Félix és Gábor első hétvégéje a vidéki házban (3)

Az utolsó mondataim hallatán megborzongott. Néhány percig némán ettünk tovább. Látszott rajta mérlegeli, amit megtudott.
- Ha engedelmes leszek, és megteszek mindent, amit mondasz, akkor elengedsz majd?
- Talán. Egyelőre elég azt tudnod, ha nem engedelmeskedsz, akkor megbüntetlek. És a büntetés mindig fájdalmasabb és tovább tart, mint amit eredetileg tettem volna veled.
A vacsora alatt nem szólt többet. Amikor befejeztem az étkezést, felálltam az asztaltól és elindultam a nappaliba. Intettem neki, jöjjön utánam. Megállt a nappali közepén. Kivettem a szekrényből egy feltekert kötélcsomót, és mögé léptem. Kedveltem ezt a fajta kötelet, vastag, erős, jól tapadt egymáshoz, nem csúsztak el a csomók, és a felülete selymes tapintású. Ha ezzel kötöztem meg valakit, akkor annak esélye sem volt a szabadulásra, és akár órákra is úgy lehetett hagyni, nem vágott bele a kötél a húsába. Ráálltam a lábbilincs láncára, majd hátrahúztam mindkét kezét. Kötél egyik végére hurkot készítettem, majd rátettem a csuklóira. Eddig békésen tűrte, de most kezdett ideges lenni. Szándékosan nem szorítottam rá csuklóira a hurkot, vártam a megfelelő pillanatot, miközben a kötéllel piszmogtam.
- Muszáj ezt? – kérdezte, és önkéntelenül kihúzta kezeit a hurokból.
Abban a pillanatban hátba vágtam és mivel nem tudott előrelépni, hasra esett. Sejtettem, hogy ez fog történni. Tudtam, nem akart ő szökni vagy ellenkezni, csak egy tudat alatti reakció volt, amikor elhúzta a kezeit. De ez az alkalom jó lehetőség, hogy leckét kapjon. Meg kell tanulnia, nyugton maradni. Amint elesett, rávetettem magam. A derekára térdeltem, és hátracsavartam jobb kezét. Olyan gyorsan történtek az események, nem volt ideje reagálni. Rátettem csuklójára a hurkot és teljes erőből a feje felé nyomtam a kezét, egy nagyot ordított fájdalmában. A tenyere már a lapockájánál volt, ekkor a kötelet kétszer rátekertem a nyakára, majd megrántottam a kötél másik végét. Bal kezével megpróbálta a nyakáról lefejteni a kötelet, de csak annyit ért el, hogy az ujjai beszorultak a nyaka és a kötél közé. Teljesen harcképtelen lett, ahogy jobb kezét próbálta kiszabadítani, úgy szorította egyre jobban nyakán a kötelet. Már nehezen kapott levegőt, ezért engedtem a szorításon egy kicsit.
- Maradj nyugton! – parancsoltam rá. Megpróbált rám nézni, de és leszorítottam a fejét. Elővettem a zsebemből egy kis fekete eszközt és az arca elé tettem. - Tudod mi ez? – kérdeztem. - Mindig nálam van arra az esetre, ha szökni próbálnál.
Nem tudott megszólalni a kötél miatt a nyakán, de biztos felismerte, hogy az egy sokkoló.
- Ez egy különleges darab, egyenesen az USA-ból csempészték be, mivel tiltott eszköznek minősül. Látod, három erősségi fokozata van, én a harmadik fokozatban szoktam hagyni.
Egészen közel tettem a fejéhez, hogy jól lássa, és én is közel hajoltam, hogy lássam a szemében a rettenetet. Próbálta elhúzni a fejét, de erősen nyomtam a padlóhoz. Félelemmel nézte a készüléket. Ekkor bekapcsoltam a sokkolót. Szörnyű hangja volt, a feszültség kék és ibolyaszínben cikázott a két pólus között. Alig bírtam földre nyomni, úgy vergődött, pedig teljes súlyommal rá nehezedtem. Élvezettel néztem szemében a félelmet. Kikapcsoltam, majd újból engedtem a kötélen, mert megint túlságosan megszorult a nyakán, ahogy hánykódott.
- Ha így hozzád érintem, az iszonyú fájdalomtól percekre elájulsz. Egyes fokozatban, persze – mondtam, és átkapcsoltam egyesbe – csak egy kis csiklandozó érzés. – hazudtam. Pontosan a gerincéhez érintettem a sokkolót, és újból bekapcsoltam. Minden izma megfeszült abban a pillanatban. Fogait összeszorította, így csak valamilyen artikulálatlan hang jött ki a száján. Egy másodpercig sokkoltam, majd ismét visszatettem szeme elé a műszert.
- Második fokozat egy kicsit fájdalmas – mondtam, és átkapcsoltam kettesbe – ha öt másodpercnél tovább sokkolják vele az embert, akkor rövid eszméletvesztés is bekövetkezhet. Pár centiméterrel lentebb, de már nem a gerincéhez érintettem a sokkolót. A kötelet elengedtem, hogy tudjon üvölteni a fájdalomtól, és csak arra vigyáztam, hogy a padlón tartsam. Ahogy bekapcsoltam egész teste görcsbe rándult, megpróbált ellenállni a fájdalomnak, két másodpercig minden erejét megfeszítve küzdött ellene, de nem bírta tovább. Hatalmas üvöltés szakadt fel belőle, tiszta verejték lett egy pillanat alatt. Kimerülten terült el, amikor kikapcsoltam a gépet. Annyi ereje sem volt, hogy mozduljon. Könnyűszerrel összekötöztem kezeit, majd a lábait tettem keresztbe és úgy kötöztem meg, azután összefűztem kezeivel. Még mindig mozdulatlanul feküdt a földön, gúzsba kötve. Magára hagytam, hogy kiheverje a sokkolást. Kellett legalább egy óra, míg magához tér.
Kénytelen voltam megtenni ezt a durva lépést. Egyfelől szexre akartam használni, ezért vigyáznom kellett rá, hogy közben jó erőben és „szép” állapotban legyen, mert imádtam, ha ficánkoltak alattam baszás közben. Másfelől uralkodni akartam rajta, ehhez viszont be kellett törni, hogy engedelmes legyen. El kellett érnem, hogy féljen tőlem. Ahogy Machiavelli írta: Ha mindkettőt nem lehet, inkább féljenek, mint szeressenek. Most egy darabig elég engedelmes lesz, apróbb fegyelmezésekkel is kordában lehet tartani.
Kicsomagoltam a táskáját, kíváncsi voltam a többi ruhájára. Volt pár szexi alsógatyája és néhány jó zoknija. Kiválogattam, mit vehet fel, bár én is vettem neki egy-két „munkaruhát”. Volt egy fehér Nike edző cipője, egy Adidas kék utcai vászon cipője, és egy Columbia túrabakancsa. Egyik sem volt új, de tiszták és ápoltak voltak. Látszott, gondos felesége van. Elpakoltam a konyhába, és néztem kicsit a TV-t. Ideje volt ránézni a rabszolgámra. Némi töprengés után kivettem a fiókból egy hosszú fa vonalzót. Bementem a nappaliba, és leültem a székre, amit a lábához tettem. Annyira szép talpa volt, és ahogy a mennyezetre néztek, szinte incselkedtek velem. Ráhúzta az egyik talpára a vonalzóval, majd a másikra is. Élmény volt nézni, ahogyan próbáltak kitérni az ütések elől.
- Kérlek, nem bánts! – mondta, hátra akart nézni, de nem tudta annyira elfordítani a nyakát, hogy lásson.
- Nem akarsz nekem mondani valamit? – kérdeztem, miközben tovább csapkodtam a talpát.
- Nem szándékos volt, véletlenül húztam ki a kezeimet a hurokból. Önkéntelen reakció volt.
- Tudom, ezért nem büntetlek meg.
- És a sokkoló, iszonyúan fájt.
- Ó, azt nem büntetésből tettem, fogd fel egy interaktív bemutatónak. Előbb-utóbb úgyis megmutattam volna, hogy mire számíts szökés vagy ellenkezés esetén. A talpadat pedig csak azért ütöm, mert jól esik. Nagy szerencséd van, hogy ilyen szép, tiszta zokni van rajtad. Ha nem tetszene, a meztelen talpad verném. Látod, megint tanultál valamit.
Eközben folyamatosan rácsaptam egyet-egyet a talpára. Sehogy nem tudta elkerülni az ütéseket, a keze nem ért oda, amivel védhette volna a talpát. Begörbítette lábujjait, én odanyúltam, megfogtam és kifeszítettem, majd még nagyobb erővel csaptam a talpára. Jól leszórakoztam pár percig.
- Hagylak még gondolkozni, hátha eszedbe jut, mit akartál mondani nekem. – mondtam, és átmentem a másik szobába zenét hallgatni.
Elég kényelmetlen így feküdni, úgyhogy még egy óra gúzsba kötve biztos meghozza a kívánt eredményt. Meghallgattam Brahms d-moll zongoraversenyművét, megfürödtem, és érdeklődve visszamentem a nappaliba. Nem ültem le a székre, hanem lassan lépegettem körötte.
- Elnézést kérek Uram, nem akartam ellenszegülni az akaratának. – mondta.
- Ez nem hangzik valami meggyőzően.
Teljes erőből rávágtam a talpára.
- Á! Ne, kérlek, ne verjél tovább! – kiáltotta könnybe lábadt szemmel, mielőtt másodszorra lesújthattam volna. – Könyörgök, hagyd abba!
Nem törődve vele, tovább vertem a lábát. Mindkét talpára tíz-tíz fájdalmasan nagy ütést mértem. Minden ütésre felüvöltött, teljesen begerjedtem a látványtól és a hangoktól.
- Könyörgök, hagyd abba! Kérlek, kérlek szépen! Bocsáss meg! – kérlelt szinte sírva. - Mindent megteszek, amit kérsz, csak ne verj tovább.
(folyt. köv.)