Egy felejthetetlen ZH 1. Tamás első fenyítése

Egyetlen kérésem volt hozzá, mikor az albérletembe költözött: mivel jól ismertem a családját, és az édesanyjának is megígértem még a betegágya mellett, hogy támogatni fogom a fiát abban, hogy ki tudjon törni a szegénysorból, szóval csak azt kértem tőle, hogy tanuljon rendesen az egyetemi évei alatt! Nem azt vártam, hogy kitűnő lesz, csak azt, hogy hozza a 3,5-es szintet, ami ahhoz kellett volna, hogy megnyerje a külföldi ösztöndíjat, amire úgy vágyott. Az első évet eléggé ellinkeskedte, hiszen az új közeg, a haverok, bulik, csajok, hamar magával sodorták, és a diákéletnek eme elmaradhatatlan velejárói gyakran eltérítették a céljától, így az átlaga alig érte el a közepest. Hetente találkoztunk, hiszen segítettem neki a megélhetésben, gyakran főztem rá, tanítottam az önálló felnőtt élet kihívásaira, így takarítani, mosni, rendszert kiépíteni az életében stb.
Tavaly nyáron volt egy nagyon komoly beszélgetésünk, amikor nagyon leszidtam a vizsgaidőszakban mutatott eredménytelenségei miatt, hiszen több tantárgyból csak sokadik nekifutásból tudott átvergődni a tanév végén. Tudtam, hogy egy nagyon jóeszű gyerek, és amúgy fél kézzel kirázná magából a 3,5-4-es átlagot, de ahhoz év közben is tanulnia kellene, nemcsak a vizsgák előtt pár hétben. Ezt el is mondtam neki, illetve azt is, hogy nálam csak abban az esetben lakhat majd a következő tanévben, ha a 3,5 átlagot meghaladja a tanulmányi eredménye a következő fél évben. Ha nem, akkor annak komoly következményei lesznek! Egyrészt, mint egy pótmama, leszedem a 20 körméről és nagyon szigorúan meg fogom büntetni, másrészt az is lehet, hogy kiteszem az utcára, hogy boldoguljon, ahogy tud.
Jelenleg elvártam ugyan tőle az albérlet megfizetését, amiért vállalt egy részmunkaidős munkát is a városban, de a pénz felét egy számára nyitott bankszámlára helyeztük el minden hónapban, hogy mire végez az egyetemen, legyen egy kis megtakarított pénze. A családjára nem számíthatott anyagi támogatás terén, hiszen az édesapja egyedül maradt három kiskorú gyermekével, miután a feleségét betegség következtében elveszítette.
Tamás számomra olyan volt, mint a nevelt gyermekem, így tőlem kapta meg azokat a dolgokat, amire vágyott, így vettem neki laptopot, telefont, íróasztalt, néha ruhákat, szóval, minden olyan dolgot, amely az egyetemi évei alatt fontos volt a számára. Elmondtam, hogy mindezt azért kapja, hogy helyt álljon a tanulmányaiban!
Persze mindig megígért mindent, és egy darabig igyekezett is, de pár hét vagy hónap után elvesztette a motivációját és nem a tanulással, hanem a bulikkal, haverokkal és a csajozással foglalkozott.
A külföldi ösztöndíj képe kezdett egyre halványodni az elméjében. Ha rákérdeztem, csak vonogatta a vállát, hogy még van rá idő, meg nem olyan könnyű ez, ilyeneket mondogatott.
Nemrég a vizsgaidőszak közeledtével leültem vele egy újabb beszélgetésre. Végig a szemébe néztem és szigorúan ragaszkodtam ahhoz, hogy elkészítsen egy tanulási tervet annak érdekében, hogy a ZH-k mind 3-as vagy a fölötti értéket kapjanak.
folyt. köv.