Vákuumágyban

Lépteket hallottam. Leszegett fejjel, négykézláb vártam sorsomat. Térdre, az ajtónak háttal! – szűrődött be az utasítás, amit követtem. Kezemet fenekemen összekulcsolva vártam, hogy nyíljon az ajtó, mely pár pillanaton belül meg is történt. A csizma kopogása immár fülsértően jól volt hallható. Egyik kezét végig húzta fejemen a fekete kesztyűs keze majdnem érintette szememet. Megérintette orromat az Úrnő latex ruhájának és olajának enyémtől eltérő illata. Egy szemfedőt kötött a fejemre, majd felállított, s a nyakörvemnél fogva határozottan maga után húzott. Nem szólt egy szót se hozzám. Tettünk vagy 40-50 lépést, nem számoltam, jobban izgatott, mi vár rám. Állj! – hangzott parancsa egyszer csak, s elengedte nyakörvemet. Pár lépést tett a helységben, de hogy hol vagyunk, nem tudtam látás nélkül megállapítani. Feküdj le a földre! – parancsolta. Kicsit esetlenül így tettem, s nekem kényelmes pózban a kemény padlóra feküdtem. Kopogó léptekkel a fejem közelébe lépett. Csukott számba nyomta csizmája sarkát, s így parancsolt: Nyald! Így cselekedtem Már nem csak tartotta, hanem egyre mélyebbre nyomta számba. Egyszer csak váratlanul kikapta, s fejemet lábfejein közé szorította? Tetszik, szolga? – kérdezte. Igen Úrnő! – feleltem csendesen. Nem hallom! – kiáltott rám, mire én határozottabban megismételtem válaszomat! A csizmák szorítása ez pillanatra megszűnt, de egyből éreztem, ahogy térdeivel mellkasomra dől, majd a fejemre ül, s teljes testtömegével arcomra nehezedik. Váratlanul ért ez, levegőhöz is csak korlátozottan jutok. Csak megremegek, de tudom, mozdulnom nem szabad. Légszomjam igyekszem csillapítani, miközben Ő ficánkol az arcomon. Érzem, hogy a cipzár karcolja maszkomat, s arcomat. Erről álmodtam, s most tessék, ne élvezném?
Amilyen váratlanul az Úrnő pihenőpadja lettem, olyan gyorsan fel is állt rólam, s nekem is fel kellett állnom. Mögém lépett, s levettem a szemtakarómat. A sötétség után megcsapott a világosság. Fehér falak, hatalmas fényesség, sötétbarna, már-már fekete padlózat, s előttem egy transzparanes kék vákuumágy. Mögülem kilépve az ágy túlsó végéhez lépkedett. Tilos az Úrnőre nézni, míg Ő nem parancsolja, ámbár igyekeztem észrevétlenül megnézni őt. Sötétbarna göndör haja, gyönyörűen sminkelt arca, sötét bordó rúzzsal kiemelt szája… Transzparens szürke latex catsuit volt rajta, alatta fekete melltartó, felül fekte fűző és csizma. Az Istennő hozzá képest egy kezdetleges lény. Íme az új börtönöd – szólt hozzám kacér mosollyal ,- élvezni fogod ugye? Igen Úrnő, akarata számomra parancs válaszoltam. Ő letérdelt, s felhajtotta a vákuumágy felső rétegét. Feküdj bele új sírodba, s imádkozz, hogy ki is engedjelek onnan – parancsolta. Térdre, majd négykézlábra ereszkedtem, s így tettem meg e pár lépésnyi távot. Odafordultam a vákuumágyhoz, fejemet elfordítva szemügyre vettem, lehajoltam, hogy megszagoljam, megcsókoljam, majd félhangosan megszólaltam: az Úrnő parancsa nekem szent! Ezután ráfeküdtem az alsó rétegre, behunytam szemem, s éreztem, ahogy a felső réteg rám kerül, hallottam, ahogy a cipzár az ágy birtokba vesz, majd a foglyává tesz. Éreztem, ahogy egyre jobban rásimul az újabb latexréteg testemre, ahogy egyre kevésbé tudok megmozdulni, lélegezni, létezni, ahogy elvesztem teremet, világomat, s a vákuumágyban csak egy darab még lélegző hús vagyok. Simításokkal tökéletesítette az anyag elterülését az Űrnő, éreztem keze mozdulatait. Tudatom tényleg megszűnt létezni, kijövök-e még innen? Mit tesz velem? Mozdulatlan testemre ült, majd feküdt. Éreztem rám nehezedő testének meg-megrándulásait, mozzanatait, lüktetését, egyre gyorsabban ismétlődő ringatózását – csodálatos volt ez így együtt.
Nem tudom, utána mi történt, elvesztettem tudatomat. azt sem, hogy mennyi idő múlva nyertem vissza eszméletemet. Feküdtem zárkámban. Csendben, egyedül, magányban.