A vidám élet Félix vidéki házában érdekesen folytatódik. Újabb támadás… (3)

A többiek közben elhagyták a helyiséget, így Zé egyedül maradt a négy sráccal. Elindult, majd visszafordult. A csaphoz ment, egy pohárba vizet töltött és odalépett a beismerőhöz, kivette a peckét, megitatta, majd a pecket visszatette. A többiek is könyörögve néztek rá, de azokat nem itatta meg. Kiment. Jó idő múlva tért vissza Zé, de akkor mindenkit megitatott, de mindenki kapott a rúgásaiból is. Sőt a legkisebbet meg is mélytorkozta alaposan.
Míg a házbeliek ebédeltek és pihentek, a pincében lévők is elgondolkozhattak sorsukon. A két segítő átkozta magát, amiért belekeveredett ebbe a kalamajkába, de a két másik is okolta magát, minek gondolták úgy, éjjel, ott a kútnál, Marcellt meglátva, hogy könnyű dolguk lesz azzal és jól sikerül majd a tervük.
A pihenés után egymás után jöttek le a házbéliek a pincébe, mert mindenki akart magának választani az ottaniak közül, még Csojszi is nógatta Hanzit, hogy vigyék fel magukkal az egyiket a szénapadlásra és lássák el a baját. Ők, a harmadiknak sorra került véznát vitték. Az elsőt Zé választotta ki, a másodikat Bálint és Marcell, a negyedik Félix és Zomboré lett.
A nap hátralévő részében kellően zengett a ház a négy srác jajától, hörgésétől, de voltak hangtalan időszakok is, amikor pedig különféle egyéb cselekedetek történtek, még olyan is, amit e srácok még sohasem csináltak, vagy velük nem csináltak, azaz a szex rabszolgaságba is belekóstoltak. Hátul is az ánuszukban, de a szájuk igénybevétele sem maradt ki. Este alig várták, hogy kapjanak enni, egyenként lezuhanyozhattak és mehettek gúzsba kötve aludni.
Kedden reggel hamar ébredt mindenki. A rabszolgák részére mezítelen reggeli tornát tartottak, nehogy elgémberedjenek. A mozgás senkinek sem ártott. Igaz, hogy a reggeli idejére visszavitték őket, de ők is kaptak enni, inni.
A bőséges reggeli után a rabszolgákat és hosszú kötélhez kötve – mezítelenül – futtatták le a tóig, majd ott a kötélen maradva fürödhettek, pancsolhattak, míg a többiek úszkáltak is. Több csínyt is kieszeltek a rabszolgák kárára, mint kis siklókat dobtak feléjük, vagy békákkal dobálták meg azokat, de a végén – szárításként – a kötél két végét egy-egy fához kötözték, majd csalánnal elverték a rabszolgákat mindenhol. Lett is nagy sikongatás, sikoltozás erre. Égett a testük mindenhol a csalánoktól, ezért még egyszer fürödhettek és lehűthették magukat.
Hazaérve azt látták, hogy egy autó áll a kapu előtt, de körülnézve senkit sem láttak. Végre feltűnt Li és Pálffy. Örömmel paroláztak a helyiekkel, majd megcsodálták a kötélen vezetetteket is. Most már Ők is részt akartak venni azok gyötrésében, a tortúrában, amint felismerték kik is a rabszolgák. Hogy kedvükre tegyenek most a kötél végeit a kertben kötötték egy-egy fához és önkiszolgáló módon választhatott mindenki a rabszolgák közül. Pálffy és Li gyors beállás, átöltözés után egy sortban és pólóban szaladt ki a kertbe, de odaérve látták, hogy minden rabszolga még a kötélen van, mert a többiek ugyan ingerelték, botokkal ütlegelték azokat, de a választást meghagyták az újonnan érkezetteknek. Li és Pálffy alaposan körbevizslatták azokat, míg döntöttek.
Li kezdte, mert odalépett az általa kiválasztotthoz és kezdő bemutatkozásnak egy hatalmas pofont kevert le, majd ráordított:
- Ugye tudod miért kaptad?
- Igen, Uram! – szólalt meg a rabszolga, de látszott, hogy csodálkozik azon, hogy a keleties srác magyarul szólt hozzá. Li folytatta, nem hagyott sok időt csodálkozni:
- Igen, tudok magyarul, de magyarul is nagyon fájt, amit tettél ott, kikötve velem, a magasles lábánál. Most visszakapod, de lesz esélyed, mert én, eloldozlak és védekezhetsz. – jelentette ki Li s már oldozta is el a kiválasztottat.
Mikor szabad lett, kapta az ellenkező irányból a pofont, a váratlan ütésről földre került. Li megvárta, míg feláll, majd gyomron vágta. A srác összegörnyedt erre. Jó ideig tartott, mire újra kiegyenesedett, de már fordulásból rúgta meg a kezét teljes erőből, hogy megint elesett.
Már hosszabb idő kellett a felálláshoz, bizonytalanul állt a lábain, imbolygott. Li ekkor mögé ugrott és egy bilincset kattintott a csuklójára, majd a másikat is hátra rántotta és azon is kattant a bilincs. A rabszolgának csodálkozni sem maradt ideje.
Most megfogta a karját és maga előtt a kerti pavilonhoz vezette, ahol hátba vágta, így az előregörnyedt, de Li már fel is dobta a kötél végét a gerendára, majd a túloldalt visszahulló kötélhez kötözte rabját, jól felfelé feszítve a karjait. Az görnyedt és sziszegett a fájdalomtól.
Most Zé lépett Li-hez valamit súgott, mire az bólintott és átvette a korbácsot, amivel módszeresen végig verte alulról a mellét, hasát, combjait, majd hátul is a vádliját, felső combját, megfeszülő fenekét és karjai között, amit elért a hátából, azt is. Közben visszaért Zé.
- Ne leselkedj, mert úgy is lesz időd megtudni, miket hozott Zé! – ordított rá Li
Odalépve a padhoz kezébe vette az egyik gyertyát, meggyújtotta és már visszalépve kezdte is a rabszolga alatt az égő gyertyát elhúzni. Kezdetben még távolabb, de fokozatosan közelítette a lángot a testhez, míg csak a rabszolga már fel nem hördült és erősen rángatta a kötelet, tekergette a testét. - Aha, meleg? Te nem vagy az?  - kérdezte nevetve Li.
- Uram, kegyelmezzen, nagyon éget a láng. – könyörgött a rabszolga.
- Éget, ez? – hitetlenkedett Li és közelebb tartotta a gyertyát a sráchoz.
Az elrántotta a testét, de nem nagyon tudott elmozdulni. Li most lefelé vezette a gyertyát s a farkánál megállapodva, újra közelítette azt, de a másik kezével lenyomta a hátát, derekát. A rabszolga nyögött, vergődött, zilált, végül felordított. Ekkor Li leejtette a gyertyát, az leesve elaludt a földön. Li odébb lépett és hirtelen mozdulattal benyúlt, megszorította a srác ékszerét erősen. Az felnyögött újra. Li átvette Zé-től a korbácsot és így oldalról alaposan elpáholta a rabszolga popóját csíkosra. Végül eldobta a korbácsot, ellépett s karba tett kézzel nézett a rabszolgára. Az mozdulni sem mert, csak lihegett erősen.
Pálffy következett a sorban s látszott már kinézte a maga rabszolgáját. Az is észrevehette, mert egy ideig nézett Pálffyra, majd lesütötte a szemeit, és aki figyelt, az láthatta, hogy reszket a teste. Mikor Li befejezte a maga rabszolgája popójának kicsíkozását, akkor lépett elő Pálffy. Lekapcsolta a kiválasztottat a kötélről és lendítette is már a kezét, mire az behúzta a nyakát, de nem pofon csattant az arcán, hanem helyette előre esett, mert a kéz lendítése mellett a lába is lendült. Talált. Méghozzá telibe a srác farát, így a váratlan rúgástól orra esett.
A földön, nem mert megmozdulni sem. Várta a következőt, ami nem érkezett meg, hanem helyette Zé lépett hozzá s nem túl kíméletesen csatolta fel a nyakörvét, jól meghúzva azt, szinte levegőt sem kapott, majd arra a pórázt is rögzítette, amit Pálffy kezébe adott. A srác még összegörnyedve feküdt a földön, mikor Pálffy megrántotta a póráz végét és elbődült:
- Talpra!
A srác iparkodott nagyon gyorsan mozogni, de balszerencséjére felállás közben elveszítette az egyensúlyát és oldalára esett vissza a földre. Pálffy már üvöltötte is:
- Ellenállsz? Majd adok én neked! – szólt és már suhogott is a korbács a srác testét érve. Az kezdetben csak sziszegett, majd már vinnyogott a csapásoktól és a fájdalomtól. Míg nem kinyögte:
- Uram, kegyelmezz, kérlek!
- Kegyelmezzek neked? Miért? - bődült el újra Pálffy.
A korbácsot lovaglóostorra cserélve csépelte tovább a srácot, akit tágabb pórázra engedett, hogy tudjon eltáncolni s így legyen tere és helye az újabb és újabb ütésekre. A srác kapkodta a lábait, próbált elhajolni, eltáncolni az ostor hatóköréből s közben folyamatosan vonyított. Pálffy megállt s Zé-re nézett. Az egy golyós pecket vett elő s a srác szájába rögzítette.
Alig lépett hátra, már kapta is a srác az újabb ostorcsapásokat, melynek eleje Zé-t is érte. Pálffy bocsánatot kért Zé-től, de dühét a srácon töltötte ki továbbra is. Ekkor Félix odalépett hozzá, mire Pálffy megakadt, leengedte az ostort. Félix kivette a kezéből és pár csapást mutatott Pálffynak azzal, de mindenki értette ennek célját. Pálffy is. Látszott lehiggadt.
Kérdőn nézett Félixre, aki segített erre. Közelebb lépett és valamit súgott a fülébe. Pálffy képe elkerekedett a csodálkozástól és gyorsan visszakérdezett valamit, mire Félix is válaszolt, de ekkor már Pálffy lépett is vissza.
(folyt. köv.)