Félix és Gábor első hétvégéje a vidéki házban (9)

Nem engedtem meg, hogy visszamenjen, hanem rászóltam:
- Itt maradsz! Már késő! Ha kedvezek neked, akkor az nem elég, rögtön valamit el kell kövess, hogy dühbe hozz az engedetlenségeddel. – kiabáltam, de magamban örültem.
- Amit reggel mondtam, hogy csak egy futás lesz mára, nem érvényes, ezért az engedetlenségedért. Ha nem bírod ki, jó, akkor most délután is jöhet a futás, az izzadás, de nem e szép sportcuccodba, hanem mezítelenül az udvaron. Vegyél le mindent magadról!
- Bocsánat, nem akarattal tettem. Eddig nem szoktam fütyit mosni pisilés után, de megtanulom és betartom. Ne bánts, kérlek! – kérlelt gyorsan.
- Ne papolj, most, hanem ha meg tetted, akkor viseld férfi létedre a következményeit.
Látta nincs kegyelem, ezért gyorsan levetett magáról mindent, még arra is volt gondolata, hogy szépen összehajtogassa, és úgy tegye le, majd rövid gondolkozás után elém térdepelt, lehajolt és megcsókolta a lábaimat, majd mivel nem vontam el, tovább haladt felfelé a lábszáramon, combomon. Kissé megakadt a felső combomnál, de elhatározásra jutva belül haladt tovább és már a rövidnadrágom száránál tartott, mikor rászóltam:
- Ez most nem segít Rajtad. Máskor eszedbe juthatna magadtól is ez a kedveskedés, de nem most. Kezeket előre, mert felteszem a bőrbilincset rá és indulás ki az udvarra!
- Igen, Uram! - jött a beleegyező, de megtört válasza.
Kimentünk a teraszon át az udvarra, ahol most járt először. Ahogy ment lefele a lépcsőn körülnézett és a téglafal felett elnézve látta, hogy a közelben semmi életnek nincs nyoma. Majd inkább az udvart vette szemügyre. Végig jártatta a szemét az oldalépületeken és felmérte a fal magasságát és azt is megállapította magában, hogy még akkor sem tudná megugrani, ha nem lenne bilincs a kezén, mert ekkorát nem tud magasra ugrani.
Nem hagytam sokáig nézelődni, mert a kihozott korbáccsal végigvágtam rajta úgy, hogy erősen csattant a hátán és a második a popóján. Felszisszent s lassan futni kezdett körbe-körbe az udvaron. Mikor elém ért mindig végig vágtam vagy a hátán, vagy a popóján, de leginkább a vádliján. Ekkor mindig felugrott, kizökkent a ritmusából, de azért gyorsan visszatalált.
Meg akartam neki mutatni a határokat és a határt védő sokkoló hatását is, ezért a tízedik kör után arra utasítottam, hogy a közben kinyitott kapun át fusson ki a kertbe és ott a fák között fusson. Ez már nehezebben ment, mert nem volt rajta futócipő és így a talaj göröngyeit érzékelte az érzékeny talpa, így meg-megbicsaklott néha és látszott nincs hozzászokva a mezítláb járáshoz, futáshoz. Arra tereltem, ahol a kert széle volt és parancsoltam, hogy ugorja át a szélső bokrokat. Én tudtam, hogy azokon alig 2 méterrel túl már érzékel a sokkoló és megkapja az első, gyengébb áramütést. Így is lett. Átugrott a bokron, tett pár lépést, felkiáltott és elesett. Nem mert sem felállni, sem mozdulni, csak nézett reám, aki akkor értem oda.
- Ja, elfelejtettem mondani, hogy a bokrokon túl már tilos zóna van, s ha arra tévedsz, akkor a sokkoló hatását megtapasztalod. Először csak gyengébben, mint most, de egy méterrel odébb már olyan erősen, hogy azonnal leroskadsz. Most lassan gyere hátrább két-három lépést, és utána ugorj vissza a bokron át! - parancsoltam.
- Igen, Uram! De miért kellett ezt is megmutatnod? Mindent megteszek, amit csak akarsz, csak ne bánts engem! – kérlelt, miközben lassan hátrált és visszaugrott a kertbe.
- Fuss vissza az udvarra! - utasítottam, mert észrevettem, hogy két falubeli jön a házam felé a kocsiúton.
Gábor nekiiramodott, mert Ő is észrevette a közeledőket, de az udvarban, nem mert leállni, körbe-körbefutott, de iparkodott úgy tenni ezt, hogy a közeledők minél rövidebb ideig láthassák. Én már láttam, hogy semmi baj, mert a közeledők szoktak időnként segíteni a ház körüli munkáknál és láttak már elvétve nálam escortokat fegyelmezésen, így nem akadnak ki semmi látványon. Közben az jutott eszembe, hogy a fiatalabb, fekete, hosszú hajú Tibor néha még érdeklődve is figyelte ezeket és iparkodott minél többet látni a munkája végzése közben. A másik, már jó harmincas, barna, tüsi hajú fiú Ervin, nem tűnt érdeklődőnek, bár egykedvűen ő is elnézte azokat.
Utasítottam Gábort, hogy menjen be a nappaliba és maradjon ott, míg nem szólok. A két közeledő elé mentem s a kapu előtt találkozva kezet ráztunk, majd érdeklődésükre, van-e valami munkám számukra mondtam, hogy ma, holnap nincs, de hétfőn reggel jöjjenek, mert lesz. Ervin sajnálkozott, hogy neki a holnap, hétfő nem jó, de a kedd, vagy szerda már jó lenne, míg Tibor biztosított, hogy Ő holnap is, hétfőn is itt tud jönni. Megállapodtunk, hogy akkor Tibor jön holnap, és majd vele üzenek, hogy Ervin mikor jöjjön. Tibor közben betekintett a kapun át az udvarra, s mivel nem látott senkit, megkérdezte, hogy egyedül jöttem-e, vagy? Kis gondolkozás után azt feleltem, hogy vendégem van, aki itt tölti a szabadságát, így én is itt leszek egy ideig vele. Kis beszélgetés után, megtudva az aktuális falusi pletykákat, megkértem Tibort, hogy holnap hozzon friss kenyeret is magával a péktől, majd elköszöntek és indultak vissza. Már jó darabon elmentek, mikor Ervin tovább ment, de Tibor megfordult és újra a ház felé jött. Szerencsére észrevettem és kíváncsian vártam, milyen mesét mond, miért jött vissza. Én is visszamentem a házba, a nappaliba és Gábort utasítottam, hogy menjen a konyhába, maradjon ott, és csak akkor jöjjön elő, ha hívom.
Pár perc múlva az udvarról Tibor kiáltása hallatszott, hogy merre vagyok, mert valamit nem beszéltünk meg. Kiszóltam, hogy a nappaliban, jöjjön be. Ahogy belépett gyorsan körülnézett és nem tudta palástolni csalódottságát, hogy rajtam kívül nem lát mást a szobában. Zavarodottan kezdett arról beszélni, hogy nem mondtam meg, hogy milyen és mennyi kenyeret hozzon holnap a péktől, és hogy hozzon-e péksüteményt is. Közben járt a szeme körbe-körbe, de semmit sem látott, amit szeretett volna. Megbeszéltük, hogy mit hozzon, adtam is pénzt neki, ha már visszajött s elköszönve, csalódottan elindult kifele. Ekkor megállítottam, majd mondtam, hogy üljön le, ha már itt van, ismerkedjen meg a vendégemmel is, hiszen holnap úgy is fogja látni. Én kimentem a konyhába, közben észrevétlen magammal vittem Gábor sport cuccait, kivéve a cipőt. Leoldoztam a bőrbilincset, intettem, hogy vegye fel azokat, és hangosan annyit mondtam:
- Gyere be, kérlek, kicsit hagyd abban a holnapi kaja készítését, mert valakit be szeretnék mutatni Neked. S mivel holnap itt fog dolgozni a kertben, ezért úgyis több kaját kell készíteni, mert a munkásaim is velünk esznek ebédkor.
- Igen jövök, csak lemosom a kezemet és megtörlöm. – mondta hangosan Gábor és kérdőn a kötényre mutatott. Intettem, hogy vegye azt is fel, majd visszamentünk együtt a nappaliban.
Tibor ott ült ugrásra készen, hogy mit fog látni, de csalódott lett, mikor egy sport cuccokba öltözött, kötényes pasi jött ki velem a konyhából. Jól végignézte tetőtől-talpig, majd zavartan felállt és bemutatkozott, de nem mert Gábornak kezet nyújtani. Gábor oldotta meg a helyzetet, mert kezet nyújtott és arra hivatkozva, hogy azt gondolja ő az idősebb, talán tegeződjenek, mert mint látja én is tegezem őt. Tibor elbizonytalanodott Gábor külsejétől, fellépésétől s szabadkozva indulni készült, hogy nem akar zavarni tovább. Én mosolyogva nem is tartóztattam, Gábor pedig pikíren megjegyezte, hogy reméli máskor több szerencséje lesz Tibornak (hogy mihez, azt nem részletezte!)
Mikor Tibor elment, Gábor csak állt és fájdalmas képpel nézett rám. Látszott valamit kérdezni akar.
- Rajta, bökd ki, mi nyomja a lelkedet! – bíztattam.
- Más előtt is kell szolgálnom? Én azt gondoltam, csak Téged. – válaszolta.
- Mondtam már, hogy az eredeti megállapodásunk nincs érvényben. Azt teszek Veled, amit csak akarok. És ne feledd, még nincs vége a mai fenyítésnek, csak megzavartak a végrehajtásában. S ne reménykedj, a munkásaim nem szoktak részt venni a szórakozásaimban, ahhoz túl drágák voltak eddig az escort fiúim, de Te más vagy! Te ingyen is azt teszed, amit mondok! – közöltem vele.
(folyt. köv.)