A rabnő III.

Az utolsó korbácsütés hangosan csattan, s a hirtelen beálló csendben a lány kiáltása is elvész, csak ziháló légzése hallik szégyenletesen hangosnak. Piros csíkos, hurkás farpofái élesen égő fájdalommal sajognak, könnyei az asztal fényesre lakozott felületét áztatják. Az Úrnő lép Irene mögé és simogatni, markolászni kezdi a fenekét. Irene csendben sír tovább. A karcsú, hűvös ujjak egyre mélyebben hatolnak a lábai közé, megérintik az ánuszát, s a nagyajkak közét is. Nem mer tiltakozni akkor sem, amikor egy ujj a fentebb eső nyílásba tör utat magának, majd ütemes mozgásba kezd. Meglepi az érzés, ott sem érintette még soha senki őt. Talán a másik kéz, vagy ugyanannak a többi ujja lehet, ami közben a nagyajkak közé simul, s csiklóját ingerli. A mozdulatok most finomak, egészen elhalványul a korbácsütések fájdalma, s lassan kéjes izgalom önti el alsó tájékát akarata ellenére is.
-Élvezi a kis szuka…
Nevet fel az Úrnő, s tovább folytatja a lány izgatását, de közben még egy ujja a fenekébe hatol. Ez megint fáj, ösztönösen szorítja össze farpofáit, s ezzel tovább ront a helyzeten. Hatalmasat csattan az Úrnő tenyere megkínzott hátsóján, de kihúzza ujjait.
-Hogy merészelsz ellenkezni már megint!?
Nem sokáig szusszanhat a lány, valami síkosat érez ugyanott, s most mint a puha vajba a kés, könnyedén csusszannak vissza a karcsú ujjak. Irene felsikolt. A fájdalom semmihez sem hasonlítható, éles és mély, de nincs kegyelem. Lassan tágulnak a záróizmok.
A vár uráról ki tudja, mikor került le a köntös, ám egyszer csak ott áll az asztal másik felénél, Irene fejét a hajánál fogva emeli meg és méretes, duzzadó férfiasságát a lány arcába tolja. A résnyire nyílt ajkak csodálkozva észlelik, hogy mit akar. A fallosz rószaszínes makkja arcának, orrának nyomódik.
-Nyisd nagyra szépen… Most legyen nagy a szád, kis ribanc!
Nevet fel a férfi, s a lány engedelmesen nyeli el a testrészt. Hátulról az Úrnő nem kegyelmez, szüntelen mozgással tágítja, ingerli a csiklóját, elölről a férje dugja ütemesen a száját. Fuldoklik, nyáladzik, nyög. A fájdalom hátul lassan alábbhagy, izgalma fokozódik, amennyire leláncolt teste engedi csípőjét mozgatja. Az Úrnő hamarosan megelégeli az izgatást. Ujjai kicsusszannak, s megcsípik a csiklót. A felizgatott, vérrel teli kis pöcök heves fájdalommal reagál. Fojtott kiáltása egy újabb torkára lökött falloszba fullad. Ismét sírni kezd.
-Nehezen tanulsz, igaz? Na, várj csak… Majd segítünk rajta.
A sötét hajú nő most egy paskolót vesz elő, melynek közepén apró, szív alakú lyuk van, mely ütésnél csípőssé fokozza a fájdalmat. Széthúzza a lány nagyajkait és a feltáruló piros, nedves, vérbőre izgatott csiklóra sújt. Nem sieti el, ám az ütések erejét nem fogja vissza. Irene férfiassággal teli szája miatt hörögve, szörcsögve rándul bele minden egyes ütésbe.

folyt.köv.