Airbus – a kezdetek 7/2

Egy kikötözött, meztelen nőt korbácsolni önmagában is rendkívül élvezetes és szórakoztató elfoglaltság. Vandával ugyanez a tevékenység sokkal élvezetesebb az átlagnál, ugyanis a Kedves teljesen öntudatlanul olyan mozdulatokkal próbál „kitérni” az érkező fájdalom elől, amelyek egy három napos vízihulla megfelelő részébe is életet lehelnének.
Ugyanez szemből – az előbbi a négyzeten, esetleg a köbön. Az ütések sokkal érzékenyebb részeket érnek – és ezek a részek ráadásul sokkalta látványosabbak, kívánatosabbak, mint mondjuk a popsi, nem is szólva a mozgás hatásáról!
Hagytam magamnak időt az élvezkedésre. Mikor láttam, hogy lassan kezdjük megközelíteni a drágám határait, hányavetin megjegyeztem.
- Ha könyörögsz, hogy hagyjam abba, … hm … talán megteszem.
Ez is egy jól bevált, aljas kis trükk volt. Vandának valahogy nehezére esett kimondani azt a szót: „könyörgök”. Azt hiszem, valahogy túl büszke volt és a hétköznapi életben nem is nagyon lehetett rá szüksége – de hát most nem is a hétköznapi élet szokásos perceit éltük.
A korbács olyan, mint a sörétes puska. Célozni csak annyiban lehet vele, hogy nagyjából a kiszemelt területet találjuk el – ott viszont szépen, akkurátusan mindent beterít.
Kedvesem cicijei, a hasa kezdtek gyönyörteljes rózsaszín-pirosban játszani. Kicsit közelebb léptem és úgy suhintottam, hogy a szálak vége a popsijára érkezzen.
Megkönnyebbült sóhaj hallatszott.
- Na, na! Nem élvezkedni vagyunk itt – legalábbis Te nem – gondoltam magamban és gyorsan rácsatoltam a bokájára a lábbilincset, azok közé pedig a terpesztő rúd került.
Így már célkeresztbe vehettem a combja belsejét és a punciját is. A hatás nem is maradt el.
Vanda eddigi, halk sikolyai és kígyózó mozgása, amint – teljesen reménytelenül bár, de mégis – megpróbált kitérni a korbács kínzó szálai elől, hirtelen megélénkült és valaki a hangerőt is felcsavarhatta…
- Könyörgök Uram, hagyja abba!
Zene volt fülemnek. Az eddigiek is megtették rám a maguk hatását, de az utolsó néhány csapás és annak eredménye igazán elragadó volt.
Ilyenkor – bevallom – még jobban beindul az egyébként is mocskos fantáziám.
- És miért tenném ezt?!
- Mert NAGYON FÁJ, Uram!
- Óh! Talán akkor kellett volna erre gondolni, amikor pimaszkodni kezdtél velem?! – közben persze minden mondatot nyomatékosítottam egy-egy korbácsütéssel.
- Könyörgök, Uram! Bármit megteszek, amit csak kíván – csak hagyja abba!
- Bármit?!
- Igen Uram, bármit, csak kérnie kell!
Átmenetileg felhagytam a bőre színezésével.
- Jut eszembe, az aktatáskám kint maradt a kocsiban. Hozd be!
A pincében hirtelen úgy megfagyott a levegő, hogy jégszobrot lehetett volna faragni belőle.
- De Uram! Teljesen meztelen vagyok!
- Jó, akkor folytatjuk! – mondtam és meglendítettem a korbácsot
- Neeeeeeeee, Uram! – sikkantotta - Már megyek is!
- Na, ezt már szeretem. Jó látni, hogy megint engedelmes kis ribanc vagy! – magamban mosolyogtam, nagyon tetszett a szituáció.
Eloldoztam és az ajtó felé intettem. Vanda minden méltóságát összeszedve, királynői tartásban vonult a lépcső tetejéig, ám ott elbizonytalanodott.
Odakint már sötét volt, így amikor kilesett az ajtó résén, fellélegzett kicsit. Alig pár ember járt az utcán és azok sem voltak igazán közel. Az autó alig pár lépésnyire állt a bejárattól, a küldetés veszélytelennek látszott.
Hirtelen elhatározással kitárta az ajtót és az előbbi, királynői tartással nekiindult, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy korbácsnyomok tarkította testtel, egy szál combfixben szaladgál az utcán.
Szép próbálkozás volt, csak velem nem számolt. (foly. köv)