Jaqen történetek 7.

Jaqen történetek 7.

Néhány nappal később Floren azzal a hírrel érkezett, hogy elhagyott szobájába beköltöztettek valakit az őrök. Egy fiút.

Nem tudtuk mire vélni a dolgot, hiszen az ágyasok folyosóján csak mi négyen voltunk férfi ágyasok, az összes többi szobát női ágyasok foglalták el, akikkel enyhén szólva is rossz volt a kapcsolatunk. Nekünk szabad volt örömöt okozni saját magunknak és egymásnak, míg ők csak a vendégeket elégíthették ki, és komor, idősebb női szolgák akadályozták meg, hogy akár fürdés, akár alvás közben simogassák magukat vagy társukat. Élvezetük kizárólag a női nemet preferáló férfi vendégektől függött, akiktől ritkán kapták meg. Ez vezetett ahhoz, hogy gonoszkodásban élték ki magukat. Valamennyien kaptunk már verést árulkodásuk, hazugságaik miatt.

Joggal gondolhattuk, hogy az újonnan érkezett ágyast is kikezdik. Találkozniuk tilos volt vele, de pillanatok alatt megtudták, hogy az üres szoba lakója lett, és talán már terveket is szőttek ellene. Gyorsabbnak kellett lennünk náluk, ha meg akartuk menteni a fiút az áskálódásuktól. Első lépésként rá kellett vennünk, hogy költözzön a közös hálótermünkbe, melyen négyen osztoztunk, de tágassága folytán egy ötödik ágy is elfért volna.

Magamra vállaltam a feladatot, hogy áthívom, ahol nyugodt körülmények között tudjuk rábeszélni erre. A folyosóra kémlelve kapóra jött a szolga, aki az ebédjét hozta, és kopogni készült ajtaján. Utasítottam, hogy a mi hálótermünkbe vigye, mert az új ágyas nálunk fog étkezni. Behozta hát hozzánk a tálcát, és távozott. Amikor eltűnt a folyosónkról, bekopogtam Floren mester elhagyott szobájába, majd gyorsan be is nyitottam. Nem kockáztathattam, hogy a női ágyasok meglássanak.

A fiú húszas évei elején járhatott. Riadtan tekintett rám nyitott ablaka párkányáról, ahonnan éppen levetni készült magát.

- Ne csinálj ostobaságot – léptem hozzá, és kezem nyújtottam neki. – Az őrök pillanatokon belül visszahoznak.

Némi tétovázás után elfogadta a kezemet, és lelépett az ablakpárkányról. Magas, nyúlánk fiú volt, riadt tekintettel, szakadozott ruhában, szemében félelemmel.

- Mit akarsz tőlem? Ki vagy te?

Tekintete hosszú, barna hajamra, rövid tunikámra siklott.

- Ágyas rabszolga, és segíteni akarok neked – feleltem egyszerűen.

- Segíteni? Ugyan, hogyan tudnál te segíteni? – felelte elkeseredetten. – Az utóbbi hetekben háromszor kaptak el tolvajlásért, mindhárom alkalommal megbotoztak, és… - elhallgatott.

Eszembe jutott a fiú, akiről a pribék beszélt legutóbbi botozásomkor.

- Egy piti tolvaj, aki nem tudott fizetni a kapott botért, és a pribék meghágott?

Bíborszínűre változott arcából már láttam, hogy jól gondoltam. Ő az, akit a pribék „bejáratott”.

- Valamiből élnem kellett – magyarázkodott még mindig zavarban. – Elkaptak… a többi úgy történt, ahogy… mondtad.

Ismét kezemet nyújtottam neki.

- Jaqen a nevem, és a szomszéd hálóhelyiségben neked is szorítunk helyet. Szükséged lesz ránk, ha ép ésszel túl akarod élni.

- Te… kasztrált ágyas vagy? – bökte ki, és nem nyúlt kezemért.

Válaszul felhúztam tunikám elejét, hogy láthassa, megvannak féltett heréim. Tétován nyújtotta kezét, mire leengedtem ruhámat, és elfogadtam kézszorítását:

- Linus – mutatkozott be szégyenkezve.

- Gyere, mert felhozták az ebédedet, és a mi szobánkba vitettem – biztattam, mire körülnézett a kis szobában, ahol nem volt semmilye, a rajta lévő, rongyos ruhákon kívül még egy fésűje sem.

Társaim izgatottan fogadtak, amikor beléptünk, és gondosan becsuktuk magunk mögött az ajtót.

- Mi tartott ilyen sokáig? – kérdezték.

- Meg kellett győznöm – feleltem. – Ő Linus. Linus, bemutatom neked Nicholast, Florent, és ő Charlotte.

- Linus – nyújtotta kezét még mindig zavartan.

Három, hosszú hajú, magas, karcsú férfit láthatott, Nicolas fekete hajú volt, Charlotte szőke, míg én barna hajú. Floren hatvanas éveiben járt, gyér, őszülő hajat viselt. Bizalmatlansága lassan oldódott.

- Először is meg kell mosakodnod, és kapsz ruhát ez helyett a… - Nicholas a mosdótál felé intett.

- Előttetek? – bökte ki Linus riadtan nézve körül.

- Tisztázzunk valamit, Linus. Nem fogunk olyat tenni veled, mint az a pribék, ha ettől tartanál – mondta Floren, és a szekrényhez lépett, hogy keressen valami ruhafélét új társunknak.

A szolgák időközben a mi ebédünket is behozták, így miután Linus megmosdott és tiszta ruhába bújt, valamennyien asztalhoz ülhettünk. Élénk tekintetű, ám félénk fiú volt, mind éreztük, hogy jó ötlet volt a szárnyaink alá venni.

Nem sokáig tartott azonban ez az állapot, titkunk már aznap, néhány órával később kitudódott. Talán amikor az ágyát vittük át hozzánk, az tűnt fel a női ágyasoknak, mindenesetre a kastély őrsége rontott be hozzánk, kopogás nélkül, ahogy szokott.

- Kinek az ötlete volt, hogy ideköltözzön? – förmedt ránk az őrjárat parancsnoka.

Társaim elsápadtak, Linus remegve várta, hogy mi fog történni. Lassan felemeltem a kezem, amikor láttam, hogy senki se mozdul.

A katonák megragadtak, és az udvarra hurcoltak, a dereshez. Ott már urunk a kíséretével éppen a szolgát leckéztette, aki Linus ebédjét hozta.

- Azért kapod a botot, mert elhitted, hogy együtt lakik velük!

- Uram, én… - esdekelt a szolga, akit a pribék éppen deresre húzott.

- Jaqen, tudhattam volna, hogy megint te lázadsz. Engedélyt kellett volna kérnetek, de most már mindegy, maradjon. Azért került oda, hogy legyen valaki, aki a múltkori bárőnőnek és a többi, hasonló kívánságú vendég úrhölgynek is a kedvére tudjon tenni, gondolom erre már rájöttetek. Együtt lakhattok, de őt nőknek szánom, értetted?

- Igen, uram – hajtottam meg fejem.

- Az engedetlenségért azonban huszonöt botot kapsz te is – intett a deres felé, ahol a pribék éppen botozni kezdte a meztelen hátsójú, jajgató szolgát.

- Köszönöm, uram – feleltem. – Kegyes vagy hozzám.

Az uraság magunkra hagyott bennünket. Tudta, hogy nem fogok elszökni, míg a szolga kapja a büntetését, hanem kivárom a soromat.

A szolga gyűlölködve fogadkozott, hogy bosszút áll rajtunk, és hangosan jajgatva panaszolta, hogy nem érdemelte meg a botot. A pribék nem kímélte a botot, hogy jobb belátásra bírja. A kínlódó szolga lassan megnyugodott, dühe elszállt. Remegve tápászkodott fel, amikor a pribék kioldozta a szíjait, és savanyú képpel fizetett ki két ezüstöt a pribéknek. Nadrágját felcibálva, fenekét tapogatva, óvatos léptekkel hagyta el büntetése színhelyét.

Levéve tunikámat a helyére hasaltam, és a pribék deresre húzott. Mielőtt elkezdte, megpaskolta kézzel a fenekemet, és megkérdezte, készen állok-e.

- Jöhet – feleltem, pedig csak a látszatát keltettem ezzel annak, hogy bátor vagyok.

Hol voltam én az őrjárat tisztjeitől, akik közül többen eljutottak odáig, hogy büszkén, néhány sóhajjal nyugtázva csapatták magukat, és a végén megköszönve a pribék munkáját, arannyal fizettek neki. Nemcsak abban különböztünk, hogy nem volt aranyam, néhány ezüst lapult csak tarsolyomban.

Elégedett nyögdécseléssel fogadtam a botütéseket annak ellenére, hogy nem kívántam a botot, amikor felhasaltam, nem esett rosszul. Ezt be is vallottam a pribéknek, aki lendületesen botozott, és megkérdezte, hogy ízlik? Alaposan elvert, és ezt is elárultam neki, amikor kifizettem a verést neki. Tunikámat felvéve távoztam megaláztatásom helyszínéről.

A szobánkban Nicholas szokása szerint már előkészített borogatással várt. Sóhajtva hasaltam végig ágyamon, miközben ő felhajtotta tunikámat, hogy sajgó, meggyötört fenekemre terítse a hűsítő gyolcsot.

Linus figyelte, ahogy Nicholas mellém telepszik, és hajamat babrálgatja, ismét zavarban volt.

- Nagyon fájt? – kérdezte végül azt, amit anélkül is tudhatott.

- Volt már rosszabb is – legyintettem, szándékom szerint könnyednek szánt hangom, ám arcom elárulhatta kínomat. – A jó oldalát nézd, hogy itt maradhatsz velünk. Itt nagyobb biztonságban leszel.

- Mit akart azzal mondani, hogy nőket kell… - tette fel a kérdést.

Néhány perc múlva ismét én törtem meg a csendet, és válaszoltam neki.

- A minap egy bárónőt kellett volna… kényeztetnem. Képtelen voltam rá. Akkor ígérte urunk, hogy lesz valaki, aki majd az itt vendégeskedő arisztokrácia női képviselőinek is képes kedvére tenni. Akkor azt gondoltuk, vásárol egy új ágyasrabszolgát. De ehelyett te jöttél. Téged szán erre a szolgálatra.

- Gazdag bárónőket? Akár grófnőket és hercegnőket is? Azok busásan fizetnek majd az ilyesmiért nem?

- Hát… ha nem esik nehezedre megtenni, összegyűjthetsz valamennyi aranyat és ezüstöt – felelte Charlotte. – De ahhoz tapasztaltnak és szolgálatkésznek kell lenned.

- Mintha még örülnél is neki – jegyeztem meg kesernyésen, és nem akartam a bárónőre gondolni, akinek emlékétől is felundorodott a gyomrom

- Természetemtől idegen, amit a pribék tett velem – vallotta be Linus. – Nőkkel azonban van tapasztalatom, ha nem is sok.

Így esett, hogy Linus az áldozatom révén velünk maradhatott, amit nem is bánt meg. Döntésének jó hasznát látta később is, amikor mi vigasztaltuk egy-egy undort keltő, rákényszerített aktus után, amikor nem győzött mosakodni, hogy a nemes hölgyek szagát és emlékét eltávolítsa magáról.

Folyt. köv.