Megállt az idő (Elsőáldozós emlék)

Minden éjjel, minden egyes nappalán
Rá gondoltam...

Mikor végre meg is láttam,
térdre rogytam.

Nyaltam, faltam combjait,
megtöltöttem orromat,
fanyar-édes illatokkal...

Majd nadrágomon szégyenfolttal
távoztam egy óra múlva,
kilométer hosszú lábak
által kicsit megrugdosva...

Óra múlva? Az idő nulla,
nem éreztem azt, hogy múlna,
kéjmámorban úszva,
selyem haja sátra alatt,
tűsarkúja számban maradt.

Közben bámultam és simogattam
térde bársony hajlatát,
csodáltam a tejeskávés
színek krémes játékát,
lágyan ívelt vádliján,
formás, finom bokáján

Drog volt csak, vagy varázsolt engem el,
Istennő, ki hátamat tájként fedte fel
Szántotta és villámcsapta,
majd hűs szellővel cirógatta,
lágy fuvallattal borogatta

De minden csoda véget ér,
ébredni kellett, csak tudnám miér'
kábán, kicsit szédülten,
de legalább nem vénültem,
hiszen Ő megállította az időt...

Lehet, hogy tényleg Istennő volt?