Injekciókúra 2.

Injekciókúra 2.

Fiktív történet, a hasonló című történet folytatása.
Figyelmeztetés: Medical történések, verés és homoszexualitás ábrázolása a történetben.

A klubban az utóbbi hetekben egyre gyakoribb téma lett az arisztokrácia korosabb férfitagjai között terjedő új gyógymód, ami több kellemetlen tünetet is gyógyított. Általában negyven év feletti férfiak vették igénybe, persze néhány fiatalabb is akadt. Azért is terjedt el a felső tízezer tagjai között, mert a kezelés igen drága volt. Akik már végigcsináltak egy húsz injekcióból álló kúrát, elmondták, hogy megszabadultak depressziójuktól, emésztési problémáik elmúltak, sőt szexuális életük is megjavult. Tapasztalatcsere alakult ki, megvitattuk a kezelés ilyen formáját, valamint a jó hatásokat.
Ezen a délután is hatan ültünk az asztal körül, whiskyt és sherryt kortyolgatva, szivarozva. Ismét a kúráról volt szó. Négyet közülük régebb óta ismertem, egyikük hozta Sir Andrews-t, a felsőház tagját, aki kendőzetlenül beszélt a dologról. Mindannyiunkat ugyanaz a nagy tudású orvos kezelt.

- Ez az újfajta gyógymód elég drága, ám annál hatásosabb. De ne mondják, uraim, hogy az injekciót meg lehet szokni – ütögettem le a hamut a szivaromról.

- Szokni kell azt az érzést, barátom – mosolygott Sir Tucker, egy testes, ötven felüli férfi, akin majd szétrepedt a mellény. – Az elején én is annyira szorítottam, hogy igencsak megnehezítettem a doktor dolgát. Legelső alkalommal kereken fél órába telt, míg annyira ellazultam, hogy meg tudott szúrni. Akkorát ordítottam, amikor belém szaladt a tű, hogy az ablakok megremegtek – öblösen nevetett, és kortyolt a whiskyjéből.

- Hány injekción van túl, uram? – kérdeztem, a kialudt szivarcsutkát ütögetve a hamutartóba.

- A negyediket kaptam éppen három napja – felelte. – Alig tíz perc győzködés után meg tudott szúrni.

- Uraságod még mindig ordít tőle? – kérdezte gúnyos mosollyal Sir Sincler, aki az elsők között fedezte fel ezen új gyógymódot, és immár második kúrájának közepén járt.

- A szúrás pillanatában mindenki hangos – komorodott el a kövér uraság. – Talán ön, uram csendesen fogadja?

- Azt nem mondanám, engem is megnyögdeltet az az injekció – ivott egy kortyot, és letette a poharát az asztalra.

- Szörnyen csíp – bólogatott Sir Percival, aki társaságunk legfiatalabb tagja volt harminckilenc évével. – Nekem valami ostoba versikét kell mondanom, míg beadja a szert. Többször is el kell mondanom, mire kiürül az az átkozott fecskendő.

Nem néztünk egymásra, de valamennyiünk arcán zavar futhatott át az ostoba versike miatt.

- Magukat is annyira csípi, mint engem? – szólalt meg kisvártatva társaságunk utolsó tagja, a nyugalmazott katonatiszt, Sir Veteran. – Magas, arányos testalkatú férfi volt, ruganyosságát a sok évi szolgálatnak köszönhette. Negyvenes évei közepén járt.

Körbejártatta rajtunk tekintetét. Mindenki zavartan bólintott.

- Hogyan orvosolják a csípést? – tette fel a kérdést, miközben a pincér kicserélte üres poharainkat.

- A doktor szerint egyetlen gyógyszere van a csípésnek – feleltem óvatosan.

- A bot? – kérdezte Sir Veteran, amire kisvártatva ismét kapott néhány zavart bólintást.

Felvette poharát, belekortyolt, majd folytatta:

- És hogy viszonyulnak a bothoz?

- Nekem elmulasztja a csípést – most én néztem körül a barátaimon, hogy nekik mi a véleményük.

A kövér Sir Tucker kényelmetlenül fészkelődött. Végül Sir Veteran, látva, hogy egyikünk sem veszi fel a beszélgetés fonalát, visszavette a szót:

- Uraim, meg kell, hogy mondjam, elpuhultak kissé. Igazam van?

Hallgattunk, és nem néztünk egymásra. Sir Veteran folytatta.

- Mint tudják, külhoni helyszíneken szolgáltam. Gyakran megcsapattam a nálam alacsonyabb rangban szolgáló tiszteket, és a feljebbvalóim engem is időnként így büntettek. Számát sem tudom, hányszor feküdtem meg a derest szolgálatom alatt.

- Uraságod mire céloz? – tette fel a kérdést Sir Andrews, aki eddig alig szólalt meg.

- Rangunkhoz hűen kell viselkednünk botozás közben. Magam sóhajokkal nyugtázom a kapott botütéseket és kerülöm a hangosabb megnyilvánulást. Szolgálatom idején csak egy napi pihenést engedélyeztem annak, akit parancsomra megbotoztak, és magam is csak ennyi időt kaptam utána. De a botbüntetést ki kell feküdni, önöknek mi a véleménye erről?

- Általában három napot fekszem utána – vallotta be a Sir Tucker, vaskos ujjaival megtörölve gyöngyöző homlokát.

- És hogyan viseli a botozást? – nézett a szemébe keményen Sir Veterán, amitől Sir Tucker ismét bőségesen verítékezni kezdett.

- Jajgatok közben, mint bárki más – nézett körül segélykérően.

- Mindenkit meggyötör a bot – pártolta Sir Andrews. – Nem vagyunk hozzászokva.

- Elpuhultak – nézett körül megvetően Sir Veteran. – Önnek uram – bökött Sir Percival felé. – Mi a véleménye a botozásról?

- A botozás szükséges, hogy elmúljon a csípés – felelte kitérően a kérdezett. – Arra kíváncsi, hogy jómagam miként éli meg?

- Pontosan.

- Jajgatok és nyögdécselek, miközben botoznak, uram – felvette poharát, és ivott egy kortyot. – Utána három napig nyomom az ágyat.

- Sir Williams? – szögezte nekem a kérdést Sir Veteran.

Nem szépítettem a dolgot:

- Magam is, mint Sir Percival barátom, jajgatok és nyögdécselek – vallottam be. – De általában két napnál tovább nem szoktam pihenni utána.

- Uraságod hányadik injekciójánál tart? – szólt közbe Sir Tucker.

- Kettő hiányzik, hogy leteljen a húsz injekcióból álló kúra – vettem fel én is a poharamat. – Utána egy ideig megmenekülök a derestől.

Az indulatos Sir Veteran az asztalra csapott, a poharak és a hamutálca felugrottak a levegőbe, de egy sem borult ki.

- Jajgatnak? Szájpecekről nem hallottak, uraim? Ez segít lefojtani a hangokat. Azoknak a beosztottjaimnak osztottam ilyet. Minden vasárnap sorakoztak fel botozásra, az udvaron csapattam meg őket. Ezen a napon tovább alhattam volna, de mindig felébredtem a jajgatásukra. Kivéve persze, amikor magam is ott álltam a sorban.

- Uraságod netán szintén felpeckelt szájjal csapatta magát?

- Soha nem volt szükségem efféle eszközre, magamtól is csendben tudtam maradni – utasította vissza a feltételezést Sir Veteran.

- Visszatérhetnénk az injekcióra? – szólt közbe Sir Sincler. – Maguk, uraim, milyen pózban kapják? Én hason fekszem és kitolom a fenekemet – kezdte a sort.

- Térd-könyök pózban – folytatta Sir Percival.

- Nekem is a hason kell feküdnöm – szóltam.

- Úgy-úgy – bólogatott Sir Tucker. – Hason fekszem, kitolom, és egy inas segít széjjelhúzni.

- Hasalni szoktam én is – következett Sir Andrews.

- Uraim, csodálkozom magukon, hogy ebben a két, viszonylag kényelmes pózban kapják. Magam lehajolok hozzá, és általában két-három perc alatt vége is. Addig, bevallom, számomra is kellemetlen, de szorosan fogom a bokáimat, és így szúratom meg.

- Hányszor kell elmondania azt a versikét? – kíváncsiskodott Sir Andrews.

- Nincs szükségem ostoba versikékre ahhoz, hogy kibírjam az injekciózást – csapott ismét megvetően az asztalra a nyugalmazott katonatiszt.

- Uraim, beszéljünk a jó hatásairól a kezelésnek – javasolta Sir Andrews.

A magas szikár férfi végre elemében érezte magát.

- Gondjaim voltak a szexuális életemmel, de ez már jórészt a múlté – büszkélkedett.

- A szobalányok tudnának mesélni, ugye – nevetett Sir Tucker.

- Ön is, barátom, Nicolette-nek hívja valamennyit? Így nem kell annyi nevet megjegyezni.

- Nálam Aurore mind – helyeselt a kövér uraság, és rengő tokával, öblös hangon nevetett.

- Uraim, kinél váltott ki egyéb jó hatásokat is a kezelés? – tette fel újra a kérdést Sir Andrews.

Megrágcsáltam kialudt szivaromat, és átvettem a szót:

- Mélabús és életunt voltam. Rosszul aludtam. Ez jelentős mértékben javult, az álmatlanságom elmúlt.

Mind egyszerre kezdték bizonygatni, hogy náluk is így van, majd Sir Tucker előhúzta zsebóráját, rápillantott, majd szuszogva felállt.

- Elnézést uraim, mennem kell, négy órára érkezik a doktor – mondta szégyenkezve, majd lehajtotta maradék whiskyjét, és távozott.

- Próbálja meg lehajolva – szólt utána Sir Veteran, de csak egy savanyú mosolyt kapott válaszul.

Mind értettük, mire gondol, de egyikünk sem adta jelét, hogy jó ötletnek tartaná. Sir Veteran barátunkról el tudtuk hinni, hogy rezzenéstelenül fogadja az injekciót és meg se kottyan neki huszonöt gondosan kimért botütés, de abban igaza volt, hogy elpuhultak vagyunk, így bennünket jobban megvisel.

- Barátom, mesélne arról a sorban állásról? – kérdeztem, mert valóban érdekelt, milyen emléket idézett fel az imént.

Sir Veteran felvonta a szemöldökét.

- A vasárnapokról? Melyik része érdekli? Amikor magam is sorban álltam?
-
- Hát, amelyik önnek nem kellemetlenebb, arról meséljen nekünk – emelte fel poharát Sir Andrews, és Sir Veteranra pillantva belekortyolt.

- Nem bánom – vont vállat a nyugalmazott katonatiszt, és kifújta a füstöt, majd letette a szivarját a hamutálcára.

Mind érdeklődve várakoztunk. Sir Veteran megköszörülte torkát, majd elkezdte:

- Tudniuk kell barátaim, hogy a botozás korántsem ritka dolog volt. Mindenki megtapasztalta néhányszor a szolgálat alatt, és a reakciók változóak voltak. Volt akit erővel kellett deresre húzni, és már akkor hangosan panaszkodott, könyörgött, amikor még csak előkészítették a botozásra. Sok ilyet láttam. Pszichológia, de ha hagyják néhány percig várakozni, akkor ezek a katonák is könnyebben ráhangolódnak. Ahogy ott hasalnak lehúzott nadrággal, sok minden átfuthat a fejükön. Elcsendesednek, és csak akkor lesznek ismét hangosak, amikor megkóstoltatják őket a bottal. Ettől kivétel nélkül hangosan jajgatnak. Feszélyezi őket, hogy sokan nézik ebben a helyzetben őket, és a kantinban durva tréfálkozások céltáblái lesznek viselkedésükkel. Némelyik csak segítséggel tud felkelni utána a deresről, van, akinek elkerekedik a szeme, és meg se tud szólalni a döbbenettől, hogy bemutatták a botnak. A következő kategóriába a nagyhangúakat sorolnám, akik dicsekszenek azzal, hogy ők meg se mukkannak a deresen, és önként feküdnek fel. Aztán már megszeppennek ők is, és mialatt botozzák őket, szégyenkezve jajgatnak. Utána igyekeznek gyorsan eltűnni, a felcser gondoskodik róluk is. A harmadik kategória, akiket hét közben is meg szoktak csapatni, akik dührohamot kapnak. Nekik nincs idejük felkészülni, azonnal deresre húzzák őket. Még akkor is rugdalnak, kapálóznak, amikor leszíjazzák őket, több ember kell, hogy előkészítsék botozásra. Akkor is még rángatják a feneküket, ám itt nincs fenékdomborító párna, ami kieshetne, mert olyan a kiképzése a deresnek, hogy megemeli a hátsót. Amikor már készen állnak a botozásra, még mindig dühöngnek, de a bottól kivétel nélkül mind megnyugszik. Fokozatosan átmegy a kiabálásuk jajgatásba, aztán már csak sóhajokkal fogadják a bot általi gyötretést. Mire felkelnek, nyoma sincs az indulatoknak bennük, ilyenkor csodálom a bot feszültségoldó hatását.

- Önnek is szüksége volt ez okból botozásra? – szúrta közbe Sir Sincler.

- Ön, barátom, fején találta a szöget – felelte Sir Veteran, majd kiitta maradék italát.

Poharainkat közben ismét telire cserélte egy halk léptű pincér.

- Megesett, hogy a térképek felett tanácskozva ragadott el a hév, és annyira nem tudtam uralkodni magamon, hogy tiszttársaim úgy ítélték meg, hogy javasolják a felettesemnek, hogy botoztasson meg. Ha jelen volt, akkor ott döntötte el, de megesett, hogy futárt küldtek a kérdéssel, és a válaszától dőlt el a sorsom. Mire a futár visszaérkezett, dühömben gyakran az asztalt is felborítottam, és markos katonáknak kellett a deres felé hurcolniuk. Még ilyenkor is küzdöttem, és csak arra eszméltem, hogy megint botoznak. Gyakran már az első ütésektől kitisztult a fejem. Ám hiába jeleztem ezt, mégis minden alkalommal járt a huszonöt. Azután nem adtam magam azonnal felcserkézre, visszatértem a tanácskozáshoz. Elnézést kértem tiszttársaimtól, és köszönetemet fejeztem ki, amiért segítettek lenyugtatni. Biztosítottak arról, hogy örömmel veszik, hogy ismét a régi vagyok, és folytattuk a tanácskozást. Ennek végeztével kerestem fel a felcsert, majd egy napig teljes napig pihentem a mozgalmas nap után.

- Más okból is megcsapatták? – érdeklődött Sir Andrews.

- Valóban, más okból is. Ha felettesem úgy ítélte meg, hogy hibáztam, futárt küldött, és az üzenetben kaptam a parancsot. Egy kivétellel mindig huszonöt botra szólt, egyetlen alkalommal ítélte meg úgy felettesem, hogy ötven bot a büntetés. Néhány napom volt felkészülni, és a várakozás mindig növeli a félelmet. Ne nevessenek, uraim, ez valóban így van. Botor, aki azt állítja, nem tart a bottól. Megalázó volt számomra beállni a tisztek sorába, mert vasárnaponként külön sorba álltak a közkatonák és külön a tisztek, és felváltva hasaltak deresre. A pribékek mindegyik büntetés kimérése után váltották egymást, így mindig pihenten ragadtak botot. Keserves délelőtt volt számunkra. Lassan haladt a sor, és délre valamennyiünket meg kellett csapniuk.

Elmerengett az emléken, majd beleszívott majdnem kialudt szivarjába, és bodor füstöt fújva folytatta.

- A történet végével mind tisztában lehetnek, uraim – biztosíthatom önöket, mindig alaposan megkaptam a magamét.

Miután elhallgatott, néhány percig hallgattunk, majd Sir Sincler, Sir Andrews és Sir Percival távozott asztalunktól.

Magam az uraknak fenntartott mosdóhelyiség felé tartottam, nem véve észre, hogy Sir Veteran is arrafelé tűnt el, mert másik három barátunk után pillantottam épp.

A halk léptű pincér mellettem elhaladva figyelmembe ajánlotta, hogy az emeleten szobák állnak rendelkezésre, majd tapintatosan eltűnt.

A mosdóba érve Sir Veteran épp dolga végeztével nadrágját igazgatta. Ellépett onnan, így a helyére állhattam, és megkönnyebbülve engedtem ki feszítő hólyagom tartalmát. Még kezét szárítgatta egy vakító fehérségű vászonkendővel, amikor magam is kezet mostam. Míg vártam a vászonkendőre, kedvtelve szemléltem nemrég manikűröztetett körmeimet, és vaskos pecsétgyűrűmet, mely igazi ékszerészeti remekmű volt, felpattintva fedelét sakk-készletet rejtett.

- Uram – nyújtotta felém a kendőt Sir Veteran, és gondosan megtörölgettem ujjaimat.

Mivel még mindig nem távozott, kihasználva, hogy kettesben maradtunk, meginvitáltam egy négyszemközti beszélgetésre, a pincér által javasolt szobák egyikébe.

- Ahh, tehát ön is…? – felelte gunyoros mosolyainak egyike kíséretében.

Ekkor már mellettem lépkedett a lépcsőn az emelet felé a díszesen faragott korlátba kapaszkodva, lépteink neszét elnyelte a gazdag mintázatú, vastag szőnyeg. A szabad szobák kulcsai a zárakba helyezve jelezték, hogy üres a szoba. Benyitottunk az egyikbe.

Sir Veteran magas, izmos férfi volt, tarkóján bársonyszalaggal összekötve hordta barnából őszülő haját. A szoba ajtaját kulcsra zárva mögöttünk felkattintottunk egy kislámpát, ami fénybe vonta a szoba egy részét, a többi barátságos félhomályban maradt. Két kényelmes karosszékbe telepedtünk.

- Uraságod mire kíváncsi? – hajolt felém érdeklődve.

A kislámpa fényében felszikrázott kék szeme, amibe beleborzongtam.

- Kinek vagy minek szólt az a szünet, amikor megakadt a történetben, barátom?

- Ohh – húzódott vissza meghökkenve Sir Veteran. – Ön túl bizalmaskodó, nem gondolja?

- A vakmerő szót akarta talán használni, uram? – most én hajoltam pimaszul közel.

- Túlfeszíti a húrt, uram – figyelmeztetett.

- Talán pont ez a célom – nyaltam körül ajkaimat ragadozó mosollyal.

- Feszegeti a barátság határait uraságod – emelkedett fel Sir Veteran.

- És ha túlfeszítem, mit fog tenni? – kérdeztem beletúrva sűrű hajamba.

- Magamévá fogom tenni, uram – felelte köntörfalazás nélkül.

Csend maradt a levegőben, odébb rebbent, mint egy elfújt tollpihe. Nyakravalómhoz nyúltam és lassan kibontottam. Még akkor is csak döbbenten nézett, amikor csipkés ingemet gombolgattam. A leomló kézelő ujjaimat is eltakarta.

Sir Veteran önuralma eddig tartott. Ruganyos testével párducként vetette rám magát, és a franciaágyra lökött. Hevessége a szexben is megnyilvánult, ám ezt nem is bántam.


Legközelebb egy héttel később találkoztunk a klubban. Sir Andrews hiányzott csak mivel a szokásosnál jobban megviselte a botozás, és harmadnapja nyomta az ágyat. Sir Sinclair és Sir Percival beszámolt arról, hogy immár előrehajolva kapták az injekciót, és a doktor dicsérte önuralmukat, miközben beadta a szert, mert nem gondolta volna, hogy ennyire megkönnyítik munkáját. Sir Tucker továbbra is ragaszkodott a hasaláshoz, és egyetértettem vele. Sir Veteran legyintett, és azt ismételgette: puhányok. Ám ez nem tudta elrontani a kedvemet, mert tudtam, hogy a klubban vár ránk ismét egy szoba, és legutóbb jelét adta, hogy nem lenne ellenére ismét felvinnie engem oda.

Vége