Látogatás a kínok termében 1.

Látogatás a kínok termében 1.

Vidéki kastélyom elszigeteltségében éltem, és hosszú évek óta csak az időről időre odavetődő látogatók jelentettek némi változatosságot a szürke hétköznapok erdejében. Híre ment, hogy a szívélyes vendéglátás egy önként választott kínzást is takar, ám ez sem riasztotta el a vándorokat, jobb módú utazgatókat, arisztokratákat, hogy megszálljanak a kastélyomban. A legszebb lakosztályt kapták, és semmire sem lehetett panaszuk. Ám elutazásuk előtt mindet levitettem a kínkamrába, hogy az előre megbeszélt kínzásban részesítsék a pribékek.

Ennek főként az volt a célja, hogy a pribékek megtanulják, hogyan kell megkínozni valakit, és a vendég is megkapta, amit választott. A változatos kínzások némelyikét magamon is kipróbáltattam, miután egy-egy időre ismét vendég nélkül maradt a kastély.

Egy nyárvégi napon fiatal lótolvajt fogtak embereim, és a jó kiállású, délceg legény láttán felajánlottam neki, hogy három napon át vendégül látom, ám a harmadik napon döntenie kell, hogy milyen kínzásban részesüljön, mielőtt birtokom határán szabadon engedem. Nem volt más választása, hiszen pallosjoggal rendelkező vidéki hűbérúrként akár fejét is vehettem volna lótolvajlásért, így könnyű dolgom volt vele. Mégis, az általam írott szabályok értelmében úgy bántam vele, mint egy vendég úrral.

A legjobb lakosztályt nyittattam meg számára, és miközben a szolgálók a dézsában lecsutakolták róla a többhetes koszréteget, elé tártam lehetőségeit.

- A kínkamrában sokféle eszköz áll rendelkezésre, és kiválaszthatja, mivel gyötörjék meg. Ha van valami kívánsága, amit szeretett volna kipróbálni, de eddig nem volt lehetősége, bátran jelezze, és a pribékek előkészítik a kínkamrát, és nem fognak csalódást okozni. Uraságod legyen bátor, és meg lesz elégedve.

A szolgálók puha, fehér gyolccsal leszárították bőrét és fehér gyapjúruhát húztak rá, mint minden, kínzásra előkészített vendégnek, majd távoztak.

- Utána tényleg elmehetek? – kérdezte, miközben bort töltöttem, és felé nyújtottam a kupát.

- Nemesi becsületszavamra – feleltem, és felemeltem kupámat.

A bor felhajtása a szerződés aláírását jelentette. Némi tétovázás után ajkához emelte a kupát, majd üresen koppantotta le az asztalra. Követtem példáját. Megállapodásunk megköttetett.

- Hallottam már a kínkastélyról, ahogy emlegetik – kezdte, majd elhallgatott.

Bátorítón biccentettem felé, hogy folytassa.

- Tudok arról, hogy így nevezik a kastélyomat, mit hallott róla?

- Akik kiállják a kínzást, szabadon elmehetnek. A kínzás módját szabadon választhatják meg.

- Találkozott esetleg olyannal, aki már élvezte vendégszeretetemet? – tekintettem rá félrehajtott fejjel.

- Igen, Sir Calvin Norfolkból népes asztaltársaságnak mesélte, hogy ittjártakor egy karót toltak fel neki az ülepébe, amivel igencsak megkínlódott.

- Ó igen, a karó. Több rabszolgáját büntette korábban ezzel a módszerrel, és kíváncsi volt, hogy milyen érzés. Némi előkészítés után megkaróztattam, és úgy hallom, azóta is előszeretettel bünteti ezzel rabszolgáit.

- Félelmetes eszköz – bólogatott a legény gondterhelten. – Kezdett feloldódni társaságomban, ebben az újabb kupa bornak is része volt.

- Hamarosan tálalják a vacsorát – pillantottam a díszes, porcelán, vadászjelenetet ábrázoló órára a kandallópárkányon. Uraságod gondolja át, mit szeretne, és meghallgatom vacsora közben, amit a társaságomban kell elköltenie. Most magára hagyom.

Kíváncsi voltam, vajon mit fog választani. Voltak elképzeléseim, hiszen az ilyen paraszt fattyak néhány kínzási módot ismertek, és általában azt választották, amivel korábban találkoztak. Ritkán okoztak meglepetést.

Számításom bevált, vacsora közben elárulta, hogy nem tud dönteni a pálca és a szíj között, ezzel elárulta, hogy csak ezekkel van tapasztalata. Mindkét eszközből többféle is rendelkezésre állt, ezért felajánlottam, hogy másnap látogasson le velem a kínkamrába, és ott kipróbálhat néhányat, ami segíteni fog a döntésben. Majd jó éjszakát kívánva neki, magára hagytam.

Nem tudom, mennyit aludt azon az éjszakán, de a szolgák nem jelentették, hogy szökni próbálna. Mikor vendég szállt meg kastélyomban megkettőztem az őrséget, hiszen nem akartam, hogy elröppenjen a madárka.

Késő délelőtt rendeltem magam elé szolgáimmal, akik a kínzókamrába is lekísértek bennünket. A legény megilletődötten nézett körül, pillantása elárulta, hogy ilyen jól felszerelt helyen még nem járt. Tekintetében félelem kevergett, de egyelőre még tartotta magát. A pribékek csak a parancsomra vártak.

- Uraságod válasszon ki néhány eszközt, csak bátran – bíztattam.

A pálcák állványához lépett, ahol legalább három tucat pálca várta, hogy megismertessék vele. A magam részéről tudtam, melyiket választanám, hiszen legtöbbjéhez már volt szerencsém.

A következő óra azzal telt, hogy kiválasztott egy-egy pálcát, szíjat, majd a pribékek segítségével elhelyezkedett a bakon, ahol – miután a szolgák lehúzták nadrágját – a bőrén érezhette a kóstolót. Eleinte egy-egy sóhajtással nyugtázta a kapott ütést, majd amikor már tucatszor helyezkedett el a bakon, az ütések nyögéseket csaltak ki belőle, savanyú képpel mászott le utána, és dörzsölgette a pálca, szíj nyomát.

- Hogy ízlik? – kérdeztem növekvő kíváncsisággal. – Láttam, hogy ez jobban esett, mint az előző.

- Megjárja – sóhajtotta, elengedve fenekét, melyre minden kóstoló után visszahúzták a nadrágot, mielőtt lejött a bakról.

- Ne hamarkodja el, uram, a választást – mutattam körbe, a többi állványokon sorakozó eszközök felé.

Követte tekintetemet, a botok, pálcák, vesszők, szíjak sokasága láttán azonban még jobban elbizonytalanodott.

- Mennyit kell még kipróbálnom? – dörzsölte meg újra fenekét a fehér gyapjúnadrágon keresztül.

- Ha nem tud dönteni, akkor délután folytathatjuk a válogatást, hiszen alig húszat próbált ki – feleltem.

- Ha lehet… akkor most szünetet tartanék – felelte.

- Ebéd után egy órát pihenhet a lakosztályában, utána ismét lejövünk, hiszen holnapra el kell döntenie – feleltem, mire megkönnyebbülten bólintott.

Ebéd közben már ismét oldottabb hangulatba került. Mértékkel ürítettük a boros kupákat, melyeket a halk léptű szolgák újratöltöttek. A legény bizonytalan mozdulatain látszott, hogy ilyen fejedelmi vendéglátásban még nem volt része. A fogolypecsenye azonban kedvére való volt, és a mézes süteményből is jó étvággyal eszegetett.

A megbeszélt időpontban ismét érte küldtem szolgáimat, és ismét lementünk a kínterembe. Ezúttal a vesszőket nézegette, megjegyezve, hogy soha nem kedvelte különösebben, ha vesszőzték, így ismét a pálcákkal megrakott állványhoz lépett. Javaslatomra kiválasztott hatot, majd megkérdezte, hogy felfeküdhetne egy kényelmesnek látszó deresre, hogy egymás után kipróbálják rajta a választott pálcákat.

- Ön a vendégem, uram, válasszon a deresek közül bátran.

Ebből a bútorból tucatnyi is rendelkezésre állt, tétován állt meg az egyiknél, melynek párnázott kiképzése a kényelmes fekvést biztosította. Több alkalommal feküdtem meg én is, ha úgy véltem, rászolgáltam a verésre.

- Ezt kipróbálnám – tapogatta meg a párnázott fekpadot, melynek kiképzése lehetővé tette, hogy a fenék kidomborodjon az ütésekre várva.

- Jó választás – helyeseltem, és néztem, ahogy a legény felhasal a deresre, mozdulatain látszott, hogy nem először találkozott ezzel az alkalmatossággal.

A pribékek felvettek egy-egy pálcát, és közelebb léptek.

- Remélem, most uraságod elégedett lesz, és ki tudja választani, melyikkel kapja meg holnap az ötven ütést.

- Ötvenet? Könyökölt fel, és nézett riadtam rám, miközben a szolgák lehúzták fenekéről nadrágját.

- Meglátja, mindenki tisztelettel fogja emlegetni a nevét, ha ötvenet kap.

- Beérném huszonöttel is – felelte, és megkapaszkodott a deres lábaiban.

Nem húzták deresre, csak egy-egy szolga lefogta a bokáinál és vállainál. Intésemre a pribékek sorra előre léptek, és a hat választott pálca egymás után lecsapott a legény kidomborított fenekére.

Az ütések megnyögdeltették a legényt. Megfelelő hangnak tartottam a pálca suhogását követő nyögést, jajdulást, hiszen ez visszajelzés volt a pribék számára is, hogy jól végezte a dolgát.

A legény felkönyökölt, amikor elengedték, és lábával rúgott párat hasaltában, hogy kirázza az égető érzést a fenekéből. Ismertem ezt a mozdulatot, a pálca igen hatásos voltát bizonyította, hogy akkor is megugráltatta az elszenvedőit, amikor lehajolva kínálták meg vele őket. Erről szinte minden szolgám be tudna számolni, hiszen az elkövetett apróbb vétkekért néhány gondosan kimért pálcaütéssel jutalmaztam őket, amit lehajolva kellett megkapniuk. Volt, aki minden ütés után ugrott egyet, és olyan is, aki csak megrázkódott, amikor a pálca lecsapott rá. Azonban mind hálásak voltak az időben kapott ütésekért, és bocsánatomat kérték.

A legény felkönyökölt a deresen, fenekén virított a délelőtti ütések nyomait kiegészítő hat új pálcaütés nyoma.

- Sikerült dönteni? – érdeklődtem feléje lépve.

- Nem sok különbséget éreztem – panaszolta. – Mindegyiknek ég a nyoma, kellene még idő.

- Kap időt, uram. Estig itt marad, kalodába záratom, hogy senki se zavarja a gondolkodásban. Sötétedéskor lejövök, és újra megkérdezem.

A pribékek felsegítették a legényt, aki zavartan húzta fel nadrágját. Megvártam, míg a kalodába igazgatják kezeit és lábait, majd a szolgák kíséretében felmentem a szobámba. Biztos voltam abban, hogy estére döntésre jut a vendég, a kaloda igen kényelmetlen szerkezet, néhány óra elég lesz neki.

Az udvari gyógyító már várt a szobámban.

- Uram, ne felejtse el, hogy minden nap azonos időben kell magához venni a labdacsait.

- Siessen, magam is tudom, hogy késtem – a székhez léptem, és miközben kibontottam nadrágomat.

Figyeltem, ahogy a három labdacsot a gyógyító előkészíti az asztalra, egy fehér gyolcsdarabon. Nem a nagyságukban rejlett az erejük, bár így is megéreztem őket a felhelyezésnél. Előrehajoltam a szék támláján át, és lekönyököltem a székre. A gyógyító megpaskolta fenekemet, majd felvette az első labdacsot.

- Most ne mozogjon, uram – figyelmeztetett.

Jól ismertem az érzést, ahogy szűk nyílásomhoz illeszti, majd határozott mozdulattal áttolja a nyíláson. A labdacs épp annyira volt kemény, hogy fel lehessen helyezni, és odabenn olvadjon el bennem. Sóhajtottam, és kellemetlenül éreztem magam, mint mindig, ha eljött a labdacsok ideje.

- Lazítson, uram – kérte a gyógyító, mire megmarkoltam a széket, és dühösen fújtattam.

Ekkor kopogtak, és egy szolga nyitott be.

- Uram… kezdte, mire felnéztem rá, de nem kelhettem fel, mert még az első labdaccsal küzdöttem.

- Mi történt? – lihegtem. – Mi az, ami nem várhat?

- Hírnök érkezett Lord Harrington kastélyából.

- Eressze be – parancsoltam, és éreztem, hogy a labdacs, amit a gyógyító folyamatosan tolt belém, végre a helyére került.

- Már csak kettőt kell kibírnia, uram – biztatott a gyógyító, mire ismét megmarkoltam a széket.

Mennyire ismertem már a feszítő érzést, ahogy ujjával szűk fenéknyílásomba erőlteti a labdacsokat, mégis felnyögtem, amikor a másodikat is megéreztem.

- Uram, Lord Harrington üdvözletét küldi, és… - a hírnök szava elakadt.

Kinyitottam a szemem, és ismét nagyot nyögtem:

- Folytassa – parancsoltam, miközben a második labdacs megtalálta az elsőt bennem.

- Tiszteletét tenné… önnél a jövő hónapban. – fejezte be a mondatot.

- Vá…rom, adja át neki üzenetemet, hogy… megtiszteltetés… - a gyógyító ismét megnyögdeltetett, amikor a labdacsot a helyére nyomta könyörtelen ujjával.

- … megtiszteltetés számomra, ha meglátogat szerény hajlékomban. – feleltem.

A hírnök összecsapta bokáit, és sarkon fordult. A gyógyító felvette szemem elől a harmadik, legkínzóbb labdacsot, hogy a másik kettő után küldje.

- Várjon – emeltem fel a fejem. A hírnök visszafordult. – A konyhán… kérjen vacsorát, és… kap szállást is, holnap elég visszaindulnia a válasszal.

- Hálásan köszönöm, uram – felelte a hírnök, és elhagyta a szobát.

- Uram, felkészült? – kérdezte a gyógyító, és a harmadik labdacsot is szűk fenéknyílásomhoz érintette.

- Igen, mire vár? – förmedtem rá, és ismét lekönyököltem a székre. – Áááuhhhh – nyögtem, ahogy a labdacsot felhelyezte belém, és máris éreztem, mennyire csíp.

- Mindjárt kész, uram – nyomott még egy utolsót ujjával, majd kihúzta belőlem, és összenyomva fenekemet engedélyt adott a felkelésre. – Szorítsa uram.

- Meddig kell még kapnom ezeket? – emelkedtem fel, megigazítva nadrágomat.

- Ezek a leghatásosabbak – szedte össze a gyógyító a patikaszereit. – Ha nagyon csíp, ajánlom a botot, az eddig mindenkinél bevált, akinél ezt a kúrát alkalmaztam. Meg kell várni a holdtöltét, akkor kiderül, hogy meddig kell még kapnia.

A pribék nem sokkal később megérkezett, hogy néhány botütéssel segítsen a csípő érzés megszüntetésén. Visszahajoltam a székre, és utasítottam, hogy mérjen ki öt ütést. A bot ezúttal is megnyugtatott, és miután megrepetáztatott egy hatodik ütéssel, elégedetten emelkedtem fel.

- Ahh, erre szükségem volt – sóhajtottam, miközben kerestem egy csengő aranyat pénzes zacskómban a pribék számára. – Máris jobban érzem magam.

- Köszönöm, uram – hajlongott a pribék, és elhagyta a szobát.

Megtapogattam fenekemet. A jókor jött botütések hatására a labdacsok csípése máris alábbhagyott. Az udvaron felállított deresen nem sokkal később a pribék szenvedte el a neki járó huszonöt botütést. Mindig megkapta, ha kimért rám pár ütést, mert ez kijárt neki a törvények értelmében. A pribék így mindig jól végezte dolgát. Fenekemet tapogatva figyeltem, ahogy két társa deresre húzza, és lehúzva nadrágját huszonöt botütést mér a nyögdécselő férfi fenekére. Kijjebb nyitottam az ablakot, hogy halljam a botütések semmivel össze nem téveszthető hangját, és a pribék nyögéseit. Az egyik pribék kimérte az ütéseket, a másik számolta, hogy biztosan megkapja mind a huszonötöt. Alapos munkát végeztek, az elvert pribék alig bírt lábra állni, miután felkelt a deresről. Bezártam az ablakot, estig pihentem, majd lementem a kínszobába a kalodába zárt legényhez.

- Sikerült eldönteni? – kérdeztem.
-
Elkínzott arccal nézett fel rám.

- Igen, uram – felelte. – A délutáni hat pálcából a második és a negyedik megfelelő lesz.

- Oldozzák ki és vigyék a lakosztályába – parancsoltam, mire a pribékek kinyitották a kaloda zárjait, a szolgák pedig feltámogatták a megviselt vendéget.

Átküldtem hozzá a gyógyítót, aki azzal jött vissza, hogy holnapra rendbe fog jönni, és nem lesz akadálya a pálcázásnak.

Az időjárás kedvezett, amikor másnap a kínteremben sor került a vendég büntetésére. A legény vonakodva feküdt fel a kiválasztott deresre, és az összegyűlt kastélybeli nép előtt készen állt, hogy elviselje a saját maga által választott büntetést, a pálcázást. Két pribék kétfelől állt neki, és felváltva csaptak le rá. A legény kidomborított fenekén egyre több vörös csík jelent meg. Meg is jegyeztem, hogy jól néz ki a feneke, büszke lehet rá, az egyenletes csíkok sokáig megmaradnak majd. Fájdalmasan nyögdelve biztosított arról, hogy soha nem fogja elfelejteni vendégszeretetemet.

A verés végeztével a szolgák lakosztályába támogatták, ahol a gyógyító vette kezelésbe gyógyfüveivel és főzeteivel borogatva, majd néhány órával később új gyapjúruhát húztak rá, és a katonák a birtokom határáig kísérték. Ott átadták neki az étellel megtöltött tarisznyáját, majd útba igazították Lord Randolph birodalma felé.

Arra gondoltam, miközben szerény ebéd után a gyógyítót vártam a szobámban kínzó labdacsaival, hogy a következő hónapban Lord Harrington is a vendégszeretetemet fogja élvezni, és ennek okán neki is felejthetetlen élményekben lesz része.

folyt. köv.