Airbus XXVII.

A szemkötőnek megvan az a kellemes tulajdonsága, hogy az „áldozat” nem lát rá a környezete történéseire, így jó esetben fogalma sincs arról, mi következik.
Sajnos, amennyire megfigyeltem, a subbie-k amúgy is rendelkeznek valamiféle rejtélyes beleérző képességgel, ilyenkor azonban ez egyenesen megsokszorozódik. A neszek, a zajok, az eszközök suhogása mind-mind megannyi árulkodó jel, amiből következtethet arra, mi is fog történni.

Ha azonban olyan aljasok vagyunk, mint amilyen én voltam az adott helyzetben, természetesen megpróbálkozhatunk némi „fedőzaj” keltésével, ami, azáltal, hogy az alany fantáziáját más irányba tereli, hozzájárul a meglepetésünk sikeréhez. Én is így tettem.
Peternek volt egy kisebb kalodája, annak a gerendáit teszegettem teljesen fölöslegesen ide-oda, miközben lábujjhegyen a deres közelébe vittem a gyertyákat.
Hogy bőségesen legyen utánpótlás, négy gyertyát is a kezem ügyébe tettem – a bennük felgyülemlett forró viasszal tetőtől talpig beboríthattam volna a Drágámat, de nem ez volt a célom.

A kicsit felizgatott bőr sokkal érzékenyebben reagál a forró viaszra, így „sztereo” játékba kezdtem. Bal kezembe fogtam a pálcát - a pontosság nem volt annyira lényeges – és szép, egyenletes ütésekkel beterítettem Kedvesem jobb cicijét.
Vanda kissé megzavarodhatott, mert a zajokból ítélve másfajta igénybevételre számított. Így aztán panaszos sikollyal jutalmazta igyekezetemet – pedig még nem is tudta, hogy csak a tényleges műsorszám előkészítése folyik. A cici érzékeny bőre szépen kipirosodott, a végére még elhelyeztem egy gonosz kis csapást a bimbóra is, és ekkor eljött a megvilágosodás – pontosabban szólva a megviaszosodás – ideje.
A gyertyát nem tartottam ugyan túl közel a gondosan előkészített cicihez, de az épp előzőleg kiosztott ütleges nyomán kipirosodott bőrön így is mintha lávacseppek hagyták volna égető nyomukat.
A Drágám sikolya először bent szakadt, amikor a hirtelen, égető fájdalmat megérezte, aztán kétségbeesetten rángatni kezdte a kötelékeit és minden leeső cseppet étvágygerjesztő jajdulással jutalmazott. És a cseppek érkeztek, végtelen sugárban.
Amikor a jobb cici már nem látszott a viaszréteg alatt, a másikat vettem kezelésbe.
A hatás hasonló volt, mint az előző esetében, bár a meglepetés elem kétségkívül elmaradt.

Vandának gyönyörű, puha, lapos hasa volt, édes kis köldökkel a közepén. Épp annyira volt párnás és puha, amennyire kellett és nagyon finom, selymes bőr borította.
Még két gyertyám maradt, egyet-egyet fogtam mindkét kezembe és most nem apróztam el, kis folyókat képeztem a poci két oldalán, úgy, hogy mindkettő a köldökébe torkollott.
Ezt persze könnyebb elmondani, mint megcsinálni, ugyanis a kifolyó viasz a hűvös bőrön szinte azonnal megszilárdul, így a folyásirányt nem a gravitáció szabja, hanem az, ahogy én mozgatom a gyertyákat. Ráadásul takarékoskodnom is kellett, hiszen hátra volt még a legfontosabb alkatrésze.
Az eddigiekhez képest csendes nyögésekkel fogadta ügyködésemet, de sejtettem, hogy a hangerőt hamarosan magasabbra csavarjuk majd.

A köldöke alatt a két folyam ismét két irányt vett, mégpedig egyenesen a vénuszdombja két oldalán, le a combhajlatba. Itt olyan érzékeny a bőr, hogy semmi szükség nem volt előkészítésre, a viasz-folyam önmagában is megtette hatását. Vanda kétségbeesetten igyekezett kikerülni a „tűzfolyam” perzselését – természetesen hiába.

- Könyörgök, Uram, kegyelmezzen!
- És a kéjelgés, lotyó?!
- Esküszöm, Uram, soha többé még csak nem is gondolok más férfira, csak EZT hagyja abba!
- Rendben van, megkegyelmezek neked – bár érdemtelen vagy rá! Egy adagot kapsz még, de azt mozdulatlanul, ismétlem, MOZDULATLANUL kell elviselned! Nyafoghatsz, sikoltozhatsz, de ha megmozdulsz, azért is külön megbüntetlek!
- Értettem Uram és köszönöm, hogy ilyen jó hozzám! – lehelte a Kedves, alighanem ereje végső megfeszítésével.

A legkorábban letett gyertyában időközben megint bőségesen felgyülemlett az olvadt viasz.
Kézbe vettem és a szeméremdombja fölé tartottam – amit persze ő nem látott.

- Most kapod, ribanc! – mondtam és a teljes viaszmennyiséget egyszerre ráöntöttem Kedvesem legérzékenyebb részére.

A hatás leírhatatlan volt. Vanda mindenre számított, csak erre nem, ígéret ide, ígéret oda hatalmasat sikoltott és eszeveszetten rángatni kezdte a csípőjét.
Az egész csak pillanatokig tartott persze, de számára egy évszázadnak tűnhetett.

- Hm … mmm … mint látom, ismét csak fegyelmezetlen volt a kisasszony! Akkor készülj, most jön a jól megérdemelt bünti! (fol. köv.)