MIKASA I./3.Rész
2017. 01. 07. 16:35 | Megjelent: 828x
El kell mondjam önöknek, hogy ami még idegesített Japánban az a közlekedés.
Egyik nap megyek metróhoz és mondom te jó ég. A metróban telt ház volt, sehol egy szabad hely. Szinte az emberek vergődtek mint a halak a hálóban. De az a röhej, hogy egy utast próbáltak az ellenőrök betuszkolni. Öt, tíz perc elteltével sikerült ez a kis művelet. Így végre az ajtóknak sikerült becsukódniuk és a járat fújtatva indult úrnak. Mintha eleg lenne abból, hogy utasokat kell szállítania. Hát nem irigylem szegényt. Úgy döntöttem, hogy nem várom meg a következőt, mert ha ez tele volt akkor a következő is az lesz. Így hát gyalog mentem tovább Mikasához. Természetesen nem egyedül volt, mikor megérkeztem. Egy fiatal lány volt. Szép karcsú volt és hosszú barna haja. Cseléd ruhát viselt ami nagyon tetszett.
- Ő itt Emika a cselédem.
Kezdte Mikasa úrnő.
- Együtt fogtok dolgozni. Én nekem most dolgom van amíg távol vagyok addig szépen kitakarítjátok a lakásomat. Ha későn érnék vissza és netalán előbb végeztek akkor addig nyalhatod Emika talpát.
Megköszöntem neki és még meg is csókoltam sötét nejlon harisnyába bújtatott lábát. Amikor elment nyomban neki álltunk a takarításnak. Emika eligazításából tudtam, hogy mit hol találok. (Tisztó szerek stb) Én a WC tisztításával voltam elfoglalva míg Emika felsöpréssel, porszívózással, illetve felmosással volt. Két, három óra elteltével fejeztük be a takarítást.
Leültünk a kanapéra és egy kicsit beszélgettünk. Jobban megakartam ismerni. Amin meglepődtem, hogy ő is egyetemre jár. Ki nem néztem volna belőle. Nehéz volt levennem szemem gyönyörû szép formás lábairól. Hiába voltak testszínű harisnyába bújtatva így is jól látható voltak pirosra festett körmei.
Mikor úgy éreztem, hogy nem bírok magammal. Megkérdeztem tőle, hogy nyalhatom e talpát. Rábólintott, és már le is térdeltem volna elé, de ő nemet intett. Arrébb ülve lábait felrakta lábait a kanapéra. Így könnyen kézbe tudtam venni. Szép lassan a számba vettem lábujjait. Nagyokat szoptam a harisnyából aminek erős szaga volt. Ebből látszott, hogy több napja hordja. Miközben szoptam a lábujjait ő kéjes hangokat adott ki magából.
Mikasa 6-kor érkezett vissza. Nem írnám le hosszasan mit csináltunk kettesben Mikasával, miután Emika elment. A kisszobában voltunk, ő laptopozott, én meg az utasítására nyaltam a talpát. A végén olyan elégedetten nyögdécselt, ebből is tudtam, hogy jól csinálom. Mikor befejeztük, meg kérdezte, hogy nincs e kedvem nála éjszakára. Természetesen kedvem volt nála tölteni az éjszakát. Írtam egy sms-t a családomnak, aztán mind ketten lezuhanyoztunk. Mielőtt nyugovóra tértünk volna, a számba tömött két harisnyát, majd a fejemre húzott egy bugyit, rá pedig egy harisnyanadrágot.
- Így ni meg is volnánk. Jó éjszakát!
Mondta vidáman. Nem láttam elmenni csak az ajtó csukásából következtettem, hogy elment aludni. Én pedig itt nappaliban fekszem. A bugyijának nagyon finom illata volt.
Folyt.Köv
Hozzászólások (0)