Hogy kerültem ide???

Krisztián:

Kínos... napok.
Minimalizált kontaktusok, kv-m mindig bent az asztalomon mikor beérek, szerintem les az ablakból.
Köszönések, lesütött pillantások… forró a levegő.
Ezt elszúrtam picit és ezerrel agyalok, hogy lehetne helyrehozni, megkapni...
Egyszerűen kívánom ezt a nőt!
Nem, nem csak a testét... a lelkét,
mindenét akarom...
és ez egyszer tanácstalan vagyok...
magabiztosságom, dominanciám romjaiban.
Főnöki szavaim teljesítette nap, mint nap...
míg teste néma alázatát, odaadását vágyom most férfiként.
Persze egyik sem működik...
Zavaromban menekülök, motoromat simogatom... készítem fel a nyárra.
Mint mindig, most is az eseményekben rejlő feszültség robbant... és oldotta meg a helyzetet.
Egy nap késő délutánig tartott értékelést a főnök, alig vártam, hogy szabaduljak végre.
Klári is vadítóan szexi felsőben és szűk farmerban szambázott ki-be... kávéval, kimutatásokkal... nem egyszer ragadtunk bele egymás pillantásába.
Elég volt! Döntöttem,
ma elé állok és vacsorázni viszem...
vagy tudomisén.
Szinte repültem a tárgyalóból kifelé, a döntés megszületett és... paff neki...
Klári asztala üres...
már hazament.
Csalódottan csaptam az asztalra...
Dühöm csak nőtt a szűk liftben, mire leértem a parkolóba, tomboltam belül, mint egy vadállat…
Én hülye... mire vártam eddig???
és most persze azonnal akartam!
De ma úgy látszik a kimondott szónak különös teremtő ereje van...
mert Klári pont a motorom mellet hajlongott, mint egy letépni való virág. :)
Picit nekem háttal... a bőrt simogatta… fenekén úúúúgy feszült az a nadrág...
mint rajtam... :p



Klári:

Hogy kerültem ide?

Hasam a bőrüléshez tapad,
csendben vagyok, pedig jajgatnék...
szívesen...
hisz farka úgy jár bennem, mint egy forró dugattyú,
a kenőanyagról én gondoskodom... :)
Az ő hangját sem hallom, csak fojtott zihálása jut el néha zúgó fülemig. Betölt, kitölt egyszerre... teret időt, mindent...
Felnyögök, mert belemarkol a hajamba... maga felé húzza,
hátam ívbe hajlik, míg másik keze csípőmbe markol...
már nem sok... kell...
hétmérföldes lépésekkel haladok a csúcs felé.

Hogy kerültem ide???

"Hazafelé indultam, csendes, tavaszi délután, bambultam a lift tükrébe, amíg leértem a garázsig. Az autóm mellett a kisfőnök motorja áll, a múlt héten leszedte róla a ponyvát, és kiglancolta. Emlékszem, egész héten a krómos felületeket csiszatolta és vigyorgott, hogy végre tavasz van és motorozhat újra.
Alaposan szemügyre vettem a gépet, végigsimítottam az ülésen, és a krómtank közepén egy kaján vigyorral ujjlenyomatot hagytam. Szép motor.
A táskámat az autóm motorháztetejére tettem és arcomat ráhajtottam az ülésre. Azt képzeltem, hogy elmentünk motorozni, és valahol az út menti erdőben a motorra döntve belém hatol, a fejemben látott képektől nedves voltam, sóhajtottam."

Amikor az ülésre hajoltam, valami mozdult, de mire felugrottam volna, hogy megnézzem mi az, Krisztián már mögöttem volt és visszanyomta a felsőtestemet.
Maradj így! - utasított,
de ez a hang! Ez valami más volt... csattant...
bár megszoktam, hogy utasításokat hajtok végre, de most szinte megbabonázva, engedelmesen visszahajoltam.
Nem tudtam mit akar csinálni... hirtelen felrémlett előttem a Titkárnő című film, és szinte már éreztem a keze csattanását a fenekemen.
- A nadrágodat! – szólt, én pedig már gomboltam is... közben hallottam, hogy reccsen a cipzárja...
neszezés, madzagbugyim szétmállott a kezében és...
már bent is volt, meglepetten felnyögött, talán azért, hogy nedves vagyok, kitöltött, én pedig ráfeszültem.
Ősi ösztön táncunkat csípőből jártuk...

Most meg mi van?!?!

Megáll a mozgása...
jobbjával a csípőmbe mar, felnyög,
én csalódottan felmordulok,
menetelésem üteme megtörik, már tudom,
hogy nem lesz belőle semmi.
Állunk, várunk...
Feszül bennem a farka, hüvelyizmaimmal megszorítom, megrándul... valami furcsa hang hagyja el a torkát,
nekem nevetnem kell, de annyira szorít, hogy nem merek. Aztán én is meghallom... a lift moraját,
és amint körülnézek, rájövök...
két állással arrébb még van egy autó, Katáé...
a recepcióról. A francba.
Várunk.
Nem tudom mire...
mert most, vagy azonnal szétválunk, vagy Kata így fog megtalálni minket.
Vagy azt várja, hogy lebukjunk?!
Sok vagy... ideges vagyok,
Szabadulnék, de nem enged, kezében csípőm, hajam.
Kiszolgáltatottan...
Most állunk, várunk.
Kata kilép a liftből és csacsogni kezd a mobilján, közben a zörgésből arra következtetek, hogy a táskájában matat, és a kulcsát keresi.
- Jajj mackó, fent hagytam a kulcsomat, visszamegyek, aztán találkozzunk a mozi előtt, jóóó?
- lúdbőrözik a hátam éles, nyafka hangjától...
de még sosem örültem ennyire hogy hallom,
főleg annak, amit mondott.
Visszalép a liftbe, halljuk a zúgását.
Hirtelen mozdul... üres leszek, belerándulok a hiányba...
csípőmön lazul szorítása, nyakamba csókol, végigsimít fenekemen. Elenged.
- Öltözz fel!
Nem nézek rá, felegyenesedek...
lucskosan nedves vagyok, nincs mivel törölköznöm,
tudom, hogy a nadrágom megy a tisztítóba.
Beülök az autóba, hálát adok a sorsnak, hogy én nem hagytam az irodában a kulcsomat.
Még mindig nem nézek rá. Kezem remeg...
alig tudok indítani.
Iszonyúan szégyellem magam, nem tudom miért.
Ő tette!
Én meg rettentően élveztem...
Mire hazaérek, már képes vagyok normális módon lélegezni.
A fürdőszobába menekülök,
nadrágomból kihullik a bugyim maradéka,
rámeredek.
Hisztérikusan felnevetek,
zuhany alá vetem magam,
nem, nem az érintését akarom lemosni...
csak lehűlni próbálok,
de nem megy.
Önkéntelen mozdulattal nyúlok a lábam közé,
kétségbeesve szeretem magam...
de a kielégülés nem hoz megnyugvást,
feszültebb vagyok, mint valaha.
Nehezen alszom el, álmomban befejezzük, amit elkezdtünk.
Reggel hosszan válogatok a fehérneműim között, melyiket vegyem fel.