Jaqen történetek 2.

Jaqen történetek 2.

Új gazdám az első hetekben nem sok figyelmet fordított rám. Kastélyában az ágyasok szintjén szállásolt el, a szolgák között terítettek nekem is a konyhán. Ám egy napon, körülbelül egy hónappal érkezésem után a borbély keresett. Rettegés kerített hatalmába, amikor eszembe jutottak szavai, amikor esetleges kasztrálásomról beszélgettek, akkor azt mondta régi gazdámnak, hogy „bízza rám, majd elintézem”.

A borbély utasított, hogy vetkőzzek le, és mivel látta ellenkezésemet, néhány szolga segítségét kérte. A markos férfi szolgák segítségével meztelenül kötöztetett az asztalra, miközben én csak annyit tudtam ismételgetni.

- Ne! Ne! Kérem ne!

Hiába rángattam a szíjakat, csak azt értem el, hogy a szolgák kinevettek. Lehunyt szemeim alól könnyek törtek elő, és nem tudtam megakadályozni a borbély közeledését, aki megérintette, sőt felemelte féltett farkamat, majd heréimet kezdte tapogatni.

Felordítottam, hogy eresszenek el, de ekkor hirtelen nyílt az ajtó. Egy kasztrált ágyas nyitott be, arca első pillanatban meglepetést tükrözött, de gyorsan összeszedte magát. Szétnyíló selyem köntösében nyújtózkodva levett egy tégelyt a polcról, szégyen nélkül szemem elé tárva szerény férfiszervét, valamint az üres zacskón lévő rég begyógyult forradást. Alig karnyújtásnyira lévén tőlem, szemembe égett a látvány. A magas, karcsú, hosszú fekete hajú ifjú a zavar legkisebb jele nélkül indult a boltíves ajtó felé, ám mielőtt odaért, vetett rám egy pillantást:

- Nem kell félned, csak leborotvál – ezzel elhagyta a helyiséget.

Rettegésem lassan múlt el, ahogy felnéztem, a borbély gúnyos vigyorával találtam szemben magam, aki épp egy tál habot kevergetett.

- Ekkora ijedség, amikor valóban csak borotválásra küldtek hozzád – kezdte a habot felkenni.

Elnémultam, de még akkor is szivárogtak a könnyek a szememből, amikor megtörölte féltett férfiszerveim és végbélnyílásom környékét, ahol szintén talált néhány oda nem illő szőrszálat. Szégyelltem magam, ám mivel ők nem tudták, hogy milyen ígérettel vett meg Sir Rewick, azoknak sejtelmük sem lehetett valós rettegésem okáról. Amikor a szolgák kioldoztak, és végre magamra maradtam, hitetlenkedve tapogattam féltett férfiszerveim, és hálát adtam az isteneknek, hogy vigyáztak rám.

A herélt ágyas nemsokára visszatért, ekkor már térdeim felhúzva ültem az asztalon, ahol hagytak, és igyekeztem összeszedni magam.

- Nicolas vagyok – mutatkozott be hajlékony, magas hangján.

- Jaqen – biccentettem kurtán.

- Hallottam, hogy ordítasz, hát senki sem mondta, hogy borotválás lesz?

- Nem – feleltem halkan, szégyenkezve.

Felvett egy almát a gyümölcsöstálból, majd beleharapott. Aztán a terem másik végéhez ment, almával a fogai között kihúzott egy fiókot, majd egy kék gyapjú tunikával és hozzá illő, szűk nadrággal tért vissza.

- Vedd fel ezeket – tette mellém, mire hálásan felöltöztem arra gondolva, vajon hová lettek a ma reggelt viselt ruháim, melyeket a szolgák lehúztak rólam, mielőtt kikötöztek a borotváláshoz.

- Miért segítesz? – kérdeztem, mert eddig nem sokat hederítettek rám az ágyasok azon kívül, hogy messziről méregettek, és egymás között megbeszélték, ami eszükbe jutott rólam.

- A kis Nicholas már csak ilyen – vont vállat, és az almacsutkával megcélozta az ablakot, mely alatt a baromfiudvar lakói szaladgáltak, hadd örüljenek a tollasok a finom falatnak.

- Szép vagy – simítottam végig borotvát sosem látott, csupasz arcát.

- Tudom – húzta ki magát kacér pillantást vetve rám.

- Nincs másfelé dolgod? – firtattam, pedig nem volt ellenemre a társasága.

Arcáról eltűnt a kacér mosoly, savanyú képpel mutatott a szemközti ablakra.

- Ott megtalálod a választ – felelte kisvártatva.

Ismét nyílt az ajtó, és néhány szolga érkezett.

- Ide láttuk bejönni azt a szajhát – lökték be az ajtót.

Nicholas lassan felkelt, hozzám hajolt, és gyümölcsillatú csókot lehelt arcomra.

- Most azonban mennem kell – sóhajtotta, és a szolgák felé fordult.

Azok nem tétováztak, durván megragadták az ellenkező fiút.

- Miért kell ilyen durván? Elszakítjátok a kedvenc köntösöm – hallottam, ahogy a folyosón is méltatlankodik a bánásmód miatt.

Az ablakhoz léptem, és kitártam, keresve a választ, amire célzott. Nem kellett soká várnom, hamarosan megpillantottam, ahogy az ott várakozó deres felé cibálják, ahol már várta egy pribék. Döbbenettel néztem, ahogy karcsú testéről letépve a selyem köntöst, meztelenül fektetik fel, miközben ő vékony hangján tiltakozik.

A szolgák kíméletlenül szíjazták le, majd undorral tekintetükben figyelték, ahogy a pribék nekiáll, hogy megbotozza. A herélt ágyas fel-felnyikkant, ahogy a suhogó bot gyötörte fenekét. A pribék nem kímélte, hiszen ő is megvetette a férfiatlan ifjút. A bot lendületes ütései nyivákoló hangokat csaltak elő a hasaló áldozatból. A pribék megállt néhányszor és megkérdezte, mennyinél tartanak. Nicholas az első két alkalommal pontosan eltalálta hány ütésnél járnak, ám harmadszorra tévesztett, amire a kárörvendő szolgák is felhívták a pribék figyelmét. A pribék nekik hitt, és tenyerébe köpve folytatta a botozást. Nicholas vékony hangján jajgatott, meg-megfeszítve fenekét várta az ütéseket. Végül a pribék kimérte a huszonötödiket is, amivel csak egy megbántott sóhajt tudott kicsalni a kasztráltból.

- Te szajha, ezt megérdemelted – vetették oda a szolgák, amikor kioldozták szíjait.

Nicholas könnyes arccal kelt fel, megkereste tollas papucsait, majd felkapva a szakadt selyem köntöst a földről, dereka köré tekerte, hogy elfedje meztelenségét.

- A fizetség hol marad – szólt utána a pribék.

A szolgák addigra távoztak, hiszen már nem volt szükség a segítségükre.

- Nincs nálam… pénz – fordult meg Nicholas tétován. – Holnap… holnapra megszerzem és megadom – ígérte.

- Ha nincs pénz, fizess a testeddel – rántotta magához a tépett köntösnél fogva Nicholast a pribék.

Az ágyas durcás arccal bólintott, majd lehajolva a deresre támaszkodott. Köntöse földre hullott formás csípőjéről. A pribék körülnézett. Hátraléptem, de az ablakot elkerülte tekintete. A hajoló Nicholas mögé lépett, kibontva megkeményedett farkát. Ráköpött az ágyas várakozó hátsójára, majd ujjával a végbélnyílásra kente nyálát.

- Mi tart már ennyi ideig? – dobta hátra fekete haját Nicholas, és felnézett rám.

Találkozott pillantásunk, majd lehajtotta fejét. A pribék nem váratta tovább, birtokba vevő mozdulattal nyársalta fel, és keményen meghágta.

Nicholas nem sokkal később egyedül tért vissza. Szemében még mindig könnyek ültek. Varródobozt vett elő, majd remegő ujjakkal köntöse szakadásait kezdte összesimítani.

- Mindig megtalálnak – sóhajtotta. – Az úr elégedetlen volt velem, és reggel parancsba adta, hogy botozzanak meg. Majd rájössz te is, hogy milyen itt az élet.

Aznap este az uraság engem parancsolt ágyába, ezért borotváltatott meg, mint időközben megtudtam. Meglepetésemre egy pribék is várakozott, nem az, aki Nicholast verte el, de neki is bot volt a kezében.

- Itt az ideje, hogy kipróbáljalak – intett, hogy térdeljek elé.

Fehér selyem hálóingét felhúzva térdei közé húzta fejem. Engedelmesen ajkaim közé vettem, majd nyelvemmel ingerelni kezdtem, ahogy tanultam. Gazdám azonban nem volt elégedett.

- Fog ez még jobban is menni, ugye? Segít a bot – a pribék közelebb lépett, intésére letoltam nadrágomat, és lehajoltam.

- Három elég lesz egyelőre – rendelkezett uram.

A pribék gondosan kimérte az első ütést, amitől feljajdultam, és félig felegyenesedtem.

- Kezek a térden – utasított, és megvárta, míg nadrágom levéve elhelyezkedem.

A második ütésnél már sikerül nyugton maradnom, de hátranyúltam, hogy megtapogassam. A pribék kivárta, míg elveszem a kezem, és utána mérte ki a harmadikat. A fájdalomtól leguggoltam, és két kézzel fogtam fenekemet.

- Nos, hogy ízlik? – kérdezte gazdám. – Gyere, próbáld meg újra!

Engedelmesen térdeltem eléje, és ezúttal mohóbban kaptam be, és szopni kezdtem.

- Ez az, látod, milyen hasznos volt? – nyögte kéjesen gazdám. – Néhány lecke, és menni fog.

A takaró alól előkerült másik ágyas figyelte ténykedésemet, miközben simogatta magát, kenegetve lyukát, hogy megkönnyítse a behatolást urunknak. Erre hamarosan sor került, amikor engem félrelökve felöklelte a készséges ifjú szűk nyílását.

A következő hetekben szinte minden este velem szopatta fel magát, és hol én, hol az épp soros, készséges fiú ágyas adott munkát a pribéknek, de a tanítás eredményeképpen már nem csak este, hanem a nap bármely órájában és bárhol tudtam a dolgom, és elég sok helyen leszoptam, a vár helyiségeiben, vadászat alkalmával az erdőben és mezőn, hála a bot hathatós segítségének.

Urunk csak a kasztrált ágyasait és engem használt vágyai kiélésére, a női ágyasokat vendégeinek, barátainak tartogatta. Ekkortájt megesett, hogy megnyomkodta heréimet, közölve, hogy még nem döntött sorsukról. Aztán hasra fordított, és alaposan meghágott.

Időről időre vendégeket hívott, ilyenkor hetekig folyt a mulatozás a kastélyban. Ilyen alkalmakkor vendégszerető módon kínálta fel valamennyi ágyasát, valamennyi szolgálóját és szolgáját a férfi vendégeinek és kíséretüknek. Végül rám mutatott, és tudatta a félrészeg asztaltársasággal, hogy engem is használhatnak.

Kényelmetlenül éreztem magam, hiszen a lovag, akivel délután még irodalomról beszélgettem, este szájamba lökdöste magát, és hosszú hajamba kapaszkodva hágott meg, mintha elfeledte volna, amikor Petrarca költeményeiről társalogtunk.

Aztán egy napon a vendégek között felismertem családunk egyik régi barátját. Nem láttam családomat sem, mióta engem, az elsőszülöttet fiút eladtak, és meghökkenve ismerem fel a testes úrban házunk gyakori vendégét, akivel néhány előnyös üzletet is megkötött családom.

Megpróbáltam rávenni gazdámat, hogy őt ne kelljen kényeztetnem, de hiába könyörögtem. Uram válaszul nem sokkal később a szolgáit küldte értem, akik közölték, hogy az udvari deresen huszonöt botütést fogok kapni. Tiltakozásom ellenére magukkal vonszoltak, és gyakorlott kezekkel húztak deresre.

Az utóbbi hónapokban elszoktam a derestől, a hálószobai botütéseket leszámítva nem kaptam mostani uramnál verést. A pribék régóta várta az alkalmat, hogy megbotozhasson, és most előtte hasaltam deresre húzva, meztelen fenékkel, méltatlankodva a büntetés miatt. Nem sokáig várakoztatott, kemény ütéseket mért a fenekemre, amitől nagyokat nyögtem. Közben arra gondoltam, hogy le kell győznöm ellenkezésemet, ha Sir Newark tőlem vágyik élvezetre, nem ellenkezhetek. A pribék segített elhatározásomban, alaposan megnyögdeltetett a bottal. Hálásan tapogatva fenekemet keltem fel a deresről, és néhány ezüsttel fizettem ki a botozást, utána nadrágomat visszavéve óvatos léptekkel sántikáltam vissza a kastélyba.

Folyt. köv.