Félix és Gábor első hete a vidéki házban (1)

Két óra előtt néhány perccel hagytam el az irodaépületet és igyekeztem a parkolóba. Az a szint, ahol letettem a kocsimat teljesen kihalt volt, ide csak akkor álltak, ha már nincs másutt hely. Közeledtem az autómhoz, de Gábor nem volt ott. Amikor kikapcsoltam a riasztót, akkor láttam meg. Hátát a falnak támasztva guggolt a kocsi és a fal között. Lassan felállt.
- Nem akartam, hogy bárki meglásson, amíg rád várok. – magyarázkodott.
Kicsit gondterhelt volt az arca. Sötétkék öltöny volt rajta, fekete bőrcipő, világoskék ing, alatta fehér póló. Nyakkendőt nem viselt, az inge két felső gombja ki volt gombolva. Láttam rajta frissen borotválkozott, és egy kicsit rövidebbre vágatta a haját. Nagy sporttáska volt nála jól megtömve.
- Minden rendben ment? – kérdeztem. – Nem volt gond a feleségeddel?
- Azt mondtam neki, amit javasoltál. Egy hónapig Németországba és Skandináviába leszek, ahol egy magyar üzletembernek segítek.
- Jó. A csekkeket elhoztad?
- Igen, itt vannak ebben a borítékban, amit még ma fel kell adni.
Elvettem tőle a borítékot és megnéztem a csekkeket.
- Akkor kezdjük el. Vedd le a zakód és ürítsd ki a zsebeidet! Nem félj, itt nincs biztonsági kamera, nem láthat meg senki.
Levette a zakóját és a táskájára tette. Utána kifordította a nadrágja zsebeit. Némi aprópénz és egy zsebkendő volt benne. Megállt velem szemben és rám nézett. Legalább 5 cm-rel magasabb volt nálam, szélesebbek a vállai, 10 kg-mal nehezebb és 8 évvel fiatalabb, mint én. Tudtam, végig láncon kell tartanom és nem mehetek a közelébe sokkoló nélkül, ha nincs megkötözve. Nem volt kérdéses ki győzne szabályos küzdelemben. De én mindig a saját szabályaim szerint játszottam.
- Vedd le az órádat és a nadrágszíjadat is! – utasítottam. Szó nélkül megtette mindkettőt. Ezeket a táskája oldal zsebébe csúsztatta. Benyúltam zakóm zsebébe és lassan elővettem egy bilincset. Láttam rajta, ahogy megborzong. Legszívesebben elfutott volna, de nem mozdult.
- Most még meggondolhatod magad. Ha rajtad lesz a bilincs már nincs visszaút, 30 napig a foglyom leszel, és nem engedlek el. akárhogy könyörögsz is. Amint betettelek az autóba, elmegyek a postára és befizetem a csekkjeidet. Amikor visszaértem indulunk is a vidéki házamba. Tehát ez az utolsó lehetőséged, hogy elmenj.
- Nem tehetem meg, kell a pénz. Ha ma nem lesznek feladva a csekkek, akkor hétfőn átadják egy adósságbehajtó cégnek a tartozásunkat. Azok meg lefoglalnak mindenünket.
- Rendben. Nyújts ide a jobb kezed! – mondtam halkan.
Borzasztóan félhetett, szinte remegett. Néhány hónapja még elképelni sem tudta, hogy itt fog állni egy parkolóban és egy másik férfi megbilincseli, mert elviszi sexrabszolgának. Előrenyújtotta jobb kezét, én pedig rákattintottam a bilincset.
- Fordulj meg!
Megfordult, hátra húztam bal kezét is, és hátrabilincseltem kezeit. Megragadtam a karjánál fogva és a csomagtartóhoz kísértem. Kinyitottam a csomagtartót, a plédet, amit reggel beletettem ráterítettem a peremre.
- Mássz be, majd segítek! – mondtam és a haját megragadva a felsőtestét benyomtam a csomagtérbe. Amit kibillent az egyensúlyából az egyik lábát elkapva kirántottam alóla. Beesett a csomagtérbe, de még mindkét lába kint volt.
- Csússzál bentebb! – parancsoltam.
Eddig olyan gyorsan csináltam, hogy nem volt ideje tiltakozni. Teljesen meglepte, ahogy betettem a csomagtartóba. Most meg már késő volt, úgyhogy csöndbe maradt, bár láttam, ahogy a bilincs beleállt a hátába, amikor belöktem. Fel is jajdult egy kicsit. Behajoltam, kihúztam a kezeit a háta alól, és bentebb toltam a testét.
- Kényelmesebb már? –kérdeztem kicsit gúnyosan.
- Nem nagyon.
- Nem baj, majd megszokod.
Megfogtam a bal bokáját és elkezdtem kioldani a cipőfűzőjét.
- Mit csinálsz? – kérdezte idegesen.
- Leveszem a cipődet, hogy ne koszold össze a csomagtartót. Meg, hogy kényelmesebben utazzál. – válaszoltam nevetve.
Lehúztam mindkét cipőjét. Új, fekete pamut zokni volt rajta, a lábujjaknál citromsárga színű volt a zokni. Gyönyörű 44-es lábfeje volt, amit a zokni még ki is emelt. Nem tudtam megállni, hogy meg ne simogassam a talpát. Tudnom kellett csiklandós-e. Egyik kezemmel erősen fogtam a bokáját, miközben ujjaim hegyét gyengéden végig húztam a talpán. Reflexből megpróbálta elhúzni a lábát, és a lábujjait is behajlította. Oda voltam a boldogságtól, ha ilyen kis ingerre is reagál, akkor nagyon csiklandós lehet. Csiklandozás volt az egyik kedvenc kínzásom. Örömteli órákat fogok eltölteni a következő hetekben. Előrementem és kivettem a kesztyűtartóból a lábbilincset. Ekkorra farkam már majd’ szétfeszítette a nadrágom. Az ájulás határán voltam a visszatartott erekció miatt. Visszaérve összebilincseltem a bokáit, behajoltam a csomagtartóba, hogy megigazítsam az alatta lévő plédet. Miközben ezzel voltam elfoglalva, talpa az ágyékomhoz nyomódott. Érezte felálló farkam, ami ekkor már kőkemény volt. Megpróbálta elhúzni a lábát, de az beékelődött közém és az autó közé. Összenéztünk pár pillanatig, majd elfordította tekintetét rólam, és becsukta a szemét. Látszott rajta a félelem és az undor. Elmosolyodtam, láttam magam előtt milyen pofát fog vágni az első szopatáskor és az első behatoláskor. Szegénykém, tényleg nem tudja mi vár rá. Miután benyomtam a lábait a csomagtartóba, betakartam pléddel. Ha valahol ki kellene nyitnom, akkor se látszódjon, milyen kincset szállítok. Lecsuktam a tetőt, beraktam a táskáját a hátsó ülésre és lezártam a kocsit. Elindulta a postára, utána visszamenten az irodámba. Jó másfél óra telt el, mire újra a garázsban voltam. A kocsi körül néma csend volt. Felnyitottam az autó hátulját és felhajtottam a pokrócot. Ott feküdt magzati pózban, teljesen kiszolgáltatott állapotban. A sötétben eltöltött idő után csak hunyorgott, amikor felnézett.
- Nem fázol? – kérdeztem és végig húztam kezem a jobb karján. Nem volt hideg.
- Kicsit vágja a csuklóm a bilincs. – panaszkodta.
- Maradj veszteg. Minél többet mozogsz annál szorosabb lesz a bilincs. Egyébként mindjárt indulunk.
- Mikor veszel ki innen? Teljesen elzsibbadt a lábam. Nem nyújthatnám ki?
- Dehogynem, amint odaértünk. – mondtam, miközben rádobtam a plédet és lecsuktam a tetőt.
Beültem az autóba és elindultunk. Szokásos pénteki forgalom volt, Lassan értünk ki a városból. Amint ráfordultam az autópályára kényelmesen hátradőltem, felhangosítottam a CD lejátszót. Boldog izgalom töltötte el egész testem. Olyan érzés volt, mint régen karácsonyeste az ajándékra várva. Brahms III. szimfóniája scherzója szólt. Ez a keserédes dallam egy kicsit csillapította lelkem nyughatatlanságát. Beletapostam a gázba. Még 130km állt köztem és vágyaim között.
Már alkonyodott, amikor lekanyarodtam a főútról. Megálltam, hogy felnyissam a házhoz vezető földutat lezáró sorompót. A nap utolsó sugarai is eltűntek a közeli erdő fái mögött. Április vége volt, de az éjszakák még hidegek voltak. Most is csípős északi szél fújt. Örültem, hogy olyan alaposan becsomagoltam a foglyomat plédekbe, mérges lettem volna, ha pont most betegszik meg. Ezt az utat csak én használtam, ezért jó állapotban volt ahhoz képest, hogy földút. Viszonylag nagy sebességgel mentem, szerencsére nem volt gond a lengéscsillapítóval és az autó is elég nagy volt, így nem dobálta a hátulját. Jót mosolyogtam magamban mikor eszembe jutott, mi lenne, ha még mindig az első autómat, egy Ladát használnám, nem kellene veréssel, ütlegeléssel töltenem az időt, hiszen mire kiszedném Gábor a csomagtartóból már tiszta kék zöld folt lenne.
(folyt. köv.)