Óda, egy elcsípett lélekdarabból
2016. 09. 25. 13:16 | Megjelent: 937x
Nem éltél, csak megszülettél,
éned magadba zártad rég.
Napról napra szerethettél,
de szenvedélyt nem éltél még.
Alámerülsz a szürkeségben,
kibontakozni fáj, félsz nagyon,
Ott állsz a sötét éjben,
Merre indulj el vajon?
Kezed megragadja egy kéz,
csuklódon bilincs csattan,
az idegen mélyen szemedbe néz,
érzed, szíveden lakat kattan.
Tested megremeg, a levegő megfagy,
a kereszthez láncolva reménykedsz,
de titkon reméled, ő el nem hagy,
sorsod immáron megérted.
Hagyod, hogy fájjon, hisz élvezed,
Hagyod, hogy ő betörjön téged,
Hagyod, hogy megkösse két kezed,
Hagyod, hogy megláthasd véged.
Szólni nem tudsz a golyó mögül,
mozdulni nem mersz, s nem akarsz,
gyönyörteli percek, szíved örül,
Nincs többé, mit belül eltakarsz.
Két lélek, mégis egy bilincs,
Két test, mégis egy kötél,
Két élet, mégis egy a kincs,
A birodalmamba, végül eljöttél...
Hozzászólások (0)