A szolga büntetése

A szolga büntetése

Figyelmeztetés: A történetben botozás deresen, valamint homoszexualitás ábrázolása szerepel. Akit ez taszít, azt kérem, ne olvassa el.

Brendonnak hívnak, és nemrég múltam harminc éves. Egy farmon élek és dolgozom szolgaként, mindig is itt éltem. Általában a házban kellett dolgoznom, vizet hordtam a konyhára, fát vágtam, de gazdám időnként az állatok alóli almozás munkáira is utasított. Utóbbi munkát mindig igyekeztem elkerülni, elbújtam, elrejtőztem, másokra hagytam. Gazdám néhány alkalommal utasította a munkafelügyelőt, hogy lássa el a bajomat, de hiába veretett el, utána is hanyagul végeztem a munkámat. Ezért egy napon arra a döntésre jutott, hogy elvitet a városba, ahol egy verésre szakosodott intézményben alaposan megcsapat.
Így egy nap szekérre láncoltatott, és két szolgájával bevitetett a félelmetes hírű intézménybe.

Már hallottam róla, hiszen a farmról időről időre bevitetett egy-egy mezőgazdasági munkást, állatgondozót, és ezek a férfiak később félelemmel vegyes tisztelettel mesélték el, hogyan húzták deresre őket. Még hetekkel később is óvatosan ültek le, mert a bot szántotta fenekük érzékeny volt.

Hiába is próbáltam tiltakozni a gazda parancsa ellen, figyelemre se méltatott. Így a szekéren bevitetett a városba, és hamarosan a botozóház előtt álltak meg a lovak. A két szolga fölényesen viselkedett velem. Kinyitották láncomat, majd betaszigáltak a ház kapuján.

A ház előterében várakoznunk kellett, néhány verésre váró szolga guggolt a falnál, kísérőik a székeken ülhettek, és a hőségre való tekintettel hűsítőket iszogattak. Magam is a fal mellé kuporodtam, ahová az engem kísérő szolgák löktek.

Az előtérből folyosó nyílt, ebből, mint később megtudtam, jobbra egy nagyobb, balra több kisebb helyiség helyezkedett el, mindben várakozott deres, és különféle méretű botok, a nagyobb helyiségben több deres, míg a kisebbekben egy-egy.

A közelemben ülő, szintén fehér bőrű, nálam kissé idősebbnek tűnő szolga megszólított.

- Először vagy itt?

- Igen – feleltem. – Te is?

- Áhh, én már többször is jártam itt – válaszolta kesernyés mosollyal. – A gazdám ezúttal egyedül küldött el, mert nem volt embere, aki elkísérjen. Marten vagyok. – nyújtott kezet.

- Brendon – fogadtam el jobbját. – Nem fél, hogy megszöksz? – néztem rá hitetlenkedve.

- Bízik bennem, és szavamat adtam, hogy eljövök megcsapatni magam.

- De miért kell…?

- Tiszteletet kell tanulnom… többször is szembeszegültem vele, és ellenkeztem, amikor parancsolt valamit, hát most megkapom érte a magamét – sóhajtott.

Az előtérbe vezető folyosón kinyílt egy ajtó, és hallottuk, hogy benn valaki kínlódva nyögdécsel, miközben zuhognak rá az ütések, majd az ajtó becsukódott, és ismét csak fojtott zajokat hallottunk. Aztán feltűnt egy fehér gyapjúnadrágot és világos inget viselő, fenekét dörzsölgető férfi, és körülnézett. Kísérője felpattant, és feléje indult.

- Mi tartott eddig? – förmedt rá.

- Elnézését kérem, uram – mentegetőzött az elvert férfi. – Nehezen tudtam felkelni a deresről.

A gazdája elrángatta, és becsukódott mögöttük az ajtó, majd hallatszott a szekerük zörgése, ahogy elmentek.

Ekkor egy férfi jött ki a folyosóról, és odakiáltott:

- Következő!

- Elnézést, barátom, mennem kell – emelkedett fel mellőlem Marten, majd követte a férfit.

A falnál kuporgó szolgák egyre fogyatkoztak, és újak is érkeztek. Aztán hirtelen rám bökött az intézményben dolgozó férfi, és sóhajtva követtem.

A nagyobb terembe vitt, amelyben négy deres állott. A másik három foglalt volt, egy-egy verítékező férfi szolga hasalt rajtuk, és igyekezett kibírni a kemény botozást. Volt, aki hangosan jajgatott, könyörgött, ám egyikük sztoikus nyugalommal fogadta az ütéseket.

- Vetkőzz szolga, mire vársz? – utasított a férfi, aki idekísért, mire tétova mozdulatokkal meglazítottam ruháimat, és sürgető mozdulatára a szabad dereshez léptem.

Végighasaltam rajta, és a férfi két kézzel megragadva meglazított nadrágom derekát, lehúzta fenekemről, majd ingemet vállam felé hajtotta fel. Ezután bekapcsolta a kéz- és lábbilincseket, majd a derekamat is hasonló módon rögzítette. Aztán megpaskolta fenekemet, és tenyerébe köpött.

- Ugye, ötven lesz? – kérdezte.

Sóhajtva biccentettem, majd ránéztem az elém tartott botra. Ujjnyi vastag, erős darabnak látszott. Alkalmasnak arra, hogy jobb belátásra bírjon egy szolgát, aki nem végzi jól a munkáját.

A következő pillanatban megérintette vele fenekemet, majd egy jól irányzott csapással elkezdte botozásomat. Méltatlankodva nyögdécseltem, mialatt kemény ütésekben részesített. A másik három közül a leghangosabb éppen most lett kész, sziszegve kecmergett fel a deresről, és szégyenkezve köszönte meg a kapott verést.

A sztoikus nyugalommal hasaló szolga feneke felett összetanakodott két pribék, majd úgy ítélték meg, hogy még tíz ütést mérnek rá. A férfi sóhajtva készült fel az újabb megpróbáltatásra. Aztán már csak akkor tudtam odafigyelni, amikor már fenekét tapogatva felkelt a deresről, és hálálkodott a kapott verésért, mert közben engem is meggyötört a bot. Amikor megmutatta nekem a pribék, nem gondoltam volna, hogy ennyire megkínlódom majd a verést. Szégyelltem, hogy nem tudom halkabban viselni, de az ütések hangos jajgatásra késztettek.

Közben két újabb szolga vetkőzött neki a verésnek, majd mire már nyögni is alig bírtam, őket is verni kezdték. A negyedik, akit még érkezésemkor ott vertek, úgy tűnt el, hogy észre sem vettem, de hamarosan azon a deresen is új szolga hasalt.

- Hányan várnak még kinn? – törölte meg homlokát az egyik pribék, mire a másik mutatta, hogy még ketten.

- Akkor hát folytassuk – felelte, és könnyedén megcsapta az előtte hasaló szolga fenekét, aki felnyögött.

- Kész – eresztette le a botot az engem botozó férfi, majd felpattintotta a bilincsek zárjait.

- Kö…szönöm, uram – feleltem, miközben igyekeztem felkelni, egyben ruhámat is igazgatni.

- Remélem, használni fog – nézett rám furcsa nézéssel.

- Bizonyára… így lesz – szégyenkezve sütöttem le szemem.

Ekkor nem a folyosóra vezető ajtó felé mutatott, hanem egy másikra, amely a terem túlsó oldalára nyílott.

- Amennyiben fel akar frissülni, használhatja azt a helyiséget.

Ebből azt gondoltam, hogy mosdóféle lehet, elfogadtam az ajánlatot, hiszen a jajgatásban teljesen kiszáradt a torkom.
Nem gondoltam volna, hogy utánam jön.

Épp tenyeremből ittam a vékonyan csordogáló, langyos vízből, mely a fali mosdóból eredt, amikor nyílt mögöttem az ajtó. A fal felé hátráltam, a pribék neki is lökött.

- Még nem végeztünk.

- Mit… akar tőlem?

- Ó, munka után a szórakozás, ismered a mondást?

Sokkal erősebb volt nálam. Hová is menekültem volna? És miért is tettem volna? A szégyen helyét büszkeség vette át, hiszen úgy elvert, hogy megkívánt közben. Igyekeztem kedvére tenni, ami nem is esett nehezemre. Néhány perccel később elégedetten gombolta be nadrágját.

- Bármikor szívesen látunk! – lökte oda gúnyosan, majd magamra hagyott.

Felkeltem a mocskos padlóról, és ismét a csaphoz léptem. Kiöblítettem számat, majd felhúztam a nadrágomat. Belemosolyogtam a tükörbe.

Igyekeztem feltűnés nélkül elhagyni a deresek termét, ahol épp dohogva hasalt fel egy másik szolga, saját magának húzva le fenekéről nadrágját. A pribék, aki az előbb lüktetve élvezett el fenekemben, rám villantotta szemét, de nem szólt egy szót sem.

Az engem kísérő szolgák közben kifizették a szolgáltatás árát, és ismét felláncoltak a szekérre. Kinn már sötétedett. Végigfeküdtem a szekérben, és mivel a nappali forróság is alábbhagyott, mintegy kedvemre téve, élveztem a langyos esti szellő hűsítő csiklandását elvert fenekemen, és a lovak patkóinak csattogása és a szekér zörgése közepette gondtalanul hevertem. Gondolatban még mindig a mosdóhelyiségben térdeltem a mocskos padlón, a mögöttem ziháló pribék döngölésére mozdulva, és magamban azt ismételgettem, hogy ez ám a férfi, akire szükségem van. A deresen hasalva keményen megbotozott, majd részeltetett azokban az örömökben, amelyekért szerettem élni.

Eldöntöttem magamban, hogy ezentúl magam fogom javasolni a gazdámnak, hogy havonta küldjön be a botozó házba, és minden verés után jobban dolgozom néhány napig. Így a gazdám el fogja hinni, hogy használ nekem a botozás, és nem fogja megtudni, hogy az ő pénzén plusz jutalmat is kapok. Ha ez az ára, akkor újra és újra megfekszem a derest. Hiszen ő mondta, hogy bármikor szívesen látnak.

Talán meglepő, de néha ennyi is elég egy szolga elégedettségéhez.

Vége