A lány a szomszédból XXII rész

Hétfőn reggel fél hétkor már Tamara konyhájában szorgoskodtam. Kulcsot kaptam, így nem ébresztettem fel, csendben megfőztem a kávét és körülnéztem a hűtõben mit készíthetek reggelire. Szendvicseket és kávét tettem egy tálcára és pont 7-kor bekopogtam a hálószoba ajtaján.
- Jó reggelt Tamara, kész a reggelije.
- Szia, tedd csak le az ebédlő asztalra. Hozz egy nagy poharat és várj meg a fürdőszobában.
Már el is felejtettem, hogy tegnap este büntetés ígért nekem, rosszat sejtettem. Igazam lett, kaptam egy adag friss, meleg, gőzölgő vizeletet.
- Ez a reggelid, idd meg szépen. Térden állva. egy húzásra. És ebédig nem ehetsz és nem ihatsz semmit megértetted?
- Igen, Tamara.
Elkezdtem inni. Már nem először ittam, mégis émelyedtem az átható szagtól és a sűrű, zavaros tartalmától. Mosolyt erőltettem arcomra, Tamara kuncogott.
- Ez jár neked. Most nyomás dolgozni, munka után ide gyere, még van takarítani való. A kamrát ki kell sikálni, majd jönnek a szekrények.
- Igenis Tamara.
Elmentem dolgomra és próbáltam vigyázni, nehogy a leheletemet megérezze valaki. Még a délelőtt folyamán kaptam egy sms-t Enikőtől.
- Nem számoltál be a szabad idődről és a költségeidről. Várok egy emailt délután 4-ig. És töltsd fel a telefonom 5 ezerrel most!
- Igenis Enikő - válaszoltam azonnal. Szerencsére gép előtt dolgoztam, így interneten intéztem a feltöltést és megírtam a levelet is. Nem volt nehéz, mert szabad időm csak annyi volt, amennyit aludtam és jóformán semmire sem költöttem mert nem volt mikor vásároljak. Egy hét alatt egy kenyeret és egy tejet vettem, még a régi dolgokat ettem a hűtőből. Megírtam a levelet és kaptam is választ. Leírta, hogy mit vár el tőlem, mit ehetek és mikor alhatok. Kilátásba helyezte, hogy ellenőrizni fog időnként és számít a pénzemre és a szabad időmre is. Ezentúl minden hétfőn jelentenem kell délután négyig. Esténként pedig jelentenem kell amikor lefekszem, éjfélnél nem előbb. Majd reggel 6 előtt is jelentenem kell, hogy ébren vagyok, mindezt emailen.
Kissé túllőttem a célon, úgy éreztem. Mi jöhet még? Este jelentkeztem Tamaránál és rutinszerűen végeztem a dolgomat. Este 11-kor már hazamehettem, de nem feküdhettem le. Elővettem Enikő levelét és elolvastam hogy mit is ehetek, ihatok. Csapvíz, olcsó kenyér, margarin és párizsi. Most nem volt itthon csak kenyér és víz, ezért leszaladtam az éjjel-nappaliba és beszereztem a többit is. Éjfélig ettem és jelentettem Enikőnek. Majd beállítottam az ébresztőt háromnegyed hatra, hogy hat előtt ismét jelenthessek, majd fél hétkor Tamaránál kezdhessek. Ez napokig. A hét második felében már eléggé elcsigázott voltam, néha ebédszünetben beültem a kocsiba aludni egy keveset. Csütörtök este megtörtént a baj. Amikor munka után beléptem Tamara lakásába már láttam, hogy nagyon haragszik.
- Ugye tudod, hogy nem tűröm a félmunkát. Tudod mit rontottál el?
- Nem tudom, Tamara, nem jut eszembe.
Tamara hozzám lépett és felpofozott. Erőből, lendületből pofozott, többször egymás után, jobbról, balról. Dühösen nézett rám.
- Rossz válasz. Vetkőzz le és térdelj le a nappaliban a sarokban, a TV mellett. Gondolkozni fogsz, majd az este folyamán még egyszer megkérdezem. Ha nem tudod, akkor szenvedni fogsz. Nem beszélhetsz és nem mozdulhatsz meg. Nyomás.
Szó nélkül levetkőztem és letérdeltem a sarokba, a csupasz padlóra.
- Emeld fel a kezeidet. Magasabbra, úgy.
Tamara hangja kegyetlen és hideg volt, ösztönösen engedelmeskedtem. A helyzetem nagyon kényelmetlen volt, de még ijesztőbb volt az, hogy nem tudtam mit szúrtam el. Elfelejtettem valamit bevásárolni? Lázasan futtattam át a fejemen az összes bevásárlólistát. Netán nem vasaltam ki valamelyik ruháját? Nem jutott eszembe semmi, bármennyit gondolkoztam. A kezeim és a térdem már nagyon fájtak, pedig fél óra sem telt el talán. Tamara a tévét nézte, egy vígjátékot. Külön fájdalmas volt, hogy rám se hederített, önfeledten nevetett és néha kiment a konyhába tölteni magának valamit. A film után zenére kapcsolt és alighanem olvasni kezdett. Elképzeltem, amint kényelmesen fekszik a kanapén és olvas. Vajon tényleg nem gondol rám? Rám se néz? Már nem is kerestem a hibámat, beletörődtem sorsomba. Egyszer hozzám szólt:
- Nos tudod már?
- Sajnálom, de nem.
- Ó, még nem sajnálod. Majd ha végeztem veled, akkor fogod sajnálni. Gyere ide hozzám, térden állva.
Oda csoszogtam, ahogy tudtam.
- Kezeket hátra.
Megtettem. És megint felpofozott, még keményebben, szinte felborultam. Csak azért nem estem el, mert amikor kibillentem az egyensúlyomból, akkor a másik oldalról kaptam a következő pofont.
- Mars vissza a sarokba, kezeket fel!
Visszacsoszogtam a sarokba és elfoglaltam fárasztó helyzetemet. Kiürítettem gondolataimat, szenvedtem. Az uralma alatt voltam, teljesen.