A helyettes 2.

A helyettes 2. (folytatás)

Fiktív történet, mely egy elképzelt feudális társadalomban, egy vidéki uradalomban játszódik.

Figyelmeztetés: homoszexualitás megjelenése, inkább csak utalás formájában.

A következő napokban Raoul uraság minden nap fél órát szánt arra, hogy ismerkedjen a bottal. Ezeken az alkalmakon ragaszkodott a jelenlétemhez, tanácsaimhoz. A pribéket a lakosztályába rendelte, ahol kimérette az ütéseket. Már csak egy nap választott el bennünket Sir Edward látogatásától, és Raoul uraság még mindig nehezen fogadta a botot. A fél óra úgy telt el, hogy eleinte minden egyes ütéshez lehajolt, majd amikor a bot megugráltatta, akkor szitkozódva dörzsölte fenekét. A fél óra második felében ágyára hasalt, és ebben a pózban is kapott egyesével néhányat. Mindegyik után káromkodott, és két kézzel tapogatta hátsóját. Nem volt képes legyőzni berzenkedését a bottal szemben, még mindig nehezen maradt mozdulatlanul, amikor várnia kellett az ütést. Ezúttal másfél tucatnyi ütés után döntött úgy, hogy mára elég, és miután szolgái felöltöztették, visszatért a tanácsterembe.

Mint minden ilyen alkalom után, az épp soros pribék büntetése következett. Társai az udvaron, az árnyas fa alatt állították fel a derest, és mire odaértünk, már használatba is vették. A helyőrség egyik tagját botozták éppen, aki katonaként fegyelmezetten csapatta magát, és csak erősebb szuszogása és a farán szaporodó nyomok árulták el, hogy a pribék jól végzi a munkáját. A helyőrség tagjait kiképzésük alatt gyakran húzták deresre, de később már ritkán került erre sor, hiszen megtanulták a feladataikat. A kihágásokat büntették így, melyeknek hatásos ellenszere volt egy időben kimért huszonöt botütés. A tiszt a botozás után ezüsttel fizetett a pribékeknek, és egyetlen panaszos szó nélkül távozott.

A Raoul uraságot bothoz szoktató pribék következett. Két társa húzta deresre, és miközben szabaddá tették a fenekét, elárulta, hogy ma egyáltalán nem kívánja a botot.

- Reggel óta tudom, amikor a szolga engem hívott, hogy Raoul uraságot látogassam meg lakosztályában egy bottal, hogy ma hasalnom kell, mégsem sikerült ráhangolódnom – panaszolta.

- Tegnap én szoktattam a bothoz urunkat, mennyire ment neki ma? – kérdezte, aki deresre húzta.

- Nehezen viseli, pedig nem vallhat szégyent holnap a barátja előtt – felelte a hasaló pribék, és megmarkolta a deres lábait.

- Kívánod már? – kérdezte társa, és megmutatta neki a botot.

- Ezzel kapom? – derült fel a verésre váró pribék arca. – Figyelmességedért fizetek egy italt a csapszékben.

- Tudtam, hogy ezzel eléggé ízlett legutóbb is – felelte társa.

- Ennek a botnak bármikor lehasalok – árulta el a hasaló férfi. – Ezzel avattak fel, amikor idekerültem, néhány éve. Azóta is kínáltak már vele, és minden alkalommal jólesett a hátsómnak.

- Ha felkészültél, elkezdem, még később is várnak a deresre – sürgette társa.

- Jöhet, azt hiszem, sikerült ráhangolódnom – adta meg a jelet, mire társa botozni kezdte.

Figyeltem, hogy szakszerűen történik-e a botozás, megfelelő erősségűek az ütések, de nem találtam hibát. A bámész udvari nép a deres köré gyűlt, és kárörvendően gúnyolták a pórul járt pribéket, aki fegyelmezetten nyögdécselt. Az udvari léhűtők azért gúnyolták, mert nekik tetsző látvány volt, hogy ezúttal az a férfi nyögött a bottól, akik őket is több alkalommal elverte.

- Ízlik? – kérdezte társa, miközben kemény ütésekkel kínálta.

- Auhhh… jó ez a bot… - lihegte a hasaló férfi.

- Kész is – mérte ki kisvártatva az utolsót társa, és megtörölte homlokát.

- Ez jólesett – emelte fel a fejét a megbotozott pribék. – Nehezen hangolódtam rá, de valóban szükségem volt rá.

- Alkalomadtán fizetsz egy kupa bort a csapszékben érte – oldozta ki a szíjakat társa.

- Meglesz – kecmergett fel az elvert férfi, majd rám pillantott.

- Nem kapott kedvet, uram? Ez a bot valóban remek választás.

- Ma kihagynám – mosolyogtam. – Holnap Raoul gazda nagy valószínűséggel deresre húzat, és arra próbálok ráhangolódni. Elvégre egy egész vendégsereg fogja látni, ahogy megcsapatnak.

- Ajánlom ezt a botot – javasolta nadrágja igazítása közben a pribék. – A magam részéről elégedett vagyok vele, pedig már többször kínáltak vele.

- Azt hiszem, más is dicsérte már, akinek volt szerencséje hozzá – feleltem derűsen. – A minap a piactérről egy kereskedő a kocsmában méltatta a bot érdemeit, amelyik megtanította neki, hogy ne csapja be a vevőit. Ha jól emlékszem, ő is ennek a botnak hasalt fel.

A délután folyamán még három férfi kapott botot. Mivel szobám ablaka az udvar ezen részére nyílt, így mindig hallhattam és szinte páholyból nézhettem, ahogy megbotoznak valakit. Az első a barátjával érkezett, egy elvesztett fogadás tétjeként kellett megfeküdnie a derest. Eléggé berzenkedett a bottól, és nehezen viselte a botozást. Barátja számolta az ütéseket, és néhány megjegyzéssel figyelmeztette, hogy nagyobb önuralommal fogadja a botot. Végül kifizettek néhány ezüstöt a pribéknek, és az elvert férfi barátjára támaszkodva sántikált el.

A következő egy fiatal papnövendék volt, akit valami rosszul sikerült tréfa miatt csapattak meg. Az ifjú felsorolta az összes szenteket, az ő segítségüket kérte, és hangosan jajgatott, miközben megkapta a büntetést.

Harmadszorra egy kisnemes következett, akinek orvosa javasolta depressziója ellen a botozást. A harmincas, életunt férfi „minden mindegy” arccal húzatta magát deresre, és szemem láttára tért vissza belé az életkedv. Az első ütésektől meghökkenve nézett körül, arcán szégyen pírja látszott, a bot meglepett nyögéseket csalt ki belőle. Neki gond nélkül sikerült ráhangolódnia a verésre. Egyre jobban kipirult, a pribék alaposan megnyögdeltette a bottal. A nemes csengő arannyal fizetett, és szolgái karján sokkal jobb kedvvel távozott, mint ahogy érkezett.

A bot hangulatjavító hatása régről ismert volt előttem, hajdani mesterem is kifejtette, hogy amennyiben napokon át tartó rosszkedv gyötörne bennünket, ne feledjük, hogy ezt kiválóan gyógyítja egy megfelelő időben kapott huszonöt botütés. Ugyanígy a feszültségoldó hatását is dicsérte, megemlítve egy álmatlan nemest, aki apró-cseprő dolgok miatti idegeskedése miatt éjjel nem tudott aludni, de amikor orvosa javasolta, hogy lefekvés előtt csapassa meg magát, onnantól kezdve kiválóan tudott aludni. Ezt a történetet mesterünk épp akkor mesélte nekünk, amikor szuszogva felhasalt a deresre, hogy a botozás feszültségoldó hatását bemutassa. A bot hamar lenyugtatta, és mesterünk nagyokat nyögött, miközben elmesélte az álmatlan nemes történetét nekünk.

Másnap megérkezett Sir Edward és kísérete. Miután elhelyezték őket szobáikban, Raoul uraság estebéddel várta vendégeit. Hamar felfedeztem a kíséretében Nedet, aki ugyanúgy fésülte szőke haját, mint az iskolában, két oldalt arcába lógott, hátul összekötötte egy bőrcsíkkal. Örömmel üdvözöltük egymást, és amikor Sir Edward és Raoul harsány kacagása elvonta rólunk a figyelmet, csókkal egészítettük ki az üdvözlést. Azonnal éreztem, hogy jobban csókolt, mint az iskolában, sokat fejlődött azóta.

- Végre ismét találkozunk – simított végig vállig érő, sötétbarna hajamon. – Együtt alszunk ma?

- Alvásról lehet szó, de mivel ma még találkozóm lesz a deres és bot uraságokkal, így várnunk kell a többivel. De úgyis több napra jöttetek, igaz?

- Három hétre – felelte csillogó szemmel.

- Jó, hogy itt vagy – néztem szemébe sokat ígérően.

- Remélem, ma valóban együtt tudunk aludni – borult el az arca.

- Hogy érted?

- A kíséretében van egy nemesúr, aki időnként magához rendel, ha nem tud aludni. Nekem kell segíteni ebben. Szereti a pálcásfiúkat hágni, a fiatalabbakat is, de hiába múltam el harminc, én is kellek neki. Ha engem rendel oda, akkor vele kell lennem.

- Nem minden pálcásfiú hajlik a férfiak felé – tiltakoztam.

- Azt hiszed, az urakat érdekli az, hogy nők vagy férfiak felé hajt a hajlamunk? Ha meg akar hágni, akkor megteszi, és nem tehetsz ellene semmit.

- Ez sajnos így van.

- Nem akartam a hintóban kedvére tenni, ezért bepanaszolt Sir Edward uraságnál. Ő magához hívatott, és annyit közölt, hogy hamarosan megállapíthatom, hogy ízlik idegenben a bot.

- Tehát ma te is hasalsz egyet.

- Ne aggódj miattam, szívesebben választom a botot – sóhajtotta.

- A szobám kulcsa – csúsztattam a kezébe. – Várlak!

Ezzel vége szakadt a beszélgetésünknek, mert Raoul uraság a vendégsereget az udvarra vezette. Sir Edward éppen azt kérdezgette tőle, hogy az küldött botok hogy ízlettek neki, mire urunk annyit felelt, hogy egyelőre ismerkedik a bottal. Sir Edward reményét fejezte ki, hogy hamarosan elmélyíti ezen ismeretségét, és elárulta, hogy ő bizony szinte minden hónapban megcsapatja ülepét.

- Csak eleinte idegenkedtem tőle, aztán ráhangolódtam – árulta el. – Az udvari orvos ajánlotta feszültségoldó és hangulatjavító hatását. Az iskolában még én is Nedet csapattam magam helyett, de azóta időnként hasalok egyet a deresen.

- És a pálcásfiú addig pihen? – rökönyödött meg Raoul uraság.

- Dehogy, sőt már négy pálcásfiú szolgál nálam.

Közben odaértünk a két dereshez, melyek mellett a pribékek várakoztak.

- Légy a vendégem – javasolta Raoul, és az arisztokrácia által használt, kényelmes, párnázott deres felé terelte a hegyes kecskeszakállat viselő urat.

- Talán estefelé élek az ajánlatoddal – hárította el Sir Edward, ám ha nem bánod, igénybe veszem az egyik engedetlen pálcásfiú megbüntetésére.

- Ahogy óhajtod – felelte Raoul uraság.

- Ned, most megkóstolhatod, idegenben hogy ízlik a bot – szólt Sir Edward, és a hosszú, szőke hajú, izmos férfi kilépett a tömegből.

- Parancsára, uram – jelentkezett a verésre.

- Rajta, az urak is szeretnék látni, hogy megkapod a magadét, huszonöt botot fogsz kapni.

- Hálás vagyok érte, uram – felelt Ned, és a köznépnek fenntartott deres mellett szaporán kibontotta övét.

Tétovázás nélkül felhasalt a deresre, és felvette a pózt. A pribékek nyomban kezelésbe vették. Egyikük a nadrágját rántotta le térdig, és felhajtotta tunikáját, így mindenki láthatta formás fenekét, melyen régebbi verések halvány nyomai látszottak. Talán már hetek óta nem találkozott a bottal. Így már érthető, hogy kívánja a botot. A pribékek gyakorlottan húzták deresre, és a Raoul uraság udvartartása meg a vendégsereg szeme előtt megmutatták a botokat, hogy Sir Edward választhasson. Egy ujjnyi vastag, megbízható botra bökött rá, mellyel én is kaptam néhányszor, és mindig alaposan meggyötört.

- Tudod-e miért kapod? – firtatta Sir Edward.

- Igen, uram – emelte fel a fejét a hasaló férfi.

- Akkor úgy fogadd a botot, hogy erre gondolj közben – parancsolta ura. – Kezdjék el! – intett a pribékeknek.

Míg az egyik bemutatta a botnak Ned izmos fenekét, a másik hangosan számolta az ütéseket. Ned feszengett kicsit, és zavartan nyögdelt, ahogy ismerkedett a bottal. Szégyenkezve hajtotta le fejét, és igyekezett ráhangolódni a botra. Eleinte nehezen ment neki, de onnantól, hogy sikerült, elégedetten nyögve fogadta az ütéseket. Két kézzel markolta a deres lábait, és felemelte fejét. Minden ütéstől nagyot nyögött, ezzel is jelezve, hogy ízlik neki a botozás. Mesterünk büszke lett volna rá. Ahogy megkapta az utolsót nyögdeltető botot, lehajtotta fejét, és felsóhajtott.

- Remélem, alaposan megbűnhődött – szólt Raoul uraság.

- Már az úton szóltam neki, hogy megcsapatom, ha ideértünk, volt ideje felkészülni rá. Ned? – fordult Sir Edward a szőke férfi felé, aki épp fenekét tapogatva igazgatta ruháját. – Hogy ízlett?

- Igaza volt uraságodnak, idegenben más a bot – húzta fel nadrágját. – Köszönöm, uram, hogy érezhettem a különbséget. Ízlett a fenekemnek, igazán hálás vagyok a büntetésért.

- Mivel ilyen jól viselted, legközelebb is ez a bot tanít móresre, ha szükség lesz rá, az itt töltött hetek alatt – felelte kegyesen Sir Edward.

- Uraságod igen figyelmes hozzám. Ennek a botnak máskor is megfekszem a derest, amennyiben úgy kívánja. Igen jól megismerkedtem vele a fenekemen keresztül – bókolt Ned.

Sir Edward visszafordult barátjához.

- Nem kaptál kedvet? Én ilyenkor mindig megkívánom a botot, ha látom, hogy valakit deresre húznak – nevetett zavartan.

- Amennyiben ragaszkodsz ahhoz, hogy megcsapassam magam, később a lakosztályomba rendelhetek egy pribéket, aki majd a szemed láttára megbotoz – felelte Sir Raoul. – Ám ha úgy kívánod, én is megcsapatom a helyettesemet, aki már az iskolában is helyettem hajolt le a pálcának.

- Ah, emlékszem rá – emelte fel kezét Sir Edward színpadiasan. – Igen, kíváncsi vagyok rá!

- Nathan – nézett körbe Sir Raoul.

Elengedtem Ned kezét, és előléptem.

- Huszonöt botot kapsz – nézett szemembe keményen. – Ajánlom, hogy legalább olyan jól viseld, mint Sir Edward pálcásfiúja.

- Igyekezni fogok, uram – feleltem enyhe pírral az arcomon.

- Rajta, ne várass minket – sürgetett uram.

A deres mellé léptem, melyet már jól megismertem az elmúlt évek alatt. Feltérdeltem rá, letoltam nadrágomat, hogy a pribékeknek segítsek ezzel, majd végighasaltam a fekpadon, ölem alá igazítva a lőszőrrel keményre töltött párnát. Szokásom szerint két kézzel megdörzsöltem fenekemet, miközben deresre húztak. Megkapaszkodtam a deres lábaiban, amelyek még őrizték Ned keze szorítását. A pribékek pillanatok alatt deresre húztak, és ezúttal az én uram választott botot. Felismertem, amikor elém tartották. Mostanában nem kaptam vele, de amikor idekerültem, okozott néhány álmatlan éjszakát, amikor új gazdám éjjelente csak úgy tudott elaludni, hogy megcsapatott vele. A lakosztályában kellett hasmánt az asztalra dőlnöm, és ebben a pózban ismerkedtem ezzel a bottal. Több alkalommal annyira megviselt a verés, hogy a pribéknek kellett szobámba kísérnie, ahol napokig lábadoztam. Most újra ez a bot került elő. Vajon, hol rejtőzött?

- Felkészültél? – kérdezte gazdám.

- Igen, uram – markoltam szorosan a deres lábait. – Kérem csapasson meg.

Uram intésére a pribék keményen megkínált a bottal. Méltatlankodva nyögtem, nem számítottam rá, hogy ennyire fenn kezdi. A bot tovább gyötört, és meglehetősen berzenkedve fogadtam, nem és nem sikerült ráhangolódnom. Az ütések egymás alá érkeztek, és csak akkor sikerült lenyugodnom, amikor fenekem alsó részén ért egy jól irányzott botütés. Ettől kezdve ráhangolódtam a botra, és a kapott ütések elégedett nyögéseket váltottak ki belőlem. Minden ütés előrébb vitt, egyre jobban megismertem a botot. Nagyokat nyögve jutottam el a végéig, amikor a huszonötödiket is megéreztem faromon. A pribék alapos munkát végzett. Alig tudtam felkelni, amikor kioldozta a szíjakat.

- Jólesett? – kérdezte gazdám.

- Igen, uram, jó verést kaptam – húztam fel óvatosan a nadrágomat.

- Eleinte berzenkedtél ellene, igaz? – firtatta gazdám.

- Régen kaptam vele, és fel kellett újítani az ismeretséget – szabadkoztam. – De utána már rá tudtam hangolódni, uram – igyekeztem kiszáradt szájjal mondatot formálni. – Hálás vagyok, uram!

A délután többi részében ágyamon heverem, a széles ágyon Ned is kényelmesen elfért. A szolgák pánáceiát, gyógyító borogatást tettek ránk, amitől estére már jobban éreztük magunkat. A nyitott ablakon beáramlott a hűs esti levegő, és hangokat hallottunk az éjszaka csendjében. Ned megfeszült.

- Sir Edward – súgta, és mindketten az ablakhoz mentünk.

Mivel nem oltottunk lámpást, és a fa mellett álló deres pedig kiválóan meg volt világítva fáklyákkal, remekül láttunk mindent, ám bennünket nem láttak.

Ned ura az arisztokratáknak készült deres mellett állt, szolgái vetkőztették.

- Mindig meztelenül hasal fel – lehelte Ned a fülemnél.

Hallgattuk a kecskeszakállas uraság utasításait.

- Magam is kíváncsi vagyok, hogy esik idegenben a bot. Nem véletlenül kóstoltam meg többet is, mielőtt eldöntöttem, melyikkel csapatom meg a faromat.

- Uraságod a legjobbat választotta – felelték a pribékek, miközben deresre húzták.

A szolgák mellettük várakoztak, az uraság ruháival a kezükben.

- Meghiszem azt, én mindenből a legjobbat választom – lihegte, miközben leszíjazták.

- Akkor jöjjék végre a botozás. Huszonötöt a fenekemre – utasította a pribékeket.

- Mindent megteszünk, uram, hogy elégedett legyen.

Az egyik pribék a bottal megérintette Sir Edward kidomborított fenekét, majd kimért rá egy suhogós ütést.

- Auhhhhh – kiáltott fel az uraság. – Folytasd – utasította kisvártatva.

A pribék megvárta, míg az uraság összeszedi magát, és jelt ad a folytatásra. Ismét megkínálta a bottal. Sir Edward felnyögött, szitkozódott egy sort, majd kérte a következőt. Nehezen hangolódott rá a botozásra, ezt többször is kifejtette, a botütések szüneteiben. Mindig a soron következő botütéstől várta, hogy jobban fog ízleni, mint az előző, és ennek érdekében a pribék újra és újra keményen megkínálta a főúri feneket a bottal. Végre sikerült fenekének alsó felén egy olyan helyen megcsapnia az urat, amitől az felkapta a fejét, és elégedetten felnyögött: - Ahhh, ez az! Tudtam én, hogy jó botot választottam!

A pribék a további ütéseivel nyögdeltette az urat, míg mi visszahúzódtunk. Hallottuk, hogy sikerült végre ráhangolódnia a botra, aminek suhogós csapásai kiadós nyögéseket váltottak ki belőle. Parancsára a pribék immár lendületesen verte, és Sir Edwardot később a szolgái kísérték ágyba. Még amikor feloldozták, és kifizette a csengő aranyakkal a kapott botozást, akkor is elégedetten szuszogta, hogy idegenben milyen jólesik a bot.

A pribékek egészségére kívánták a verést, és amikor magukra maradtak, még egy botozás maradt éjjelre. Aki elverte Sir Edward urat, sóhajtva kérte a másik pribéket, hogy botozza meg. Visszatértünk az ablakba, hogy végignézzük a büntetést.

- Nem akarom holnapra hagyni – sóhajtotta a negyvenes éveiben járó pribék, miközben levetette nadrágját, és ingét felhajtva áthasalt a lőszőrrel keményre tömött párna felett, hogy kidomborodjék a feneke. Ő a köznép számára felállított deresre húzatta magát.

- Két részletben is megcsapathatod magad – tapogatta meg a botozásra kitolt feneket a másik pribék, miközben deresre húzta. – Ötven bot mégis elég sok.

- Ki fogom bírni. Először Raoul uraságot kínáltam meg a bottal, meg is ugráltattam vele, te hogy mekkorákat ugrik, amikor megérzi a botot… Sir Edward meg végignézte, és tanácsokat adott neki, hogy mennyire hajoljon le, és volt, hogy ő mutatta be, és ő is ugrott egyet, amikor megérezte a botütést. Végül Raoul uraság megtanulta, hogyan kell felvenni a pózt, és amikor ágyba fektették, Sir Edward felhozatott néhány botot, és kiválasztotta, melyikkel ízlik neki legjobban. Végül kiválasztotta, de láttad, mennyire berzenkedett a teste a bot ellen? Erős akarata van, ha nem adta fel, és végül kitartásának köszönhetően alaposan megbotoztatta a farát.

- Most meg a két uraság veréséért kétszer huszonöt botütést méretsz magadra? – kérdezte társa.

- Ismered a törvényt, nemest nem üthet meg közember. Jár nekem a bot. Ma úgy érzem, jól fog esni. Ezzel a bottal már kaptam néhány alkalommal, és egyszer te is elvertél vele.

- Emlékszem, akkor is ízlett a bot, és el is mondtad ezt, miközben vertelek.

- Kezdd el, mert ma rászolgáltam az alapos botozásra.

- Meglátod, jólesik majd! – biztatta a másik pribék, és könnyedén kimérte az első ütést a kidomborított fenékre.

- Auhhh, ez az – lihegte a hasaló férfi.

A következő percekben nem hallatszott más, csak a bot suhogása, csattanása, és az ezt kísérő nyögdécselés. Mindketten igyekeztek elvégezni a feladatot. A hasaló férfi fegyelmezetten nyögdelt, ahogy a másik kemény botütésekkel kínálta fenekét, és időnként „feljebb”, „lejjebb” sóhajokkal irányította a botozó pribéket, aki időnként szünetet tartott, és megkérdezte a társát, hogy érzi magát. A hasaló férfi ilyenkor lihegve köszönte meg a szünetet. Dicsérte a kapott ütéseket, és a társa ügyességét, ahogy tudása legjavát beleadva botozza őt. Aztán folytatódott a nyögdeltetés, ahogy a botozó pribék újra és újra megkínálta a bottal társát. Időnként megtapogatta a botozott feneket, és elmondta a hasaló férfinek, hogy milyen jól látszanak rajta az ütések nyomai, végigmutogatta a hurkákat, majd folytatta a botozást időről időre megkérdezve hasaló társát, hogy ízlik-e a bot? Végül kimérte az ötvenedik ütést is, amitől boldog mosoly terült szét a megbotozott férfi arcán.

Többször is megköszönte a verést, míg társa kioldozta. Kitért egy-egy ütésre, amelyek különösen ízlettek neki, egyre különösen emlékezett, annyira jólesett neki.

- Amikor azt az ütést megéreztem, akkor tudtam meg, mennyire szükségem volt erre a büntetésre – vallotta be, miközben erőt gyűjtött, hogy felkeljen. - Ez a bot igazán alkalmas arra, hogy egy magamfajta férfinak ellássák a baját vele. Alaposan meggyötört – nézegette kedvtelve, és szinte szeretettel simított végig rajta. Társa odatette eléje, hogy alaposan szemügyre vehesse.

Felkecmergett a deresről, és nadrágjáért nyúlt.

A következő hetekben ritkán pihent a deres, alig volt nap, amikor ne csapattak volna meg valakit az urak. Az arisztokraták számra fenntartott deresen is gyakran nyögdelt valaki, aki vagy elvesztett fogadás, vagy társai durva tréfája, esetleg a kíváncsiság hajtott, hogy megtapasztalja a botozás élményét.

Az egyik úr, aki elvesztett fogadás miatt feküdte meg a derest, először kóstolt botot, és a botozás igencsak megnyögdeltette a többiek nagy derültségére.

- Ha tudnátok, mennyire fáj, nem nevetnétek ki – feddte meg őket a deresről, majd felnyögött, amikor ismét lecsapott a bot.

Egy másik nemes társai durva tréfájának áldozata lett. Az udvari gyógyítóval csípős labdacsot kevertettek, és egy hajnalon arra ébredt, hogy lefogják, és hálóingét felhúzva a fenéknyílásába tolják neki. Hiába fenyegetőzött, majd rimánkodott, nem engedték el, és folyamatosan figyelték a nyílást. A kibukkanni készülő csípős labdacsot egy ujj mindig visszanyomta. Akkor engedték el, amikor a labdacs már biztosan benn maradt, erről a megtréfált úr is meggyőződött, aki egyre inkább panaszolta, hogy csípi őt. Ekkor érkezett a tréfa másik része, amikor megtudta nemes barátaitól durva kacagások közepette, hogy csak egy módon múlhat el a kellemetlen, csípő érzés, és az orvosságot a pribékektől kell kérnie. Huszonöt jó botütés, és a labdacs hatása elmúlik. A hálóinges nemes hamarosan az arisztokratáknak fenntartott deresen hasalt, és buzgón bíztatta az álmából felvert pribéket, hogy mérjen ki rá huszonötöt a jobbikból. A pribék komolyan is vette feladatát, és alaposan elverte az uraságot, aki ahhoz képest, hogy életében először részesült botozásban, meglepően jól viselte. Társai harsány kacagása közepette gyógykezeltette magát, és talán a placebo hatás miatt, valóban elmúlt a labdacs csípő hatása. Utóbb csengő aranyakkal fizetett a pribéknek a korai ébresztőért és a kemény botozásért, tehát mindenki jól járt.

Az egyik nemes úr pedig kíváncsiság okán feküdte meg a derest. Olyan időpontot választott, amikor mindenki a lovagteremben feltálalt estebédből elpilledve nem nagyon figyelt a külső zajokra, így a többiek élcelődésétől rejtve maradt tette, ám Ned és én remekül láttuk az ablakból.

A középkorú nemes úr kövérsége okán kerülte eddig a derest, ám mivel az elmúlt napok történései rávezették, hogy kövér és sovány férfit egyaránt deresre lehet húzni, arra kérte ezen az estén a pribékeket, mérjék meg, hogy beéri-e őt a szíj. Beérte, és bár utóbb a pribékek elmondták a kocsmában, hogy ennyire kövér embert még egyikük se botozott, az elhízott nemes úr megkapta a huszonötöt. Saját magának választott botot, és elégedett volt választásával. Nagyokat nyögve csapatta magát, és már a deresen bevallotta, hogy ízlik neki a bot. Lihegve nyögdelt, és amikor megkapta a huszonötöt, a pribékek javaslatára megrepetáztatta magát még tízzel. Ezt már nehezebben viselte, és elnézést is kért, hogy hangosabban nyögdécsel, de kimérette széles fenekére az utolsó botütést is.

Mire a sokfogásos estebéd elfogyasztásában elfáradt többi nemes kiérkezett az udvarra, hogy lejárkálják a sok, hirtelen behabzsolt ételt, a kövér nemes már túl volt a botozáson, rendezte ruházatát, és gazdagon megjutalmazta a két pribéket, reményét fejezve ki, hogy a jövőben is lesz szerencséje lehasalni ennek a botnak. A többi nemes csak arról vette észre, hogy megcsapták, hogy óvatosabban ült le a következő napokban, és kissé sántított.

A vendégeskedés utolsó napján ismét mi kerültünk sorra. A három hétig tartó szakadatlan mulatozásban elfáradt nemesek kívánságára a házigazda, Raoul uraság beleegyezett, hogy megcsapasson engem, ezzel szórakoztatva az összegyűlt barátait távozásuk előtt. Ned pedig Sir Edward javaslatára feküdte meg a derest, mert ura szerint túl csendes, ezért hangulatát javítandó, huszonöt botütést rendelt neki, melyet Ned ellenvetés nélkül tudomásul vett.

- Épp ideje, hiszen hetek óta nem csapatott meg – súgta nekem, mielőtt övét meglazítva a dereshez lépett.

Az érkezésükkor kapott botozás nyomai a pánáceának hála már alig látszottak, így átadhatta magát a botozásnak, hiszen nem fájt a feneke, amikor felhasalt. Ezúttal jobban igyekezett, és néhány ütés után sikerült ráhangolódnia a botra. Fegyelmezetten nyögdécselve csapatta farát, és időnként elhúzta száját, amikor kevésbé ízlett neki a bot. A pribék, aki az ütéseket kimérte, most másik bottal ismertette meg, mint amivel érkezése napján kínálták, ezt szinte azonnal észrevette, ahogy elkezdődött a botozás. Ennek ellenére gyorsan ráhangolódott, és hallatszott nyögésein, hogy elégedett a farára mért ütések erejével. Meg-megfeszült, aprókat mozdult a feneke, ahogy várta a botot, többre mozgásra nem volt lehetősége, a szíjak erősen tartották. Amikor a botozás után felkelt, megköszönte gazdájának, hogy gondolt rá, és a házigazda felé is kifejezte köszönetét, hogy megkóstoltatta vele érkezésekor és távozásakor is a legjobb botokat.
Szőke haja verítékes arcára tapadt, ahogy felhúzta nadrágját, és visszaállt ura mellé.

Az urak már csak rám vártak, Raoul uraság megígérte nekik, hogy megcsapat, mielőtt indulnak. Ned bátorítón rám pillantott, ahogy a deres mellé léptem, és meglazítottam nadrágomat.

A durva ácsolású deresen annak ellenére kényelmes fekvés esett, hogy nem volt puha kárpitozása. A lószőrrel tömött, kemény párnát ölem alá igazítva hasaltam fel, és a pribékek deresre húztak. Hiába biztattam magam azzal, hogy hamarosan mehetek a szobámba, a szobámhoz vezető út a deresen vezetett keresztül. Az elém tartott bot régi ismerősöm volt, jó néhányszor meggyötörte fenekemet az elmúlt években. Mégis kedveltem, mert férfias tulajdonságnak tartottam ezzel kapni, és fegyelmezetten fogadni.

A pribék megsuhogtatta a botot, és megkínált vele. A botütéstől felriadva panaszosan nyögtem, de a pribék folytatta megállás nélkül munkáját. Ízlett a kemény botozás, nagyokat nyögve fogadtam az újabb és újabb ütéseket, meg-megfeszítve fenekemet. Végre sikerült ráhangolódnom a botra, és innentől fogva jólesett a verés. A pribék ügyelt arra, hogy alaposan megnyögdeltessen, és ezt az ügyesen forgatott bottal elérte. A nemesek elégedettek voltak a látvánnyal és a hangokkal, és magam is úgy éreztem, hogy életem egyik legjobb verésén vagyok túl, amikor feltápászkodtam a deresről, és hálásan megköszöntem a botozást.

- Jólesett? – kérdezte Raoul úr, mire bólintottam.

- Remek ez a bot – dicsértem nadrágomat felhúzva. – Hálásan köszönöm, hogy megcsapatott vele, uram. Ízlett a fenekemnek – mondtam, amit hallani akart.

A vendégsereg hintókon, lovakon az őket kísérő szolgahaddal elvonult, az ég bealkonyult. Ismét este lett.

Vége