Az enyém vagy... Te is tudod....

F:
11 óra mire beérek az irodába.
Klárival az ajtóban futok össze.
Helló kisfőnők, az öreg már ideges - mondja miközben az ingemet rendezi el fürge ujjaival.
Héé! - a nadrágomba azért nem kell begyűrni! :)
Szemtelenül vigyorog és ott hagy.
Pillanatra elgondolkodom...
Hmmm mintha megváltozott volna mostanában...
és ez az illata is... hogy is mondjam...
Kihívó?
Finoman tolakodó.
Nem keresem a magyarázatokat, amúgy is zsong a fejem. Irány a főnők, hamar megnyugtatom minden sínen van az új partnerrel, legalább 3 éves munkája biztosítva a cégnek.
Nem várom meg a vállveregetését, egyedül akarok lenni.
Magamra csukom az irodát, redőnyök be,
lábam asztalon és Csajkovszkit hallgatok.
Ez mindig megnyugtat.
Nem tudom mikor aludhattam el, az ajtó nyitásra riadok.

Klári:
Megint elkésett, a nagyfőnök percenként kérdezett rá, hol van már?
Belép, az inge összevissza, igazítok rajta, közben szólok az öreg miatt.
No nézd csak, ez a pasi mostanában kondizni jár?
Lopva kitapintom a hasizmait, nem rossz!
Elkapja a kezem, hogy a nadrágjába nem kell begyűrni. :)
Az élménytől kissé pirosan, de azért csúfondárosan mosolyogva otthagyom.
Pakolok, faxot küldök, kávét iszom.
Mennyit gyúrhat vajon?...
Na jó, ez marhaság, dolgozni kell.
Frászt, nem tudok.
Azon jár a fejem, miért nincs nője?
Mostanában nem kell kimagyarázni, kegyes hazugságokkal. Megnyugtatgatni az idetelefonáló cicákat.
Nyúzott...
Viszek neki egy kávét, nagyon karikás volt a szeme...
Benyitok, tök sötét van.
Az asztalnál ül, fejét felkapja, szerintem elaludt, és az ajtónyitásra ébredt. :)
A redőny szokás szerint leeresztve (mint általában mikor zenét hallgat), csak az ajtón esik be némi fény.
Ahogy az asztal felé lépek, rám csukódik a sötétség, most már azért imádkozok, hogy ne essek pofára a tálcával.
- Hoztam kvt, felkapcsolnád a lámpádat?
- Biztos, hogy nem... kifolyik a szemem.
Gyere, navigállak.
- hangja kissé kásás, tuti, hogy most ébredt.
- Persze, aztán majd magamra borítom.
Kapcsold már fel! - közben emlékezetből az asztalhoz lépek és óvatosan a lapjára csúsztatom a tálcát. Lámpa felé nyúlok, érzem, hogy az ő keze már megelőzött.
- Mi a... - belecsókol a tenyerembe, borostája karcol, vállamig libabőrös leszek tőle.
Nem tudom mi üt belém,
Ő azonban ajkaival kapja el mutatóujjamat erre megszáll a kisördög, hirtelen ötlettől vezérelve a szájába nyúlok. Meglepődik, de azonnal reagál, nyelvével körbefogja, és közepeset harap rajta.
Olyan forró a szája...
Mire a combomig ér a libabőr, rájövök hol vagyok és mit csinálok, kikapva ujjamat szájából, menekülök a szobából.
Naná, hogy beverem a térdemet a kanapé előtti asztalkába, de ez a fájdalom legalább teljesen kijózanít, végre kirontok a folyosóra.
Az éles fény szemembe vág, hunyorogva és zihálva botladozok a mosdó felé.
Te jó ég!
Mi volt ez?
Meggyőzöm magam, hogy félálomban volt, ez nem is nekem szólt, meg sem történt.
Nézem az arcom a tükörben, kipirultam...
Elnevetem magam, igazítok a hajamon, blúzomon, aztán határozottan kilépek a folyosóra.
Egyenesen nekimegyek...

F:
Titkárnők gyöngye egyensúlyoz tálcájával a sötétben...
a frissen főzött kávé illata hamarabb megtalálja asztalomat mint ő. :)
Morog is...
fény után kiállt, de most azt nem bírnám elviselni.
Kábultan irányítom.
Vak vezet világtalant! 
Na jó, az asztali lámpa nem árthat...
összeakad a kezünk.
És ekkor megcsap... a parfümje!
Már délelőtt nem hagyott nyugodni, de a főnök szólított...
Most szó szerint arcul csap!
Aljas támadás ez minden férfiember számára!
Egyszerűen nem bírok magammal, magamhoz rántom és már a nyakát csókolom!
Melle ajkaim után kiáltanak, ahogy feszítik blúzát belülről.
Hangtalanul küzdünk...
van egy olyan érzésem, hogy inkább magunkkal, mint egymással. :p
Édes ahogy vonaglik...
arcomat fúrnám dekoltázsába, de nem engedi. Fejemet tolja vagy simogatja???
Nem tudom.
Az ujjába harapok. :p
Teste elernyed, kaján vigyorral készülök sorba venni női bájait, ám a következő pillanatban menekülőre fogja.
Magamra maradok gerjedelmemmel.
Húúú!
Tombolok!
Vérem, hormonjaim egekben... farkamról már nem is beszélve!
Mit képzel ez a nő?
Itt hagy így felhúzva??
Fel-alá rohangálok, mint egy ketrecbe zárt vad. Nehezen lenyugszom.
Tudom nem élhetek vissza helyzetemmel és talán kicsit túl is lőttem a célon, de egész egyszerűen megőrjített az illata.
Vajon most mit gondolhat rólam?
Mindig pajkos volt a viszony köztünk, valahogy az elejétől fogva így alakult.
Bármi történt a cégnél, mi csak összekacsintottunk és már tudtuk mi a pálya.
Nem egyszer mentett ki a főnök előtt és magától értetődő diplomáciával rendezte le futó kalandjaim elvarratlan szálait.
Muszáj lesz valahogy kiengesztelnem.
Bűntudatom lassanként átvette a többséget agyamban, leszavazva nélkülöző férfiasságom. :(
Megyek utána, lesz ami lesz.
Megpróbálok bocsánatot kérni.
A helye üres...
Az épület is.
Csak nem a mosdóban zokog?
Nincs időm hallgatózni... egyenesen nekem ront a wcből kilépve.
Hebegek, habogok... pedig nem szokásom. Teljesen kiesek szerepemből.
De ő még erre is rádob egy lapáttal!
Mosolyog!
Szemtelenül, pimaszul...
vérlázítóan!
Nagy levegőt veszek, egészen mélyen letüdőzöm...
úgy fújom ki bűntudatomat, mint szeretkezések után a cigarettafüstöt.
Írmagja sem marad!
Hormonjaim áradata elsöprik minden kontrollom...
akár a testem őt…
falhoz szorítva csókolom, harapom ajkát.
Vadul viszonozza...
csak egy percig .
Majd kicsi de erőteljes mutató ujjával nyomja el ajkam magától.
Ködös szemeit figyelem...
Szuggerálom, de hasztalan.
Kibújik karomból, az asztala felé hátrál...
Szemét egy pillanatra sem veszi le rólam. Testtartásából tudom, ez ma nem az én napom.
Ott voltam... A határon...
de valamiért ma nem.
Nem, nincs bennem semmi harag.
Meglepődöm még magamon is, de új érzés önt el.
A vadász magabiztossága amikor célkeresztbe vette a vadat, tudván már nem menekülhet.
Ez már az Övé.
Közben Klári kapja a táskáját és már kint is van.
Elmosolyodom.
Ma megúsztad… De az enyém vagy!
S ezt te is tudod…