Egy felejthetelen ZH 2. Tamás első fenyítése

Azt is megbeszéltük, hogy amennyiben egyetlen ZH is kettesre vagy egyesre sikeredne, annak viselni fogja a következményeit, hiszen bőven belefért az életébe a tanulás, mivel az óráira alig járt csak be. Tamás megígérte, hogy rendesen felkészül a vizsgákra, és beszámol nekem az eredményeiről.
Mivel közösen készítettük el a tanulási tervet, tudtam, hogy melyik napon, milyen tárgyból van szóbeli vagy írásbeli vizsgája. Eltelt már jó két hét, mégsem dicsekedett az eredményeivel. Ez kezdett felettébb gyanús lenni a számomra, így felhívtam, hogy tegye szabaddá az estéjét, mert szeretném meglátogatni. Eleinte próbálkozott elodázni pár nappal a találkozót, mondván, hogy kupi van nála, meg csajt is vár, de közöltem vele, hogy mindenképpen megjelenek este 7 órakor a lakásán!
Amikor ajtót nyitott, láthatóan zavarban volt, mert kerülte a tekintetem. A nappaliban meglehetősen nagy rend fogadott, amin meg is lepődtem, de mindez csak azt sugallta nekem, hogy van épp elég vaj a fiatalember füle mögött és nem szerette volna ezzel is tetézni a bajt, úgyhogy összepakolt.
- Tamás, - tértem a tárgyra, - nem számoltál be nekem az eddigi ZH-k eredményéről. Hogy is van ez? Nem mentél el a vizsgákra?
- De igen! Elmentem. - felelte csendesen, majd elharapta a mondat másik felét.
- És? Hogy sikerültek? Miért nem szóltál róluk? - kérdeztem.
- Azért, mert nem vagyok rájuk túl büszke... - suttogta zavarodottan.
- Hm. Mit jelent ez konkrétan? Miből és hányast kaptál?
- Hát az úgy volt, hogy először is tanultam rá. Tényleg. Még különtanárhoz is elmentem egyszer. De szemét volt a tanár...
- Hallgatlak!
- Nem ezekre a feladatokra számítottam. De mások is kiakadtak.
- Hányast kaptál a matekra és hányast a számvitelre?
- Matekra egyest és a számvitelre kettest...
- És miért nem jelezted ezt nekem? Mióta tudod?
- Már egy hete megvan mind a két jegy, de nem akartalak felidegesíteni, mert tudom, hogy dühös és csalódott lettél volna.
- Aha, értem. Mert most szerinted nem vagyok az?
- De biztosan. - mondta, és újra elkerülte a tekintetem.
- Gyere ide Tamás! Most rögtön! - mondtam neki és a karjánál fogva odarángattam a színem elé.
- Mit mondtam neked legutóbb, ha ez neadjisten bekövetkezne?
- Hogy meg fogsz büntetni és viselnem kell a következményeit, sőt, úgy fogsz megverni, mint egy taknyos gyereket... De ugye ezt nem gondoltad komolyan? - nézett rám aggódó tekintettel. - Mert ahhoz már túlkoros vagyok...
Az első pofon ezeknek a szavaknak a végén csattant. Mire Tamás feleszmélt a másik oldalára is kapott egyet, és a kezemben már ott volt a táskámból előkapott nadrágszíj. Lerántottam a földre és úgy, ahogy volt 5-6-ot sóztam a rövidnadrágjára, szinte teljes erőből. Teljesen ledöbbent, mert sosem látott még ilyennek.
- Aki úgy viselkedik Tamás, mint egy taknyos, értetlen kölyök, azt úgyis kell megbüntetni! Feküdj a térdemre, most azonnal!
- De...
- Nincs de...
- Soha többet, légyszi, légyszi, ne tedd ezt velem kérlek, ez nagyon megalázó... Ezentúl tényleg megteszek mindent...
- Nem mondom még egyszer, és felemeltem a szíjat, hogy meglegyintsem újra a fiatalembert! Újabb ötöt sóztam rá. Utána eltettem a nadrágszíjat.
Csendesen engedelmeskedett. Láthatóan zavart állapotban volt, nem tudta mire vélni a helyzetet.
Először 100-at kapott a kezemmel a shorton keresztül, majd levetettem vele és az alsónadrágjára is ráhúztam 100-at. Felállítottam őt, majd én húztam le az alsót, és visszafektettem a combjaimra. A meztelen alsója már szép piros volt, amikor az újabb 100 ütést mértem ki rá. Ekkorra már elég erősen fészkelődött.
- Most menj a sarokba és gondolkodj el ezen az ostoba és gyerekes viselkedésen! Emlékezz az álmaidra, a céljaidra, a külföldi ösztöndíjra és az átmulatott éjszakákra, piázásra, füvezésre, csajozásra! Gondold jól végig, hogy mik a prioritások az életedben!
Kb. 20 percig hagytam állni a sarokban, szótlanul. Láttam, hogy kezd megtörni a helyzet súlya alatt, és már nagyon vágyna egy emberi jószóra. Azonban még egyáltalán nem végeztünk.
- Tamás, ezt a kettesért kaptad... Azonban van itt nekünk még egy elégtelen jegyünk is, aminek a következményeit szintén viselned kell.
- Hogyan? De ne! Kérlek, megkaptam már a büntetésemet! Hidd el, megtanultam egy életre...
- Itt és most én döntöm el, hogy mi lesz a büntetésed Tamás! És innentől fogva ezt hetente meg fogom tenni! Minden pénteken eljövök és átbeszéljük a tanulmányi eredményeidet, időtöltéseidet stb. A te választásod és a döntéseid eddig tartottak. A bizalmat eljátszottad. Most azonnal, hozd ide a táskámból a hajkefémet és feküdj vissza a térdemre...
- Kérlek, légyszi...
- Ha még egyszer el kell mondanom, extra 50 ütést fogsz kapni a fenekedre, úgyhogy én a helyedben azonnal azt tenném, amit kell és hoznám a kefét!
Megállt az ágy végénél, és átadta a sötét, ébenfából faragott hajkefét. Az ábrázata olyan volt, mint egy kisgyermeké, aki tudja, hogy rossz fát tett a tűzre.
- Ez a kis kefe ezentúl a jóbarátod lesz, Tamás! Megismerkedsz most ezzel az oldalával itt, nézd csak! - csaptam a tenyerembe a nehéz fa hajkefe nyeles oldalával. Ez itt a gondolkodó oldal. Vedd fel a pozíciót, ugyanúgy, ahogy az előbb tetted! Minden ütést hangosan kell számolnod! Nincs kiabálás, sem rúgkapálás, sem a fenekedhez nyúlkálás! Aki a hülyeséget meg bírta csinálni, az állja a sarat akkor is, amikor a következményekkel szembesül! A végén pedig megköszönöd a megérdemelt büntetésedet! Értetted?
- Igen, Asszonyom- felelte.
Szépen, komótosan ütöttem a nehéz kefével, körben a farpofákon. Jobbra fent, jobbra lent, balra fent, balra lent.. Nyögött, sóhajtozott, ficánkolt az ütések alatt. Erősen szorítottam a derekát és a lábammal olló fogásba fogtam.
- Remélem, ez volt az utolsó egyesed Tamás! A lustaságodért cserébe most örökre megtanítom neked a valódi felelősség vállalását! Hogy megjegyezd, hogy amikor még döntési lehetőséged van, akkor mindenképpen a téged szolgáló helyzet mellett tedd le a voksot! Most erősen foglak ütni és sokáig! Vegyél egy nagy levegőt!
Mire kimondtam, már el is kezdtem a gyilkos záporozó sorozat ütéseket a fenekén. Egy darabig számolt még kétségbeesetten, majd megpróbált hátra nyúlni, de elkaptam a kezét. Láttam, hogy teljesen elvesztette a kontrollt!
A légzése megváltozott, és mély, elfojtott hangon sírni kezdett. Először csöndben sírt, majd egyre jobban, egyre hangosabban folytatta azt. Nem hagytam abba a fenekelését, a hátsóján már a véraláfutások és a puklik nyomai teljesen kirajzolódtak a feneke alsó harmadán, duzzadt is volt rendesen mindkét oldala. Megjelentek az első vércseppek is, tudtam, hogy a fa felsebezte a bőrét.
- Sajnálom, sajnálom, nagyon sajnálom - zokogta már. - Soha többet nem leszek lusta, rossz diák, megígérem... Nem hozok több egyest, kérlek, bocsáss meg nekem!
Rásóztam még a maradék 25-t, amikor egyszer csak megtöröltem a karommal a homlokon az izzadságcseppeket, és azt mondtam neki...
- Jól van, elég lesz! Felállhatsz!
A megtört fiú most ott állt előttem. Szemei sarkában még a könnyek, arca nedves volt a sok sírástól. Remegett a teste a fájdalom, a félelem és a megszégyenülés érzetétől.
- Nem bántlak már, mert alaposan megkaptad a magadét, Tamás! Mától egy hónapig sem buli, sem pia, sem fű! Szobafogság van és tanulás! Ennyi időd van még vissza a vizsgaidőszakból. Viszont ezt a két jegyet mostanra megbocsátottam! Tiszta lappal indulhatsz a javításukért!
- Köszönöm!
- Hozd ide a testápolót a fürdőszobából, és tedd le a tükör elé a hajkefémet, hogy emlékeztessen minden alkalommal, amikor a fürdőbe mész, hogy mi vár rád, ha újra elcsábulsz és nem a kötelességeidet teljesíted.
- Rendben.
Bekrémeztem a fenekét, amely jól felhólyagosodott. Még ekkor is hallottam a szipogását az ölemben. Nem tudott megszólalni.
- Térdelj elém, Tamás! Kapsz tőlem egy ölelést, mert tudd, hogy amit tettem azt érted, a te javadért cselekedtem. Fontos vagy nekem, és úgy szeretlek, mintha az anyád lennék. Jó gyerek vagy, de olykor-olykor még szükséged van a fegyelmezésre!
- Köszönöm! - suttogta. - Én is úgy szeretelek, mintha az anyám lennél... És csak ölelt, ölelt szorosan és zokogott a karjaimban.