Egy régi történet (1)

Az egyik nap összeakadtam egy régi ismerőssel az egyik oldalon és elbeszélgetés közben jutott eszembe ez a megtörtént eset.
Akkoriban még a Bródy Sándor utcában laktam - a Gutenberg térhez közel – egy egyemeletes ház mondhatnánk toldalék épületrészében, aminek azonban az az előnye meg volt, hogy a lakás mellett egy pincébe vezető lépcső volt, amit azonban vasajtó zárt el a használattól (de nem akadályozta meg, hogy a lakásból a falat áttörve azon egy külön – a lakás alatti -pincerészbe lehessen lejutni.
A lakás viszonylag kicsi előszoba-konyhából, abból nyíló fürdőszobából és mellette kialakított WC-ből, valamint egy magas, tágas szobából állt, melynek két keskeny, de magasba nyúló ablakán ömlött be a napfény. A nagy belmagasság következtében a szoba hátsó felében galéria került kialakításra, amelyre a fal mellett lépcső vezetett fel és a galéria sarkát egy masszívabb, de szép kialakítású vasoszlop tartotta. A galéria alatt kb 2 m magasság, fent a galérián közel 1,8 m szabad hely volt a plafonig.
Akkoriban nem volt sok hely ismerkedni, de azért akadt. Oda is jártak hozzám szolgák kiképzésre, így az egyik, akit nevezzünk Jóskának. Ő akkoriban negyvenes volt, 1,9 m magas, izmos srác volt, jó testi adottságokkal és szőrös testtel. Jól bírta a megpróbáltatásokat is. A másik, akit Dávidnak nevezzünk, még alig jutott túl a csikókoron, alig alacsonyabb Jóskánál, de nem volt olyan izmos, s inkább piheszőrzetű.
Nem régen ismerkedtem meg egy sráccal, Kálmánnal, aki a harmincas évei vége felé járt, 180-185 cm magas, 75 kg súlyú srác volt, gesztenye szőke, hullámos hajjal és mindig nagyon elegánsan, öltöny-nyakkendőben járt. Domináns volt, de sajnos nős, így csak ritkán tudott olyan subot szerezni magának, akinek helye lett volna s ezért nem is volt gyakorlott.
Megismerkedésünk után hamar összehaverkodtunk és örömmel hallotta, hogy helyem is van, amit akár Ő is használhat, de Subjaim is vannak, akiken viszont gyakorolhat(na). Meg is ragadta az alkalmat és erősen rábeszélt, hogy ha már szabadságot vesz ki arra a napra, akkor két Subbal is játszhasson, egyikkel délelőtt, a másikkal kora délután. Több Subot is ajánlottam Neki, s végül a korábban említett kettőt választottas természetesen azok is beleegyeztek ebbe a szituációba. Amit viszont nem tudhatott, mert nem mondtam meg, az a nevük volt s fényképet sem láthatott róluk, mert azzal én sem rendelkeztem.
Meg is állapodtunk egy hétköznapban, az egyiket, Jóskát 9 órára rendeltem hozzám, míg Dávid12 órára érkezett. Kálmán igen izgatott volt, mert már fél kilenckor megérkezett, elegánsan és alig tudott a fenekén megülni, szinte csak „futtában” hörpintette le a tőlem kapott kávét és izgatottan fel-s alá száguldva várta az első srácot, aki hamarosan csengetett is.
Kimentem beengedni Jóskát s az udvaron – éppen az egyik ablak előtt álltunk meg – megbeszélni, hogy Kálmán kívánsága szerint Jóska a konyhába vetkőzzön le gatyáig s nyakörvvel, pórázzal és fején zárt csuklyával, hogy ne lássa az Urát, jöjjön be a szobába. Belépve Jóskát kint hagytam s bementem a szobába, betettem magam mögött az ajtót, de ekkor láttam, Kálmán mereven áll a szoba közepén és sápadt nagyon.
- Mi van, mi a baj? – kérdeztem tőle meglátva.
- Halkan beszéljünk! Csak annyi, hogy ezt a srácot, Jóskát nem akarom látni, de nagyobb baj az, hogy azt pláne nem akarom, hogy Ő lásson engem, itt. Remélem nem mondtál nevet, rólam, Neki sem! – szólt izgatottan várva válaszomat.
- Nem, természetesen nem. Csak annyit tud, hogy közel vagy a negyvenhez, nálánál alacsonyabb Dom vagy. – feleltem azonnal megnyugtatásul. – De miért?
- Arra most nincs idő ezt elmondani. Le tudod még állítani és azonnal el is tudod küldeni? – kérdezte izgatottan Kálmán tőlem.
- De miért.. – kezdtem s látva Őt, így folytattam: - Persze, igen, várj akkor itt bent! – szóltam, majd kimenve Jóskához leállítottam a vetkőzését, visszaöltöztettem.
Majd kikísértem a kapuhoz és nem adva magyarázatot most annyit mondtam csak Neki:
- Bocs, ez nem jött össze. Majd délután felhívlak és adok magyarázatot. – próbáltam megnyugtatni, de kevés sikerrel.
Jóska duzzogott, nyűgösködött a kapunál, ezért megígértem, hogy délután visszajöhet, ha így be van indulva. Ebbe végül belenyugodott s elment. Én visszamentem Kálmánhoz.
Belépve Kálmán még mindig fel-alá szaladgált, látszott nagyon izgatott. Ezért leültem az egyik fotelba és vártam. Jó ideig futkosott, majd hirtelen lefékezett előttem, térdre vetette magát előttem és lehorgasztott fejjel csak ennyit kérdezett:
- Ugye most sem mondtál semmit rólam? – kezdte, de nem folytatta.
- Nem, miért kellett volna? – viszonoztam nyeglén. – Ő nem, de én kérek azért magyarázatot Tőled. Mi volt ez és miért? – kérdeztem meg Kálmánra nézve s hozzátettem. – Kelj fel, ne térdelj itt előttem, nem vagy a szolgám!
- De, igen, szolgád vagyok Uram. Büntess meg, keményen és alaposan, itt és most, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe hoztalak Uram! –hadarta egy szuszra Kálmán.
- Elég volt! Kelj fel! Ott a fürdőszobában a ruhakefe, keféld le a nadrágodat, mert piszkos lett, így nem mehetsz majd haza délután! Most menj! – sürgettem, szinte kidobtam a szobából.
Jó ideig szöszmötölt kint, így volt időm gondolkozni. Végre kopogott az ajtón, majd engedélyemre visszajött, hozott kávét és tejet, de csak nekem és vett egy párnát, letette a szőnyegre és odakuporodott elém. Én lassan ittam a kávémat, mire Ő meg lassan beszélni kezdett:
- Meséltem Neked, hogy ritkán tudok olyan szolgát találni, akinek helye van. Jóskát megismertem korábban már, de azonnal mondta, hogy albérletben lakik, oda nem mehetünk. Már jó ideje itt-ott találkoztunk, még spéci bárokba is elmentünk együtt, de ott sem tudtunk igazán kettesben maradni. Így rávettem Jóskát, hogy egy este, mikor az öreglány nem lesz otthon, felmegyek hozzá s gyorsan próbálunk valamit játszani. Így is lett, de mindketten nagyon idegesek voltunk, szorított az idő is már s a végén még csődöt is mondtam, mert nem állt fel a farkam s megdugni sem sikerült. Így elrohantam s az óta sem láttam. Rém kínos lett volna itt találkozni Vele. – indokolta meg Kálmán a történteket.
- El tudom képzelni, de azért lehetett volna valamit tenni. Te lettél volna a Dom, kezedben az irányítás, az utasítás joga. Jóskán pedig csuklya lett volna, szóval lehetett volna valamit tenni, hogy ne ismerjen fel. – ecseteltem.
- Igen, de értsd meg, ideges voltam, nagyon. – mondta halkan Kálmán. – Azért is izgultam, hogyan fog menni, itt, nálad, előtted serre pont Jóska került volna elém. Bocs, nem ment. – vallotta meg Kálmán.
- Ezért is kérlek, büntess meg, itt és most, de engem! – folytatta rezignáltan.
- Sebaj, majd a másikkal menni fog. Szólok is Neki, hogy esetleg nem tud-e korábban jönni? – szóltam s már hívtam is Dávidot, aki azonnal felvette a mobilját és mondta, hogy fél órán belül indul s egy óra múlva itt lesz már.
Mikor letettem s örömmel mondtam Kálmánnak, hogy ne görcsöljön, jön a másik fiú hamarosan, az csak ült összetörve előttem a földön. Fel kellett ráznom valamivel. Rákiáltottam:
- Anyámasszony katonája, talpra!
Kálmán lassan felállt, inkább feltápászkodott a földről és úgy állt meg előttem, mint egy rakás sz…r. Hecceltem ezért:
- Ha így pattogsz, akkor nem Dom, de Sub leszek és mehetsz majd Dávid mellé szolga-párnak. Éééésssss még az is megeshet, hogy úgy tetszik majd kedvem, hogy nem én, de Dávid méri ki a megérdemelt büntetésedet. Dáviddal veretlek el. – tettem hozzá.
(folyt. köv.)