A mozi bezárt és a popcorn elfogyott...

Körberajzoltam tested vonalát, hogy befeküdhessek nyomodba amikor már nem vagy itt. A testem kifeszülve fekszik az ágyon abban a nyomban szinte élettelenül. A varázslat elmúlt. A illatodat érzem mindenhol amely körbetáncolja emlékedet a szobában. A függöny szétnyílik és a képek pörögni kezdenek a fejemben.

A szívem majd kiugrott a helyéről amikor a kapucsengő megszólalt. Úgy izgultam mint egy bolondos tinédzser. Megérkeztél. Eljött az a pillanat amire már egy hete vártam. Az első személyes találkozásunk. Nem éreztelek ismeretlennek mert a telefonodon a mérő már szinte kiakadt annyit beszéltünk egymással. Mennyit is? Két egész napot átbeszéltünk percekben mérve. Tehát felfoghatjuk úgy is, hogy már egy egész hete és két napja ismerlek. Hajnalban te keltettél a hangoddal és te voltál az utolsó hang is ami álmot beszélt fülembe. Boldog voltam. Tudtam, hogy valahol ott kint valaki ugyanúgy gondol rám ahogy én rá. Ahogy megláttalak az ajtóban a lábaim majd összecsuklottak. Még életemben nem éreztem hasonlót. Úgy gondoltam te vagy a tökéletes, legalábbis számomra. Az ember hajlamos beleélni magát a dolgokba idő előtt. Talán egyfajta mániákus görcsösség rohaszt belülről, hogy végre megtaláljam az igazit. Bár sokszor sikerült behúznom a féket hamar de most beragadt és csak száguldottam tovább. Csak akkor még nem tudtam, hogy a lejtőn lefelé.

A vacsora közben alig mertem rád nézni. Magamra sem ismertem, hogy így zavarba tud hozni engem valaki. Élvezted a helyzetet és a fölényedet. Úgy beszélgettünk egymással mintha évek óta ismernénk egymást. Szinte minden gondolatunk megegyezett és összefonódott. Emlékszem milyen jót mosolyogtál amikor egymás után csúsztak ki a kezemből a tárgyak zavaromban.

A hálószobába mentünk. Apró léptekkel indultam felfelé és a tekintetedet éreztem magamon. Ahogy kúszott lejjebb a testemen a tarkómtól a hátamon át egészen a fenekemig. Jól megnéztél magadnak. A gyertyák égtek és a félhomályban álltunk a szoba közepén. Az ágyra ültél és csak annyit mondtál vegyem le a ruhám. Hazudnék ha azt mondanám nem volt bennem félelem. Óvatosan egyesével gomboltam ki az apró gombokat és lecsúsztattam a testemen a ruhámat. Ott álltam ártatlanul és kitárulkozva előtted. Nem szóltál semmit csak újra a tekintetedet éreztem. Már nem csak kúszott a tekinteted hanem szinte végignyargalt meztelen testemen. Nem tudtad leplezni az izgalmadat. Az a kis mosoly az arcodon és az az elégedettség, hogy a tiéd vagyok.

Letérdeltettél az ágy elé és felsőtestemmel ráhasaltam az ágyra. Hátra nézni sem mertem rád, inkább becsuktam a szemem. Fogalmam sem volt mi fog történni. Izgatott voltam. Hallottam ahogy lecsatoltad az övedet és szinte elképzeltem a szemeim előtt. Az a csodálatos öv. Tudtad, hogy te leszel az első akivel átélhetem ezt. Nem féltem tőled, vakon bíztam benned és minden mozdulatodban. Számodra nem az enyém volt az első kerek forma amelyre csapást mértél. Rutinosan csináltad. Minden egyes ütés után válaszoljak hangosan, hogy egytől ötig terjedő skálán mekkora volt a fájdalmam. Elterelted a gondolataimat. Magam sem tudom hányszor ütöttél de azt akartam, hogy sose legyen vége. Minden egyes ütés után csókkal jutalmaztad vörös domborulatomat. Gyönyörű élményben volt részem. Nem mertem mozdulni, nem akartam, hogy az az állapot elmúljon. Ott akkor csodálatos volt és a darabok helyükre kerültek bennem. Akkor értettem meg milyen jó barát tud lenni a kéj és a fájdalom. A tiéd lettem.

Sosincs olyan hogy két ember mindig csak álljon nézze egymást, szerelem süssön a szemükből és ugyanazt érezzék. Hiába az egyik mindig üldözi a másikat. Ilyen az emberi természet. Üldözővé váltam. De nem téged üldöztelek hanem az érzést és a boldogságot.

A film sajnos véget ért. A popcorn elfogyott és a mozi örökbe bezárt. Már csak egy szép emlék maradsz. Bár még mindig várok hátha egyszer újra feltűnsz a kis Sophie-nál.