Leszbi lábak
2017. 02. 19. 19:01 | Megjelent: 1198x
Nemrégiben összeismerkedtem egy lánnyal egy buliban. Alíznak hívják, 25 éves. Kb. 170 cm magas, vékony, fekete hajú, vagány csajszi. Az éjszakát a lakásomon töltöttük. Elég bevállalós fajta, felvonultattam a segédeszközökből álló kelléktáramat. Az elektroszex kellékek tetszettek meg neki nagyon. Alíznak szép, 38-as lábai vannak, kényeztetett is velük, bár saját bevallása szerint még nem csinált korábban ilyet. Mondta, hogy van egy barátnője, aki ÚGY is a barátnője. Mondtam, legközelebb hozza el őt is.
A következő alkalom – hosszas írogatás után – két héttel azután következett. Elhozta a barátnőjét, akit Tamarának hívnak. Elsőre engem Palvin Barbira emlékeztetett, csak neki rövid a haja. Pár évvel fiatalabb Alíznál, alacsonyabb, nagyon vékony és valami elképesztően gyönyörű lábai vannak. Mikor levette a csizmáját, megnézem: 36-os. Már ettől izgalomba jöttem, pedig még zokniban volt, ami általában nem szokott lázba hozni. Alízon fekete combfix volt.
Tamara mondta, hogy ő is biszex, de inkább csak Alízzal lenne most. Mondtam, hogy semmi probléma. Gyorsan levetkőztek, Alízon csak a combfix maradt, Tamarán semmi. Tamara hanyatt feküdt az ágyon, Alíz pedig az ágyon térdelve elkezdte nyalni őt. Néztem őket, majd elővettem a szekrényből a frissen beszerzett háromágú vibrátort. Óvszert húztam a punci és a popsiizgató ágra, majd bekentem vazelinnel és feldugtam Alíznak. Közben Alíz elővett egy dildót a fiókból, és azzal kezdte izgatni Tamarát. Néztem Tamara lábacskáit, miközben Alíz kényeztette. Hangtalanul élvezett csukott szemmel. Bekapcsoltam a vibrátort, mire Alíz elkezdett vonaglani. Megfogtam Tamara bokáját, de elhúzta. Oh, gondoltam, érzékeny a lábaira, akkor erről lecsúsztam…
Miközben egyik kezemmel irányítottam a vibrátort, a másikkal megfogtam Alíz lábát és a farkamat ráfektettem a talpára. Egyre intenzívebben mozgattam a vibrátort, Alíz is egyre hangosabb lett. Egyre vadabbul tolta a dildót Tamarába, aki szintén egyre jobban zihált. A látványnak is köszönhetően szinte extázisba kerültem. Persze közben állat módjára dugtam Alízt a vibrátorral. Szinte üvöltött, közben három ujjal felnyúlt Tamarának, aki szintén hangosan nyögött, miközben tépte Alíz haját. Szorítottam Alíz bokáját és elég hamar ráélveztem a talpára, de mintha ez egyáltalán nem is foglalkoztatta volna. Hamarosan mindketten elélveztek.
Egy kis pihenés és kölcsönös simogatás után (én csak Alíz simogattam és Tamara sem nyúlt énhozzám), Alíz mondta, hogy próbáljuk ki Tamarán az elektroszex készüléket. Két tappancsot rakott rá, egyet a csiklójára, egyet a hüvelynyílására, gyakorlatilag közvetlenül a másik alá. Viszont Tamara nem akart megint a hátán feküdni, azt akarta Alíz feküdjön hanyatt. Elkezdte nyalni és kézzel kényeztetni. Alíz bekapcsolta az elektroszex masinát. Tamara megrázkódott és feljajdult. Kicsit megijedt, de mondtuk neki, hogy mindjárt megszokja és élvezni fogja. Így is történt. Alíz egy picit feljebb tekerte a szabályozó gombot. Tamara minden porcikája remegett. Megpróbált odanyúlni a puncijához, de Alíz lefogta a kezét. Mikor másik kézzel próbálkozott Alíz intett nekem a szemével, hogy fogjam le a másik kezét. Meg is fogtam és összefűztem az ujjainkat. Erre Tamara hasra feküdt és nyomta a punciját az ágyhoz, miközben a lábait felemelte. Közben spiccelt. Valami döbbenetesen jó a spicce. Erre újra teljesen begerjedtem, pedig már eddig is fel voltam izgulva. Megfogtam a hozzám közelebb eső vádliját, elkezdtem nyalogatni, majd szopogatni a lábfejét és az ujjait. Nem húzta el. Odanyomtam a farkam a spiccéhez. Alíz tekerte egyre feljebb a szabályzót és közben szorította Tamara fejét a puncijához. Én közben basztam Tamara lábfejét. Alíz megkegyelmezett, enyhített a szorításon. Nem gondoltam volna, hogy ebből a pici vékony lányból ilyen hang tud előtörni. Egész testében remegett. Elengedtük mindkét kezét. Mivel így felszabadult a másik kezem is, ezért megfogtam mindkét lábát és egymáshoz nyomtam őket, közte a farkammal. Irgalmatlanul nagyot élveztem, nem sokkal később Tamara is elment. Alíz már korábban elélvezett.
Hozzászólások (0)