Jaqen történetek 11.

Jaqen történetek 11.

Hosszúra nyúlt a tél. Még április elején is hótakaró borította a kastély tornyait, és a távoli, ködbe vesző hegyeket. A zord idő miatt a vendégek elmaradtak a kastélyból, és így csak urunkat és néhány csatlósát kellett szolgálnunk. Sok szabadidőnk maradt, és ezekben a hetekben az összezártság miatt több összezördülés is történt a közös hálóteremben. Egy alkalommal Nicholas hiába kereste a hajkeféjét, és a gyanúsítgatás miatt Linus átköltözött az üresen hagyott szobába a folyosón. Végül megkerült az ezüst hajkefe, ahol senki se kereste volna, a fésülködőasztal és a fal között találta meg egy alaposabb szolgáló takarítás közben. Linus visszaköltözött hozzánk, ám soha nem vette többé kezébe Nicholas féltett hajkeféjét, és nem fésülte a hollószínű fürtöket.

Christoph testileg gyorsabban gyógyult, de lelkileg nagyon megviselte a csonkító műtét. Már csak egy halvány forradás emlékeztette az iszonyatos napra, de a szőke férfi hallgataggá vált, és éjjelente gyakran felzokogott álmában. Azóta urunk nem rendelte magához, nem vette igénybe szolgálatait.

A számomra rettegéssel teli hét után új borbély látogatott meg bennünket, hogy elvégezze rajtunk a szokásos borotválást. A fehér hajú, kövérkés férfi elmondta, hogy elődje megszökött a kastélyból, miután urunk elverette segédeit és őt kasztrálás ígéretével fenyegette. A két borbélysegéd szokatlanul csendes volt ez alkalommal, az egy héttel korábbi botozás még mindig óvatosabb mozgásra késztette őket.

Linus és én maradtunk utoljára, bizalmatlanságunk akkor sem oszlott el, amikor az új borbély elárulta, hogy nemhogy nem kapott parancsot csonkító műtétre, de nincs is hozzá képzettsége, hogy elvégezzen ilyen beavatkozást. A borotválást jórészt saját arcán gyakorolta eddig, és csak urunk felhívására jelentkezett, hogy megpróbálkozna ezzel a mesterséggel. Így kapta meg a lehetőséget, hogy amíg nem kerül hivatásos borbély a kastélyba, addig betöltse ezt a feladatkört. Így a borotválásunk esemény nélkül zajlott le, attól eltekintve, hogy óvatossága és alapossága miatt kétszer annyi időt szánt rá.

A táncpróbák napi rendszerességgel zajlottak, mert kiváltságos helyzetünk azonnal megszűnt volna, ha nem tudjuk bármikor bemutatni a bonyolult mozgássort, és izmaink sajgása az elpuhultságtól is megóvott bennünket.

Floren szorgalmazta, hogy az ágyasi szolgálat során megtanult fogásokat is gyakoroljuk, így gyakran ketten kényeztettük őt, és persze egymást is gyakorta örömökhöz juttattuk.

Ami nekünk szabad volt, változatlanul tilos volt a női ágyasoknak, vén felügyelőnők ügyeltek rá, nehogy egymásnak vagy saját maguknak élvezetet okozzanak, és az ebből keletkező frusztrációjuk ismét rajtunk csapódott le.

Christoph lett élcelődésük célpontja, a hallgatag, szőke ágyas újabban gyakran vágyott magányra, és a külön szobában töltött naponta pár órát. Amikor búzavirágszínű, hímzett hattyúkkal díszített selyem köntösében a folyosón találták, folyton kigúnyolták őt, eltalálva érzékeny pontját. Jelzőik hallatán a zöld szemek felparázslottak, a halovány arc kivörösödött a sértett dühtől.

A női ágyasok kifogyhatatlan fantáziával aggattak rá új és új jelzőket, melyek jó része a férfiatlanító műtétre, más részük arra irányult, hogy Christoph – noha három hónapja élt a kastélyban – még egyszer sem kapott verést, így a leskelődő lányok arra célozgattak, hogy nem is férfi, hiszen akkor már megfeküdte volna a derest. Kuncogva kérték, nyissa szét a selyem köntöst, mutassa meg nekik, ugyan, mit rejteget, és szalagokat ajánlottak fényes, szőke hajába.

Szemében a düh könnyeivel ismételte a női ágyasok durva tréfáit, és mindig megfogadta, hogy a következő alkalommal visszavág. Floren fejét csóválta, türelemre intette, felhozott néhány esetet, amelyekben mindig mi húztuk a rövidebbet, a női ágyasok áskálódása miatt valamennyien kaptunk botot.

Christoph azonban csak ideig-óráig tanúsított türelmet, a rákövetkező alkalommal mindig vad dühöt váltott ki belőle a tehetetlenség, közös hálótermünkbe visszatérve tört-zúzott, Linus riadtan figyelte az eseményeket a hátam mögé bújva, Floren néhány ilyen alkalom után audenciát kért urunktól.

Visszatérve sokáig nem szólt, és hiába is zavartuk volna kérdésekkel, amit nem akart elmondani, azt nem tudtuk volna úgysem kihúzni belőle. A délután azzal töltöttük, hogy ablakunkból végignéztünk néhány botozást. Először az őrség egy tagját tessékelték fel a deresre, ilyet már gyakran láttunk, bűnük általában az volt, hogy elaludtak őrség közben, esetleg tiltott kockajátékkal múlatták az időt. A botozás közben megígérte, hogy ezentúl nem követi el újra, amiért már harmadszorra kínálják bottal. Hangos jajgatása nevetésre ingerelte társait, akik a büntetés után elvitték szerencsétlenül járt társukat, hogy egy közeli csapszékben igyanak egyet az egészségére.

A következő egy lusta szolga volt, aki – mint megtudtuk – hanyagul takarította ki a kandallókat, amelyek ezután nem adtak kellő meleget, ő már akkor fogadkozott, amikor az őrség odavezette a dereshez. Hiába ígért meg mindent, a pálca segítségével mélyítette fogadalmát a pribék, a jajveszékelő szolga is megkapta a neki járó huszonötöt.

Floren köszörülte a torkát mögöttünk, kezében a tégellyel pillantott ránk. Pillantása megállapodott Christoph arcán.

- Gyere – intett fejével is neki.

- Én? – mutatott magára a szőke férfi, haját hátradobva válla felett.

- Hamarosan jönnek érted… urunk parancsára elvernek – felelte Floren, kibontva a tégelyt.

- De miért? – sápadt el az amúgy is halvány bőrű férfi, zöld szemében riadalom villant.

- Urunk hangulatjavító pálcázásnak hívja, de most azért is vált halaszthatatlanná, mert a női ágyasok és közöttünk feszültség nem lehet. Te napok óta szítod a feszültséget, és mielőtt még nagy baj lenne, gazdánk úgy rendelkezett, hogy verjenek el, attól lehiggadsz.

- Miért én? Engem gúnyolnak, én nem bántottam őket! – tiltakozott Christoph.

- Megtennéd, hogy felemeled a köntösöd? – kérte Floren, letekerve a tégely fedelét.

- Miért? Mit akarsz csinálni?

Floren nagyot sóhajtott.

- Az utolsó ezüstjeinket a borbélynak tartogatjuk, aki hetente borotvál, most igazán nem tudunk kisegíteni. Márpedig ha elvernek, fizetned kell. Ha olyan pribék kezébe jutsz, aki a férfiakat preferálja, akkor megegyezhetsz vele, hogy meghág, miután elvert, és így fizetsz. Hidd el, jobban jársz, mintha felhalmozódna az adósságod.

Christoph egyikünkről másikunkra nézett, Linus és én is bólogattunk, hogy ez nem ismeretlen számunkra sem.

- Nem akarom, hogy elverjenek! – hátrált egy lépést Christoph. – Nem csináltam semmit!

- Szívem ezt senki sem vitatja, de ha az időt húzod, neked lesz rosszabb. Sokkal jobban fog fájni, amikor meghág – Floren ujját a tégelybe merítette, már nem sok volt az alján.

A szőke férfi arca riadalmat tükrözött, de egyikünk sem segíthetett. Lekönyökölt hát a rossz emlékű asztalra, és felhúzta köntösét, hogy Floren bekenhesse.

- Így, így – bólogatott mesterünk, miközben kötelességének eleget tett.

Néhány perc telt el, amikor nyílt az ajtó, a katonák kopogás nélkül rontottak be ismét hozzánk, egyikük felolvasta urunk parancsát. A következő tizenöt héten keresztül heti egyszer huszonöt pálcaütést ítélt Christoph fenekére, melynek első adagját a mai napon ki is mérnek.

Floren felemelte kezét, amikor elhangzott a parancs, jelezve, hogy szólni kíván:

- Várjatok, nagyon hideg van kinn, és Christoph még megfázna. Az ágyán vannak lerögzítésre szolgáló szíjak, még Charlotte szerelte fel őket. Urunk bizonyára beleegyezne, ha itt, a szobában kapná meg Christoph a verést.

A javaslat megfontolásra került, és a katonák közül ketten elhagyták a szobát. Fél órába telt, amíg megkapták urunk engedélyét azzal, hogy amint kitavaszodik, a pálcázást az udvaron kell megejteni, nem tehet kivételt vele sem. Christoph megkönnyebbülten bólintott, hogy elfogadja a kedvezményt.

Így aznap megkapta első verését, saját ágyára szíjazva. Már így várta a pribéket, aki három pálcát is felhozott, hogy a szőke férfi tudjon miből választani.

Az eseményre be kellett engednünk a női ágyasokat is, mert urunk elrendelte, hogy joguk van látni, ahogy társunk megszégyenül.

Christoph megfogadta, hogy nem fog könyörögni, nem adja meg az áskálódó nőknek azt az örömöt, hogy kimutatja gyengeségét. A választott pálca alaposan ellátta a baját, és a kín ellenére nyögdécselve számolta a kapott ütlegeket. A végén lihegve, vörös arccal nézett körül. A nők elhagyták a hálótermünket, csak az édeskés parfümillatuk maradt, amit még napokig szellőztettünk utánuk.

Miközben a pribék kioldozta társunk szíjait, Floren szabadkozva mondta, hogy nem tudnak fizetni, de bármelyikünket használhatja, amennyiben szeretné.

Megütközve néztem rá, hiszen erről aztán nem volt szó. Linus is hegyezte a fülét, hiszen neki is új volt a helyzet. Ám nagy szerencsénkre a pribék Christoph-ra volt ráindulva, így a síkosító sem veszett kárba.

Aznap este, miközben Nicholas gyógykenőccsel és borogatással kezelte Christoph meggyötört fenekét, a szőke férfi elgondolkodva jegyezte meg, hogy mintha már kevésbé neheztelne a nőkre, ármányos viselkedésükért. Floren bólogatott, jelezve, hogy ő előre sejtette, hogy így lesz.

Aznap késő éjjel nem Christoph zokogására ébredtem, hanem arra, hogy Linus helyet keres a takaróm alatt. Félálomban ösztönösen öleltem át, és a zaklatott, hajdani tolvaj úgy bújt karjaim közé, mit egy riadt kismadár.

Folyt. köv.