Airbus XXVIII.

- Kérem, Uram! Bármit elviselek, csak EZT hagyja abba!
- Az előbb is ezt ígérted, aztán úgy ficánkoltál, mint hal a horgon!
- Majd meghaltam, Uram! Kérem, bocsássa meg nekem, hogy gyenge voltam! – legszívesebben össze-vissza csókoltam volna, annyira megható volt az alázata, de amit mondtam, megmondtam.
A gonosz kis féltékeny, szadista ördög viszont még mindig nem távozott a fülemből.
- Ne dőlj be! Büntesd meg keményen! Ugye, milyen jó látni, amint szenved?!
Megköszörültem a torkom és a tőlem telhető legnagyobb komolysággal rászóltam.
- Most letakarítom rólad a viaszt.
Szinte tapintható volt a megkönnyebbülés. Akkora volt, hogy az egész szobát betöltötte. És most jöttem én. Ígéretemhez híven le szándékoztam takarítani Vanda testéről a megkeményedett viaszt – épp csak a szerszámot nem említettem neki. Ez pedig a lovagló pálca volt. Azért annyi humánum volt bennem, hogy nem a combja közt kezdtem.
- Supp.
- Aúúúúúúúúúúú! Uraaaaaam!
- Tessék, kedves!
- Azt ígérte, hogy letakarítja … aúúúú … rólaaam …! – közben természetesen folyt a takarítás.
- Épp azt teszem. Ha látnád, milyen szépen kopik! – megengedhettem magamnak, hogy szélesen vigyorogjak, hiszen úgysem látta.

Vanda megadta magát a sorsának.
- A rabszolgája vagyok, Uram, használjon, büntessen meg tetszése szerint!
Ennyi odaadás már majdnem sok volt. Kezdtem sajnálni, hogy megkötöttem a saját kezemet; valahogy nem akarózott a már kimondottakat visszavonni vagy mást csinálni. Ám ekkor felcsillant némi reménysugár. Nem szó szerint értem, a szobában csak a gyertyák világítottak - viszont Kedvesem lélegzetvétele lassan kezdett megváltozni. Mmmm … erre jó egy mazo hajlamú subbie: képes alkalmazkodni az én aljas kis szeszélyeimhez!
Most már bármiféle „lelki furdalás” nélkül folytattam a viasz eltávolítását, a Drágám pedig kéjesen szenvedett tovább. Szép lassan haladtunk a ciciktől a vénuszdomb felé.
Azért, ha már túlságosan pimaszul élvezkedett, egy kicsit csípősebbet suhintottam - valahogy el ne feledkezzünk már a dolog büntetés jellegéről.
Ahogy a belső combjához értem, a pimaszság határozottan látványos kezdett lenni. a biztonság kedvéért letisztítottam a vénuszdombját is – ettől kicsit visszavett – aztán úgy döntöttem, ideje eszközt váltani. Peternek természetesen volt „gyökérkeféje” is, így a teljes tisztaság érdekében a még megmaradt viasz darabkákat ezzel távolítottam el.
Vanda számára az előbbiekhez képest ez már erotikus előjátéknak számított, olyan kéjes sóhajjal nyugtázta az új eszköz megjelenését. Ennyi pimaszság azért már túlzás volt – kézbe vettem a sjambokot.
Tudtam, hogy ezt az eszközt azért nem használhatom akárhol és akárhogyan, de a combja elülső oldala azért megfelelt egy finom kis suhintáshoz.
A finom suhintás eredménye minden várakozást felülmúlt, a sjambok egy gyönyörű kékes-lila hurkát és egy elnyújtott, némiképp szemrehányó sikolyt hagyott maga után.
- Talán elkerülte a figyelmedet, hogy épp büntetésben vagy, pimasz lotyó!
- Tedd a dolgod! – mordultam rá és a félszemű kígyót a megfelelő pozícióba helyeztem.
Kedvesem azonnal gyönyörteljes munkálkodásba kezdett – én pedig újfent a kezem ügyébe helyeztem a gyertyákat … (folyt. köv.)