Egy régi történet (2)

Kálmán megmerevedett ezt hallva, dacosan összerándult a teste, hirtelen rám vetette a szemét, melyből gőg és megvetés sugárzott felém. Már nem összetörve ült előttem a földön, de szinte felemelkedve, büszkén és delin. Ez már a korábbi Kálmán volt. Végre megszólalt:
- Tedd csak Uram, amit akarsz! Bármit megtehetsz velem, de tudd meg, hogy ez lenne a legnagyobb büntetésem! S lehet, talán, meg is érdemelném azért, amit tettem, itt, korábban, Veled szemben. – jelentette ki, de a végére már megint szinte összezuhanva, magába roskadva előttem a földön.
- Ez nem sikerült! De még van időm, felrázom a srácot, míg a másik megérkezik! Csak azért is! – gondoltam és határoztam el magamban, majd így folytattam hangosan:
- Nem is érdemel mást, aki ahelyett, hogy Domként vállalva a kemény büntetést is megállna előttem, de nem, hanem helyette, mint anyámasszony katonája, itt görnyedezik a lábam alatt, kuksol. Majd Dávid megmutatja Neked, milyen a valódi szolga, hogyan kell alázatosan, de mégis tartással viselni a megérdemelt, kapott büntetéseket. – mondtam és látszólag elfordultam tőle, haraggal.
Ezt hallva Kálmán mégis felkapta a fejét, majd hirtelen felugrott és kiviharzott a szobából.
Vártam.
Hamarosan megjelent újra, de már semmi sem volt rajta, egy szál faszban jött elém, de abban sem volt sok látnivaló, mert töppedt volt és kicsi, de Kálmán már büszkén kihúzva magát lépdelt elém a szoba közepére és szólalt meg:
- Itt van Uram a szolgád, aki alig várja már, hogy büntetését megkapja Tőled, hogy lásd, nem csak elviseli, de hang nélkül viseli el. – szólt megvetőn. Kis idő múlva hozzátette:
- Akár így is megvárhatom azt a másik szolgát, hogy lássa én is csak annyi vagyok, mint Ő, egy semmi, kis porszem, vagy tán köcsög és akkor Ő is elverhet, eltángálhat itt és most. – süvöltötte, de halkan még ennyit hozzátett: - Utána Isten ne adja, hogy a kezeim közé kerüljön egyszer az a srác valahol, mert az lesz az utolsó napja. – szólt, de ez már fenyegetően Kálmántól.
(Sikerült! – gondoltam, de még hagytam ott állni, sőt.)
- Ez is valami? Vagy mi az a kis lógó, fikarcnyi bőrdarab, ami csüng, feleslegesen ott középen? – kezdtem a cikizését.
Kálmán felkapta fejét, mint a csataló, ha kürtszót hall és odakapva már húzkodta, vagy inkább rángatta, hogy felállítsa. Jó idejébe telt, de végül sikerült. Ekkor hirtelen mozdultam felé és már kezemben is volt egy kettős szíj, amit rövid lánc kapcsolt össze. Az egyikkel a faroktövét kötöttem el, a kis lánccal elválasztottam a golyóit egymástól, majd a farkán át húztam meg erősen a másik szíjat. Így meredt továbbra is előre a dárdája és az elkötés miatt nem tudott lekonyulni, kiáramlani a vér abból.
- Ezt akartam elérni! Így lássa majd a Domját s akkor meglesz a respekted azonnal. – mutattam oda. – Most már öltözz fel, mert mindjárt itt lesz Dávid. - szóltam, de örömmel, amit Kálmán is észrevett.
Kálmán arca is felderült, de még izgatottan forgolódott előttem a szoba közepén a dárdájával, látszott valakibe szívesen belemártaná.
- Hohó, én erre nem vagyok vevő, Kálmán. – intettem le Őt. - Majd Dávid. Ő igen. Most menj, nézd meg magad a kinti tükörben és öltözz, szaporán! – szóltam s már hallottuk a kapucsengőt is. - Megyek, beengedem Dávidot, Te várj itt bent, mint az előbb!
Dávidot beengedve az ablak előtt álltunk meg ismét, most is elmondtam a”szövegemet” a csuklyáról és belépve a lakásba, kint hagytam Dávidot levetkőzni a konyha-előtérbe, míg én bementem a szobába, Kálmánhoz. Ott Kálmán ezzel fogadott:
- Hogy fogja csuklyában látni a dárdámat, amivel várom? – kérdezte tőlem izgatottan.
- Te vagy a Dom, leparancsolod róla a csuklyát, ha belépett. – segítettem neki.
- De akkor meglát. – kezdte, majd vállat vont. – Lássa inkább azt s akkor engem is.
Dávid hamarosan kopogtatott és Kálmán engedélyére be is lépett a szobába. Csak csuklya volt rajta, semmi más. Kálmán elbámult, mert volt mit nézni a srácon.
Közel egy magasak voltak, de Dávid nem volt olyan izmos, de szőrös sem, viszont szép pihe szőrzet borította az egész testét, ami valamitől fényesen csillogott.
Hagytam kicsit Kálmánt bámészkodni, majd rádörrentem Dávidra:
- Hol maradt a nyakörved a pórázzal és hol a lovaglópálca a fogaid közül?
- Bocsánat Uram, azt elfelejtettem felvenni. – szólalt meg Dávid előre hajolva.
- Vedd le a csuklyádat és menj, vedd fel azokat, s úgy gyere vissza! – parancsolta most Kálmán.
- Igenis, Uram! – szólt Dávid s elfordulva Kálmántól vette le a csuklyát a fejéről.
- Fordulj, bámulj! – kiáltottam én rá. Dávid megfordult erre és villant rá szeme Kálmánra, de alig siklott végig rajta, megakadt a nadrágja dudorán, ami előre állt. Nem kicsit, nagyon. Elkerekedett Dávid szeme. Nézte, nézte és hirtelen odaesett elé térdelésben és meg sem kérdezve, már nyalogatta is körül a szövetnadrágon át a dudort, s engedély nélkül a kezeivel is megtapogatta, simogatta, méregette.
- Ez igen, ez már valami! Méretes! – kiáltott fel, mert megjött közben a hangja is.
- Megkérhetem, hogy szúrjon fel erre a dárdára most! – kérlelte Kálmánt alázatosan
Az megenyhülten legyintett és ennyit mondott csak:
- Még meg is szopogathatod, ha akarod előtte és utána, megteszem. Meg én! –jelentette ki büszkén Kálmán.
- Jaj, de jó lesz! Milyen kegyes hozzám az Úr! – kiáltott fel Dávid és nem kellett kétszer mondani neki, már fordult és húzta le a sliccet, buktatta ki - még ha nehezen is a merev faszt – és bukott is rá szopizni.
- Lassan, élvezetesen! Nem sürget a tatár! – irányította Kálmán a ritmusát.
Élvezet volt látni Dávid cuppogását, lendületes szopását és közben azt is észrevettem, hogy szépen, óvatosan gombolja ki Kálmán szövetnadrágját és húzza le azt róla, majd már a selyem boxer is hamarosan a bokánál landolt. Most Dávid kezével megfogta Kálmán gerezdes popóit és úgy szívta, szopta lendületesen.
Kálmán is élvezte nagyon, de azért rám nézett közben és szemével kérdezte, hol, hogyan dugja meg Dávidot.
Én a lépcsőre mutattam a szememmel, majd mivel láttam Kálmán, nem érti, hogyan tegye, így kézzel is mutattam, hogyan térdeltesse fel a lépcsőfokra és úgy hatoljon belé.
Kálmán képe végre felderült, mert megértette és már meg is fogta Dávid haját, amibe belemarkolt és elhúzta a fejét a farkától, ezt mondva:
- Mondtam, hogy nem sürget a tatár, de azért már elég volt. Ennél jobban nem fog meredezni, így jöhet, a mehet.  – szólt nevetve és Dávidot a hajánál fogva maga után húzta a lépcsőig, majd a kezével mutatta, hogy térdeljen fel a második lépcsőfokra.
- Így jó lesz. – jelentette ki és most előre döntötte a fejét Dávidnak, aki meggörnyedt erre és Kálmán már bele is hatolt volna, de leállítottam és adtam gumit, síkosítót, így azzal bekente az ujját és először egyet, majd kettőt is megjáratott Dávidban s csak utána tolta bele a még mindig merev farkát.
- Ahh! – szisszent fel Dávid, mikor megérezte magában Kálmánt.
- Mondtam, hogy nem kicsi! – szólt elismerően, majd hozzátette: - Csak keményen, határozottan és kimerítően, ha kérhetem! – fejezte be.
A srácot jól el voltak egymással és végül Kálmán testének összerándulása és felkiáltása jelezte a sikeres aktust.
(folyt. köv.)