Folytatás Sammel-5
2017. 03. 05. 23:36 | Megjelent: 952x
Folytatás Sammel
Nos mondta miközben a pince ajtó felé lökdösött, most majd megtudod mi is történt?
Állj terpeszbe, és emeld fel a kezedet a fejed fölé. lassan körbesétált izgató volt, ahogy oda-odakapott a testemhez.
Majd egy rántással kettészakította a mellkasomon a pólót, és elkezdte simogatni a mellemet, majd a hasamat és aztán ujjai belenyúltak a nadrágomba, ahol megtalálta az igencsak meredező férfiasságomat.
Óvatosan kicipzárazta a nadrágot, majd egy rántással lehúzta a bokámig.
Emeld fel a lábad, most a másikat. Végül meztelenül álltam a pincében , kezem a fejem fölött és Sam pedig hátulról benyúlt a combjaim közé és húzkodni kezdte a golyóimat. Eleinte csak finoman, majd később sokkal határozottabbá vált a szorítása úgyhogy fel is szisszentem.
Ne hidd , hogy meghatsz a sziszegéseddel kis csicska, majd meglátod mit teszek veled. Sam benyomta a hüvelykujját a fenekembe.
Meglepődtem, mert eddig erről nem volt szó.
Nos, hogy ízlik kérdezte? Háát vonakodtam, nem is tudom.
Nem is tudom Mi? Kérdezte. Azonnal tudtam, hogy most hibáztam, hiszen a játékban ő volt a domináns tehát Uramnak kellett volna szólítanom. Uram, mondtam és nyögtem mert abban a pillanatban kaptam egy olyan seggest, hogy a szemem is szikrázott. Sam harapdálni kezdete a testemet, majd kézzel folytatta a fenekelést.
A kiállt izgalmak hatására azonnal felállt a farkam. hajolj be, mondta Sam és úgy ujjazott illetve felváltva fenekelt tovább.
Aztán odament egy asztalhoz, melyen eszközök voltak, nem is nagyon láttam, hogy mit vesz fel.
Egy bőr herehúzó volt, amelyről láncok csüngtek alá. A felrakás sem volt fájdalommentes, jól megmogyorózott, majd elkezdte húzogatni a lecsüngő láncokat.
A húzkodások hatására a bőr nyúlni kezdett összepréselve a golyóimat.
Sziszegtem és meg-megvonaglottam.
Sam ismét az asztalhoz lépett és egy golyót vett a kezébe, egy olyan jó nagy vasgolyót , majd a herehúzóról lecsüngő láncokra akasztotta és labdázni kezdett vele.
Abban a pillanatban, amikor a golyót elengedte azt hittem letépi a golyóimat. Jaj ne kiáltottam fel.
De ő tovább folytatta a kínzásomat. És a fülembe súgta az enyém belülről tüskés volt, úgyhogy sírtam amikor rám tette a golyót , de te most csak egy enyhébbet kaptál.
Nem nagyon vígasztalt meg a golyóim úgy éreztem leszakadnak és Sam keze ott matatott a lábam között a combjaimat simogatta és a golyóimat paskolja.
Hát ez már nem semmi. mondtam, de meg is bántam, hogy a számat jártattam mert Sam széles vigyorral és egy korbáccsal a kezében lépett oda hozzám.
Hátulról korbácsolt, először enyhébb ütések következtek, majd aztán egyre erőteljesebbek. Kiáltani akartam, de ekkor befogta a számat és ütötte a seggemet.
Benyomta a számba az ujjait szopjad, mondta és én szopni kezdtem.
Aztán tartott egy kis szünetet, abbahagyta a korbácsolást és simogatni kezdett vele , a hasamat a farkamat.
Majd újra lesújtott a korbáccsal belemarkolt a hajamba. Egyre hangosabban nyögtem és kiabáltam. Ekkor egy golyós szájpecket rakott a számba. és jól meghúzta a szíjait.
Eztán megcsókolt, majd a seggemet simogatta, szétfeszítve a farpofákat ismét beujjazott, majd újra lecsapott a korbáccsal a hasamat az oldalamat ütötte, majd a hátamat a seggemet és kaptam a farkamra is pár ütést. testem pirosba játszott, de egyetlen ütésnyom sem maradt meg, nem hagyott csíkot.
Ezután térdre nyomott, a herehúzó láncain állított , hogy a golyó ne érjen a földre, majd kivette a szájpecket és elém állt.
Odanyomta a nadrágon át a merev farkát a számhoz és nyalnom kellett, majd kicsomagolta a farkát és szopnom kellett, ám mielőtt elélveztettem volna, visszacsomagolt mindent, és négykézlábra állított.
Na kis kutyusom, most pedig elkezdjük a kiképzésed, mondta és egy nyakörvet kaptam, majd pórázt.
Rámarkolt a herehúzóra, és benne a golyóimra, majd a lecsüngő vasgolyót húzkodta. Indulj szépen kiskutyám, mondta.
El kezdtem mászni a kemény betonon , magam után húzva a golyót. Egy kör után megállított.
Előre kellett hajolnom, kitolni a seggemet és ő a lyukamat simogatta. majd orrom elé tette a cipőjét, nyald tisztára kiskutyám mondta.
Miközben én nyaltam a cipőjét ő rá-rácsapott a seggemre, majd az ütések után megsimogatott, jó fiú, ügyes kutya, mondta,, majd megragadta a golyóimat és ütögetni kezdte, vinnyogtam a fájdalomtól.
Ezután a szoba egyik részén lévő ágyhoz vezetett.
fel kellett térdelnem, majd a seggem mögé került és egyszer csak egy nyelvet éreztem a lyukamban , nem mondom nagyon élveztem már a sok gyötrés után a kényeztetést elégedetten nyögtem .
De kibaszott szűk vagy, mondta Sam és egyre intenzívebb nyelvcsapásokkal próbálta tágítani a lyukamat.
Sam abbahagyta a nyalakodást és néhány pillanat alatt meztelenre vetkőzött, ott állt előttem felmeredő fasszal , majd négykézláb az ágyra állított és elém rakta a lábát szopogasd az ujjaimat, mondta.
Én pedig szopni kezdtem a lábujjait. Ám ekkor egy autó fékezett a háznál. A francba, mondta Sam és magára kapkodta a ruháit.
Én ott maradtam az ágyon, gyorsan hasra feküdtem, hogy legalább a golyóim feszülése szűnjön meg.
És ekkor hangokat hallottam.
Jó akkor majd este visszajövök, menj csak vissza és fejezd be, mondta egy hang. Sam visszatért a szobába. és letolta a gatyáját.
Majd a hasamnál fogva felhúzott és újra benyalt a seggembe, és végre kioldja a láncot a golyóimról.
Hasalj le, mondta és újra nyal és ujjaz, majd síkosítóval keni be a lyukamat.
Az ujjaival kezdi a tágítást, majd odatolja a merev farkát, de még csak odanyomja és a vágatban járatja meg, majd megcsapkodja vele a seggemet.
Aztán feljebb húz az ágyon , félig térdelve és most behatol. majd egyre erősebb lökésekkel dug.
A hasa a seggemhez csapódik, majd hirtelen leáll, mozogj te mondja és nekem kell mozognom a merev faszon.
Majd lenyom az ágyra, rám fekszik és érzem átizzadt testét, majd újra erőteljesebb lesz a tempó, és egyre erősebb és végül telelövi forró nedűjével a lyukamat. Mindketten zihálunk és alig vagyunk magunknál.
És ekkor rászorít meggyötört golyóimra és elkezdi verne a farkam, nem sokáig kell munkálkodnia, mert olyat lövök, mint egy ház,kibaszott jó volt, mondtam.
Na most látod ez volt velem is csak a kínzásom tovább tartott.
Ki volt itt kérdeztem. Áh, senki az erdész járt itt, mert látta a kocsit, de tudja mi a helyzet. Egyébként estére visszajön azt ígérte, hoz valami vacsorát.
Felmegyünk és lefürdünk, majd pedig pihenni kell mondta Sam. És elindulta pincéből . Én is utána mentem, alig vártam, hogy lezuhanyozzak és pihenjek egy kicsit. Testem minden porcikája sajgott és a vörös bőröm lüktetet, a golyóim olyan érzékenyek voltak, hogy a nadrágot se bírtam felvenni.
De azért visszaléptem és a kis asztalon megkerestem a tüskés herehúzót, majd elmosolyodtam, mert már tudtam mivel fogom kínozni a főnököm, hogy bosszút álljak a folyamatos megaláztatásért.
Mit vigyorogsz kérdezte Sam, ennyire tetszett a kínzás. Nem de, tudod most már megvan a terv.
Sam bement a zuhanyzóba és követtem, gyorsan lefürödtünk és bebújtunk az ágyba , hamarosan elaludtam és ….
(folyt. köv.)
Hozzászólások (0)