Jaqen történetek 6.

Jaqen történetek 6.

Ahogy teltek-múltak a hónapok, egyre inkább úrrá lett rajtam a türelmetlenség, nem értettem, miért késlekedik a családom? Miért nem váltanak ki? Miért nem mehetek haza még? Sir Newark ígéretet tett arra, hogy tájékoztatja őket hollétemről, és nem értettem, miért késlekednek. Több, mint tíz éve éltem rabszolgaként, és mivel harmincas éveim közepe felé jártam, hát egyre inkább fenyegetett a veszély, hogy urunk kivesz a csinos arcú ágyas fiúk közül, és a földekre küld dolgozni. Ezekben az időkben még többet foglalkoztam külsőmmel, hajamat gondosabban fésültem, tánctudásomat Nicholas és Charlotte segítségével tovább fejlesztettem, hogy amikor urunk elköltötte estebédjét, többször válasszon engem a táncosok közül - akik szórakoztatták eszegetés közben - éjszakára.

A női ágyasok továbbra is áskálódtak ellenünk, gyakran bepanaszoltak vélt vagy valós sérelmeikért, vetélytársként bántak velünk, és mivel többen is voltak nálunk, hát csekély esélyünk volt védekezni intrikáik ellen. Őket még szigorúbban őrizték, mint bennünket. Kizárólag urunk és vendégei kényét kellett szolgálniuk, saját maguknak és egymásnak nem okozhattak örömöt, ami frusztrálttá tette őket.

Floren mester egyre gyakrabban kérte, hogy a mi hálótermünkben alhasson, később már egyre ritkábban ment vissza a saját, külön szobájába. A legutóbbi botozás óta nem mert panaszkodni, elég volt neki egyszer megfeküdni a derest, nem elégedetlenkedett többé sorsa miatt.

Egy nap idősebb, őszes, nyírt szakállat viselő uraság érkezett vendégségbe, és meglepetésünkre Florent választotta éjszakai hálótársul, ami már régóta nem fordult elő. Mesterünk is mindig velünk jött, amikor urunk bemutatta a férfi és női ágyasokból álló kínálatot vendégeinek, akik választhattak közülünk. Floren gondosan készülődött a tükör előtt fésülve gyérülő haját, ám amikor Nicholas a tégelyt ajánlotta neki, hogy ne felejtse el használni a benne lévő, értékes kincsünket, a síkosítót, elhárító mozdulatot tett.

- Nem lesz rá szükségem, ő nem szexre akar engem – felelte titokzatos mosollyal ajkán.

Mivel értetlenül néztünk, kisvártatva hozzátette:

- Ő a családunk régi barátja, haza fog vinni engem.

Eszembe jutott Sir Newark, aki az én családom régi barátja volt, ám mégsem jutott eszébe, hogy kiváltson engem, sőt több, mint egy hétig minden nap használta testemet.

Az emléktől is megkeseredett a nyál a számban, visszatettem a tégelyt a fésülködőasztalra Floren elé, és kérdő pillantására csak biccentettem, hogy szüksége lehet rá. Tekintete elborult, majd nehéz sóhajjal kézbe vette a tégelyt.

Ekkor egy szolga kopogott, urunk elé parancsolt engem. Máskor is megesett, hogy hívatott, de most rossz előérzetem támadt. A fogadóterembe érve be is igazolódott rossz sejtésem, újabb vendégek érkeztek, és urunk engem választott, hogy egyikük kedvére tegyek. Ám a vendég ezúttal egy idősebb, agyonpúderezett bárónő volt. Egy nő!

Undor kúszott torkomba, hiszen soha nem volt dolgom nővel, és taszított is a lehetőség, hogy legyek. Férfiak számára kitanított kéjtárgy voltam, nők sosem érintettek.

Urunk azonban nem törődött ezzel az aprósággal, megparancsolta, hogy kísérjem szobájába a bárónőt, és tegyek meg mindent, hogy jól érezze magát. Erőt vettem magamon, és undoromat legyűrve engedelmesen a bárónő nyomába szegődtem, a szolgálói kíséretében érkeztünk lakosztályába.

Nem sokat teketóriázott, amint beléptünk, szembefordult velem, émelyítő parfümillata orromba csapott, ő pedig lábam közé nyúlva megmarkolta féltett férfiszerveimet.

- Olyan ágyast akartam, aki nem kasztrált – csicsergett körbenyalva ajkait.

Hányingerrel küzdöttem. Észrevette viszolygásom, ám nem törődött vele. Azt hihette, hogy bájai majd meggyőznek arról, mekkora megtiszteltetésben lesz részem. A szolgálói vetkőztetni kezdték. Elfordultam, mert nem akartam látni, hogyan bontják ki drága ruháiból, és akkor fordultam csak feléje, amikor már az ágyán hevert, csábító pózban. Hímzett selyem köntöse szétnyílt fonnyadt testén, és a csábosan intett, hogy lépjek közelebb. Eddig tartott az önuralmam, gyomrom tartalma felkívánkozott, és az undortól térdre rogyva hánytam. Képtelen voltam feléje nézni még egyszer, és szájamat törölgetve ismételgettem a szőnyegre rogyva, hogy „nem, nem, nem”.

A bárónő éktelen rikácsolására szolgák rontottak be, akik visszahurcoltak az uraság elé. Szikrázó tekintettel fogadott, szavaiban nyoma sem volt együttérzésnek:

- Én rendelkezem a testeddel, Jaqen, és ha azt parancsolom, hogy nyald ki a bárónőt, hát megteszed!

Ismét felundorodott gyomrom a lehetőségre, hogy mégis meg kell tennem, ám urunk már másképp döntött. Fel-alá járt a fogadóteremben, és időnként megállt, haragosan pillantva rám, ahogy remegve vártam sorsomat.

- Gondoskodnom kell férfi ágyasokról, akik a női vendégeimnek képesek kedvére tenni – szólt elgondolkodva, majd ismét rám pillantott, majd intett a szolgáknak, akik iderángattak. – Adjanak neki huszonöt botot! Ez volt az utolsó alkalom, Jaqen, hogy ellenszegülték nekem, legközelebb nincs kegyelem.

Felkapva egy ollót asztaláról összecsattintotta a szemem előtt, világossá téve, mire gondol. A kasztrálás veszélye ismét elhárult, de az ettől való rettegésem újfent kiújult.

A szolgák végigrángattak a folyosókon, hogy a dereshez vigyenek, ami ellen hangomat visszanyerve tiltakoztam. Mire megértették azt, hogy nem a botozás ellen emelem fel a hangom, hanem a félreeső helyiséget keresném fel előtte, már majdnem késő volt. Így a nap első szerencsés pillanata következett, amikor elkerültem a megszégyenülést a deresen, és nem a bot csalta ki belőlem beleim tartalmát.

A néhány perces kitérő után a várakozó szolgák levittek az udvarra, ahol hamarosan a deres mellett állva gombolgattam tunikámat, mely alatt nem viselhettem semmit. Felpillantottam az ablakunkra, amely félig nyitva állott, így megnyugodva vettem tudomásul, hogy Nicholas és Charlotte azonnal értesülni fognak arról, hogy botot kapok, és mire feljutok hálótermünkbe, készen áll a borogatás, melyet Nicholas gondosan előkészít nekem.

A deresre hasalva egy pillantást vetettem a botra, melyet a pribék kiválasztott, és fenekemet tapogatva felsóhajtottam. Jól ismertem már, többször is kaptam vele büntetést. A szolgák közül a kíváncsibbak maradtak a deres közelében, és már gyülekezett néhány udvari léhűtő, hogy megnézzék, ahogyan megbotozna, kéretlen tanácsokkal látva el a pribéket, valamint kigúnyoljanak engem.

A pribék deresre húzott, és megkérdezte, hogy felkészültem-e. Megmarkoltam a deres lábait, és megfeszült testem. Bólintásomra kemény ütéssel válaszolt, fenekemen fellángolt egy csíkban a fájdalom. Nagyokat nyögve fogadtam az ütéseket, és igyekeztem figyelmen kívül hagyni az egyre népesedő közönség megjegyzéseit. A botozás kettőnk dolga volt, a pribéké és az enyém. Igyekeztem fegyelmezetten tűrni a botot, ám egyre inkább elvesztettem kontrollomat, nem hiába tartottam ettől a bottól. Nyögve panaszoltam, mennyire meggyötör, mire a pribék a szokásosat felelte, miszerint a bot dolga, hogy meggyötörjön, és ő mindent megtesz, hogy így is legyen. Alaposan eldöngetett, ahogy mindig is, ha meghasaltam a derest. Reszkető végtagokkal másztam le, amikor kioldozta a szíjakat, és miközben tunikámért nyúltam, eszembe jutott, hogy nincs egy ezüstöm sem, hogy kifizessem munkáját.

A tömeg a látnivaló végeztével szétszéledt, így ketten maradtunk a pribékkel.

- Megadom, csak kérek néhány napot – könyörögtem, könnyes szemmel tapogatva fenekemet.

- Akkor megoldjuk másképp – nézett végig rajtam. – Lássam, hogy szopsz.

Visszatéve tunikámat a pálcák és botok tartójára, engedelmesen térdeltem eléje, és bontottam ki nadrágja ölét. Belemarkolva hajamba rántott rá ágaskodó férfibüszkeségére, mely a botozásomtól már felizgulva, félkeményen ugrott elő, hogy torkomra lökje. Nem először tette meg velem, mert ritkán volt annyi pénzem, hogy ki tudjam fizetni a kapott botozást. Örültem is, hogy még mindig megér neki két ezüstöt testem, önbizalmam némileg helyreállt, bíztam abban, hogy még mindig jóképű férfi vagyok. Mohón szoptam és nyaldostam legjobb tudásom szerint, majd valamivel később feltérdeltem a deresre, és előrehajoltam, hogy kényelmesen meghághasson. Durva mozdulattal öklelt fel, és mivel nem kentem be magam előre, így most is fájdalmat okozott behatolása. Ajkamba haraptam, elfojtva egy nyögést, felkaptam a fejem, majd amikor éreztem, hogy végig belém helyezte magát, alázatosan ismét lehajtottam, ahogy döfölni kezdett. Megkapaszkodtam a deres szélében, és vártam, hogy megérezzem magamban magját.

Nem volt újdonság számomra, hogy botozás után a pribéket kell kiszolgálnom, hiszen ez elég elterjedt gyakorlat volt az ágyasok között. Ha nem volt pénzünk, így fizettük ki a kapott botozást. Ebből a szempontból sokkal szerencsésebbek voltunk, mint mások, akiknek botozás után ezüsttel, nemritkán arannyal kellett kifizetniük a kapott botot. A heves döfölés közben arra gondoltam, hogy milyen szerencsés helyzetben vagyok, mert így is fizethetek. Végre néhány lökés után bennem maradt, és elöntött magja. Éreztem magamban lüktetését, majd kisvártatva kiszállt belőlem.

- Köszönöm, régen hágtak meg ilyen jól – bókoltam, miközben lekászálódtam a deresről, és ismét a tunikám felé nyúltam, hogy elfedjem meztelenségemet.

- Azt elhiszem – törölgette meg büszkeségét, mielőtt visszarejtette volna nadrágjába. – Nemrég egy piti tolvajt húztam deresre, és ő nem volt ilyen hálás. A legény a botot még elég jól fogadta, és ízlett is neki, hallottam a nyögdelésén, de utána nem akarta, hogy meghágjam. Pénz persze nem volt nála, de így is nehezen látta be, hogy fizetnie kell a jó botozásért. Bekentem faggyúval, ahogy lehajolt, ám még ezért se volt hálás. Berzenkedett a farkam ellen, de hiába könyörgött, felnyársaltam.

- Először volt része ilyenben? – kérdeztem tunikámat gombolgatva, remegő lábakkal.

- Igen, de én felavattam, és meg is lett az eredménye – vigyorgott öntelten sárga fogaival. – Azóta még kétszer feküdte meg a derest, és mivel nem volt pénze, minden alkalommal meghágtam, miután megbotoztam. Jobban szorít, de majd bejáratom, ha még párszor elkapják lopásért.

Göcögve nevetett saját tréfáján.

Visszatérve a szobámba Nicholas épp Florent vigasztalta. Mesterünk könnyeit törölgetve ült ágyán, nem is rejtette előlünk kínját.

- Meghágott… engem… a családunk barátja, tőle kaptam az első pónimat – felsóhajtott, öklével elkente könnyeit. – Azt mondta, a családom üdvözletét küldi… de jó nekem itt, és… nem váltanak ki soha – elcsuklott a hangja. – Közben meg az asztalra döntve hágott engem.

Floren szipogott egy sort, miközben ágyamra heveredtem, és Nicholas ráterítette égő fenekemre a hűs borogatást.

Testem remegése lassan csillapodott, és nem sokkal később elaludtam.

folyt. köv.