Szilágyi Gyula: s/m-art

Elfogadva a dialektikus materializmus azon tételét, mely szerint a materiális létalap történelemformáló erőként határozza meg az ideológiai felépítményt, kézenfekvőnek tűnik a következtetés: a humán szaporodáshoz szükséges élettani apparátust, ill. a nemi aktust olyan létalapként kell elfogadnunk, amelynek „ideológiai felépítménye” a szerelem, az udvarlás és az erotika. Konklúziónk ugyanakkor egy súlyos ellentmondásra is rávilágít. Merthogy a testnedvek cseréjére szolgáló szerveink morfológiája, funkcionális működése – vagyis az anyagi bázis - a homo sapiens megjelenése óta gyakorlatilag változatlan. Viszont mindaz, ami e biológiai konstrukció rendeltetésszerű használatát koordinálja és szervezi, – a felépítmény -, történelmünk során alapvető változásokon ment keresztül. Kőkorszakbeli ősünk a benne vágyat ébresztő kívánatos nőstényt hajánál fogva barlangjába húzta, néhányszor rámordult a szabadkozó asszonykára, majd minden különösebb bonyodalom nélkül üzembe helyezte a materiális létalapot. A beteljesülés örömét fokozó magakellető késleltetés - az antropológusok szerint - csak évezredekkel később vált általánossá. Ezzel indult el a hormonálisan vezérelt biológiai bázis, és az arra épülő ideológia szétválása. Ez utóbbit kezdetben transzcendentális, később filozófiai, majd szociális szempontok uralták, de mindegyik változat célja az ember szexuális magatartásának szigorú kontrollja volt. Pontos regulák határozták meg, nemcsak azt, hogy ki, kivel, és mikor párosodhat, hanem szukcesszíve felsorolták annak elfogadott módjait és körülményeit (csak vízszintes testhelyzetben, egymással szembefordulva, sötétben és a célnak megfelelő hálóruhában). Gigantikus vállalkozás: a szexuális ösztönvilág „humanizálásának” kísérlete. Nem volt teljesen sikertelen, de eredményesnek sem nevezhető. A kudarc nyomán mindössze két tényszerű megállapítást fogalmazhattunk meg. Egyrészt, hogy a humán szexuális késztetések sem törvényekkel, sem közösségi konformkényszerekkel nem szoríthatók korlátok közé, később pedig világossá vált, hogy az individuális találékonyság felszabadulása hihetetlen és ugyancsak gondolatébresztő távlatokat nyit meg a szexuáltechnikai alternatívákat illetően. A megfelelő pénzügyi és kulturális fedezettel rendelkező elit (hölgyek és urak egyaránt) persze mindig is érdeklődött az érzéki ínyencségek iránt, viszont a köznép számára tabunak minősített megoldások csak a huszadik században váltak általános gyakorlattá. A Kárpát-medencében a harmincas évek újdonsága az orális szex volt („kisasszony, ha malackodol, legyen nálad palack Odol”), aztán a hatvanas évek vége felé megkezdődött az anális aktus térhódítása. A harmadik évezred elején pedig – nem függetlenül az análerotika felértékelődésétől – a szado-mazo (S/M) játékok jelentenek kihívást a szexuális kreativitás iránt érdeklődőknek. A tengeren túl (óh, Amerika!) és Európa nyugati felén jóval korábban váltak közismertté e „játékok”. Már megint lekéstünk valamiről?

„Késében lennénk? Attól függ, hogyan értelmezzük a kérdést. A szadizmus és a mazochizmus
története párhuzamos a civilizáció történetével. Az ókori Rómában az idősödő patríciusok – rendszeresen megvesszőztették altestüket, mivel ez vérbőséget idézett elő, és – orvosaik szerint – javította a barlangos testek vérellátását. A terápiát erős testű amazonok végezték, őket tekinthetjük a mai dominák korabeli megfelelőinek. Vágyfokozó hatást tulajdonítottak az udvarhölgyek és szolgálók felhajtott szoknyája alól elővillanó popsira mért korbácsütéseknek is.
És akkor még nem beszéltünk Sacher-Masoch Bundás Vénusz c. korszakalkotó regényéről, amely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a szerzőről még életében „perverziót” nevezzenek el.
Malcolm X. - a merénylet áldozatává vált (1965) radikális fekete politikus - pedig emlékirataiban elmondja, hogy egy bordély alkalmazottjaként, rendszeresen szállított idősödő fehér urakat egy „dokkmunkás izomzatú” fekete dominához, aki véresre megkorbácsolta őket. A „klasszikus” szado-mazo azonban lényegileg különbözik a napjainkban egyre divatosabb S/M-technikáktól. Először is: a hagyományos „szado-mazo epizód” az utolsó vesszőcsapás-sal befejeződött, mai változata viszont egészen más jellegű örömök - sokak számára rendkívül izgalmas – előjátékaként tekinthető. A másik fontos különbség, hogy az ötvenes-hatvanas évekig férfiak voltak az „áldozatok” és szigorú hölgyek hajtották végre az örömmel vállalt, de kegyetlen büntetést. Napjainkban viszont az ifjú úrleányok és asszonyok tanúsítanak fokozott érdeklődést a ritualizált erőszak érzéki örömei iránt. Beszélgetésünkre készülve kutakodtam kicsit az Interneten, így találkoztam az érintettek önfeltáró vallomásaival. A gyengébb nem egyik képviselője például a következőképpen fogalmaz: „Nőiesen telt, domború fenekem azért van, hogy elfenekeljék. Számomra a fájdalom pszichológiai szempontból fontos. Alárendelem magam a férfinak, akit tisztelek, annak ellenére, hogy fáj. De nagyon felizgat”. Figyelemre méltó megnyilatkozás, bár az ilyen kommentek hitelessége mindig kérdéses. Az S/M játékok alapváltozata (soft variation) nem túlságosan bonyolult: egy érett párkapcsolat férfitagja elfenekeli kedvesét. A koreográfia minden eleme a gyengéd érzékiség jegyeit hordozza. A hölgy szoknyáját felhajtva, gyermeki engedelmességgel társának térdére (ágyára) fekszik, vagy asztalra hajolva szolgáltatja ki magát partnerének. A szigorú férfikéz (pálca, nadrágszíj, korbács) először finoman simogat, majd a „húzd le a bugyidat” parancs végrehajtása után megkezdődik a lényegi interakció. A meztelenség kontraindikált: a felhajtott szoknya és a combtőig érő csipkemintás harisnya közötti fedetlen intim hajlatok érzéki hatása sokkal erősebb, mint egy ruhátlan test látványa. Igen nagy szerep jut az egyes játékrészek közötti csendnek. A pálca (szíj, korbács, stb.) fájdalmára készülő hölgy a feszült tétlenség minden másodpercét óráknak észleli, szorongása csaknem elviselhetetlen, endorfin-szintje az egekbe szökik – ebben az állapotban a fájdalom már-már örömet okoz. Férfitársa pedig a stressz pozitív hatásaival küzd: beindul az adrenalin-pumpa, ezerfokos lázban ég, közel kerülnek hozzá a csillagok, partnere édes fájdalmának jelzéseit félelmetes tisztasággal észleli. Endorfin és adrenalin – boldogságunkat és vészhelyzeti reakcióinkat szabályzó hormonok. Az örök ellentétpár. Hajlamos vagyok azt gondolni, hogy találékony szerelmeseink S/M-játékait az ellentétek pillanatnyi harmóniája teszi oly érdekessé. Ahogy egy másik Internetes kommentben olvastam: „A fenekelés a mélyebb intimitás megteremtésének egyik módja. A bizalom feltétlenül szükséges mindkét fél részéről, míg a csókolózáshoz nem feltétlenül kell. A fenekelés több mint fizikai érintkezés. A hatalom és az alárendeltség érzelmi töltetű intellektuális tánca. És persze úgy felizgat, hogy lucskos leszek tőle.” - Kissé nyers a stílusa, de nem mond ostobaságot .” (T.P. – 52 éves hölgy, szexuális pszichiáter).

Az Erotika története (Weltgeschichte der Erotik) c. négykötetes alapmű szerint a nők 14, a férfiaknak pedig 22%-a nyilatkozott úgy, hogy az S/M-epizódok „különös”izgalmat keltenek bennük, s minden valószínűség szerint lényegesen nagyobb azok aránya, akik csupán vágy-fantáziáikban találkoznak ilyen eseményekkel, de nem vállalják a „kockázatot”, hogy a valóságban is megtapasztalják azokat. Egy – témánkkal foglalkozó - magyar honlap pedig azt írja, hogy az „alapszintet meghaladó” szado-mazo technikák gyakorlóinak száma hazánkban néhány ezer főre tehető, a szégyenlős érdeklődők száma viszont ennek sokszorosa. E becsült adatokra épülő statisztikában nem szerepelnek azok a párok, akik kizárólag a nemi aktus előkészítéseként használják az ártatlan S/M játékokat. Ez utóbbi csoport tagjainak döntő többsége városokban él, felsőfokú végzettséggel rendelkezik, komoly kreativitást igénylő szellemi munkát végez, a szociális hierarchiában kedvező státuszt birtokol. Ami nem is meglepő: a „jól pozicionált alkotó értelmiségiek” szexualitását az aktus megnyújtásának igénye, a női orgazmus fontossága, a stimulációs módok és eszközök sokfélesége, és újszerű szexuáltechnikák iránti fogékonyság jellemzi. Feltehetőleg arról van szó, hogy a szóban forgó társadalmi réteghez tartozó párok olyan verbális készségeket birtokolnak, amelyek megkönnyítik az intim kapcsolat frissítésére irányuló elképzelések kommunikálását. Merthogy az S/M játékokra vonatkozóan ez korántsem egyszerű feladat. Ha a páros férfitagja veti fel a kérdést, kedvese szemérmes értetlenkedéssel, visszafogott kíváncsisággal reagál, ha pedig a hölgy vállalja a kezdeményezést, akkor ez első körben rendszerint a „nem tudnék fájdalmat okozni neked” válasz hangzik el. Aztán – ahogy elmélyül a beszélgetés – a „miért lenne ez jó nekünk?” kérdés következik. A furcsa az, hogy egy angol statisztika szerint a huszonöt évnél idősebb férfiak 74, a hölgyek 69%-a látott már olyan pornófilmeket, amelyekben az előjáték ilyen érzékeket borzoló fenekelésekkel zárult - többségük el is fantáziált a látottakon -, éles helyzetben viszont mindketten rejtik partnerük elől tájékozottságukat. Ez persze elindít egy „én is tudom, hogy te is tudod” forgatókönyv alapján zajló nagyon intim párbeszédet, amelynek végeredményét majd a résztvevők érzéki nyitottsága határozza meg. Az S/M játékok elengedhetetlen feltétele a megfelelő (lehetőleg romantikus) környezet, a kölcsönös egymásra hangolódás, a másik fél iránt érzett fizikai vágy és határtalan gyengédség. A véletlen katalizáló hatása persze sokszor segítséget jelent, de ehhez a látenciába szorított vágyak spontán találkozása szükséges.

„Engem tulajdonképpen Joseph Heller könyve - a 22-es csapdája – gondolkoztatott el először a szado-mazo témában. Kedvesem szüleinek hétvégi házában közösen tanulmányoztuk a Nagy Művet. Apám ajándékozta Gábornak, mikor elhatározta, hogy leendő vejével megszeretteti az irodalmat. Szép estéink voltak: a széles francia ágyban, Gábor tartotta kezében a könyvet - ő sokkal gyorsabban olvasott - ha végeztem az oldallal bólintottam, Gábor lapozott, közben csókolóztunk. A Scheiskopf hadnagyról szóló fejezetben egyszerre nevettük el magunkat, mikor kiderült, hogy a díszszemlékbe belehabarodott harcos a bemutató előtt rendszeresen megkorbácsolja feleségét. Ezen elhülyéskedtünk egy darabig, hogy kinek lehet ez jó, miért és mennyire, közben ittunk egy kis konyakot, aztán betakart bennünket az éjszaka. Nem fantáziáltam erről a dologról, de néha felvetődött bennem a kérdés, hogy Scheiskopfné asszony vajon miért nem tiltakozott? Lehet, hogy jólesett neki? De ezek olyan pillanatnyi gondolatok voltak, gyorsan elmosta őket az idő. A következő nyárra is kiköltöztünk a Börzsönybe, nekem nyári szünetem volt, kedvesem pedig otthoni munkát kapott, valamilyen új program fejlesztésén dolgozott. Nagyokat sétáltunk, hétköznapokon elnéptelenedtek az erdei utak, még a túralovasoknak is csak nyomaival találkoztunk, szorgalmasan kerülgettük a gőzölgő lómaradékokat. Kézenfogva ballagtunk, amikor kedvesem - kellemes meglepetésként - az útmenti fűben egy lovaglópálcára bukkant. Olyan hetven centi hosszú, finom bőrrel bevont, csuklóra akasztható, famarkolatú, hajlékony szerszámot talált. Elegáns darabnak tűnt, nem lehetett olcsó mulatság. Éppen javasolni akartam, hogy holnap majd adjuk le az erdészeten, de Gábor néhányszor megsuhogtatta a levegőben majd felém fordult: hogy is hívták azt a hadnagyot? Scheiskopf – vágtam rá hirtelen, aztán egy pillanatra összevillant a tekintetünk. Kicsit elpirultam, mert eszembe jutott, hogy a ki sem mondott kérdésre túlságosan mohón válaszoltam igent. Hazafelé nagyokat hallgattunk, mert amiről beszélni akartunk, abba egyikünk sem mert belekezdeni. Otthon aztán – néhány kortynyi hatvanfokos szederlével megtámogatva - Gábor elindította a labdát. Mikor lesz díszszemle? – kérdezte – majd levette a fogasról a pálcát és a dohányzóasztalra tette. A poharam mellé. Puha tapintása volt és egyáltalán nem látszott lószerszámnak. Néhányszor a tenyeremre csaptam vele, nem éreztem veszélyesnek. Eljött az ideje, hogy én is elrúgjam magam a faltól. A holnap… igen a holnap este kedvezőnek ígérkezik, ha a hadnagy úrnak is megfelel. Bár meg kell mondanom… Folytattam volna, de közbevágott. Meg kell mondania? Mit kell megmondania katona? – rivallt rám, közben felállt és fölém tornyosult. Jelentem: e téren én teljesen tájékozatlan vagyok. Én is – mosolygott biztatóan – és ezen mindjárt változtatunk. A számítógép elé ült, de a válla fölött még visszaszólt: most leléphet Scheiskopfné, de ne menjen messzire. Rövidesen szólítani fogom. Nem tiltakoztam. Három éve voltunk együtt, megtanultam, hogy egy lépéssel mindig előttem jár. Az ágyban még olvasgattam egy kicsit, a nappaliból behallatszott a klaviatúra monoton kopogása, hamar elálmosodtam. Arra ébredtem, hogy Gábor áll fölöttem és puhán végigfuttatja kezét a hajamon: készítettem neked egy gondolatébresztő mappát, ha magadhoz tértél, átnézheted. Nem lesz nehéz olvasmány. Vannak benne képek is. Késő este kezdtem el tanulmányozni az „anyagot” és már két óra is elmúlt, amikor kikapcsoltam a monitort. Furcsa információkat olvastam és még furcsább képsorokat láttam. A kezdeti idegenkedést az első oldalak után valami sosem érzett borzongás váltotta fel, amolyan szemérmetlen kíváncsiság, mintha idegen párok szeretkezését kukkoltam volna. Szokatlan tüzek gyúltak bennem, enyhén szédültem és libabőrös lett a karom. Többször is átvizsgáltam a képeket – az egyik különösen megfogott – amikor végeztem megkóstoltam a szederlét, és hallgattam az éjszakát. Reggel kocsiba ültem, egy váci butikban vásároltam néhány „alkalomhoz illő” fehérneműt. Elromlott az idő, egymást követték a hideg záporok, Gábor egész nap a cserépkályhával viaskodott, estére azért kellemesen átmelegedett a ház. Vacsora után egy forró zuhany, aztán visszavonultam, hogy felkészüljek a díszszemlére. Hosszú, bő nyári szoknya, elöl gombos könnyű blúz, harisnya és egy konzervatív ízlésre tervezett bugyi. Melltartót nem vettem, nem akartam, hogy összeszorítsa a mellkasom. Egy decens úriasszony valamelyik patinás pénzintézet ügyfélszolgálatán – gondoltam magamról a tükör előtt állva – majd kiléptem a nappaliba, hogy kedvesemnek is megmutassam a csomagolást. Tetszett neki. Talán túlságosan is: alig mert megérinteni. Ahogy magához szorított, éreztem, hogy remeg a keze. Az ebédlőasztal előtt álltunk, hátat fordítottam neki és az asztallapra hajoltam. Lassú, szégyenlős mozdulatokkal a derekamra húztam a szoknyámat, hogy szemügyre vehesse bugyimat. Általában olyan szemérmetlen, magamutogató bugyikat viseltem, ilyenben még nem volt alkalma megcsodálni. A pálca hegyét néhányszor végighúzta a harisnya és a bugyi közötti fedetlen bőrfelületen, nagyon finom volt. Egy pillanat alatt elöntött a nőies izgalom, combközépig letolt bugyival várakoztam a szertartás csúcspontjára. Nem volt fájdalmas. Egy kicsit csípett, egy kicsit égetett, de Gábor a hátamon tartotta kezét, s testem rándulásából megérezhette, hogy most már komolyan fájni fog, és akkor megállt. Kihúzta szoknyámból a blúzomat, a hátamat simogatta, aztán folytatta a fenekelést. Amikor felegyenesedtem, lehúzta rólam a bugyit, hátamra fektetett az asztalon, szoknyámat a nyakamba hajtotta és nagyon sokáig szerettük egymást. Reggel úgy ébredtünk, mintha másnaposak lennénk, vendégségbe érkező barátnőm az üdvözlés után mindjárt a hogy néztek ki, egész éjjel ittatok? kérdéssel indított. Egy kortyot sem – válaszolta Gábor – nem jutott rá idő. Majd vendégünk meglepett arcát látva, magyarázatként átölelte a vállamat.” (26 éves edző, test-nevelő tanár).
(ÉS, LVIII. évfolyam, 8. szám, 2014. február 21.)

U.i.
A cikk a szerző, Szilágyi Gyula, valamint az Élet és Irodalom főszerkesztőjének engedélyével jelenik meg az SmPixie-n.