Airbus XXIX.

Ez volt az a felszólítás, amit soha nem kellett megismételni; volt egy olyan érzésem, hogy ezt az utasítást Vanda a Mariana árok fenekén, egy búvárharangban is meghallaná, akármilyen csendesen suttognám el a parton.
Kedvesem lelkes munkálkodásba kezdett, ami azonnal megtette a maga hatását rám is. Ennek a helyzetnek a legnagyobb veszélye, hogy a kéjes ügyködéstől ellágyulok – na nem a félszemű kígyóra gondolok, az merevgörcsben találta magát már az édes ajkak és nyelv legelső érintésétől is – és annyira koncentrálok a saját gyönyörömre, hogy elfeledkezem a távlati célról.
A hímgorilla máris lelkes kampányolásba kezdett a mielőbbi beteljesülés érdekében.
Szerencsére a csapat oszlopos tagja volt a vadista szandál is, aki még csak most kezdett belelendülni, így az ő ellenszavazata „blokkoló kisebbséget” képezett a döntéshozatal során és maradtam a szeánsz folytatásánál. Ahogy a Kedves ajkai fel-alá jártak a dorongon, egyre vadabb gondolatok kezdtek megfogalmazódni bennem. Vanda természetesen nagyon is tisztában volt ezzel, de a legkevésbé sem érdekelte. Ilyenkor övé volt az irányítás és ezt igyekezett a legnagyobb mértékben – és a lehető leghosszabb ideig – kihasználni. Egy különösen őrjítő érintése nyomán felhördültem.
- Ringyó! Az a szerencséd, hogy ilyen finoman tudsz szopni! Ez az, amiért minden bűnödet képes vagyok megbocsátani!
- Akkor el is oldozhat, Uram! – suttogta, nehezen elnyomva kéjesen gyöngyöző kacagását.
- Hogy mered kiengedni az Uradat az ajkaid közül?! – hördültem fel és a kérdést két csattanós pofonnal nyomatékosítottam. De szerencséjére már engedékeny hangulatba fuvolázott, így mellé térdeltem és csókokkal borítottam be a pofonok helyét. Aztán, ha már úgyis erre jártam, belecsókoltam a nyakába is.
Olyan kéjes sóhajtozásba kezdett, hogy engedékeny hangulat ide, fuvola koncert oda, ezt már nem hagyhattam annyiban. Ismét a sjambokért nyúltam, a másik combja valósággal kínálta magát.
- Aúúúúúúúú! – sikoltott fel panaszosan.
- Nem kéjelgő túrán vagy, hanem büntetésben, pimasz lotyó! Dolgod van!
Természetesen ezt sem kellett kétszer mondani. A fuvola koncert folytatódott, én pedig az előbbi szünettől kellőképpen aljas hangulatba kerültem.
Amikor a feszültség elérte bennem a kritikus határt, úgy „könnyítettem magamon”, hogy a lovagló pálcával egy jó csípőset húztam Vanda cicijére. Nem sokat finomkodtam, az ütés egyenesen a mellbimbójára érkezett. A Kedves feljajdult, de fegyelmezett subbie lévén a szopás kéjessége ugyanolyan maradt, sőt, a fájdalmas nyögése új, még izgatóbb színt adott a dolognak.
Most jött el az ideje, hogy újra bevessem a gyertyákat. A cici a korábbi gyötrésektől már amúgy is érzékeny volt, ezt jól szemléltette az előbbi csapás hatása. Most egy kiadós löttyintésre való viasz érkezett a helyére.
A Drágám erre végképp nem számított, így vad vonaglásba kezdett – ám becsületére legyen mondva, a félszemű kígyó bűvölését ugyanolyan odaadóan folytatta, mint eddig. Mélyen a torkából azért sikított egy hosszút, ami az ajkai között benyomuló hangtompító hatására épp csak annyira volt hallható, hogy én érezzem, még van némi tér egy kis további aljasságnak.
Ezúttal a másik cici következett. A már bevált metódust alkalmazva az is megismerkedett a pálcával és utána itt is a viasz következett – épp csak egy kicsit alacsonyabbról.
A reakciójából láttam, jól választottam meg a kioldás magasságát. Vanda ezúttal nem tudta változatlan finomsággal tovább folytatni a szopást, de én résen voltam és mélyen, a egészen torkáig döftem a szerszámot az ajkai közé – mintha egy pillangót szúrtam volna fel a lepkegyűjteményemben.
Az első sokk elmúltával Kedvesem, ha ezt egyáltalán lehet még fokozni, még gyönyörteljesebben munkálkodott tovább a farkamon, én pedig éreztem, hogy ezt a pozitúrát nem tudom tovább fenntartani.
Kihúztam a dorongot a gyönyörök kertjéből és Vanda terpeszbe kényszerített lábai közé helyezkedtem. Terveim persze egy jottányival sem lettek kevésbé aljasak … (folyt. köv.)