Zsófia egy estéje (I. rész)

A lány hazafelé tartott a hosszú nap után. Idegesítette a metrón az embertömeg, az aluljáró bűze, a sürgés-forgás a belvárosban. A mellékutcában már jobb volt a helyzet, s mikor belépett a lakásba és megcsapta az otthon illata, megkönnyebbült. Kibújt a ruhájából, csak a bugyit hagyta magán és Ura egyik ingét vette fel. Elmosolyodott, mert eszébe jutott a délutáni csetelésük. „Jó kislány voltál délelőtt” – írta neki a férfi – „felveheted az inget”. Ilyenkor erősödött benne az érzés, hogy valaki tulajdona. A nyakörv felé pislogott, de azt majd csak később veheti fel. Az órára pillantott, fél órája volt még. Gyorsan kitakarított, nem volt nehéz feladat, a kis lakásban amúgy is rend volt. Vacsorát nem kellett főznie, ma a férfi alkotott, a hűtőből ínycsiklandozóan kacsintott rá a speciális öntetű saláta és a hús. Csak a teavizet tette fel főni. Még egyszer körbepillantott, elégedetten nyugtázta, hogy minden úgy van, ahogy az Ura szereti, megmosta a kezét, majd felcsatolta a nyakörvet. Egy pillanatra megszédült, végighullámzott rajta a biztonság és a szeretet, ilyenkor mindig ezt érezte. „Tartozom valakihez” – futott át rajta a gondolat és ez fel is izgatta. Elszégyellte magát, Ura engedélye nélkül ilyet nem lehet. Sóhajtott, ezért bünti jár majd, de meg se fordult a fejében, hogy eltitkolja. Egyszer megtette és napokig kényelmetlenül érezte magát. Főleg azután, hogy bevallotta és a férfi – nem csinált semmit. Csak nézett rá a hideg kék szemével és annyit kérdezett: „Jobb hogy eltitkoltad?” És ő már várta, hogy inkább kapjon ki nagyon, csak szabaduljon meg ettől a kényelmetlen érzéstől, hogy nem volt teljesen őszinte, nem adta át magát Urának.

Az elején úgy gondolta, hogy tudja mi a jó neki, majd ő megmondja, hogyan szeretne szub lenni. Aztán gyorsan rájött, hogy annak semmi értelme, csak megmaradt benne a szorongás és a kielégítetlenség érzése. Aztán a férfi szépen lassan megtanította őt bízni és elfogadni, hol gyengédséggel, hol szigorral, hol fájdalommal. És most már nem is akart mást, mint alárendelődni.

Kulcs zörgött a zárban és ő gyorsan a helyére állt. Enyhe terpesz, hátratett kéz, közel a falhoz. Mikor Ura belépett, már mosolygott, tudta hogy a férfi szereti a mosolyát. Nem volt ebben semmi mesterséges. Ezt szerette, hát természetes, hogy ezt adja. A férfi arca is mosolyra húzódott, mikor meglátta őt a nagy ingben, melynek csomóra volt kötve az alja, mezítláb, és nyakán a nyakörvvel. Odalépett hozzá és megcsókolta. Ő visszacsókolt, átfonta a karjával és hozzásimult. A férfi nevetve mondta:

Várj már amíg kényelembe helyezem magam.

Utánament a szobába, betartva a két lépés távolságot. Gyorsan a helyére tette Ura táskáját majd odalépett hozzá, levette a zakóját, megoldotta a nyakkendőjét, kigombolta az ingét. Hogy kioldja az övet, le kellett térdelnie. Összehajtotta a pantallót, felakasztotta a vállfát a fogasra, hadd szellőzzenek a gyapjúholmik. Odanyújtotta az otthoni vászonnadrágot és a trikót, melyeket már előzőleg a szék karfájára tett. Amíg Ura kezet mosott, behozta a vacsorát és az ebédlőasztalra tette. Megállt az asztal mellett és kérdőn nézett a férfira. Amaz megkérdezte:

Jó kislány voltál délután is?

Ő habozott, majd bólintott. Ura felhúzta a szemöldökét, de nem szólt egy szót sem, hanem a fejével a másik székre mutatott. Ezek szerint együtt vacsorázhat vele! Örült.

Vacsora közben beszélgettek, előbb a férfi mesélt a napjáról, aztán ő is elmondta, mi volt az irodában. Mikor eszébe jutott, megint mennyi baja volt benn, felhúzta magát, de Ura figyelmeztető pillantására azonnal lenyugodott. Jó párszor ki kellett kapnia ahhoz, hogy megtanulja, nem viszi haza a munkahelyi problémákat, legalábbis az érzés szintjén nem. Persze mindent megbeszélhettek és a férfi kívülállóként sokszor adott okos tanácsokat (néha pedig megmosolyogtatóan fura véleménye volt), de a feszültségnek, ami a kinti világból származott, nem volt helye az asztalnál. Úgyis ott hordozták mind a ketten az izmaikban, a vállukban, a gyomrukban, nincs szükség arra, hogy tovább fokozzák.

Kivitte a tányérokat és a bögréket, gyorsan elmosogatott. A szobába visszaérve megállt a fotel mellett, ahogy az Ura olvasott. Amaz lecsukta a laptopot és felnézett rá. Ő persze azonnal lesütötte a szemét.

Miért haboztál, mikor kérdeztem hogy jó kislány voltál-e?
Mert... az engedélye nélkül felizgultam itthon – mondta halkan.
Hm. És miért?
Mert arra gondoltam, hogy az Öné vagyok és ez izgalommal töltött el. - Fél éve még nem tudott volna ilyet kimondani, de mostanra már sikerült. Eleinte szégyellt az érzéseiről beszélni, magának még most is nehezen vallott be dolgokat, de az Urának... az más. Eleinte a férfi helyette mondta ki, miket érez, akkor megdöbbent ezen, később belátta, hogy nincs értelme titkolózni.
Történt más is?
Nem, csak ennyi.
Hát bizony ezért is büntetés jár – mondta mosolyogva amaz. Vetkőzz le és állj elém!

Kibújt az ingből, gondosan összehajtotta, a tetejébe tette a bugyit. Csak a nyakörv maradt rajta. Szélesebb terpeszben, a fején összekulcsolt kézzel odaállt Ura elé és megadóan várta a büntetést.

(Folyt. köv.)