A bosszú 3/2.

Felerősödik a szemtanúként a telekhatáron sorakozó nyárfák leveleinek suttogása. Szavaik az evilági ember számára érthetetlenek. Monotonitásuktól azonban kissé megnyugszom. A betongyűrűs kútban megkapaszkodva feltápászkodom, kihúzom magam. A szél elismerően kócol bele a hajamba, mint ahogy apám tette, ha büszke volt rám gyermekkoromban. A levelek zizegését egyre közelebbről hallom. Hangjuk váratlanul zavarba ejtővé válik. Ugyanazokat a szófoszlányokat mormolják, mintha valakit a nevén szólítanának. A halántékom addigra már elviselhetetlenül lüktet. Kínjaimtól nyöszörögve a tornácra vonszolom magamat.
Az ajtó nyikorogva nyílik. Középen, az asztalon tapogatózva találok gyufát, egy félig elégett gyertyát és szerencsémre majdnem egy egész doboz cigarettát is. Remegő kézzel gyújtok rá. Itt sem tudok szabadulni a morajlástól. A félhomályban körbenézek, hogy látok-e valami rendkívülit a szobában, s feltűnik, hogy a fotel mellett múlthéten ott felejtettem egy fél üveg jägermeistert. Nem törődve azzal, hogy összepiszkolom a dohos, ónémet bútor huzatát, az üveget a kezembe kapva gyorsan kényelembe helyezem magamat. A maradék dohány kivégzését tűzöm ki célomul az elkövetkezendő fél órára. Szenvedéseimet ez most nem csillapítja. Csontig hatol a fejemben a fájdalom. A szemben lévő tükör bizonyítja, hogy az arcom eltorzul. Látom, ahogy a nyálam a szájam széléről a szakállamon keresztül próbál menekülni. Megrémiszt a gondolat, hogy nem vagyok ura a saját testemnek. A légzésem felgyorsul, a szememre opálos hályog feszül, így révedek tovább magam elé a semmibe. Az időérzékem cserbenhagy, de az kétségtelen, hogy a pirkadat még sokáig várat magára. Egyszer csak arra eszmélek, hogy az ablakok spalettáit valami vadul zörgeti odakinn. A fotel karfájába kapaszkodva próbálok erőfeszítéseket tenni, hogy kimenjek és megnézzem, hogy mi történik az udvaron. A lábaimat még nem tudom mozdulásra bírni. Tehetetlenségemben a legközelebbi ablakhoz vágom a már üres alkoholos palackot. Éles sikítással adja meg magát az ablak üvege. A résen keresztül vakító fény árasztja el a szobát. Az ablaktáblák vergődését a kúthoz tartozó alumínium vödör és a lánc csörgése váltja fel néha-néha vízcsobbanás hangjainak kíséretével. A merev izmaim miatt darabos mozgással közelítem meg a bejárati ajtót. A suttogó szavakat már tisztán hallom. Az értelmük az elmémet marcangolják mindaddig, amíg le nem nyomom a kilincset.