont oda, ahol a kampó volt. A férfi elvette a kezéből a pálcát, ráadta a bőrbilincset és felhúzta a kezét. A háta és a fal közé egy henger alakú párnát tett, ettől Zsófia mellei megfeszültek és előremeredtek. A lábait a falnál lévő kampókhoz erősítette a férfi, így a csípője is előrebukott. Ha nem tartotta volna a kötél, előreesett volna.
- A puncidat most sem bántom – mondta megnyugtatóan Ura – de tudatosulnia kell benned, hogy a tulajdonom vagy. – Ezzel két-két csipeszt felhelyezett a lány belső combjaira, közvetlenül a szeméremajkak alá. Zsófia bőrébe azonnal belemart a fájdalom. Nagy erőfeszítéssel állta csak meg, hogy ne kiáltson fel. A férfira nézett könyörgőn. „A pecket...” - mondta csak a szemével, a polcra sandítva. Félt hogy nem bírja szó nélkül, szégyellte volna magát, ha Ura engedélye nélkül hangot ad ki. Amaz megértő volt, már tette is szájába a gömböt. A lány hálásan harapott rá a gumira. Pár perc múlva teljesen elzsibbadt a combja. Ekkor a férfi annyit mondott:
- Mindened az enyém – és lecsapott a pálcával az egyik csipeszre. Zsófia belenyüszített a pecekbe, ahogy a csipesz a bőrét tépte. Harmadik ütésre a csipesz leesett. A vérkeringés megindulásával lüktető fájdalom lepte el a combján a bőr alatti irharéteget. Csak helyi fájdalom volt, intenzív, kibírható, de rendkívül kellemetlen. Ugyanakkor érezte, hogy a vérkeringés nem csak a combjába tér vissza, hanem … feljebb is. Most már kétféle érzéssel kellett küzdenie: a fájdalom és a vágy ellen. Hiszen nem kapott engedélyt! Ura odalépett hozzá és a fülébe súgta: „élvezheted”. A férfi gyors ütésekkel leszedte a maradék három csipeszt is, mindegyik előtt kijelentve, hogy mindene az övé. Rajta pedig egyre jobban elhatalmasodott a vágy. A fájdalmon át is érezte a nyugalmat, hogy jó kezekben van és jól is viselkedik. Mikor az utolsó csipesz is lekerült róla, mér folytak a könnyei. Érezte, hogy az egész napos feszültség, a sok apró kellemetlenség, a saját szorongása hogy száll el belőle és nem marad más, csak az alázat és az Urához tartozás. A férfi kioldozta, kivette a szájából a pecket és megcsókolta. Ő hálásan simult hozzá.
- Nyomás a helyedre – hallotta.
Zsófia egy hang nélkül szaladt a hálószobába.

(Folyt Köv.)