Egy régi történet (3)

Miután Kálmán sikeres volt Dávidban, még kezelésbe vette másutt is a testét, hol fa paskolóval, hol a bőrkorbáccsal vágott végig rajta, de ügyelt, hogy maradó nyomokat ne hagyjon. Jó egy órás tortúra után –elfáradva - elküldte fürödni, majd el is engedte, haza.
Mikor visszatértem Dávid kiengedése után a lakásba s újra kettesben maradtunk, meglepődtem. Nem kicsit, nagyon.
Ugyanis míg én leültem a fotelba és éppen arról kezdtem volna érdeklődni Kálmántól, hogyan élte meg első domságát, mit sikerült megvalósítania elképzeléseiből és mit nem; Kálmán kis türelmemet kérte, kiment – gondoltam WC-re – s mire visszajött megint odaesett a lábamhoz, átkulcsolta és azért könyörgött, hogy itt az ideje a büntetése kiszabásának és végrehajtásának. Dühös lettem, felment a pumpám és rákiabáltam, mert nem erre számítottam:
- Mit akarsz? Még mindig ez a hepped?
- Igen Uram! Ez nem hepp. Szükségszerű, mert láttam milyen kínos volt Neked az eset Jóskával. Gondolom elég nehezen mehetett, hogy végül rábeszéld az elmenetelre és csak sejtem, mi lehetett az ára. Ezért szeretnélek kárpótolni, már amennyire tudlak és egyben meg is érdemlem, magam is a büntetést, hogy máskor ilyent ne tegyek. Sub, a szolgád szeretnék lenni most, nem Dom. – jelentette ki határozottan.
Bár azt mutattam, hogy dühös vagyok, mert felpattantam és fel- alá járkáltam Kálmán előtt a szobában, rá sem nézve, de közben járt az agyam, erősen. Sok mindenben igaza van Kálmánnak, mert meg kell büntetni, hogy máskor gondolkozzon; nem kicsit, de úgy, hogy eszébe vésődjön egy életre a büntetése; viszont mégiscsak Mester-társam, s olyan nagyon nem ismerem, hogy mit bírna ki és mit nem. Töprengtem magamban.
Kálmán hallgatott, de követett a szemével, nem szólt egy szót sem, csak később, de akkor igen:
- Uram, megszólalhatok? – kezdte.
- Igen, mondd! – néztem rá kérdőn s el nem gondoltam mit akarhat mondani. Nem is találtam ki, azaz el!
- Azon gondolkodsz Uram, hogy hogyan büntess meg. Igaz? Magad is belátod már, hogy szükséges a büntetésem, pont az én érdekemben. De nem ismersz eléggé s ezért vagy bizonytalan a mikéntjében. Amit kérek Uram, mondd el miben maradtál Jóskával, reggel! – kérlelt Kálmán szelíden. Ránéztem s elmosolyodtam, mert egy ötlet jutott eszembe s ezt mondtam:
- Abban maradtam, hogy ha majd elmész, felhívom, pontosabban visszahívom és megteszem vele azt, amit Te nem tettél meg reggel. – kezdtem. – De most mást gondolok már: igen, most hívom vissza. S amiért reggel rimánkodtál, hogy ne tegyem meg Veled, azaz ne Ő tegye meg Veled, azt teszem. Vele tetetem meg, de én adom a parancsot, hogy hogyan tegye, és mit tegyen Veled itt és most. – fejeztem be dacosan.
Kálmán lehajtott fejjel hallgatta, amit mondtam, majd lassan szólalt meg:
- Sejtettem s tulajdonképpen igazad is van, Uram! – kezdte s így folytatta: - De, azaz DE van egy jobb ötletem is, már ha a Subnak lehet ötlete saját büntetésére. Lehet?
- Igen, mondd, hallgatlak! – szólítottam fel és kíváncsian vártam az ötletét.
- Ha jól emlékezem arra, amit korábban mondtál, akkor itt a lakásod alatt van egy pincerész is, kialakítva. Igaz?
- Igen, jól emlékszel, de ott most kicsit hideg lenne. – válaszoltam.
- Majd felmelegszem a büntetéstől, de kérlek, mégsem Jóskát hívd vissza, azaz hívd majd, de másodiknak. – szólt sejtelmesen Kálmán.
- Másodiknak? – értetlenkedtem. – S ki legyen az első? – kérdeztem már szigorúan Kálmánra nézve.
- Van Domina ismerődöd Uram? - kérdezte meg Kálmán tőlem.
- Természetesen, van, de miért? – néztem rá.
- Azért Uram, mert jó lenne, ha Őt hívnád előbb, majd minket leküldenél a pincébe, hogy a Domina foglalkozzon velem ott, lent, s ha végzett, akkor jöjjön fel, addigra Jóska is ideérhet és Vele folytassa a foglalkozást, itt fent. Jóska szereti, ha csaj is kezeli. Addig Te lejönnél, és még megtennéd, amit elképzeltél Velem.
- Ravasz, nagyon ravasz ötlet. – kezdtem s belegondoltam. – Így is lehet, de úgy is, hogy a végén a Domina lehozza Jóskát és együtt foglalkozunk Veletek. Ehhez mit szólsz? Hüm? – néztem rá érdeklődőn. Kálmán lehajtotta a fejét a végét hallva és csak annyit nyögött ki:
- Akkor minek a Domina, ha úgy is lát majd szolgának a Jóska. Akkor tedd csak Te Uram! – nyögte ki Kálmán szomorúan.
- Nem kell elkenődnöd, azért. Gyere ide hozzám! – utasítottam Kálmánt, mire az odamászott a lábamhoz, de nem mert felnézni rám. Ott görnyedt előttem a szőnyegen.
- Legyen csak Domina. Fiatalabb, vagy Veled egyidős? – néztem Kálmánra, akinek az arcát felemeltem a kezemmel, hogy lássam a szemét. Az felcsillant erre és nekibuzdulva kérte:
- Fiatalabb legyen és dögös, ha kérhetlek Uram.
- Rendben, máris telefonálok az egyiknek. Remélem, ráér és el tud jönni. Te pedig addig készülj! Fürödj meg és főzz kávét nekünk! S iparkodj, ha jól viselkedsz, engedelmes leszel, a Domina és jót mondd Rólad, akkor meglátom, lehet, hogy csak Jóskát kezeltetem még meg Vele s Téged én veszlek kezelésbe csak, utána.
Kálmán hálálkodni akart, de leintettem.
- Menj, iparkodj, hozd előbb a kávémat tejjel, de szolgaian!  - nevettem már rá és fenéken billentettem.
Kálmán kisietett a konyhába én pedig felhívtam addig az egyik Domina ismerősömet, aki nem ért rá, de ajánlott egy másikat, Dórát. Őt is felhívtam s megbeszéltük futtában a részleteket. Örömmel jött s egy órán belül ott is volt.
Közben Kálmán már hozta is a kávémat, külön a tejet egy tálcán. Jót nevettem, ahogyan megláttam, mert nem volt rajta semmi, csak egy kötényem, de eléggé összehajtogatva, így elől éppen takart, az alja a lábai között volt áthúzva, és ahogyan megfordult, már látszottak a kicsit szőrös, de csupasz popói. A tálcát letette maga elé a szőnyegre, négykézlábra állt, majd óvatosan a tálcát a hátára ügyeskedte.
- Parancsolj Uram a kávéd! – szólt s látszott alig tudja megállni nevetés nélkül.
Nem csak Ő, de én is nevettem.
- Majd mindjárt kapsz, a popóidra a kezemmel s akkor megugrasz, kiömlik a kávé a hátadra s attól még nagyobbat fogsz ugrani, de már a meleg kávétól. – fenyegettem meg Kálmánt.
- Csak nem Uram? – nézett rám somolyogva Kálmán. – HA leégetem a hátamat, akkor sem Te sem a Domina nem fog tudni rajtam ténykedni s oda a lehetőség, pedig… - kezdte, de elhallgatott.
- Mondd csak! Ne hallgass el semmit! – szólítottam fel.
- Jobb most egy ép, Kálmán szolga, mint később csak egy Jóska szolga - kajánkodott.
- Az biztos, bár még nem tudom, mit tud a Kálmán szolga, így állj fel és lássam! – parancsoltam rá.
Kálmán huncutul nézett rám, lassan felállt és forogni kezdett előttem.
- Várj! Már állsz, de még nem „állsz” – fenyegettem meg a kezeimmel s előrébb dőlve egy nagyot csaptam a kezemmel a gömbölyödő fenekére.
- Így van Uram, de teszek róla. – szólt és kezdte is húzkodni a farkát. Nem sokáig kellett s már állt az is.
(folyt. köv.)