Airbus XXX.

A hazai pálya nagyon fontos dolog, a helyismeret ugyanis nagyban megkönnyíti a játékos dolgát. Így van ez a szexben is. Az én pályám nagyon hazai volt, ugyanis kiválóan ismertem a Kedves testét. Aljas kis tervem éppen erre a helyismeretre alapozódott. Vanda már kellőképpen fel volt izgatva, így amikor a combja közé térdeltem és munkálkodni kezdtem a nyelvemmel, azonnali sikert értem el. A drágám pillanatok alatt elért a mennyország kapujába és teste megfeszítésével önkéntelenül is a tudtomra adta, mit is szeretne éppen.
Csakhogy egy dom aljassága nem elsősorban arról híres, hogy a szubja mindenféle szeszélyeit rohanvást kielégíti. Én is igyekeztem tartani magam ehhez a szabályhoz. Minden idegszálammal arra koncentráltam, hogy megérezzem a megfelelő pillanatot…
Vanda alighanem úgy érezte, már kellőképpen megszenvedett egy kis élvezkedésért és fenntartás nélkül átadta magát a gyönyörnek. Én pedig rutinosan elkaptam a megfelelő pillanatot és épp egy tizedmásodperccel a Kedves kéjbombájának felrobbanása előtt elvettem a nyelvemet az orgazmus-veszéllyel fenyegető területről.
A felajzott íj idegét nem szabad üresen (vessző nélkül) elengedni, mert az íj megsérülhet. Hasonló a helyzet a subbie-val is. Felajzott állapotban úgy megfeszül a teste, mint az íj lövés előtt … Vanda az első pillanatban nem is fogta fel, mi történik vele, kétségbeesetten tolta a csípőjét abba az irányba, amelyben a nyelvemet sejtette – de természetesen hiába. Mikor aztán leesett neki, hogy nem egyszerű baleset áldozata, nem bírta magában tartani a csalódását és felháborodását. Csípője ösztönös rángásba kezdett és egész testét átjárta
- DISZNÓ! – hördült fel egy meggyalázott apáca jogos felháborodásával a hangjában.
- Az! Üzekedő koca! – kontráztam és a véleményemet egy csípős lovagló pálca-ütéssel nyomatékosítottam a cicijén.
De mivel a kis közjáték újfent szabaddá tette a terepet a Kedves izgatása előtt, nem forszíroztam tovább a sertés vonatkoztatási pontjának kiderítését, hanem inkább újra munkába vettem a számomra oly kedves alkatrészt. A combhajlatától, ahová visszavonultam, újfent visszasompolyogtam a gyönyörök kertjébe és a nyelvemmel a tőlem telhető legkéjesebb munkálkodásba kezdtem megint. Vanda ismét átadta magát az élvezetnek. Édes volt, ahogy kéjesen sóhajtozott … szinte kedvem támadt abbahagyni a gyötrését.
Emeltem egy kicsit a tétet, némi manuális munkálkodással tovább színeztem a képet. Vanda ebből a szempontból olyan, mint egy orgona – nem a virágra, a hangszerre gondolok – rengeteg regiszterrel és billentyűvel van ellátva és mindegyiknek megvan a maga hangzása.
Egy gyors és hangos crescendóhoz a „G” pontját kell intenzíven simogatni, kéjes, apró sikolyokat a csiklója – gyengéd(!) – harapdálásával hívhatunk elő… Hosszú évek intenzív vandahergelési tanfolyamain egészen elfogadhatóan kitanultam a „szakmát” és most az összes trükköt bevetettem.
Az eredmény nem is maradt el, a Kedves hamarosan újra koloratúr szopránban sóhajtozott és – rendkívül optimista módon – megint megzörgette a mennyország kapuját. Csakhogy a mögött továbbra sem Szent Péter állt …
Nem akartam magamat ismételni, ezért most nem vittem el a legutolsó pillanatig. Kicsivel előtte társalgási hangnemben megjegyeztem:
- Nem élvezhetsz el, csak ha megengedem!
A pálca, vagy a gyertyák együttesen sem válthatták volna ki azt a hatást, amit Vanda produkált aljas kis utasításom eredményeként.
- Neeeeeeeeee, Uram! KÖNYÖRGÖÖÖK!!!!!!!!!!!
- Csatt. – Ez a pálca volt, most épp a másik cicijén – Nem kérdeztelek! Ha megszeged az utasításomat és el merészelsz élvezni, véresre korbácsollak! – mordultam rá zordan – ám közben mindent megtettem annak érdekében, hogy a Drágám ne legyen képes megtenni azt, amit épp az imént parancsoltam neki … (folyt. köv)