Átverési kényszer a Pattogató-Házban IV/2

Vákrák végül fogja magát,becsukja az ajtót és visszamegy Nihililiomhoz.

Vákrák:- Szóval mit is tett veled az a gonosz ember?
Nihililiom (felerősödik a sírása):- Nem tudom pontosan…már nem emlékszem… de nagyon rossz volt… a fejemmel tett valamit… és a Domcsikáéval is… nem fájt… de nagyon rossz volt… még annál is rosszabb, mintha fájt volna… nem tudom, mi volt az…(görcsösen felnevet) kiment a fejemből…és azóta szinte mindent elfelejtettem magamról… azt is, hogy hogy kerültünk az erdőbe Domcsikával… hogy mit csináltam tegnap… vagy azelőtt… a gyerekkoromat is! Csak azóta emlékszem biztosan a dolgokra, hogy elengedett! (kis sírás után) A Domcsikával ugyanígy elbánt! (újra erősen zokogni kezd)
Vákrák (odalép hozzá, próbálja csillapítani, közben megnézi a fejét):- Nem látok semmit a fejecskéden!
Nihililiom:- Nem is fáj most… meg akkor sem fájt
Vákrák:- És mondott valamit közben az az ember?
Nihililiom:- Igen…de nem mindent értettem meg belőle… az utolsó szava az volt… azt mondta: Te vagy Nihililiom… valahogy így mondta… pedig szerintem nem ez az igazi nevem… és érzem, hogy ha nem mondta volna, tudnám, hogy hogy hívnak igazából… de ebben sem vagyok biztos…
Vákrák:- És azt honnan tudod, hogy a kutyádat hogy hívják? Róla is megmondta, hogy mi a neve?
Nihililiom: - Nem… Róla nem mondott semmit…Egyedül az ő nevére emlékszem biztosan…Domcsika… de látom rajta, hogy az ő emlékeit is elvette… nem így szokott viselkedni…
Vákrák:- De ha mindent elfelejtettél, honnan tudod, hogy másként szokott viselkedni?
Nihililiom (most kicsit visszavesz a sírásból, a szemét törülgeti):- Csak azt felejtettem el, hogy miket csináltam életemben. De magamról és Domcsikáról is sok mindent érzek és tudok …hogy mit tennék meg és mit nem…hogy milyen vagyok…hogy ő milyen…talán azért érzek róla olyan sok mindent, mert ő is velem volt, amikor ezt tették velem…
Vákrák (járkálni kezd):- Ez nekem még mindig nem tiszta. Ha annyi mindent elfelejtettél, hogyan tudsz például beszélni. A szavakat nem felejtetted el?
Nihililiom:- Nem, mint látja, Uram tudok beszélni. Sok mindenről tudom, hogy mire jó, hogy hogyan kell használni. Ezek bennem maradtak. Tudom, mit jelentenek a szavak. Talán csak azt felejtettem el, hogy az én életemben mit jelentettek!
Vákrák:- Azért kíváncsi lennék, például tudod, mit jelent az, hogy (gondolkodik, valami irtó nyakatekert és bonyolult szón töri a fejét) expozíció?
Nihililiom (elpirul):- Kérem, Vákrák Úr, ennyire ne alázzon meg! Persze, hogy tudom! (kis szünet után élénken) De kérdezzen még valami mást is, én is szeretném tudni, hogy mennyire károsodott a szókincsem!
Vákrák:- És azt is tudod, hogy mit jelent (most tovább gondolkozik, szeretne valami igazán komplikálttal előrukkolni,majd hirtelen egy jobb ötlet ugrik be neki) a pattogató szó?
Nihililiom (meghökkent arcot vág):- Pattogató? Nem valami olyasmi, hogy …rázza bokrokat valaki… vagy kidobálja a szemetet…a bokrok aljába zúdítja a szemetet? Szerintem nincs is ilyen szó!

Vákrák elégedetten mosolyog magában. A Ház most nagyon készségesen engedi, hogy belelássunk a házigazda gondolataiba: örül, hogy vannak olyanok, akik még nem ismerik otthonának titkait.

Nihililiom:-Vagy mégis van? Látja, ezt tényleg elfelejtettem…de sokkal jobban bánt, hogy az emberekről elfelejtkeztem, akiket ismertem…egyedül Domcsika ismerős… mindenki másról tényleg mindent elfelejtettem…hogy kik a szüleim…a barátaim…hogy volt-e szerelmem…
Vákrák (közbevág): Abban biztos vagyok, hogy volt szerelmed!
Nihililiom:- Köszi… de ha volt is… nem volt ott, hogy megvédjen. És nem is változtathatja meg ezt a szörnyűséget! Csak ön segíthet rajtam, Uram!
Vákrák:-Ezt meg honnan veszed?
Nihililiom: Ő mondta…az a gonosz ember…nem értettem pontosan, mit magyarázott…valami szalámiszósz…vagy talányos sodó…idegpályákról…persze biztos nem ezt mondta, de így értettem…néha olyan kásásan beszélt…én meg nem mertem visszakérdezni, mert úgy féltem…szóval azt mondta, ezeket az idegpályákat kell áttörni erős fájdalomingerekkel, és akkor ismét emlékezni fogok…ezt mondta…és hogy sok sikert kíván nekem…és nevetett…azt mondta, nincs más módja…

Vákrák hümmögve hallgatja. Az a benyomásunk róla, próbálja eldönteni magában, higgyen-e Nihililiom szavainak vagy sem, és ha igen, mekkora részét hiheti el a hallottaknak. A Pattogató-Ház a világ minden kincséért sem engedné meg, hogy megtudjuk, mit gondol a nő által elmondottakról.

Vákrák: És azt tanácsolta, hogy gyere el énhozzám, hogy segítsek rajtad?
Nihililiom: -Azt mondta, két helyet ismer errefelé, ahol meggyógyíthatnak, ahol a most nekem szükséges szolgáltatásokat nyújtanak. Az egyik az ön háza -meg is mondta az ön nevét, Uram- és egy másik telep,ahol valamilyen Kín Gurujai nevű csoport él. De azt mondta, ők gyakran túllőnek a célon. Úgy mondta, ön nem annyira kemény, mint ők, de sokkal több mindent tud. Azt mondtam neki, inkább Semlyékffy Vákrákhoz szeretnék menni, mire megmutatta, melyik irányba kell indulnom, azzal otthagyott. Én pedig eljöttem önhöz.
Vákrák:- És azt szeretnéd, hogy segítsek rajtad?
Nihililiom:-Ez nem is kérdés Uram, könyörgöm! Csak önben bízhatok! Vissza akarom kapni az emlékeimet,mindegy milyen áron!
Vákrák:- Tisztában vagy vele, hogy ez mivel fog járni? Van benned némi mazochista hajlam?
Nihililiom (váratlanul kissé sértődötten): -Nincs, Uram, én nem vagyok olyan, mint a dilinyós ügyfelei (rámutat a falak menti pocokra állított néhány grafikára és mellszoborra, amelyekre annyira kíváncsiak vagyunk, hogy a Háznak most bármennyire nehezére is esik, muszáj visszakoznia és kényszeredetten nekünk is enged rájuk vetni egy pillantást, de csak egyetlen egyet. A képmások vegyes korú hölgyeket ábrázolnak, van köztük idősecske is; a feliratok világosan jelzik, hogy kicsodák, mivel lehet felcsigázni őket és hányszoros ügyfelei Semlyékffy Vákráknak.)
Vákrák (rárivall):- Ne merészeld bírálni az ügyfeleimet! Ők mind csodálatos asszonyok! Nélkülük valószínűleg a Házam sem állhatna már! És te se jöhettél volna be, hogy segítségért könyörögj! (úgy véljük, ha az előtte ülő nő nem lenne annyira csinos, most ki is dobná őt)
Nihililiom (kicsit megszeppenten):- Ne haragudjon, Uram,én csak úgy értettem, bennem nincsenek olyan vonások,mint bennük! De mindent megteszek majd, hogy úgy viselkedjek, mint ahogy ők szoktak.
Vákrák (megenyhülten):- Kénytelen is leszel! Hidd el, nem lesz más választásod! Ott bent (azzal egy háta mögött lévő helyiség fehérre meszelt, megvetemedett deszkákkal burkolt ajtajára int) jó pár olyan eszközöm van, amelyek majd segítenek megoldani a problémádat! Az az én dolgozószobám! Vannak benne bokabilincsek, csuklóbilincsek (felderült arccal) olyan bilincs, amit a nyakadra lehet csattintani és összekötni vele a..
Nihililiom (elfúló hangon félbeszakítja):- Kérem, Uram, elhiszem, hogy a bilincsei és egyéb felszerelése használni fognak…

Vákrákon érezzük, hogy először felmérgesedik, amiért nem hagyták, hogy befejezze a mondandóját, de amint ránéz a megremegő Nihililiomra, megérti, hogy a nő meg van ijedve. Most nem akar rászólni és még jobban ráijeszteni.

Vákrák:- Akarsz egy kicsit pihenni, mielőtt elkezdjük?
Nihililiom:- Vákrák Úr, nekem nincs szükségem pihenésre, de először a Domcsikán kezdje!
Vákrák (annyira meghökken, hogy lehuppan a Nihililiomé melletti fotelbe):- Mit kezdjek el rajta?
Nihililiom:- Hát először őt hozza helyre! Aztán jöhetek én is!
Vákrák: - És mégis hogyan hozzam őt helyre? Nem vagyok állatorvos!
Nihililiom:- Hát úgy, ahogy majd az én memóriámat fogja feléleszteni! Az ön módszereivel! Amiben a legjobb. Áttöri az idegpályáinkat.
Vákrák:- Úgy értsem, foglalkozzak a kutyáddal is,kislány?
Nihililiom:- Igen! És vele először! Nekem ő a legfontosabb! Tudom, hogy mindent megtenne értem, és én is mindent megteszek azért, hogy ő jobban legyen! És azt szeretném, hogy előbb ő jöjjön rendbe!
Vákrák:- Egyáltalán honnan veszed, hogy vele mit kell tenni? Az az ember, aki elbánt veled, beszélt a kutyádról is?
Nihililiom:- Nem, róla nem mondott semmit, de tudom, hogy neki is ugyanaz a baja, mint nekem. Velem volt, ott állt mellettem, ugyanazt élte át! Osztozott velem a csapásokban!
Vákrák:- Én állatokkal nem foglalkozom, bocs, kicsikém!
Nihililiom (fürgén felkel a fotelből, dacossá válik a hangja):- Akkor elmegyünk! Azért jöttem önhöz, mert a gonosz embertől úgy hallottam, ön mindenhez ért ezen a téren, mindent meg tud oldani! De ha nem, átmegyek a másik helyre! Ott durvábbak lesznek velem, lehet, hogy nem állnak le, amikor már visszatértek az emlékeim, de nem bánom! Velük nem kell majd alkudozni! A Domcsikához persze majd nem engedem nyúlni őket, de legalább engem alaposan helyrehoznak! Őket nem kell majd kétszer kérnem!
Vákrák (jobb karjának egy nyeglén könnyed mozdulatával visszaülteti Nihililiomot a fotelbe):- Még nem mondtam véglegesen nemet! Hidd el, velük rosszabbul járnál! Kevesebbet tudnak, de azt kurvára csinálják! És végtelenszer ismételgetik! (kicsit csöndben maradnak) Én egyedül dolgozom, ők pedig egész csoportban, így sok minden könnyebb is a számukra, ezért sokan inkább őket választják. De a minőséget én képviselem! (úgy tesz,mintha belecsípett volna valami a kezébe, amivel megfogta a nő kabátját) A fenébe! Bocs, de úgy látszik, allergiás vagyok a bundádra!

Nihililiom ránéz, majd szó nélkül leveszi a kabátját és a földre dobja. Vákrák leplezetlenül meggusztálja a selyem fehérneműben feszülő testét. Amit eddig csak sejtettünk, most bizonyossággá válik: Nihililiom egy igazi szépség! A Ház nem tesz kísérletet rá, hogy elleplezze előlünk: Vákrák nagyon közelít a döntéshez, hogy ezért a nőért némi kellemetlenséget is elvállaljon.
Vákrák:- Köszönöm, kedvesem. Nos, megpróbálhatok a kutyádon is segíteni, de nem ígérek semmit. Valószínűleg a kutyaszőrre is allergiás vagyok.
Nihililiom:- De legalább próbálja meg, Vákrák Úr! Annyira szeretem őt! Nem volt még gazdának olyan jó kutyája, mint az én Domcsikám!
Vákrák (felsóhajt):- Na lássuk ezt a nagyszerű ebet! (felkel és odalép a petyhüdten heverő spánielhez) Azt nem tudod róla esetleg, hogy neki vannak-e mazochista hajlamai? Már ha állatoknál létezik egyáltalán ilyen. De ha neki vannak, neked tudnod kell, ha egyszer annyira behatóan ismered őt!
Nihililiom (felháborodottan):- Neki ugyan nincsenek! Büszke és nemes állat!
Vákrák:- Száz százalék?
Nihililiom: - Igen. Különben tudnám! Mi szinte mindent tudunk egymásról! Persze azt, hogy mondjuk hány éves, vagy mióta van meg, és hogy miket éltünk át együtt, arra most nem emlékszem, de az érzéseinket el sem tudnánk titkolni egymás elől!
Vákrák:- Most már nem is vagyok olyan biztos benne, hogy volt szerelmed! De a kutyádra nézve ezek nem valami jó hírek. Így nehezebben fog megbirkózni a rá váró feladatokkal! Legalább most nyugodtnak tűnik! De mit rágcsál a fogaival? Valami kaja?
Nihililiom (felpattan és izgatottan lehajol a spánielhez):- Úgy látom valami mütyürke, amit az erdőben szedett fel. Tele van velük az ösvény. Lehet, hogy mielőtt megtámadtak és bevonszoltak az erdőbe, az úton haladtunk.
Vákrák:- Éppenséggel úgy tűnik logikusnak, hogy inkább az úton haladtatok.
Nihililiom:- Nem biztos. Undorított az a sok kacat az úton. Mintha nyüzsgő férgek és bogarak volnának! Lehet, hogy Domcsika is bogárnak nézte őket, és úgy gondolta, legalább néhányat kettéharap közülük!
Vákrák:- Jól van, tegyük fel, hogy tényleg elkezdek ügyködni a kutyádon! Honnan fogjuk tudni, hogy meddig kell folytatnom? Miből fogjuk észrevenni, hogy helyrejött?
Nihililiom:- Emiatt nem izguljon, Uram! Én a viselkedéséből rögtön látni fogom! Valamit biztos fog tenni, amiből megérzem, hogy újra a régi! Lehet, hogy befejezi a nyammogást azokon a piszepöcéken (elpirul) azaz picepöcéken, és végre lenyeli őket!
Vákrák (felegyenesedik):- Csak azt nem értem, hogyha egyszer annyira szereted őt, miért őt akarod kísérleti nyúlként elémvetni? Mi lesz, ha kudarcot vallanak a módszereim? Miért nem magadon akarod először kipróbálni, hogy működnek-e?
Nihililiom (először jelenik meg egy halvány mosoly az arcán):- Ugyan,Vákrák Úr,én önben teljesen megbízom! (hirtelen eltűnik a mosolya és aggódó, szorongó kifejezésnek adja át a helyét) Domcsikát viszont tényleg nagyon féltem! Mi van, ha már csak egy rövid ideig lehet segíteni rajta? Beleőrülök, ha még egy percig így kell látnom őt!

A Pattogató-Ház most nagyon bizalmas információkat oszt meg velünk a házigazda elméjéből: megtudhatjuk, hogyan latolgat Vákrák ,mielőtt végleg döntene. Először is: ezen a környéken, ahol a nagytestű állatok száma és érdekérvényesítési potenciálja eléri az emberekét, súlyos következményeket vonhat maga után, ha valaki bántani merészel egy fejlettebb állatot; másrészt, furcsa egy alak ez a Semlyékffy Vákrák: az, hogy kezet emeljen egy nőre, körülbelül akkora jelentőségű dolog az életében, mint másnak kipiszkálni az ételmaradékot a fogai közül, de egy kutyának valahogy nem szívesen okozna fájdalmat. Végül rápillant Nihililiomra: a szinte teljesen meztelen gyönyörű nő aggódó arckifejezése olyan ellenállhatatlanul vonzza őt, hogy ez eldönti vívódásait. Ezek most olyan, csak az elit számára fenntartott közlések voltak, hogy a Ház megérdemli, hogy hangosan kimondjuk: Köszönjük, Pattogató-Ház, és ne törődjünk vele, ha a szomszédunk esetleg bolondnak néz.

Vákrák:- Jól van, hozd a kutyádat!
Nihililiom:- Köszönöm, köszönöm!

Vákrák odasétál a dolgozószoba ajtajához,a nyomában Nihililiom vezeti Domcsikát. Vákrák kinyitja az ajtót és előremegy. Nihililiom elengedi és betereli a spánieljét. Ő maga megáll az ajtóban, háttal nekünk, ezért nem láthatjuk,mi zajlik odabent. Mivel cserébe Nihililiomot hátulnézetből is szemügyre vehetjük, ezért egyelőre nem is nagyon bánkódunk.
Ami most következik, arról teljesen érthető okokból a Ház igyekszik a lehető legkevesebbet kiszivárogtatni. Az vesse rá az első követ, aki nem így tenne a helyében. A dolgozószoba belsejéből éktelen ugatás, szitkozódás,majd hatalmas csattanások, robajok hallatszanak ki, mintha tornádó tört volna ki odabent. Nehezen tudjuk elképzelni, hogy ha volt ott bármi törékeny dolog, az ne tört volna el. Nihililiom elevenen ugrálni, majd féktelenül tapsolni kezd.

Nihililiom:- Ez az, ez az,drága Domcsikám!

Kisvártatva az ajtón át kiszáguld a spániel, közben majdnem fellöki örömittas gazdáját. A kutya fel s alá vágtat a Ház földszintjén és felborít mindent, ami az útjába kerül.

Nihililiom (próbálja követni a spánielt):- Meggyógyultál, Domcsika, meggyógyultál! Megint az igazi vagy!
Vákrák (feldúltan kiront a dolgozószoba belsejéből):- Hol az az átkozott dög? Tönkretette a dolgozószobámat!
Nihililiom:- És nem is kellett semmit sem kiállnod érte! Lehet, hogy én is helyrejövök, ha elkezdek itt rohangálni és összetörök néhány holmit!

Vákrák dühtől tajtékozva rá akarja vetni magát vendégeire, de egy a Háztól kapott igazán váratlan üzenet eltántorítja tőle: ebben a helyzetben teljesen indokolatlannak tűnő, felülmúlhatatlan ágyéki örömet kezd érezni. Először nem is érti, mi válthatta ki,aztán működésbe lép a régi reflex: rámered az oldalbejáratra. Ott kell lennie valakinek! A következő pillanatban már hallani is kívülről egy erős sikoltást.

Egy hang kintről:- Kérem, Semlyékffy Vákrák Úr, segítsen! Üldöznek! Mindjárt utolérnek!

Folytatása követhetőbb